Barion Pixel

Dick Dale, aki megzenésítette a szörföt

Benedek Csanád

2024.01.11.

23perc

Dick Dale, a gitáridomár
Dick Dale a szörfrock pápa, aki a vízen járt és a zenén szörfözött. A tengerszelídítő, gitárvadító Dick az a fazon, akitől vagányabb lett a szörf és a rock is. Egyike volt azoknak, akik létrehozták ezt a sajátos műfajt, amit aztán tucatnyi zenekar másolt.

Gyors, instrumentális zene, ami Dale esetében általában a tengerpartot, a szörfözést, a bulizást, és úgy általában véve a fiatalságot idézte meg. Később minden vadabb zenekar példaképének tekintette. Stílusa és zenéje olyan gitárosokra, bandákra hatott, mint Jimi Hendrix, Pete Townshend, Eddie Van Halen, Brian May, Reverend Horton/James C. Heath, Stevie Ray Vaughan, Ramones, Misfits, Cramps. Igazából a listát végtelenségig folytathatnám, mert aki szereti az elektromos gitárt, az kicsit Dick Dale-t is szereti.

A surf rock a hatvanas évek második felére kiment a divatból, Dale pedig egy betegségsorozat következtében több évre elvonult Hawaii szigetére. Zenéje a kilencvenes évek elejére újra megtalálta a közönségét, főleg azért, mert a Ponyvaregény rendezője, Quentin Tarantino az ő, Misirlou című dalával nyitotta a filmet.

Dick Dale: MISIRLOU

A Rolling Stone magazin Minden idők 100 legnagyobb gitárosa listáján Dale-t a 31. helyre rangsorolta. Tegyük hozzá, hogy Dick Dale az elektromos gitár hangzását egymaga is újította, dalaiból nem derül ki, de óriási szerepe volt a mai komolyabb erősítők és gitárok fejlődésében. Ha nem hallottál még róla, kötelező tananyag a villanygitár szakrocker képzőben. Dick Dale ismerete nélkül sajnos nem állíthatjuk ki a rocker szakmunkás igazolványodat akármekkora punk, HC, metál, indie fan is vagy.

Dick Dale: The King Of Surf Guitar

Monsieur Monsour
Dale 1937-ben született Bostonban, Richard Anthony Monsour néven libanoni apa és lengyel-fehérorosz anya gyermekeként. Családja később a Massachusetts állambeli Quincy-be költözött, ahol akkoriban nagyszámú libanoni közösség élt. Kiskorától fogva érdeklődött a zene iránt: kipróbálta magát zongorán, trombitán, tarabakin, údon és ukulelén. Az ötvenes évek második felében kezdett el gitározni és bendzsózni, mindezt libanoni nagybátyja hathatós közreműködésének köszönhetően. Kilenc évesen tanult meg zongorázni, miután a nagynénjét hallgatta. A hetedik osztályban trombitát kapott, majd Hank Williams hatására ukulelére váltott. Az első dal, amit az ukulelén játszott, a Tennessee Waltz volt.

Az arab cowboy
Dave eredetileg country-énekes szeretett volna lenni. Kisiskolásként önszorgalomból country-dalokat tanult meg játszani ukulelén és bendzsón egy használati útmutató segítségével, minden ismeret nélkül.

A kezdeti sikereken felbuzdulva vett egy használt régi gitárt egy barátjától részletre, ráadásul olyan feltételekkel, ha bejön neki, akkor végleg megveszi. Bejött neki. Megtanult a hangszeren játszani. Ennek mibenlétére később a szörfrockos fejezetben részleteiben is kitérek, azonban nem szabad elmenni azon tény mellett, miszerint akkoriban még nem igen voltak legendás gitárhősök. Nem volt könnyű elérni a lemezeket sem. Ezért Dave és még sokan mások nagyon egyedien, sajátos módon álltak a gitározáshoz. Tetejébe Dave balkezes volt és jobbkezes gitáron, nem rendes fogásban, hanem felülről fogva, fordított húrozással kezdett el játszani. Jóval később szerzett csak balkezes gitárt. Másrészről az arab poliritmusok ismeretében nála a gitár betöltötte a dobok szerepét is. Korai tarabaki dobolása később hatással volt a gitárjátékára, különösen a gyors váltakozó technikájára. Dale ezt „pulzálásnak” nevezte, megjegyezve, hogy minden általa játszott másik hangszer a tarabaki dob technikáiból származik.

Dave az első időkben szinte tudattalanul fejlesztette jellegzetes hangzását. Ötvözte első zenei hőse, Gene Krupa legendás dobos ritmusait és a tarabaki pulzálását, mindezt az óceán hullámainak hömpölygő zúgásával keverte az arab mandolinszerű hangszerekre írt témák feldolgozásaival.

A napfény és a tenger hatása a gitárra, avagy megszületik Dick Dale
Mint említettem Dave Quincy-ben nevelkedett, majd 1954-ben a tizenegyedik osztály elvégzése után a család a kaliforniai El Segundoba költözött, ugyanis apja a Hughes Aircraft Company-nál kapott állást. (Fun fact: az A Tribe Called Quest-szám ezt a várost énekli meg.)

Dale már Kaliforniában érettségizett. 17 évesen ott kezdett el szörfözni, ami hatalmas szabadságérzetet nyújtott számára. Szülei gyakran meg is jegyezték, hogy Libanonban is van tengerpart. Mégis a kaliforniai napfény és pálmafák kellettek ahhoz, hogy az ősi arab kulturális hatás felerősödjön benne. Libanoni-amerikaiként továbbra is erős érdeklődést mutatott az arab zene iránt, amely később jelentős szerepet játszott a szörfrockzene fejlődésében. Elsősorban a szörfözés hangulatát akarta visszaadni. Mindeközben helyi western rockabilly bárokban lépett fel. Az egyik ilyen buli során találkozott Texas Tiny-vel, aki a „Dick Dale” nevet adta neki, mert szerinte ez jó név egy country-énekesnek.

Let’s go trippin’, de alkohol nélkül
Dale zenei kísérletezéseinek a balboai Rendezvous Ballroomban tartott bulik adtak otthont. 1961 második felében a szörfzene, mint jelenség, csupán egy szűk kört érintett még Kaliforniában is. Az igazi szörfrockláz már a Beach Boys-nak köszönhető, de az egy mesterségesen generált hullám volt, ami meglovagolta az autentikus szörfösök körüli hangulatot.
A kezdetekben Dale engedélyt kapott egy 3000 fős bálterem használatára a szörfösöknek szánt hétvégi bulikra, miután a helyi fagylaltozóban, ahol ezidáig fellépett, a túlzsúfoltság gátat szabott az eseménynek. A Rendezvous nevű hely tulajdonosa, valamint Newport Beach városa csak azzal a feltétellel fogadta el Dale bulijait, hogyha a szervezők megtiltják az alkoholárusítást, továbbá szigorú zakós-nyakkendős öltözködési szabályokat vezetnek be. A szörfösök ugyanis még a punkrock megszületése előtt is rockabilly-s vadabb arcok voltak. Végül szinte sportesemény lett a bulikból, ahol ájulásig zenéltek és táncoltak mind a zenészek, mind a fiatalok, majd csak levezetésként piáltak máshol.

A „Let’s Go Trippin’” volt állítólag az egyik első szörfrockdal evör. Ezt követte a „Jungle Fever” és a „Surf Beat” saját Deltone kiadóján keresztül. Dale első albuma a Surfers’ Choice 1962-ben debütált, immáron a Capitol Records országos terjesztésében. Igazából a popszörfrock-láz Dick-től függetlenül terjedt el. Fura kimondani, de az eredeti, a másolatpop segítségével lett ismert. Hamarosan feltűnt az Ed Sullivan Show-ban, valamint B-kategóriás, de annál vagányabb zenei résszel rendelkező szörfös filmekben, ahol már a Misirlou című kislemezét játszotta.

Később Dale így nyilatkozott: „Még emlékszem az első estére, amikor eljátszottuk [a Miserlou-t]. Direkt a végére hagytam, amikor már mindenki fáradt és készen volt. Lassan kezdtem, aztán hirtelen változtattam a tempón, és csak elkezdtem nyomni, amilyen gyorsan csak bírtam. Recsegett-ropogott minden és… hátborzongató volt. Az emberek felkeltek a padlóról, igazi őrület lett úrrá rajtuk. Azt hiszem, ez volt a szörfös stomp kezdete. A rendőrök igazoltatni kezdtek és nem hitték el, hogy mindenki józan, annyira átszelllemült volt mindenki, ezt a zene okozta.” Második albumát előadói becenevéről nevezték el: King of the Surf Guitar. És ez igaz is volt.

Dick egyébként egészségi okokból soha nem fogyasztott alkoholt vagy kábítószert. 1972-ben abbahagyta a vöröshús fogyasztását is. Több mint 30 éven keresztül kenpo karatézott.

Dale később azt mondta: „Hatalmas erőt éreztem szörfözés közben, és ez az erő egyszerűen
átkerült a gitáromba. Megpróbáltam elképzelni, hogy lehetne ezt a zene nyelvére lefordítani.
Az arab szufi és egyéb révülő zenék segítettek megérteni a hatásmechanizmust.”

Játékstílusa a szörfözés során szerzett tapasztalatait tükrözte, és az óceán erejét kis arab ritmika segítségével kivetítette az emberekre. Dale és a Del-Tones bandája előadta a Secret Surfin’ Spot-nak mindkét verzióját az 1963-as Frankie Avalonos Beach Party című filmben.

Annette Funicello and Frankie Avalon: Beach Party (1963)

Aztán a banda a My First Love, a Runnin’ Wild és a Muscle Beach c. dalokat az 1964-es Muscle Beach Party című filmben is játszotta. Ezek akkor nagyon megdobták Dale és bandája ázsióját. Hirtelen sztárok lettek, a kaliforniai szörfvilágon túl is.

Dick Dale King of SURF Guitar music to Big Wave Surfing WIPEOUT

Dick Dale and His Del Tones: Secret Surfin’ Spot

Dick Daleand the Del Tones: Bongo Intro & Surfin’ And A Swingin’ (1963) Color Movie Clip – HD

A szörfrock országos népszerűsége rövid ideig tartott, mivel a brit zenei invázió 1964-től kezdett megjelenni az amerikai slágerlistákon. A Beatles, a Rolling Stones, The Shadows és a többiek azért nem érdemtelenül vették át a helyeket a listákon.

Dale-t ekkoriban vastagbélrákkal diagnosztizálták. Ez a lehető legrosszabbkor jött, mert nem tudott a zenélésre koncentrálni. Jimi Hendrix azt mondta ekkor, ha Dale meghal, „Akkor soha többé nem fogsz igazi szörfzenét hallani.” Szerencsére felgyógyult, de a rák egyébként egész életén át kísérte. Ajándék, hogy ilyen sokáig élt.

Dale, Hendrix előtti tisztelgésként feldolgozta a Third Stone from the Sun című dalát. Bár a betegségből felépült, több évre visszavonult a zenéléstől. 1979-ben egy enyhe szörfsérülés után a környezetszennyezéssel összefüggő fertőzés következtében majdnem elvesztette a lábát. Ennek eredményeként Dale környezetvédelmi aktivista lett. 1986-ban új albumot vett fel, és meglepetésre Grammy-díjra is jelölték. 1987-ben feltűnt a Back to the Beach című filmben, ahol mi mást, mint szörfrockot játszott, és előadta a Pipeline-t Stevie Ray Vaughannel.

Stevie Ray Vaughan & Dick Dale – Pipeline (1987)

Dale tehetségét és hatását viszonylag későn ismerték el igazán. 1996-ban vették fel a hollywoodi Rock and Roll Hall of Fame legendái közé. 2000-ben az Egyesült Államok Képviselőháza kiemelkedő zenei teljesítményéért beválasztotta a Library of Congress Hall of Records-ba.

Dale háromszor volt házas. Első felesége, Jeannie az 1970-es években tahiti táncosnő és plakátgörl volt Hawaiin. Együtt készítettek egy zenei revüt, amivel végigjárták Las Vegas, Reno és Lake Tahoe üdülőhelyeit. A bevételből a pár sikeres befektetéseket hajtott végre éjszakai klubokba és ingatlanokba, lehetővé téve Dale számára, hogy megvásárolja háromszintes, 17 szobás álomkúriáját a Newport Beach-i Wedge-ben. Jeannie együtt turnézott Dale-lel egészen 1984-ben bekövetkezett nyilvános és keserű válásukig. Dale felhalmozott vagyonának nagy részét a felesége vitte el, hasonló sztori, mint ami Bruce Springsteennel esett meg. Pedig Dale-nek volt még egy kis privát leszállópályája is a Mojave-sivatagban, Los Angelestől keletre, és saját magánrepülőgépével (Piper Tri-Pacer) repülgetett. A felszállópálya „Dale”-ként szerepelt a NOAA légiforgalmi térképén.

A válást követően relatíve legatyásodott, persze csak az ő szemszögéből nézve. Dale elmondta, hogy élete végéig kénytelen volt turnézni, mert nem tudta megfizetni az orvosi költségeit. A Pittsburgh City Papernek adott 2015-ös interjújában nyilatkozta, hogy havi háromezer dollárt kell összeszednie a szükséges orvosi kiadásokra, nem beszélve a betegbiztosításról. „Persze, szívesen otthon maradnék hajómodelleket építgetni vagy elmennék a feleségemmel Hawaiira, de ha élni akarok, akkor muszáj fellépnem.” – Dale.

Számos egészségügyi problémája volt, beleértve a cukorbetegséget, a veseelégtelenséget és a csigolyakárosodást, vastagbélrákja is kiújult, amely elviselhetetlenül fájdalmassá tette a fellépeseket. Halála előtt szív- és veseelégtelenség miatt kezelték. 2019-ben vesztettük el a legendát.

Dale titkai
Dick Dale több szempontból is úttörőnek számított. Az apai ágról az arab zenei hatások, skálák és dallamok felhasználásával kialakított egyedi hangzásvilágot is lehetne méltatni, de mint minden gitárhősnek, Dale-nek is megvoltak a maga egyedi dolgai. Dale nem nyugati skálákat alkalmazta játékában. Rendszeresen használt reverbet, amely később a szörfgitár hangzás védjegyévé vált.

Ismeretes, hogy a balkezes Dale védjegyévé vált staccato ritmus abból fakadt, hogy egy jobbkezes gitáron fejjel lefelé játszott. De ez nem Jimi Hendrix-szerű módosítás volt. Hendrix, egy balkezes fickó, megfordította a gitárjait, de Dale úgy tartotta a húrokat, ahogy voltak, a legmélyebb húrokkal az alján. Mivel ez megfordítja a bridge hangszedő szögét, Dale magasabb kategóriájú mélyhangokat és melegebb magashangokat ért el. Dale még azután is használta a fordított húrozást, hogy megfelelő balkezes gitárt szerzett. Gyakran úgy játszott, hogy átnyúlt a fogólapon, ahelyett, hogy alulról fogja le, mint mások.

Dale harcokban edzett aranyszínű Fender Stratocasterjét, amelyet „A Szörnyeteg”-nek becéztek, hangos játékra tervezték, mivel hatalmas .016, .018 és .020-as méretű, letekert húrokkal, valamint .039, .049 és .060-as húrokkal büszkélkedhetett. Ezek a húrok óriási feszültséget produkálnak. A színpadon Dale nem feltétlenül szakította el a húrokat, gyakorlatilag átégette őket, részben az általa használt speckó, kemény pengetőknek köszönhetően. Ezeket tiszta erejéből zúzta. Emiatt is imádta őt később minden komolyabban vehető punk és metál gitáros is. A „Beast”-nek nem volt hangszínszabályzója, csak egy fő hangerő és egy kapcsoló, így rögtön berobbant.

Dick Dale: Nitro (Live on KEXP)

A heavy metal egyik atyjaként is emlegetik az erősítés határainak feszegetése végett. Leo Fenderrel együttműködve Dale az elektromos erősítési technológia határait is kitolta, és segített olyan új berendezések kifejlesztésében, amelyek képesek voltak vastag és korábban nem hallott hangerőt produkálni, beleértve az első 100 Wattos gitárerősítőt. Dale úttörő szerepet játszott a hordozható reverb effektek használatában is. Leo Fender később azt mondta: „Amikor kibírja Dick Dale büntetését, akkor emberi fogyasztásra is alkalmas.”

A Guitar Player egyszer a metal ősének nevezte Dale-t nyaktörő sebessége és a vad színpadi jelenléte miatt. A szörfrockműfaj közvetlen hatással volt egy másik SoCal-gitárosra, Eddie Van Halenre is. Az első dal, amelyet Van Halen elektromos gitáron tanult meg játszani, a The Ventures, „Walk Don’t Run” volt. Több Van Halen-slágerben, (például a „Romeo Delight” és a „Top Jimmy”) is a szörfrock árnyalatai is hallhatók. Szintén Dale nevéhez fűződik az elektromos gitáron történő tremolóváltogatás népszerűsítése, amely technika ma már számos zenei műfajban (például extrém metálban, fúziós jazz stb.) széles körben használatos. Gyors, egyhangú staccato váltogatási technikája páratlan volt egészen addig, amíg Eddie Van Halenhez hasonló gitároperátorok be nem léptek a zenei életbe.

Rock and roll suli: szörfóra kezdőknek és haladóknak

A kétfajta szörfrock
A szörfzene, szörfrock, szörfpop vagy szörfgitár a szörfkultúrához kapcsolódó rockzenei műfaj különösen Dél-Kaliforniában volt népszerű. A nagy korszaka 1958 és 1964 közé tehető, de a stílus a mai napig létezik, szerencsére az autentikus válfaja maradt fent.

A szörfrocknak a kezdetektől kétféle iránya volt. Az első az instrumentális szörf, amely tényleg egyfajta kamikazepörgés az elektromos gitárokon. A cél, hogy minél gyorsabban, vadabbul szólaljanak meg a zuhanó hullámok hangjának megidézése érdekében. A második a vokális szörf, amely a szörfös élet, a tengerparti flesselgetés és a puhább, dallamosabb gitártémák mixelése a vokális harmóniákkal. Ennek a Beach Boys, Jan and Dean a nagy legendája.

Jan & Dean: Surf City

Népszerűsége csúcsán a szörfzene a lánycsapatokkal és a Motown soul-RnB előadóival is vetekedett a legnépszerűbb amerikai populáris zenei irányzatért. Néha felcserélhetően „kaliforniai sound” néven emlegetik. A Motownról, valamint a blaxploitation zenékről már írtunk, a kalifornia hangásról az Echo In The Canyon szemlézésében szintén szót ejtettünk.

A szörfzenei őrület későbbi szakaszaiban sok banda kezdett el dalokat írni autókról és lányokról, ez később „hot rod rock” néven vált ismertté. A szörfrock aztán szépen belefolyt minden modernebb rock and roll irányzatba. Dick Dale instrumentális rockból fejlesztette ki a szörfhangzást, amelyhez közel-keleti szufi, révülős zenéket, népdalokat és mexikói mariachi pengetési trükköket is használt. Regionális slágere, a Let’s Go Trippin’ 1961-ben elindította a szörfzenei őrületet, sokakat inspirálva ezzel. A műfaj akkor ért el országos sikert, amikor az éneklős popszámok az instrumentális szörfrock hatásait beépítették.

Dale erről maga így nyilatkozott: „Más szóval, az a zene nem szörfös zene volt. A szavak, a dalok témái tették szörfös dalokká őket… Ez volt a különbség… az igazi szörfözős zene instrumentális és lehetőleg vad, gyors, de persze vannak lassabbak is.”

Dick Dale – Let’s Go Trippin’

Na, de ki találta ki és ki tette híressé?
Kétségkívül Dick Dale a szörfrock Mozartja, de vele egy időben a környéken a Rendezvous bulik hatására máshol is rendeztek hasonló partikat. Dale idősebb volt, hangosabban, gyorsabban játszott, nagyobb közönséget vonzott be, de a The Bel Airs azt állítja, hogy ők voltak az első szörfrockerek. Eddie Bertrand és Paul Johnson ugyanis együtt tanultak meg gitározni. Johnson így nyilatkozott Bertranddal való kapcsolatáról: „A gitártanulás páros élmény lett, szemben a szólóval. Úgy tanultunk meg játszani, hogy együtt játszunk, az egyik srác az akkordokat, a másik a főszerepet játszotta. Ez a hangzás lett az alapja a Bel-Airs-nek. Nem Dick Dale hatására csináltuk a számainkat.”

The Bel-Airs: Mr. Moto (1962)

Érdekesség, hogy akkoriban messze nem Dale és bandája volt a legismertebb. Valószínűleg a leghíresebb szörfrock sound a Surfaris Wipe Outja volt. Az akkori Billboard Hot 100-on a 16. helyezést ért el.

The Surfaris: Wipe Out (1962)

Szomorú kimondani, de tény, hogy akkoriban az Astronauts, a Surfaris, a Trashmen, de még az ausztrál Denvermen is híresebb volt, mint Dick Dale és bandája. Valójában az ő igazi nagy korszaka meglepő módon a stílus lecsengése után az utókornak volt köszönhető. Ponyvaregény ide, zsenialitás oda, a Trashmen slágerét ma is többen ismerik, mint Dick Dale-t. A Surfin’ Birddel a negyedik helyet érték el a slágerlistákon a Beach Boys előtt.

The Trashmen: Surfin Bird – Bird is the Word (1963)

Coloradóból származó űrhajósok: The Astronauts: Surf Party

Ma már szinte senki nem emlékszik a Rivieras-ra, pedig 1964-ben az ötödik helyet értek el a California Sun című számukkal.

Az ausztráliai Sydney-ből származó Atlantics tagjai nem kizárólag szörfzenészek voltak, de jelentős mértékben hozzájárultak a műfajhoz, erre a legeklatánsabb példa a Bombora című slágerük 1963-ban. Szintén Sydney-ből érkezett a Denvermen, akiknek a Surfside lírai instrumentális dala a slágerlisták első helyére került. Ezek az előadók a Beach boys, Jan & Dean akkor mind híresebbek voltak, mint Dick Dale és a Del Tones.

The Atlantics: Bombora (1963)

The Denvermen: Surfside

Szörfrockrakétákat még, még!
A stílus nem tűnt el teljesen, máig él. Nagy hatása volt a psychobilly-re és a punkzenére is. Stílus szempontjából a Csendes-óceán másik partján zenélő Takeshi Terauchit és aktuális bandáit mindenképp muszáj megemlíteni. Ledzsenderi fazonok.

Takeshi Terauchi & His Blue Jeans |Album: Manatsu No Umi O Buttobase!!

Reverend Horton saját maga jogán is egy zseni, de simán oda adná a fél karját egy Dick Dale-szólóért. Reverend Horton Heat: Psychobilly Freakout

Beszéljen a név: B*tch Boys: Gotchya!

A Los Straitjackets klipjei és színpadi megjelenése is magáért beszél. Los Straitjackets: Space Mosquito

A Messer Chups zenei őrületei mind merítenek a szörfrock korszakából. Messer Chups: Magneto (The Open Stage Berlin)

Az újabb generáció közül a Sufrajettes, a Lucianos, a Man or Astro-man, de a lassú szörfrockban utazó Summer Salt is méltó módon viszi tovább az örökséget. A listánk messze nem teljes, csak azt szerettük volna megmutatni, hogy mennyire élő és virulens a műfaj. Mindenkinek jó szörfözést, rockozást és szörfrockozást kívánunk. Dick Dale nyugodj békében! És köszi!

The Surfrajettes: Britney Spears Toxic Surf Cover

Lucianos: Think Twice Before Cheating

Man Or Astro-Man?– Full Performance (Live on KEXP)

Summer Salt: One Last Time

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Magyar punkok, akik bevették a világot

Ki a legjobb MC? Minden idők legjobb rapperei

DJ Premier plánban

Az Alchemist-sztori: az alkimista, aki azon kísérletezik, hogy önmaga legjobb verziója legyen

Elfeledett kincsek: The Baby Huey Story

Nujabes: szürke eminenciás a színes zenék mögött