Tudományos és fantasztikus
Folytatjuk utazásunkat a nyolcvanas évek zseniális rajzfilmjeinek nyomában. A dark fantasy után mi más következhetne, mint a sci-fi. Esetünkben a sci-fit, ne kizárólag a jövőben játszódó, Star Wars-szerű űroperaként értelmezd. Tudományos és fantasztikus, tehát „földhöz ragadt” disztópiák, utópiák ugyanúgy szerepelnek benne, olykor egyenesen állatmese, vagy rockmusical köntösben. A felnőtt rajzfilm fogalma ezekben az alkotásokban új értelmet nyert.
A magyar kultúrkörbe az 1990-es évek előtti nemzetközi filmek és rajzfilmek sajnálatos módon korlátozottan érkeztek meg. Jó néhány, máshol kultikussá vált alkotás nálunk alig hagyott nyomot, míg az underground művek szinte teljesen ismeretlenek maradtak. Célunk, hogy ezeket is bemutassuk.
A felnőtt rajzfilmes cikkünkből anno három kategória került ki: a kinky erotikus, a sci-fi és a horror. Nálam a felnőtt tartalmak elsősorban azok a témák, amelyeket egy gyerek valószínűleg nem értene vagy nem érdekelné. Nietzsche műveire is nyugodtan rárakhatnánk a „18+” karikát, mert kell egy bizonyos szellemi érettség ahhoz, hogy mélységüket megértsük. Most viszont visszahoztuk a horrort, a tudományos fantasztikust, a furát, a szokatlant. Csapjatok bele, karácsony tájékán inkább ezeket nézzétek, mint a Reszkessetek betörőket századszorra.
La Planète Sauvage (1973)
Avagy A Vad bolygó. Ha létezik olyan animációs film, amelyről többnyire azért nem esik szó a rendezők körében, mert sokan innen koppintottak, és inkább hallgatnak róla, akkor a Vad bolygó kétségkívül ide tartozik. A nagy kék, emberszerű lényektől (gondoljunk csak az Avatar-ra) egészen a filmzenéig, megannyi eleméből inspirálódtak, illetve újrahasznosították. A René Laloux által életre keltett álomszerű világfestmények a hordozói annak a letűnt műfajnak, aminek egykoron a sci-fi indult. Mintha ismerős lenne? Természetesen, hiszen már láttad valahol. Bár azt mindenképp érdemes hozzátenni, hogy a Vad bolygó Stefan Wul 1957-es sci-fi regényén (Oms en série) alapszik. A filmet Fantastic Planet címen is megtalálod. Tudom, tudom ez hetvenes évek, de a Vad Bolygó nélkül nem lehet animációs sci-fi lista.
A dark fantasy listánk visszatérő szerzője Ralph Bakshi volt, most a Nebula-díjas René Laloux lesz az. Az ember sosem próbálta ki az LSD-t, Ő maga volt az. Az általa teremtett univerzumok egészen elképesztően egyediek és mélyek. Anélkül, hogy elspoilerezném a Vad bolygót, több van benne. Minden szinten, szinte minden. Itt az emberek, vagy a nagy kék lények nem pusztán jók vagy rosszak – egyszerűen ilyenek. Laloux képes megmutatni, hogy sárkányfog-veteményként is ott rejlik bennünk a kiút lehetősége, a lehetőség arra, hogy túllépjünk saját determináltságunkon. Laloux filmjei tulajdonképpen kis ablakok, kapuk, alagutak, amik kivezetnek minket a megszokott megoldások, beidegződések gyűrűjéből.
Heavy Metal (1981)
Nem véletlenül érkezett a kritika, hogy a dark fantasy listáról hiányzik a Heavy Metal. Hát most itt van – bár szerintem ez inkább sci-fi. A Heavy Metal kapcsán fontos tudni, hogy eredetileg ezen a néven 1977-től egy legendás képregényantológia futott, amelynek hatása máig érezhető. Ha három rendszeresen megjelenő képregénysorozatot kéne megnevezni, amelyek a műfajon belül szinte mindenkit inspiráltak, a Heavy Metal biztosan ott lenne közöttük. Igen, jól olvasod – az első három között. Az antológia a maga havonta vagy kéthavonta megjelenő történeteivel az 1980-as évek elejére érte el csúcspontját, így ennek a különleges kanadai animációs alkotásnak a megjelenése tökéletes időzítés volt. A produkción tíz rendező és számtalan forgatókönyvíró dolgozott, ebből kifolyólag a kis epizódok színvonala változó, de nagyrészt szellemes és eredeti, melyet a kor legjobb rajzolóinak segítségével ültettek át a vászonra. Az utolsót, a Taarna címűt – egyenesen a legendás francia képregényrajzoló, Jean Giraud, vagy ismertebb nevén: Moebius segítette megvalósulni.
A történet szerint egy Loc-Nar nevű rejtélyes zöld gömb, amely a végső gonosz megtestesítője, bizarr és fantasztikus történetek antológiáján keresztül terrorizál egy fiatal lányt, miközben más, rejtett erők is munkálkodnak a háttérben. Itt elsősorban nem a sztori a lényeg, hanem a megvalósítás. Ez a film maga a megtestesült kemény fém: nyers, sötét és elementáris.
Tron (1982)
1982 tikkasztó nyara, a mozik hűs vetítőtermeinek vásznain egymást váltják a korszakos klasszikusok – Szárnyas fejvadász, A Dolog és E.T., a földönkívüli – és ez csak a nyári filmkínálat! Mindezek után jött még a Tron és Az Idő Urai is, szintén 1982-ből. Micsoda év volt? Egészen elképesztő.
Jogosan vetődhet fel a kérdés: miért került fel a Tron erre a listára, hiszen filmről beszélünk? Biztos ez? Én azon a véleményen vagyok, hogy a Tron legalább annyira animáció, mint film. Az eredeti, klasszikus változat valódi mérföldkő volt a digitális effektusok világában, és megnyitotta a kaput számos újvonalas digitális animáció előtt. A film alapötletét pedig maga a videojáték, a PONG ihlette – ebből bontakozott ki egy futurisztikus, vizuálisan lenyűgöző világ.
A sztori röviden annyi, hogy Flynn (Jeff Bridges), egy zseniális programozó, megpróbál betörni egy távoli szerverre, hogy bebizonyítsa: egy korábbi munkáját ellopták. Ami eleinte csupán izgalmas küldetésnek tűnik, hamarosan a túlélésért vívott hihetetlen macska-egér játszmává alakul. Egy hataloméhes ellenőrzőprogram beszippantja őt a digitális világba, ahol szembe kell néznie egy gonosz mesterséges intelligencia irányította rendszerrel – miközben meg kell találnia a kiutat ebből az idegen, virtuális univerzumból. A.I. ha kell, ha nem, ez akkoriban meglehetősen új felvetés volt.
Az Idő urai (1982)
Avagy Les Maîtres du temps, vagy ahogy angol nyelvterületen ismert, Time Masters. Bár sokan tévesen magyar rajzfilmnek gondolják, valójában ez a 1982-es francia–magyar–német–angol koprodukcióban készült nemzetközi projekt volt. Tudom, tudom neked kedves olvasó ez evidencia, de magam is újra és újra meglepődök, mennyien gondolják hazai alkotásnak. Franciaországban 1982. március 21-én, Magyarországon pedig 1983. szeptember 29-én debütált a mozikban. Az elképzelést Stefan Wul 1958-ban megjelent kultikus regénye, a L’Orphelin de Perdide (A Perdide bolygó árvája) inspirálta, amely csupán 2019-ben jelent meg magyar fordításban.
A rendező, René Laloux a szürreális sci-fi animáció nagymestere – akinek még magyar Wikipédia-oldala sincs, holott egy korszakos legenda. Nyugodtan oda lehet tenni a nevét George Lucas és Katsuhiro Otomo (Akira) mellé. Nem véletlen, hogy listánkon három filmmel is szerepel. Laloux a szűk költségvetések ellenére is rendre képes volt maradandót alkotni. Filmjei máig a műfaj csúcsteljesítményei közé tartoznak. A film vizuális világát Moebius lenyűgöző látványtervei alapozták meg (a róla készült porté cikkünket ITT olvashatjátok), míg a fantasztikus lényeket és kreatúrákat a Pannónia Filmstúdió tehetséges művészei keltették életre.
A történet középpontjában egy kisfiú, Piel áll, aki egy veszélyes, lakatlan bolygón, a Perdide-en reked, miután apja egy tragikus balesetben életét veszti. Apja egyik barátja, Jaffar a megmentésére igyekszik, miközben űrhajója fedélzetén egy bolygó száműzött hercegét (Matton) és annak feleségét (Belle) szállítja.
A herceg azonban mindent megtesz, hogy megakadályozza Jaffart a Perdide-re való leszállásban, mivel az út kitérőt jelent számukra. Ám a történet jóval összetettebb ennél: egy mesterien felépített váratlan csavar azonban új megvilágításba helyezi az eseményeket, és egyben a cselekményt.
The Plague Dogs (1982)
The Plague Dogs (1982), avagy a „Pestises kutyák” című film, szintén az 1982-es év termése. Nem tudom, mit szórhattak az UFO-k a levegőbe, de szemlátomást a színvonalas sci-fik ért felelő háttérhatalom, a rajzfilm mélyállam kiadta az utasítást. Idén fura lények, öntudatra ébredt számítógépek, időutazók, állatkísérletek népesítsék be a filmvásznat.
A rendező, Martin Rosen, már Gesztenye, a honalapító nyúl (Watership Down) történetével bizonyította, hogy képes az állatok nyelvén szólni, és modern, sőt, ijesztő meséket alkotni. Ezúttal egy kutya-kutya barátság történetén keresztül merülhetünk el a sötét és érzelmekkel teli világban.
Az alaptörténet szerint két kutya megszökik egy állatkísérleteket végző titkos laboratóriumból. Szökésük nem marad következmények nélkül: komoly kutatást indítanak az elfogásukra, és a hatóságok bubópestis lehetséges hordozóiként kezdenek rájuk vadászni. Természetesen a történet ennél jóval mélyebb és árnyaltabb – nem minden arany, ami bubópestis. Ahogy a politika és manipuláció árnyékában mindig, a távolról jött „igazság” könnyen válhat puszta kijelentéssé. A Pestises kutyák nem csak megrendítő, hanem olyan filozófiai és társadalmi kérdéseket feszeget, amelyek messze túlmutatnak az állatmesék hagyományos keretein.
Rock & Rule (1983)
Avagy Ring of Power, ahogyan egyesek ismerik, hiszen a filmet két különböző címen is forgalmazták. Az 1983-ban készült felnőtteknek szánt, kanadai animációs zenetudományos sci-fi fantasy film a posztapokaliptikus világban játszódik, ahol kutyák és macskák, valamint egerek mutáns humanoid leszármazottai élnek. Az erőforrásokért vívott harc helyett azonban itt egészen más a tét: a legnagyobb élő rocklegendává válni, miközben hőseinknek meg kell menteniük a Földet egy másik dimenzióból kiszabadult démoni lénytől, aki újabb kataklizmával fenyegeti a bolygót.
A történet gyökerei részben a gótikus hagyományokból erednek: Mok, a velejéig gonosz karakter, kiszemeli magának Angel-t, egy rockbanda tisztaságot sugárzó, angyali hangú énekesét, hogy hangját felhasználva szabadíthasson démoni erőket a világra. A gonosz terv megakadályozásának terhe Angel barátjára és egyben a banda frontemberére, Omarra hárul, akit két kissé ügyetlen, de lelkes zenész, Dizzy és Stretch támogat a harcban.
A rock and roll mágiájára összpontosító film zenei aláfestését olyan legendás előadók neve fémjelzi, mint Lou Reed, Iggy Pop, Debbie Harry, az Earth, Wind & Fire és a Cheap Trick. Bár a soundtrack hivatalosan soha nem jelent meg, a film zenéje mégis egyedülállóan erős atmoszférát teremt, ami máig emlékezetessé teszi az alkotást. Mindezek ellenére a film az amerikai forgalmazó mostoha bánásmódja miatt kereskedelmi szempontból kudarcot vallott, lévén a 8 millió dolláros költségvetésből mindössze 30 379 dollárt hozott. Ráadásul Mok Swagger excentrikus hatalommániás rocksztár figurája állítólag annyira emlékeztetett Mick Jaggerre, hogy az énekes ügyvédei perrel fenyegették a kanadai stúdiót. Az éjszakai kábeladások és kalózkópiák révén végül mégis sikerült kultikus státuszra szert tennie.
Starchaser: Legend of Orin (1985)
A Starchaser: The Legend of Orin egy felnőtteknek szánt űropera, amelyet Steven Hahn rendezett, és eredetileg 3D-ben mutattak be az Atlantic Releasing forgalmazásában. Ez az alkotás úttörő szerepet játszott az animációs filmek világában, hiszen a hagyományos kézzel rajzolt és a számítógépes animációt vegyítette, valamint az elsők között volt, amelyet 3D-ben készítettek és forgalmaztak.
A történet alapja egy földalatti bányavilág, ahol az emberek egy részét rabszolgaként tartják fogva a gonosz Zygon úr uralma alatt. Orin, az egyik fiatal rabszolga, egy mitikus kard markolatára bukkan, amelyet csak ő képes uralni. Orin karaktere egyfajta sci-fi Jedi Artúr. Miután nagy nehézségek árán megszökik a bányavilágból, Orin belefut a szélhámos csempészbe, Daggbe (ez is elég Han Solo-s), és pár segítőkész droidba (na, itt már végképp), valamint egy hercegnőbe (mondtam). Ők így együtt összeállnak, hogy együttes erővel legyőzzék Zygont, felszabadítva Orin népét. A Star Wars és egyéb áthallások ne tántorítsanak el, jó kis cucc.
Adventures of Mark Twain (1985)
Steampunk időutazás agyagba öntve – ez A Mark Twain kalandjai, amely az Egyesült Királyságban Comet Quest néven vált ismertté. Az 1985-ös amerikai függetlenfilm bátor és ambiciózus vállalkozás volt, hiszen stop-motion technikával készült. Agyagfigurás fantasy animációs filmekből viszonylag kevés akad. Will Vinton rendezése nemcsak technikai szempontból lenyűgöző, hanem rendkívül szellemes és kreatív is.
Az üstökös-motívum a történet szerves része, és Twain életéhez is szorosan kapcsolódik. A híres író 1835-ben született és 1910-ben halt meg, éppen a Halley-üstökös két feltűnésekor. Twain maga is megjósolta ezt naplójában: „1835-ben érkeztem a Halley-üstökössel. Jövőre (1910-ben) újra megjelenik, és remélem, hogy vele együtt távozom. Életem legnagyobb csalódása lenne, ha nem lépnék ki a Halley-üstökössel. A Mindenható kétségtelenül azt mondta: »Most itt van ez a két különös furcsaság, Twain és a Halley; akik együtt jöttek, együtt is kell menniük.«” – Mark Twain
Mark Twain 1910. április 21-én halt meg, mindössze egy nappal azután, hogy a Halley-üstökös elérte a perihéliumot – mintha maga is beteljesítette volna saját jóslatát. A Mark Twain kalandjai című rajzfilm Twain több művének esszenciáját sűríti egyetlen történetbe, miközben a híres író és három irodalmi gyermeke, Tom Sawyer, Huck Finn és Becky Thatcher egy léghajón keveredik különös kalandokba.
A történet fordulópontja, amikor a fiúk rájönnek, hogy Twain a léghajót szándékosan az üstökös felé irányítja – így attól tartanak, hogy a találkozás végzetes lesz mindannyiuk számára. Közben felfedezik az Index-o-Vatort, egy különös liftet, amely a léghajó bármely részébe vagy Twain bármely írásának világába eljuttathatja őket. Ez a fantasztikus találmány megnyitja az utat egy őrült tér- és időugrásos kaland előtt, tele humorral, filozófiai mélységekkel és meglepő csavarokkal.
Charles Solomon animációs filmszakértő és kritikus, már a megjelenést követően az 1980-as évek legjobb animációs filmjei közé sorolta a Mark Twain kalandjai-t, és egyben Will Vinton legérettebb alkotásának nevezte.
When the Wind Blows (1986)
Amikor fúj a szél címmel elvileg Magyarországon is bemutatták, vagy valamilyen formában megjelent, ám mégis kevesen ismerik nálunk. Pedig nagy szükség lenne az ilyen szellemiségű alkotásokra a magyar köztudatban. Hajlamosak vagyunk elfogadni, ha valaki megmondja, mit is kell szeretnünk (mint például ez a lista is – hehe). De félretéve a viccet, ez a film egy politikai demagógia által vezérelt médiakommunikáció szürreális kritikája, egy igazi vizuális pamflet, amely egyszerre meghökkentő és gondolatébresztő.
A rajzfilm műfaja leginkább „animációs katasztrófafilmként” határozható meg, és olyan érzelmi mélységet ér el, amely ritkaságszámba megy. Az Amikor fúj a szél 1986-ban debütált, és Raymond Briggs 1982-es azonos című képregénye alapján készült. A rendező, Jimmy Murakami, lenyűgözően vitte vászonra Briggs világát, amelyben egy idős vidéki házaspár, Jim és Hilda sztoikus egyszerűséggel szopnak be mindent, amit a kedvenc TV csatornájukon hallanak. Többek között, hogy az atomháború nem olyan nagy ügy, majd megmondják úgy is mit kell csinálni.
Jim papa csendes kis vidéki házukból rendszeresen beutazik a közeli városba, hogy újságot vegyen, és tájékozódjon a világ híreiről. A történet idején épp a szovjet–afgán háború és az egyre romló nemzetközi helyzet borzolja a kedélyeket, amelyek nyugati és szovjet nukleáris konfliktussal fenyegetnek. Egy rádióhíradás alapján Jim komolyan veszi a kormány által kiadott Protect and Survive brosúrákat, és lelkesedéssel követi az utasításokat, abban a hitben, hogy ezek majd megvédik őket a közelgő apokalipszistől. A történet kényelmetlenül őszinte, és éppen ezért olyan hatásos. Kis nemzeti konzultáció, ami az apokalipszishez vezet. Most nem utalgatni akarok, ez van a rajzfilmben.
Jimmy Murakami nemcsak az Amikor fúj a szél rendezője, hanem a listánkon szereplő Heavy Metal egyik epizódjának alkotója, valamint a Csata a csillagokon túl (Battle Beyond the Stars) című klasszikus űropera is az ő nevéhez fűződik. Az Amikor fúj a szél különleges atmoszféráját Roger Waters, a Pink Floyd legendás zeneszerzője teremtette meg, aki a film zenéjéért és hangulatfestő hangjaiért volt felelős. Érdekesség, hogy eredetileg David Bowie is több dallal hozzájárult volna a filmhez, ám az elkészült számokat túl jónak találta egy filmzenéhez, és végül úgy döntött, hogy inkább közelgő Never Let Me Down című albumára koncentrál.
Gandahar (1987)
René Laloux harmadik filmje a listánkon talán a legkevésbé ismert, ám ez mit sem von le a jelentőségéből. Ahogy Laloux esetében megszokhattuk, itt sem maga a történet, hanem az utazás és az allegorikus rétegek a lényegesek.
Gandahar békés, idilli világát váratlanul támadja meg a Fém Embereinek serege – hideg, automatizált lények, amelyek falvakon végigpusztítva kővé dermesztik áldozataikat. Az emberszobrokat összegyűjtik, és a saját bázisukra szállítják, nyilvánvalóan sötét céllal. A fővárosban, Jasperben a Nők Tanácsa Sylvaint, a fiatal harcost bízza meg, hogy derítse ki a támadások okát és állítsa helyre a békét.
Sylvain útja során találkozik a Deformáltakkal, egy mutáns lényekből álló fajjal, akik Gandahar tudósainak félresikerült genetikai kísérleteiből születtek. Bár a múltbéli sérelmek miatt neheztelnek Gandahar népére, Sylvain ügyét támogatják, mivel őket is fenyegeti a Fém Emberek könyörtelen hadjárata.
Ahogy minden Laloux-film, a Gandahar is sokkal mélyebb, mint amilyennek elsőre tűnik. A történet rétegei számos értelmezési lehetőséget kínálnak: a technológia és az emberi felelőtlenség konfliktusától a társadalmi kirekesztés és megbékélés kérdéséig.
Egyszer volt… az élet, és az elveszett japán világok
Listánk most sem lehet teljes, hiszen Japán önmagában olyan elképesztően erős felhozatallal büszkélkedhet, hogy azt külön kellene tárgyalni. Gondoljunk csak a Laputa: Az égi palota, a Battle Royal High School, az Akira, vagy a They Were Eleven című alkotásokra – és ez még csak a jéghegy csúcsa. A japán animáció mindig is a jövőbe tekintett, és a sci-fi az egyik kedvenc zsánerük, amelyet zseniálisan ötvöznek filozófiával, társadalmi kérdésekkel és lenyűgöző vizuális világgal.
Továbbá ott vannak a sorozatok. A franciák ebben is kimagaslóan erősek, de most Az Egyszer volt… az élet (Il était une fois… la Vie, 1987) és Az elsüllyedt világok (Les Mondes engloutis) című sorozatokat venném egy kalap alá az egész estés mozifilmekkel. Az Elsüllyedt világok, a 1985-től 1987-ig futó francia televíziós rajzfilmsorozat amúgy nem volt ismert a keleti blokkban. Az akkori szocialista országok közül Magyarországon és Lengyelországban vetítették csak. A sorozat továbbá különleges space funk zenéjével is kiemelkedik. Ha kíváncsi vagy, mi ihlette a Daft Punk zenei világát, akkor sejtheted, hogy ez az időszak, és ezek az alkotások nagyban hozzájárultak.
Les mondes engloutis generique
