Mint azt korábban már mi is felemlegettük, a videójátékipar volt a koronavírus-járvány lezárásokkal és bezárásokkal tarkított időszakának egyik, ha nem legnagyobb nyertese. Simán lekörözte a konkurens zeneipart, ami persze bizonyos következményekkel járt. Leginkább azzal, hogy sok zenész kezdett – szép magyar szólva élve – gamerkedni, vagy esetleg más egyéb módon rácsatlakozni az aranytojást ugyan nem, de dollármilliókat hozó iparágra. Na ná, hogy a rapperek sem maradhattak ki a buliból. Rájuk összpontosítunk most, és arra, hogy ki, miként próbált, illetve próbál meg valódi pénzt csinálni a virtuális aranybányából.
Akik még nem streameltek
A hiphop és a videójáték-ipar kapcsolata egyáltalán nem újkeletű. Valahol a kilencvenes évek közepén, na jó, egészen pontosan 1994-ben járunk, amikor is The Notorious B.I.G. azt rappeli Juicy című, mára már klasszikussá érett számában, hogy, idézem:
“Super Nintendo, Sega Genesis / When I was dead broke, man, I couldn’t picture this”.
Magyarán Biggie nem különböző verdákkal, vagy félkilós aranyfuxokkal jaszkarizott éppen, hanem nehéz időkről beszélt, mikor még bizony egy valamirevaló konzolt sem engedhetett meg magának.
Az igazi áttörést aztán a Super Nintendo-n egy évvel később napvilágot látott NBA Jam klón, a Rap Jam: Volume One hozta meg. Ebben, a kosárlabda szabályai felett jótékonyan szemet hunyó játékban a 90-es évek legnagyobb rap-ikonjaival küzdhettünk meg egymással vérre menő, három a három elleni meccsek során. (Az Onyx, Coolio, a House of Pain és Warren G csupán néhány név azok közül, akik feltűntek választható karakterként a kínálatban.)
Hiába volt viszonylag népszerű a Rap Jam: Volume One – az elnevezés ellenére – sosem készült folytatása, pedig, ahogy azt mondani szokás; igény éppenséggel lett volna rá.
Talán nem véletlen, hogy az úgymond hiphop miliővel rendelkező játékok bizonyos része verekedős, árkád jellegű eresztés volt. Ezek közül kevésbé ismert a Wu-Tang Clan nevével fémjelzett, Wu-Tang: Shaolin Style, melyben nagyjából minden megtalálható, amire egy elvakult Wu-Tang fan és egy megrögzött gamer vágyhatott 1999-ben: jó sztori, fa*za zenék, valamint temérdek pofon. Megvan annak a maga bája, mikor Ol’ Dirty-vel aprítod a jónépet, miközben mondjuk a Protect Ya Neck duruzsol a háttérben.
Külön érdekessége volt a Shaolin Stylenak, hogy egy teljesen egyedi, „W”-t formázó kontrollerrel jött ki – talán nem kell különösebben belemenni, miért.
És ha már bunyó, akkor kihagyhatatlan a sorból az EA BIG és a Def Jam kiadó közös gurítása, az igen biztatóan induló, majd viszonylag hamar befulladó Def Jam széria. Ennek első darabja, az utcai pofozkodást pankrációval vegyítő Vendetta óriásit ment 2003-ban, míg két folytatása, a Fight for NY, illetve az Icon már jóval mérsékeltebb sikereket aratott. A trilógiában szinte az összes Def Jam rapper szerepelt, közülük is DMX, Method Man, Snoop Dogg, Redman, a néhai Prodigy, Lil Kim, valamint Busta Rhymes volt az igazi húzónév.
Naná, hogy 50 Cent sem akart kimaradni a jóból, bár ő némileg azért szintet is lépett. 2005-ben adta ki ugyanis a 50 Cent: Bulletproof címűakciójátékot, melyben, mit ad Isten, pont ő volt a főszereplő. Itt már inkább a lőfegyvereken volt egyébként a hangsúly, mint az ökölharcon, és ez tulajdonképpen be is vált. A játékból összesen 1,2 millió példányt értékesítettek, ami Fifty lemezeladásinak is használt, tudniillik emberünk egész diszkográfiája felcsendült a tűzpárbajok közepette. (Arról nem is beszélve, hogy a játék nagyjából 27 millió dollárt hozott a konyhára.)
Közel sem ütött viszont ekkorát a New York-i rapper második próbálkozása, a 2009-es 50 Cent: Blood on the Sand, amely amolyan előzményrészként funkcionált a Bulletproofhoz, ám annak meg sem közelítette a bevételeit, így a projekt végül szépen csendben, senkitől sem zavartatva kimúlt.
Még mielőtt kitérnénk a streamelő arcokra, érdemes megemlékezünk Schoolboy Q-ról is. A most 35 éves előadó valódi golf-fanatikus. Sosem csinált titkot efféle szenvedélyéből, habár az még talán őt is meglepte, mikor játszható karakterként bekerült a nagyszerű kritikákat kapó, piacvezető golfos játékba, a PGA Tour 2k21-ba.
És akik már streamelnek
2017. fontos dátum az online gamerek körében. Ebben az évben lőtt ki úgy istenigazából a Twitch nevezetű streaming platform, havi 2 millió regisztrált felhasználót produkálva hónapról-hónapról. Egészen elképesztő szám, pláne annak tudatában, hogy ezen tömeg egy elenyésző kis hányada ismert rapperekből áll(t).
Azóta is szakadatlanul dőlnek a hiphop-os gameplayek: T-Pain, Tee Grizzley, Post Malone, Logic és Lil Yachty is streamel különböző időközönként mind a mai napig. A detroiti illetőségű Tee Grizzly speciel arról beszélt egy interjúban nem rég, hogy kockulással havi 200 ezer dollárt is simán összehoz. Mindenféle erőfeszítés nélkül, és még jól is érzi magát közben. Ő elsősorban a Call of Duty és Grand Theft Auto szériákkal tolja (akárcsak Posty, bár neki az Apex Legends az igazán nagy kedvence), míg a veterán autotune pionír, T-Pain azzal hozakodott elő egy tavalyi riportban, hogy streameléssel sokkal többet keres, mint úgy en bloc a zenéjével.
Snoop Doognak ellenben kevésbé jött be az élet Twitchen. Az amúgy übernyugodt Snoop amerikaifoci gameplayeket közvetített (volna) az oldalon, ám többször előfordult, hogy pár perc elteltével úgy kiakadt valamin, hogy némi kiabálás után ott hagyta a francba az egészet. (Volt, hogy egy kiadós rage után elfelejtette kinyomni a kamerát, ami így még hosszú órákig adásban maradt.)
Végezetül egy történelmi Twitch pillanatról is muszáj megemlékeznünk, hiszen – természetesen -rapperekhez van köze. 2018 márciusában Drake és Travis Scott egyesítette erőit Ninjával, az egyik legnépszerűbb streamerrel, hogy toljanak egy Fortnite szessönt közösen. A mókát rekordszámú, 600 ezres nézősereg követte élőben, míg Drake egy saját mémet is kapott a játék után, bokrokban rejtőzködő taktikáját elismerendő.
Magyar vonalon egyedül Azát emelhetjük ki, a Killakikitt, illetve a Scarcity Budapest alapítótagja szintén Twitchen nyomul már néhány éve. A zenéből és streamelésből él, ezért a játék nála (is) viszonylag komoly elfoglaltság.
