Barion Pixel

A századelő plakátjainak rémisztgetős bája

Benedek Csanád

2022.06.14.

9.5 perc

Ijesztgetés, rémisztgetés, szürrealitás és a kőkemény valóság. Századelős vintage poszterek.

A jugendstíl nem tud megöregedni
Szecesszió, progresszió, agresszió és regresszió. Ez volt a huszadik század eleje négy szóban.

Az 1900-as évek első felének plakátjai hűen tükrözik a vizuális profizmust és a marketingnaivitást.
Ma már ritkán látunk reklámban ilyen igényes kompozíciókat, de sokkal durvábban támadják a tudattalattinkat. Nem biztos, hogy ezek a régi plakátok elérték a hatásukat, de eredeti esztétikájuk van. Vajon a mai korból mi marad meg? Ezt nyugodt szívvel lehet művészetnek tekinteni, nemcsak iparművészetnek. A szecesszió, ha jobban belegondolunk, iparművészet volt, de mégsem mondjuk ezt így rá.

Kopott kokottok, koko és Kokoschka
Szex, drogok és világháborúk: zavaros és dekadens plakátművészet a régi, csúf időkből. Lehet-e bárkit hibáztatni, hogy a vérzivataros időkben borúsan látott.

A Weimari Köztársaság zavaros ideje alatt a cenzúra megszűnt, vagyis erőtlen volt, ami számos, a kor szintje szerint sejtetően erotikus és „vad” izgalmakra épülő filmet eredményezett. A hatásvadászat és vér folyt is rendesen a posztereken. Érdemes észrevenni az alaptípusokat.

A rosszra csábító nő
A kacér, modén nő alakja az akkor divatos orientalista hatásra elterjedt, és csábos kihívó pózokban varázsolta el az „ártatatlan” férfiakat. Ez Jules Chéret plakátjain rendszeresen visszatérő motívum volt. Ezért ezt akkoriban cherette-nek nevezték. A feslett, csábító nő, a „Carmen”, akibe szerelmes lesz az ártatlan, jó polgár és lelki üdvét egy cédára pazarolja, aki romlásba dönti. (Aki amúgy mit keres ott, ja hát örömlányokhoz jár.)

A Bonbonniere & Eremitage 1919-es plakátján egy weimari korszak csábítónője édességet kínál egy gazdag úriembernek (köztudott tény volt, hogy a prostituáltak kokaint árultak vágyfokozóként). Egyébként ez Budapesten sem volt másképp, nem kellett ehhez Párizsig menni. Ha már Párizs. A sok jót nem ígérő macskanős, dominás csontvázas 1926-os Párizs titkai (Die geheimnisse von Paris) film plakátját Marlene Dietrich jelmeztervezője, Ernst Dryden tervezte. Kokoschka már nem variál, sajátos Piétájának áldozata a férfi. Az emberek imádtak borzongani és fantáziálni.

Bonbonniere and Eremitage (1920)
Plakát: Walter Schnackenberg
Die geheimnisse von Paris (1926)
Plakát: Ernst Dryden
Pieta (1909)
Plakát: Oskar Kokoschka

A romlott élet és a megrontott nő
A fehér rabszolgaság, az emberkereskedelem, a prostitució a nemi betegségek, az akkori bulvár és ébredező szociológia egyik fő témája volt. A dekadens weimari korszak ikonja, Anita Berber csábítóan felfedi heroininjekció okozta sebeit a „Prostitúció” című 1919-es filmben, amelynek zsúfolt témája elvileg „szociálhigiénés film” égisze alatt van kiadva, de valójában kis esti borzongásnak szánták. Az 1927-es Mädchenhandel (Lánykereskedelem) is inkább kalandfilm, mint valós tájékoztatás, a poszterjét a legendás politikai illusztrátor, Bíró Mihály készítette. Ne csókolózz, és nem leszel szifiliszes. Persze azért ennyire nem könnyű elkapni, de biztos ami biztos, a romantika mögött a szifilisz kísértete rajzolódik ki ezen az art deco egészségügyi poszteren.

Prostitution (1919)
Film plakát: Josef Fenneker.
Mädchenhandel (1926)
Film plakát: Bíró Mihály

La Syphilis (1926)
Plakát: Theodoro

A vágy hiénái: a nőfaló férfiak
A többség nem tudta magának ezt a dekadens életet megengedni, ne feledjük ez a világháborúk időszaka, amit csupán a great depression, vagyis a gazdasági világválság dob fel. Ellenben sokat fantáziáltak a kéjenc gazdagok életéről.

„A vágy hiénái” (Hyänen der Lust) poszter tökéletes példája ennek a korszaknak. Gazdag vagy kegyetlen vagy gazdag és kegyetlen állatias férfiak lehetőleg ártatlan nőkre vadásznak és a többit a fantáziádra bízom. Ellenben amit nem bízok a fantáziádra, egy percig se legyenek kétségeid, ha a gazdag, gonosz karvalyorrú, karvalytőkés embert véletlen zsidónak néznéd a nagy orra miatt. A második világháború és a nácik rémtettei után, senki nem mondhatja, hogy ez belemagyarázás.
A nácik csak felültek a rasszizmus vonatra és kettesből négyesbe váltottak. A gazdag kéjenc lehetőleg bankár vagy valami átláthatatlan pénzügyi machinátor volt ezekben a filmekben. Igenis fontos észrevenni, hogy ezek a popkulturális termékek milyen mélyen befolyásolták a közhangulatot.

Ellenben az igazság az, hogy például Landru, a „nők falója” (szó szerint) létező ember volt, társkereső magazinokban „magányos szívek” hirdetéseivel csábította a nőket halálba az első világháborút követő években. Egy holland színdarab azonnal rárepült a témára, ezt reklámozza a plakát.

Hyänen der Lust (1919)
Plakát: Otto Rippert

Landru ( 1920)
Plakát: Charles Verschuuren

Henri Désiré Landru (1869. április 12. – 1922. február 25.) egy francia sorozatgyilkos volt, a gambaisi Kékszakállú becenevet kapta, legalább 11 nőt gyilkolt meg, ennyit tudtak rábizonyítani. Landrut 1919-ben tartóztatták le a párizsi Gare du Nord közelében lévő lakásában, amelyben 24 éves szeretőjével lakott. Ez nem akadályozta meg abban, hogy 51 éves feleségét és legidősebb fiát, aki idősebb volt szeretőjénél, szintén beavassa őrült terveibe. Őket is letartóztatták azzal a gyanúval, hogy közreműködtek az áldozatok kirablásában. Landru áldozatainak valós száma, akiknek maradványait soha nem találták meg, szinte biztosan magasabb volt. A rendőrség végül arra a következtetésre jutott, hogy Landru 283 nővel találkozott vagy folytatott romantikus levelezést az első világháború alatt, köztük 72 nőt soha nem találtak meg, de azt rábizonyítani nem tudták. Azok a boldog békeidők.

Az anarchista maszkja (1897) meg egy sejthetően demagóg irodalmi „estet” hirdet, amely a 19. század végén a „művelt” nagypolgári és arisztokrata közvélemény félelmének ad hangot: a munkásember megmutatja igazi arcát és fellázad az elit osztály ellen. Lehetett borzongani és rettegni, hogy minden munkás titkokban anarchista.

La Reforme 1897. Plakát: Henri Privat-Livemont

A háború, amit nem lehet eladni, vagy igen?
Mégis újra és újra megpróbálják, néha sikerrel.

háború is egy termék, ezért reklámozni kell vagy tiltakozni ellene. Az az ijesztő, hogy a jelenből nézve a mai dezinformációs labirintusban, már ott voltak a mai világnak csírái is. Mindenki becsomagolta a háborút így vagy úgy. A háborús plakátok külön cikktéma is lehetne, hiszen már a plakátok szintjén megjelent az oda-visszaüzengetés.

Már az első világháború előtt voltak olyan plakátok, amik az osztályharccal vagy azzal foglalkoztak miért az alsóbb néprétegek fizetik meg a nagypolitika merész ábrándjainak árát. A háborús plakátok esetében is az a furcsa, hogy van, aki bort akar eladni ilyen címszó alatt.
A hadikötvény vagy hadikölcsön meg olyan (háborús) ablakon kidobott pénz volt, amit sosem kaptál vissza. A „miként adjuk vissza rokkantjainkat az életnek” egy igazi klasszikus kapufa marketing szempontból. Vagyis hogy lehet ebből pozitív dolgot kihozni? Ellenben súlyos vizuális kép, beég a tudatunkba. A plakát maga zseniális a „magyar terminátoros” robotszerű hadirokkant katonaábrázolásával. Megrendítő erejű alkotás.

Érdekesség, hogy a Hungary’s Fate of Old plakát egy régi sumér dombormű alapján készült. Személyes kedvencem a holland gázmaszkos első világháborús poszter. Ritka, hogy egyfajta fekete humor még itt is meg tud jelenni. Mint ahogy ritkaság ma már a jó plakát eleve. Ezért adózunk a múltnak ezzel a századelős sorozattal.

Száz plakátnak is egy a vége
Thomas Negovan és a Century Guild galéria a szecesszióra és a szimbolista mozgalomra specializálódott. A szakértő archívumából származó ritka képekből is csemegéztünk.

Az ilyen régi poszterek eredetijeit nehéz és ritka is jó állapotban megtalálni, mert ezek a művek bár szépek, de pocsék papírra lettek nyomtatva, hiszen tömegesen voltak kiszériázva. Ennek következtében van olyan plakát is, amiből a Century Guildnél (ahol ezeknek a német plakátoknak az eredetijei vannak) három-négy darab vagy még kevesebb mennyiségben találhatóak már csak meg, műkeresekedelmi piacra, megvásárlásra se nagyon adják ki. A többi is elsősorban múzeumok tulajdonában van. Igazi „underground” modern művészet. Amikor létrehozták őket, szétszórni és nem megtartani akarták őket. De a tervek megmaradtak vagy van róluk kép, mégha nem is mindig a legjobb minőségben, és fura stilizáltságuk áthatotta az underground és a mainstream művészeti kultúrát is, és olyan alkotásokat adott, amelyek évtizedekkel (vagy egy évszázaddal) később virágba borultak. Közös vonásuk, hogy egykor széria-információszórók voltak, majd papírszemetek lettek, ma reklámnak naivak, ennek ellenére hihetetlenül modernnek is hatnak, és emiatt örökbecsűek, és kincsekként fedezzük fel őket újra.

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Davide Bonazzi: kortárs talján grafika nagybetűvel

Rockwell, aki lefestette a boldogságot, de megélni nem tudta

Tavis Coburn: a retro modernitás mestere

Szándékosan véletlen: szürreális Budapest Varga Balázs képein

Vhils, a vakolatvandál

Bicicleta Sem Freio: a fék nélküli brazilok, akik elvarázsolták a világot