Kétszer kell megnézni, hogy egyszer megértsd
Anton Gudim, moszkvai mérnök és illusztrátor azokat a nehéz helyzeteket meséli el, amikről nem tudjuk, nevessünk-e vagy sírjunk. Humorára a teljes szürrealizmus jellemző.
Munkáiban a téma véletlenszerű, mégis főként azokhoz a helyzetekhez kapcsolódik, amelyekre nem igazán figyelünk, és ami elsőre hétköznapinak tűnik. Sok esetben 2 vagy 3 részre osztott panelekkel dolgozik, miniképregény formátumban. Grafikái tele vannak iróniával, szarkazmussal, hétköznapi élettel és ártatlanabb fekete humorral.
Önigazolás rajzolás által
Gudim munkái önmagának, mindenekelőtt saját létének igazolását jelentik számára. Ezt mindig kihangsúlyozza, hogy enélkül nehezen találna értelmet a saját létezésére. Anton biztos abban, hogy a legtöbb ember azzal a problémával néz szembe, hogy nem tudja, és nem is találja meg az útját, a célját ezen a világon, nem tagadja, ezek közé tartozik ő is. Életcél, munka és önmagának a keresése során Gudim ugyanazokon a lehetőségeken ment keresztül, mint bárki, de ha nem élvezte amit csinált, továbbállt, ezt tartja legnagyobb bátorságának, hogy mert váltani, többször is.
Szülői nyomásra műszaki végzettséget szerzett (informatikus mérnök), zenélt egy zenekarban, volt tervező, és próbálkozott irodában multinál is. Amikor azonban felfedezte a rajzot, úgy döntött, hogy abbahagyja amit csinál, és megtakarításaiból fog élni. Mindezt Oroszországban – nem lehet mondani, hogy nem volt bátor. Mint ahogy a szülei is, akik Antonra keresztelték.
Ha nagy a lexikális tudásod vagy fotómemóriád van, biztos észrevetted, hogy Anton Gudim és Antoni Gaudi mennyire hasonlít. Nem rokonok, csak szülei voltak ennyire „vicces” kedvükben. Gudim mindig is szeretett rajzolni, de ez a Gaudihoz való hasonlóság pont, hogy idegesítette és elfojtotta emiatt az ez irányú terveit.
Aztán rájött, hogy az alkotás iránti vágya az önmegvalósítás és az önfoglalkozatás hiányából fakad.
Általában digitális formátumban dolgozik. Az eszközök egyszerűek (laptop és wifi), ami a klasszikus illusztrációs formátumokkal ellentétben kényelmessé teszi a digitális megjelenést. A részletekbe belemenve Gudim vektorgrafikában rajzol. Egy ötlet ábrázolásához a legegyszerűbb formát választja: a minimális számú keretet, színt, címkéket, és kísérőszöveget és így tovább. Úgy véli, hogy az eredménynek a lehető legegyszerűbbnek kell lennie, anélkül, hogy pontatlan lenne.
Ha a szerkezetről és a munkafolyamatról beszélünk, Gudim munkájának 99%-a előre megtervezett. Amikor elkezdi a rajzot, már világos, keretekre bontott elképzelése van. Újabban egyre több animációt is használ. Pedzegeti, hogy lesz rajzfilm, de egyelőre semmi biztosat nem tudni.
Gudim szerint a világ
Gudim bármit kommentál, amivel egy átlagos nap során szembesül. Sokan hasonlítják Joan Cornellához (akiről amúgy mi is írtunk már), de ez nem állja meg a helyét. Cornella stílusa profánabb, betegebb és végletesen fekete a humora.
Anton főként azokhoz a dolgokhoz vonzódik, melyekben van egyfajta „aha” érzés, a felismerésen alapuló tanító-nevelő jelleg. Na, ez Cornellára ritkán jellemző.
A hétköznapi helyzetek általában kihívást jelentenek Gudim számára, mivel új módon, más-más szemszögből szeretné megélni őket. Ha sikerül neki, saját bevallása szerint „kicsit boldogabbnak érzi magát”. Néha a téma személyes élményeken vagy belső megéléseken alapszik, vagyis hogyan áll a valóságban felmerülő fura helyzeteihez. Gudim szerint amikor megtalálja a humort az őt zavaró szituációkban, könnyebben elviseli őket. Részben ezt használja a rajzai ötleteihez.
Mint írtam, a „minél egyszerűbb, annál jobb” elve vezérli, de a modern idők gyermeke. Nem hiába az Insta a fő elérési fóruma. Sok képregénykockáját csak úgy érted meg, ha ismered a belső poént hozzá, az aktuális internetetes mémet vagy vírusvideót, YouTube/Tiktok challenge-t. Ha nem tudsz a #followme srácról, aki mindig fogja a párja kezét és ez van a képen, akkor az ördög a pokolba vezet valakit skicc sem lesz olyan vicces. Ez egyben a korhoz kötöttségét is jelenti, amikor valamit csak az adott kor kontextusában lehet értelmezni, de persze vannak ezen túlmutató univerzális poénjai is.
Amúgy ő maga is már mémesült, sokan használják a poénjait, pl. „az arcát véletlenül ceruzával kiradírozó lány” egy mém már.
Moszkvaiként látja az óriási és égbekiáltó ellentéteket. Az élet vicces, és az élet kegyetlen. Érdekes, hogy nem politizál nyíltabban, mondjuk moszkvaiként most lehet én se mernék.
Az élet hullámvasútja mellett a vizuális gegre épít leginkább, ahol meglehetősen lehet érezni a szürrealisták hatását. Ezt nem is tagadja, fő inspirációs forrásai közé tartozik a belga René Magritte és a kanadai festő, Rob Gonsalves. Külön szimpatikus nekem, hogy harsányan-kiabálóan szokatlan Dalít nem kedveli. Inkább azt tartja furának, hogy gyakran megkérdik tőle, mert az embereknek nincs más viszonyítási alapjuk a szürrelizmushoz. Pedig ott van Yves Tanguy, a lengyel Yerka, vagy ha már oroszok, Chagall és Vladimir Kush, Urzhumov, és most egy kicsit Gudim is berajzolta magát a történelembe.
Gudim kockás képregényei üdítőek a mindennapok szürke ismétlődésében. Ő észreveszi helyettünk is, amit mi nem.
