Elsők között az első! Blek a patkány munkássága óriási hatást gyakorolt az utcai művészek generációira, ahogy erre Banksy is tett utalást: „Minden alkalommal, amikor azt gondoltam, hogy végre valami kissé eredetit sikerült festenem, rájövök, hogy Blek Le Rat is megcsinálta. Csak húsz évvel korábban.”
Blek le Rat az egyik első streetart művész. Francia lévén Párizsban is az első graffitiművészek között tartják számon, akit a „stencilgraffiti atyjaként” is szoktak emlegetni. Ha léteznek a graffiti nevű stílusnak alappillérei, akkor Dondi, Seen, Taki 183, Keith Haring neve mellett illik a francia „patkányt” is megemlíteni.
Én annyira kézenfekvőnek éreztem, hogy azt gondoltam, róla teljesen felesleges írni, hiszen mindenki ismeri. Főszerkesztőm és egyben harcostársam hívta fel a figyelmem, hogy mi Magyarországon élünk, ahol minden fénytörésben, fáziskéséssel érkezik, vagy még úgysem. Blek sajnos nem alap. Tulajdonképpen vele kellett volna kezdjük a graffitis, utcai művészettel foglalkozó írásainkat. Következzen tehát a graffitiház alaprajzának egyik elkészítője. A legendás „Fekete patkány”: Blek le Rat.
Egerek és emberek
Xavier Prou 1951. november 15-én született Boulogne-Billancourtban, Párizs nyugati külvárosában. A társadalmi ellentmondásokra már fiatalon felfigyelő Xavier az 1968-as diáklázadásokat testközelből élte meg. Az apák bűneit az új korosztály nem akarta továbbvinni. Minden túlpolitizáltság nélkül benne volt a levegőben, hogy újra kell magukat definiálni. A zenétől kezdve, a filmen át (lásd francia új hullám) a képzőművészetig új nyelvre törekedtek.
Prou 1971-ben az USA-ban tett látogatása után a korai New York-i graffiti hatása alá került, a későbbiekben
azonban olyan stílusra tért át, amely a két város eltérő építészete miatt jobban illik Párizshoz.
Amikor visszatért Franciaországba, tudta, hogy valami úton-módon a művészetekkel akar foglalkozni. Végül beiratkozott a párizsi Ecole des Beaux Arts-ba, ahol rézkarcot, litográfiát és szitanyomást tanult. Továbbá a városépítészet iránt is érdeklődést mutatott. Közel 10 évbe telt, mire a saját graffitistílusa kialakult, melyre nagy hatást gyakorolt David Hockney brit művész munkái.
„Elmondhatom, hogy az ő munkája a leglenyűgözőbb dolog, amit valaha láttam életemben.” – Blek le Rat.
Hockney-ról abban az időben egy filmet is készítettek, az A Bigger Splash címmel (utalás az egyik híres festményére), amelyben felfestette egyik barátja sziluettjét egy lakás falára. „A kép soha nem ment ki a fejemből. Úgy gondoltam, hogy ez a film annyira fontos a művészettörténet szempontjából, hogy újra és újra megnéztem, vagy 10-15 alkalommal is.” –mondta Blek le Rat.
A Bigger Splash (1974)
Megszületik Blek le Rat
Blek 1981-ben kezdte az általunk is jól ismert alkotásait, sablonnal kis patkányokat ábrázoló rajzokat festett Párizs utcáinak falaira. A patkányt úgy jellemezte, mint „az egyetlen szabad állatot a városban”, és olyannak, amely „mindenütt terjeszti a pestist, akárcsak a graffiti saját magát, az utcai művészetet”. Neve a Blek le Roc képregényből származik, a „patkány” szót a „művészet” anagrammájaként használja. A fekete patkányok, mint rajzok, jó módja volt annak, hogy reflektáljon a városi életre, miközben a társadalom lenézett, alsó rétegébe tartozó tagjait is szimbolizálta.
Blek technikája folyamatosan fejlődött, 1983-tól pedig már emberméretű sablonokat is készített. Elismerte Richard Hambleton kanadai művész hatását, aki az 1980-as években nagyméretű emberi alakokat festett. Sokak szerint Blek nevéhez fűződik az életnagyságú stencil feltalálása, valamint, hogy ő volt az első, aki az alapbetűs sablont képművészetté alakította át. Ez azért túlzás. Nagy valósznűséggel már a rómaiak is használtak sablonokat, az 1800-as években a politikai kiáltványok készítői pedig egészen biztosan, a huszadik századról, az oroszokról nem is beszélve. Ne feledjük a kínai tacepao-kat se. Egyszerűen arról van szó, hogy Xavier, vagyis Blek következetesen használta kifejezési formaként és épített rá.
De ami igazán megkülönböztette a többi graffitistől, hogy nem érdekelte a fame-game. Vagyis nem egy betűstílus kitalálására törekedett, hanem politikai üzeneteket, gondolatokat akart a falakra csempészni. Kommunikálni akart a várossal, nemcsak megmutatni magát, és a stílusát a többi graffitisnek. Ezen kívül gyakran idézte meg, figurázta ki klasszikus művészek (Caravaggio, Michelangelo) műveit, ezzel egyben párbeszédet kezdett a múlttal, de a jelennek is üzent.
A bűn születése
A graffiti rendszerint vékony jégen táncolt a művészet és a vandálkodás határán. De érdekes megfigyelni, hogy az elején mennyire szabadon kezelte ezt a társadalom. Amikor az 1980-as évek elején rendszeresen kezdett festeni az utcákon, annyira új volt Párizsban a graffiti, hogy tettei nem zavarták különösebben az embereket. A rend őrei nem féltették tőle a rendet. Valahányszor a csendőrök megkérdezték tőle, hogy mit is csinálnak (eredetileg ketten, ő és a barátja, Gerard, festettek), kurtán azt válaszolták: „Művészeti projekt.”, és a rendőrök magukra hagyták őket.
Ez még akkor is igaz volt, amikor egy éjjel magára a híres Georges Pompidou központ falaira tankokat, patkányokat és kis figurákat festettek, ezzel a politikai üzenettel: „Túlélésünkért és szabadságunkért küzdünk a militarizmus ellen.”
Ahogy telt az idő, megjött az „amerikai stílus”, és mindenki tageket, bandaneveket firkantott fel mindenhova. Hamarosan a graffitire, mint rongálásra és anyagi károkozásra tekintettek, Blek le Rat kénytelen volt tanulmányozni a rendőrség és a biztonsági szolgálat mozgását, és megkérni a barátait, hogy álljanak őrt munka közben. A kamerák megjelenése, és a rendőröknek kiadott ukáz, hogy figyeljék a falfirkálókat, megszülte Blek le Rat kommandós stílusát. Eddig lassan pepecselve dolgozott, innentől kezdve bevetés volt minden festés. Hogy gyorsabban menjen a munka, előre gyártotta a stencil sablonokat. Ezt csak oda kellett vinni és gyorsan megfújni a kontúrokat.
Xavier vs. Blek
Blek legrégebbi véletlenül megmaradt street art alkotását, Caravaggio Madonna di Loretájának 1991-es másolatát, amelyet leendő feleségének, Sybille-nek szentelt, 2012-ben fedezték fel. Lipcsében, egy ház falán lévő régi plakát mögött találták meg, amikor renoválásra készültek. Érdekes, hogy lesz a spontán graffitiből a kortárs street art relikviája.
Szintén 1991-et írunk, amikor Blek le Rat és Xavier Prou találkozik. Nem mintha ne tudtak volna egymásról, hanem a rendőrség és a média késztetése végett szembe kellett nézniük egymással. A francia hatóságok 1991-ben azonosították Bleket, amikor elkapták, és letartóztatták szintén a Caravaggio Madonna és gyermeke című művének fújása közben. Addig a kapcsolatot Blek és Xavier között a rendőrség nem ismerte.
Xavier Prou nem a mai modern értelemben vett street art művész volt, még véletlenül sem akarta magát felfedni. Őt elkapták.
De nem adta fel. Ettől kezdve kizárólag csak sablonos plakátokkal dolgozott, a médium gyorsabb falra történő felvitele miatt, valamint a tettenérés esetén mérsékeltebb a büntetés. Ne kérdezzétek mi ennek az oka, de Franciaországban ez így van. Nem mintha fal tudná, hogy sablonnal, vagy szabadkézzel vitték fel rá a festéket.
Le Ciel Est Bleu, La Vie Est Belle?
Az, hogy karriernek tekinthető-e, hogy 40-50 éves korodra megismeri a világ a neved, nehéz kérdés. A graffitis hírnév nem könnyen tehető pénzzé. Ne a mai trendi street artos, szponzoros időkből induljunk ki. Szűk kör ismerte csak, és még szűkebb kör ismerte el munkáit. A fiatal graffitisek egyre növekvő újabb hullámai emelték fel Xaviert, vagyis Bleket a street art piedesztálra. Banksy generációjának lett a prófétája, az „öreg városi patkány”. Ezen kívül nem sok kortárs festő mondhatja el, hogy egy francia rapper (Le Rat Luciano) részben az ő tiszteletére vette fel a „patkány” nevet.
Nagy hatást gyakorolt a mai graffitis és „gerilla-művészeti” mozgalmakra, de ne feledjük, hogy munkásságának fő motivációja a társadalmi tudatosság és a művészet közelebb hozása a hétköznapokhoz, az emberekhez. Számos alkotása magányos személyeket ábrázol nagyobb, elnyomó csoportokkal szemben. 2006-ban kezdte meg hajléktalanokat ábrázoló képsorozatát, hogy megpróbálja felhívni a figyelmet erre a globális problémára.
Ebben az időben vette kezdetét azon furcsa anomália, miszerint az utca a galériakba költözött. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de Blek le Rat első Franciaországon kívüli kiállítására csak 52 éves korában került sor, 2003 októberében Londonban, a Leonard Street Gallery-ben. Tengerentúli galériában először 2008-ban debütált a Los Angeles-i Subliminalnál. Festményeket, szitanyomást és háromdimenziós grafikákat állított ki, valamint feleségéről, Sybille Prou-ról készült fényképeket.
A 2009-es Le Ciel Est Bleu, La Vie Est Belle (Kék az ég, és szép az élet) című tárlat volt az első, ami szisztematikusan az 1980-as évek elejétől napjainkig követte nyomon a művész életművét.
Blek le Rat mindazonáltal sokszor elmondta, hogy előnyben részesíti az utcákat a galériákkal szemben.
Egy utcai művész munkáit, a lehető legtöbb emberhez kell eljutatni, ott ahol él. Nem az értékesítés, az
akadémista elismertetés a cél. „A múzeum egyenlő a halállal”- ahogy egyszer fogalmazott.
2014-ben a Blek le Rat 3 nagyméretű eredeti festményt és 25 egyedi litográfiát állított ki olyan környezetben, amely áthidalja ezeket a hagyományos tereket, úgy mint szállodák, várótermek. A művész a litográfiákat a New York-i Művészeti Akadémián készítette. A „Menekülés Párizsból” elnevezésű kiállítás keretében. Fura lehet, hogy még él, de ma már a történelem része, több Blek le Rat alkotás tartozik múzeumok állandó kiállításaihoz.
Blek le Rat X WH | ‘The Return Of The Rat’ | Mini-Documentary
A 2000-es évek közepétől próbált kitörni a „legenda, nagy előd” szerepköréből. Egyre több munkája kapott aktuálpolitikai aspektust. Több száz plakátot ragaszt fel az Irakban elrabolt Florence Aubenas újságíró képmásával, hogy a média és a politikai nagykutyák támogatását kérje. Ugyanebben az évben indította el a „koldusok sorozatát” a hajléktalanok problémáinak bemutatására. „A képeknek nagyobb hatása van, mint a valóságnak.” – mondta. Ezzel arra gondolt, hogy a privilegizált elit beszédtémába be tudja csempészni, a trendivé váló street arton keresztül a sürgető kérdéseket. Még ha felszínesek is ezek a beszélgetések, legalább felteszi őket az asztalra.
Blek le Rat amúgy nem egy didaktikus, szájbarágós fazon. A vele készült interjúkból inkábba a humor süt.
„ Mi a legfontosabb dolog, amire az életben figyelni kell?
BLEK: A cipőfűződ jól be legyen kötve, hogy ne ess el.
Mikor érdemes valakinek szünetet tartani, hogy ki ne égjen?
BLEK: A nyaralás időpocsékolás. A csatornákba érdemes elmenni, sétálni.
Arra a kérdésre, hogy mi értelme van a művészetnek, azt mondta:
„A művészet időpocsékolás, de azon kívül minden más még inkább időpocsékolás.”
