Valamivel több mint egy éve kezdtem el írni a 4bro.hu magazinba, azóta zajlik a folyamatos egyeztetés Tibivel (főszerkesztő) és köztem, de a munkához kapcsolódó témák mellett simán tudnánk a végtelenségig beszélni csak úgy, a világunk érdekes sztoriairól – ez van ha két ember, akik töretlen kíváncsisággal állnak a világhoz, összetalálkoznak.
A legtöbbször felhívom csak úgy, hogy egyeztessünk egy készülő cikkről, majd a téma kapcsán egyikőnk egészen biztosan bedob egy saját történetet, arra rá-kontrázik a másik és végül simán eltelik úgy 30-40 perc, hogy a végén már nem is emlékszünk honnan is indult a beszélgetés. Elindulunk az amerikai grundról, hogy pár perc múlva már sztorizzunk a New York-i Rucker Park kosarasairól, aztán átkötjük a beszélgetést az Amerikában élő olasz közösségekre, míg végül kikötünk valami francia festőművésznél. És persze rengetegszer chat-eléssel indul az egész. Egy üzenet tőlem, egy vissza – aztán egyikünk besokall és inkább felhívja a másikat, utálunk üzeneteket pötyögni – („Machete nem pötyög”) és elindul egy röpkének tervezett beszélgetés, aminek a vége… Pedig fogadkozom a legtöbb alkalommal, hogy bár felhívom Tibit, de csak pár percre – mert a legtöbb alkalommal, nem vagyok éppen abban a helyzetben hogy hosszasan dumáljak.
Legutóbb személyesen beszélgettünk, nem siettünk sehová, ittuk a kávénkat az elviteles pohárból, egy parkban, a nyári napsütésben. A legújabb fejlesztésünkről –a Talky Mode-ról– kértem ki a tanácsát, amely egy új weboldal és amelyen tavaly ősz óta dolgozom.
Végre elkészült, elindítottuk és olyannyira hirtelen jött el ez a pillanat, hogy nem is készültem fel rá igazán. Mármint annyira egyértelmű volt minden, amíg nap mint nap fejlesztettem, dolgoztam az oldalon társaimmal, több mint 100 közismert emberrel leveleztem, vagy épp beszéltem telefonon, (a Talky szereplői), hogy amikor hirtelen elkészült és elindítottuk – hirtelenjében nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Hahó ez el is készült, kellene népszerűsíteni, el kellene juttatni az emberekhez! Erről dumáltam Tibivel hosszasan, végre ráérősen, mert nem siettünk sehová. Megittuk a kávét komótosan, közben néztük a gördeszkásokat, ittunk egy üdítőt, majd még egy kávét és közben szép lassan ránk esteledett. A végén Tibi, meg is jegyezte: „ezt a beszélgetést fel is vehettük volna, lehetne ez egy spontán interjú…” Hát ez igaz, gondoltam. Ha már nem vettük fel, felidézem pár pillanatát:
Honnan jött a Talky ötlete?
Én személy szerint nagyon szeretek podcast-eket hallgatni, a nagy online zajban célirányosan keresem azokat a nyugodt tempójú beszélgetős tartalmakat, amiken belül az egyének és a téma van fókuszban. Nem érdekes a sallang és a vizuális csili vili, bőven elég két érdekes szereplő, akik beszélgetnek egy szintén érdekes témáról, vagy csak annyi, hogy az egyik fél kíváncsi a másik életére és felteszi a megfelelő kérdéseket.
Szerintem most már körvonalazódott, hogy a nézettségi statisztikákon csimpaszkodó, televíziós csatornák tartalmain túl is van élet és ezt nagyon jól bizonyítja, hogy rengetegen elkezdték megvalósítani saját
„tv csatornáikat”, saját tartalmaikat – ahol senkit sem köt semmilyen szabály vagy külső elvárás.
Ebben a rohamosan fejlődő podcast kultúrában jött a Talky Mode ötlete.
Ahogyan néztem például Friderikusz Sándor podcast adásait a meghívott vendégekkel, történészekkel, írókkal, üzletemberekkel – többször is eszembe jutott, hogy szívesen beszélgetnék az adásban látott személyekkel. Vagy például mennyire beszélnék a kedvenc magyar írómmal. De például – egy művészeti iskola tanulóinak milyen jó élmény lehetne, ha az óra keretein belül feltehetnék kérdéseiket egy divattervezőnek, vagy egy rendezőnek. Vagy sportakadémia fiatal sportolói beszélhetnének magyar sportlegendákkal, jelenleg is aktív olimpikonokkal, válogatott focistákkal. Sok sok lehetőség, amely a Talky – nak köszönhetően megnyílhat.
Megnéztem az oldalt, bejön az összkép, jó látni az ott szereplő embereket együtt, egy platformon. Az egy nagy kérdés, – eddig nem volt ilyen weboldal és lehetőség – hogy lesz e rá kereslet, igény? Vajon van e az a közönség, aki szeretne beszélgetni közismert emberekkel, fizetnek-e egy ilyen jellegű élményért? Mit vártok az oldaltól?
Az a jó az egészben, hogy nincs a fejünkben olyan hiú ábránd – hogy a Talkyt elindítjuk és bumm, robbanásszerű siker és érdeklődés lesz. Nem, ilyet nem várunk. Van egy lassan építkező, de cserébe nagyon is hosszútávú és izgalmas tervünk, amelynek létrehozása élvezetes, amin jó dolgozni, teljes szenvedéllyel lehet lépcsőzetesen fejleszteni. A Talky Mode tervem szerint nem merül ki abban, hogy van egy felület, ahol beszélgetni lehet az ott szereplő izgalmas emberekkel.
Ezek szerint lesz más program, lehetőség is a weboldalon.
Szerintem interakciókat kell generálni az ott szereplő személyek között. Elindítani velük a saját adásokat, tartalmakat, jöjjön majd létre mihamarabb a Talky Channel és jöjjünk ki hétről hétre jó kis podcast-ekkel mindenféle témakörben, értelemszerűen a Talky Mode szereplőivel. Végre útjára indítottunk egy olyan weboldalt, mozgalmat, amely a távoli múltban az őszi szürkületben még csak egy vízió volt.
Elképzeltünk egy felületet amely kinyit olyan ajtókat mindenki számára, amely eddig nemhogy
zárva volt, talán nem is létezett. Létrejött egy közösség, egy érdekes klub, amibe bármikor
beléphetünk és interakcióba léphetünk olyan művészekkel, sportolókkal, tudósokkal, írókkal
és könnyűzenei előadókkal, akikre kíváncsiak vagyunk, akik sokat jelentenek számunkra.
Gondoltál arra hogy a Talkyval Magyarországon kívül is lehetne érvényesülni?
Csak egy kicsit foglalkoztat. Persze átfut az agyamon néha, vajon van hasonló már máshol? Ilyenkor arra jutok, hogy egészen biztosan. Nincs már új a nap alatt, de ez lényegtelen is. Menni kell előre, fejleszteni, egyre izgalmasabbá és jobbá tenni a projektedet, aztán majd az élet eldönti, hogy merre formálódjon tovább és egyáltalán mi legyen a kifutása. Az hogy valami igazán sikeres lesz vagy nem, egyáltalán nem csak az alapötleten múlik. Sokkal összetetteb egy adott startup sorsa. Milyen a megvalósítás, kikkel sodor össze a sors, kik kezdik el támogatni a projektet, stb…
Szóval nem kell ezt túlgondolni, inkább mindig csak egy lépéssel előre tervezzünk szerintem. Vettem már részt évekig tartó startup fejlesztésben – piackutatás, meetingek ahol minden alkalommal szétcincáltuk, majd újra összeraktuk a sztorit – ezt most máshogy szeretném csinálni. Azt sem bántam, minden ilyenből tanul az ember, de a Talky esetén más utat választottunk, inkább „eszetlenül”, teli gázzal megyünk előre!
A nevet is 2 nap alatt találtuk ki. Amikor felhívtam Gyurit és Danit (a cégtársaimat) a vizióval – rávágták hogy ez az, csináljuk, támogatnak, ne szöszmötöljünk egy percet se! A név kiválasztásánál se pazaroltuk az időt, 2 nap alatt akartunk nevet, gyorsan lett is.
Mekkora erővel tervezitek nyomni azt a bizonyos gázpedált?
A Talky-t lehet „garázs cégként” kezelni, amely kis költségvetésből indul, kevés megvalósító személlyel, azaz nem egy nagy cég, nagy projektje. Cserébe nem kell fontoskodó meetingek sorát beütemezni, ahol vizsgáljuk a trendeket, hogy milyen név, vagy milyen színkód vált ki pozitív hatást az emberekből, hány betűt enged meg a marketing trend egy elnevezésben, stb sok sok fancy maszlag… Ahhh, fenéket. Nincs túlgondolás, inkább haladjunk. Persze így benne van a meglepetésszerű bukta is, de na és? Amikor az ember túl van bizonyos számú sikeren és orbitális buktán szintén, akkor megtanulja hogy a közhely igaz: minden van valamiért, semmi sincs hiába. A kudarcokból is lehet tanulni, abból lehet tovább építkezni haladni. Úgyhogy meglátjuk, de egy biztos: én ezt imádom csinálni, rengeteg ötletünk és tervünk van a Talky jövőjével kapcsolatban, amelyeknek a megvalósítása élvezetes lesz, egy örömmunka és ez a lényeg nem? Ahogy Joe Pesci mondaná a Casino-ban: „Különben miért kubikolnánk itt a kib……ott sivatagban, ha nem azért mert megéri?!”
„Azok a legjobb beszélgetések, amikor nem is emlékszel, miről volt szó, csak arra, milyen érzés volt.” – John Green
