Korábban a Hypebeast is megírta az év egyik legextrémebb kollaborációját, ami az orosz rave banda és a már-már ikonikus papucsmárka együttműködéséből jött létre. A jelek szerint óriási érdeklődéssel várták a rajongók a szegecses rózsaszín és fekete klumpákat, az 1 hete megjelent kollekció darabjait szinte rögtön elkapkodták és azóta sem kaphatóak.
A hatalmas roham egy időre kinyírta Little Big hivatalos merch oldalát, ahol 1 órán belül minden darab elfogyott Oroszországban és Európában, ezért Instagram posztban bejelentették, még néhány pár lábbelit feltettek, aki kapja marja alapon.
Az 1 hete piacra dobott termékeket jelenleg sem a Crocs weboldalán, sem a már említett merch shopban nem lehet megvásárolni készlethiány miatt. Jómagam is vadászüzemmódba kapcsoltam azóta, de sajnos nem jártam sikerrel. Szemfülesebbek pásztázhatják még az Ebay -t, elvétve ott is akadnak eladó darabok, legtöbbször mindössze az eredeti árának dupláját kell érte kipengetni.
Érdekesség, hogy a kollekció nem csak limitált, de kissé exkluzív is volt, kizárólag Európában, Oroszországban, Kínában, Japánban és Koreában volt elérhető, így például az amerikai rajongók erről most csúnyán lecsúsztak. Arról, hogy mikor töltik fel a készleteket (már ha lesz ilyen) egyelőre nincs információ.
Az itt-ott szegecses lábbelik egyébként hűen tükrözik a banda szellemiségét, erről korábban a zenekar frontembere, Ilya Prusikin nyilatkozott:
„Mindig is punk-rock zenészek voltunk, ugyanakkor szeretjük a rave zenét is. Amit csinálunk az egy új zenei paradigma, és ezt mindenünk hűen tükrözi: a dalaink, az imázsunk, a videoklipjeink. Nagyon örülünk ennek a kollaborációnak a Crocsszal, ami pontosan megmutatja a Little Big lényegét, és reméljük, hogy a rajongóink is imádni fogják.”