Geezer Butler, a Black Sabbath basszusgitárosa, Into the Void (A semmibe) címmel írt önéletrajzi ihletésű memoárt a legendás zenekarról. A könyv alcíme – Bölcsőtől a Black Sabbathig és bőven tovább – tökéletesen összefoglalja a mű tartalmát. Fontos megjegyezni, hogy ez nem csupán egy egyszerű emlékirat, hanem egy valódi irodalmi alkotás. Ha a kilencvenes évek marketing szlogenjeit idéző megfogalmazásra vetemednék, azt mondanám: „Szabatosan a Sabbathról, nem csak Sabbathosoknak”. Továbbá ez a könyv egyben kiváló szociográfia az angol munkásosztály életéről. Majd eljő a Fekete Szombat, a varázskapuk megnyílnak, és mi belépünk a rocksztárok világába.
Geezer Butler a banda lelkiismerete és örök töprengője. Rockereket meghazudtoló józansággal, önkritikával és fanyar ír humorral ír. Sőt, zárkózottsága ellenére még a magánélete mélypontjaiba is betekintést enged. Számos zenekarról szóló könyvön vagyok túl, de ez kiemelkedik még a jobbak közül is. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
A bölcsőtől
Terence Michael Joseph „Geezer” Butler a napokban töltötte be a 75. életévét, ami annyit tesz, hogy átélte Anglia háború utáni felemelkedését. Túlzás nélkül állítható, hogy formálta is a szigetország kulturális örökségét. Leginkább a Black Sabbath basszusgitárosaként és szövegírójaként ismert, azonban ahogy Ozzy Osbourne is fogalmazott: „Geezer túl szerény volt ahhoz, hogy propagálja mennyire fontos szerepet játszik a bandában.”
Szerencsére az ilyen könyvek és a bennük olvasható háttérsztorik révén derül ki, hogy minden bizonnyal Butler volt a legokosabb közülük. Ezt a zenekari önéletrajzot és korrajzot 72 évesen írta. Ozzy Osbourne, Tony Iommi és Ronnie James Dio memoárjai se rosszak, de Butler könyve egy másik szintet képvisel.
Ki foglalkozna egy Black Sabbathról szóló könyvben az ír-angol kérdéssel, a karibi bevándorlókkal és az IRA-val? Nos, Butler! A korabeli Anglia és Birmingham olyan érzékletes leírását nyújtja, amit bármely író vagy szociográfus megirigyelne. Eközben természetesen nem fukarkodik a Sabbath-hoz elválaszthatatlanul kapcsolódó, vaskos történetekkel sem. Mégis, a munkásosztály életét bemutató oldalak a legkifejezőbbek, amelyek akár József Attila Külvárosi éj című versének sorai közé is beillenének.
„Mielőtt a szén széles körben hozzáférhetővé vált volna, anyám rendszeresen eltolta babakocsimat a helyi gázgyárhoz, amely úgy két mérföldre volt tőlünk. Miután megtöltött egy zsákot koksszal (nem, most nem a fehér porra kell gondolni), kivett engem a kocsiból, a helyemre tette a csomagot, engem pedig kézben vitt haza.”
A korai korszak valóságos fun fact aranybányája. A helyiek például másképp nevezték a Beatlest (Fab Four), míg a liverpooli zenekarokat a város folyójáról Mersey beat-nek hívták. Abban az időben, a hőskorszakban, természetesen nem léteztek oktató- vagy tutorial videók a YouTube-on. Azonban sokszor éppen ez a hátrány vált hosszú távon előnnyé, mivel a gitárosok egyedi hangzást és stílust hoztak létre.
Körülbelül egy évbe telt rájönnöm, hogy az ujjamat a fogólapra nyomva leszorítok egy húrt, az megváltoztatja a gitár hangját. Micsoda reláció! Mivel az akkordozáshoz szükséges másik négy húrra nem volt pénzem, megtanultam dallamot játszani csupán kettőn, ami nagyon furcsa stílust eredményezett”
Megismerhetjük a korabeli divatokat és trükköket is: például borotvapenge elrejtése a kabát gallérjában, ha netalántán valaki megragadja a zakódat, összevágja a kezét. Az akkori időkben mindenki verekedett mindenkivel, de a legagresszívebbek az apácák voltak, akik szinte sportot űztek abból, hogy elverték az angol-ír gyerekeket. Ha otthon panaszkodtál emiatt, még a szüleid is elnáspángoltak. Kemény világ volt, az biztos. Nem szeretném az egész könyvet elmesélni, de ezek a történetek sokkal mélyebben érintenek, mint az, hogy valaki két vagy tizenkét gruppie-val hetyegett.
Butler több kevésbé ismert zenekarban is ritmusgitározott, köztük a The Rare Breedben, vagy a The Ruums-ban. Azonban amikor a Sabbath megalakult, Iommi világossá tette számára, hogy nem kíván más gitárossal játszani, így Butler a basszusgitárra váltott. Butler ezt pragmatikusan így meséli: „Soha nem játszottam basszusgitáron, amíg fel nem mentem a színpadra az első fellépésünkön. Kölcsönkértem a basszusgitárt egy barátomtól, de csak három húr volt rajta.”
Iommi úgy jellemezte Butlert a banda korai szakaszában, mintha „egy másik bolygóról jött volna”. LSD-t szedett, hippi ruhákat viselt, és rendkívül békés természetű volt. Nem vicc, már akkor vegetáriánus volt, amikor még a kifejezést sem ismerték. Egyszerűen imádta az állatokat. A Black Sabbath megalakulásakor Butler egy birminghami acélipari vállalat számviteli osztályán dolgozott, de hamarosan kirúgatta magát, hogy aztán egy elhagyott templomban kezdjen próbálni. Mi sem lehetne jobb nyitány a Black Sabbath számára. De honnan is származik a név?
Boszorkányszombat
„Nem úgy néztünk ki mint egy zenekar, hanem mint hat teljesen különböző zenekar rajongói” – Geezer
A zenekar nevének kialakulása számos kis kalandon ment keresztül. Kezdetben Polka Tulk Blues Band néven futottak, majd Earth lett a nevük, amit Ozzy szívből utált. Sokáig úgy tűnt, hogy a banda neve Papa Sun lesz, de végül a „Sun-day”-t felváltotta a „Satur-day”. A zenekar neve végül az 1963-as Black Sabbath című horrorfilm ihletésére született. Mario Bava rendezte film olyan mély benyomást gyakorolt rájuk, hogy Butler írt egy hasonlóan okkult témájú dalt, amelynek a Black Sabbath címet adta. Állítólag Geezer egy éjszaka valamiféle sötét szellemet (alakot) látott az ágya végében, majd másnap észrevette, hogy eltűnt az egyik okkult könyve, amit Osbourne-tól kapott. Állítólag ez az élmény inspirálta a dalt. Végül a dal alapján 1969 augusztusában választották a zenekar nevét Black Sabbath-ra.
BLACK SABBATH – Black Sabbath (Official Video)
A Black Sabbath neve a magyar nyelvben nem egyszerűen „Fekete Szombatot” jelent, hanem boszorkányszombatként értelmezhető. A boszorkányszombat olyan rituális éjszakai összejövetel, amelyen értelemszerűen boszorkányok vesznek részt. Az év során nyolc ilyen esemény volt. Hagyományosan az ördögnek kijáró tiszteletadással és az új boszorkányok felavatásával kezdődött, amit lakoma és tánc követett, végül az est nagyszabású szexuális orgiában csúcsosodott ki. A legenda szerint az ördög „személyesen” is megjelent a fontosabb szombatokon, és megtiszteltetésnek számított, ha valakit megszállt.
Ezt azért írom le ilyen részletesen, mert számomra ez a könyv legfurcsább része. Butler rendre értetlenkedik, hogy miért tartják őket sátánistának és okkultnak. Azért bátyja, mert folyton a tűzzel játszotok. Sokat gondolkoztam azon, hogy miért mertek ebbe ennyire beleállni – erre a könyv sem ad választ. Akkoriban ez tényleg vadnak számított. Talán a kulcs abban rejlik, hogy a hippi mozgalom lecsengése után két nagy irányzat bontakozott ki. Az egyik a transzcendens kelet felé nyitás, gurukkal, buddhizmussal, taóval és így tovább. A másik pedig a pogány népi kultúra újrafelfedezése volt, ahol a gyökerek, helyi mítoszok és babonák ismét érdeklődésre találtak. A pogány misztika, amit például a „Vesszőből font ember” című film képvisel, valamint az olasz giallo, illetve a thriller-horror filmek is virágkorukat élték. Ezek lényege a Hitchcock-i thriller és a véres jelenetek keverése volt. Kimondva-kimondatlanul a Black Sabbath-ot mélyen megihlette ez a világ, és ezt ültették át a zenéjükbe. Tehát amikor előálltak furcsa számaikkal, a közönség már hozzászokott a hasonló témákhoz a filmes és könyves világban. A Black Sabbath ösztönösen ráérzett a kor hangulatára, és ezt tükrözték a zenéjükben.
Az első találkozás
„Van valami a küszöbön és azt mondja téged keres! – mondta a bátyám. Megkérdeztem, hogy érti azt, hogy valami, de ő csak annyit felelt. – Majd meglátod. És máris ott állt előttem egy skinhead az apja munkaköpenyében, lábbeli nélkül. A vállán kéményseprő kefe, mögötte kutyapórázon egy pár tornacipő. Igen, jól érti az olvasó, egy pár tornacipőt húzott maga után kutyapórázon.” – Geezer
Ő volt Ozzy Osbourne, mielőtt még híressé vált volna. Így kezdődött a két ember találkozása. Majd egészen filmbe illően folytatódott a sztori, ugyanis Tony Iommi gimis korukban Osborne rémálma volt. Fölötte járt, és konkrétan zaklatta, nem egyszer minden ok nélkül elverte. Aztán mégis együtt hódítják meg a világot jelentő deszkákat.
Butler határozottan állítja, hogy nem a Paranoid volt az első nagy sikerük, hanem a N.I.B.
Sőt, továbbá megtudhatjuk azt is, hogy a Paranoidot tulajdonképpen csak összedobták.
Annyi bizonyos mindenesetre, hogy az első albumukat mindössze két nap alatt vették fel.
Black Sabbath – N.I.B
A zenekar korai időszakában a srácok teljes amatőrizmusa végett meglehetősen durván lehúzták őket. Szegény proli munkásosztálybeli fiatalok voltak, akiknek közel négy év kellett ahhoz, hogy felismerjék, mennyire kihasználták őket. Csupán névleges fizetést kaptak, miközben mások az ő sikereikből jachtokat vásároltak.
A hosszadalmas pereskedések után végre talpra álltak. Elérkezett az idő, hogy levetkőzzék gátlásaikat és „Black Sabbathuljanak” a gátlásaiktól. Azonban ekkor átestek a ló túloldalára.
„Magánrepülővel közlekedő maffiózókkal hozatni a kiváló minőségű cuccot viszont nem olcsó mulatság: míg a lemez elkészítése hetvenezer dollárba került, a kokainszámla hetvenötezerre rúgott. – Butler
Ez egyébként a Black Sabbath Vol. 4 album készítése közben történt.
Black Sabbath – Changes
Természetesen sokkal élvezetesebb azokat a történeteket olvasni, amikor liszttel dobálták egymást, vagy amikor az egyébként remek szakács Ozzy kisütötte a zokniját és megetette a többiekkel. Ugye arról az Ozzy Osbourne-ról beszélünk, aki azt mondta, hogy nem emlékszik a nyolcvanas évekre, annyira be volt állva, hogy az az évtized neki egy az egyben kiesett. Aztán jönnek a sztárallűrök is, de nem ettől jó ez a könyv.
„Amikor már valamivel több pénz folyt be a zenekarból, kicsit rákaptam a nagyzolásra. Amikor például a szervizbe vittem a Rolls–Royce-t, és a szerelő megkérdezte, hívjon-e nekem taxit azt feleltem: Köszönöm, nem, inkább megveszem azt a Mercedest.” – Gezeer.
Butler őszintén és iróniával tekint vissza saját múltjára. Az egyetlen kifogásom a könyvvel kapcsolatban, hogy nem teregeti ki a szennyest. Őszinte és kritikus, amikor saját magáról van szó, de a többiekkel szemben diplomatikus marad.
1977 nyarán Bill Ward dobos meglátogatta Butlert worcestershire-i otthonában, hogy közölje vele, egy zenekari találkozó után kirúgták a Black Sabbathból. Ward elmondta, hogy Iommi és Osbourne megkérdőjelezte Butler elkötelezettségét. Amikor később visszatért a zenekarba, Butler elmondása szerint Iommi és Osbourne is tagadta, hogy közük lett volna a kirúgásához. Ez az esemény alapjaiban változtatta meg Butler hozzáállását a zenekarhoz, és soha többé nem tudott teljesen megbízni a bandatársaiban. Mint mondta, „akkor meghalt belőlem egy kis darab”. Butler szerint igazából nem is akart visszatérni, csak azért tette, mert zeneileg semmi más nem történt az életében. A zenekar belső harcai különösen érdekesek lehetnének, lévén nagy mozgások zajlottak. Talán egy külön könyv is születhetne ezen időszakból.
Black Sabbath – Into the Void
Into the void (A semmibe) nem semmi könyv. Olvasmányos, szórakoztató, és tele van jobbnál jobb sztorikkal. Ahogy a cikk elején is említettem, néhol valódi szociográfiaként szolgál. A könyv a nem csupán a rockzene rajongóinak lehet érdekfeszítő, hanem bárkinek, akit kicsit is izgat a korabeli Anglia, Németország és az USA. Rocker barátodnak vagy barátnődnek tökéletes ajándék, de mindenképpen szerezd be egy hónappal korábban, mert előtte neked is el kell olvasnod.
