Amikor 1992-ben első alkalommal szegezett oda a TV-hez Michael Jordan egy Chicago Bulls vs Atlanta Hawks meccsen, örök időkre a rabjává váltam a kosárlabdának és az NBA-nek. Megjelent az oldalvonalnál a riporteri állás előtt, flegma eleganciát sugározva minden mozdulatával, rágózva, majd be-hintőporozta tenyereit, amelynek fele a riporterek arcába szállt miközben összeütötte kezeit kétszer-háromszor. Ez volt az ő ikonikus rituáléja.
Ezt követően pedig szórt 45 pontot Dominique Wilkins arcából… Minden meccsét látni akartam. Még abban az évben az Eurosport (vagy Screensport) leadta a teljes döntő sorozatot a Bulls és a Blazers között, amelynek mind a 6 meccsét felvettem VHS kazettára és a nyár folyamán legalább 30x visszanéztem.
Ekkoriban a 26 éves Adam Sandler valószínű, hogy ugyanezt tette. Vajon melyik csapat szurkolója volt? Talán a Knicks? Ezekben az időkben, ha jól tudom New Yorkban bontogatta szárnyait komikusként, bárokban fellépve, közelítve a fordulóponthoz, amikor is Dennis Miller felfedezte és bemutatta őt a Saturday Night Live producerének.
A 90-es években nálunk, római parton minden a kosárlabdáról szólt, amely hozta magával a rap zenét is. Egy átlagos szombati napon már reggel 10-kor másztunk át a kerítésen – egyáltalán nem léteztek még szabadon használható kosárpályák – és egészen sötétedésig nyomtuk a meccseket. Az ebédszünet egy nyűg volt, púp a hátunkra. A szülők vártak, így nem volt mit tenni, hazarohantunk, letudtuk, majd húztunk is vissza csimpaszkodni a 2,8 m-re emelt kosárgyűrűkre.
Nyilván mi szereltük fel a hivatalos magasságnál alacsonyabbra, így tudtuk, vagy legalábbis próbáltuk utánozni az NBA sztárok látványos zsákolásait. Mai fejjel milyen megmosolyogtató, hogy akkoriban a lakótelepi polgárok, akiket zavart a labda pattogása és a zaj, folyamatosan azon ügyködtek, hogy elzavarjanak a pályáról, az iskola (ahol játszottunk) portása – mi csak Bakternek hívtuk – szintén ránk engedte a kutyáit időnként.
Most viszont mi a hozzáállás a sportoló gyerekekhez? Manapság a felnőttek
nem üldözik, hanem üdvözlik ezt a ritka jelenséget. Most már reménykednek,
akarják a felnőttek, hogy a gyerekek menjenek a levegőre sportolni.
2022–ben lehet hogy eléri nagy nehezen egy szülő, hogy lemenjen a gyerek sportolni a levegőre, csak egy gond van – egyedül lesz, üres pálya fogadja. A legtöbb kortársa a sötét szobában videojátékozik, gamerkedik, TikTok videót készít vagy chat-el egész hétvégén. Mindegy, nem panaszkodtunk, ha elüldöztek, kivártunk egy két napot és mint egy baktérium, újra rátelepedtünk a grundra. Elindult újra a kazettás magnóból a Public Enemy és tovább pattogott a labda. Az említett bakter egyébként jelenleg is ott él és szerintem semmit nem öregedett, hihetetlen. Ez a bizonyíték, hogy élnek közöttünk idegen létformák emberi test mögött sunyulva.
A kilencvenes évek végére sajnos Jordan végérvényesen visszavonult, megérkezett a ligába Kobe Bryant (nyugodj békében Kobe) majd 2003-ra Lebron James, aki lassan 20 éves pályafutást tudhat maga mögött és akkora ikonná vált mint Jordan és Bryant.
És mi volt a helyzet Adam Sandlerrel? Ezekben az időkben már színészkedett bőszen a cikibbnél cikibb, de a kasszáknál annál nagyobbakat robbantó, altesti poénokra építkező vígjátékokban és persze továbbra is szenvedélyesen rajongott a kosárlabdáért.
A 2000-es években már nem kellett meccsekre vadászni a német DSF és Sat1 adókon bekészített VHS-ekkel, eljött az internet és ott, meccsek tömkelege várt letöltésre. Megnyílt az ajtó a mennyországra.
Az említett 2 évtizedben kijött jó pár kosárlabda tematikájú film is, szerintem kevés igazán jó és inkább nagyon sok felejthető, középszerű darab. Nekem az Above The Rim volt az etalon, amely a komoly presztizzsel bíró grund kosárlabda életet mutatta be, a maga gettó közegével.
Szintén rongyosra néztük a Csanád által már cikkben bemutatott White Man Cant Jump filmet is, amely az LA-beli Venice Beach-en játszódik és az ottani grund meccsekre repített minket, ahol pénzben játszanak 3-3 ellen. Életem egyik legnagyobb élménye volt amikor eljutottam Venice-re és láthattam, részt vehettem ezeken a bizonyos streetball meccseken!
NBA profi liga közegben játszódó, emlékezetes filmet nem tudok felidézni, persze van és létezik, de nem ragadtak meg az emlékeimben. Egészen 2022-ig kellett várnom, hogy végre bemutatásra kerüljön a Hustle című film és ez az a pont, ahol a szálak összeérnek. Az NBA, Adam Sandler és Lebron James.
Hát igen, nem hittem volna, hogy majd egy olyan film fog elvarázsolni NBA témában, amelyben
Adam Sandler a főszereplő. Pedig így lett. Persze kezeljük helyén a filmet, hiszen mint sportfilm
nem mond újat, 100 másik hasonlót helyezhetnénk mellé, hasonló történet ívekkel.
Más sportfilmeket, ahol látunk egy mentort (most mindegy hogy edző, manager, vagy játékosmegfigyelő) mellette látunk egy istenadta tehetséget, a két ember éppen élete nagy lehetőségét szeretné megjátszani teljesen egymásra utalva, látunk, hallunk a mentortól hatalmas szentbeszédeket, drámai mélypontokat és kudarcokat a film közepén és a katarzist jelentő győztes pillanatokat a megfelelő aláfestő zenékkel. Ez mind megvan a Hustle-ben is.
De, és itt jön a „de” a részemről. Ha NBA rajongó emberként nézem, akkor különösen az tetszik a kosárlabdás jelenetekben, hogy végre nem a szokásos kliséket használták. Például a főszereplő karakternek, a kosártehetségnek nem feltétlen a dobásaiban és a zsákolásaiban rejlik a tehetsége – inkább a kiemelkedő ritmusérzékében és a rendkívül koncentrált védekezésében, ami azért ha bevalljuk, a laikusok számára nem a leglátványosabb eleme a kosárlabdának.
Tetszik, hogy inkább a kosárlabda szakmaiságát helyezték előtérbe az alkotók, mint a tipikus látvány recepteket, azaz magasról tettek rá, hogy a labdalopás, a lepattanó és a blokkolás nem fest majd olyan jól a vágóképeken, mint a palánkszaggató zsákolások vagy a félpályáról beszórt, meccset eldöntő kosarak.
Köszönjük hogy ez nem az a film lett. Hát igen, a hitelessége már akkor eldőlt amikor összeállt a film 2 producere, Sandler és Lebron James. A szenvedélyes rajongó és a sportág gigantikus ikonja – ígéretes párosítás. Nem mehetünk el amellett sem, hogy a bizonyos mentort Adam Sandler játssza és nem is akárhogyan.
Sandler végre nem egy balek, nem egy szerencsétlenkedő figura, ahogy az eddigi filmjei alapján már megszokhattuk. Inkább egy kemény sorsú, nehéz múltat cipelő karakter, örök fáradtsággal az arcán, de semmiképpen sem egy vesztes, vagy áldozat.
Egy fanatikus kosárlabda hívő, akit bár rendszeresen összegyűrnek majd kihajtogatnak a körülmények, a hite a végsőkig viszi. A legfontosabb erénye hogy jó ember.
A jóságos, tiszta természete mellett pedig eszement jó szeme van a tehetségek felfedezésére, ami meg is történik épp akkor, amikor már kezd teljesen lemondani a küldetéséről, hogy megtalálja Európában azt a hiányzó kulcsjátékost, akivel teljessé válhat a Philadelphia 76ers csapat összetétele.
Meglátja a csodát a mallorcai grund pályán. Innentől pedig előtérbe helyeződik a kivételes mentori képessége, ami akár kihozhatja a 120%-ot is az általa felfedezett tehetségből – Bo Cruzból akit pedig az első ízben színészkedő, Juan Hernangomez alakít, a Utah Jazz 26 éves játékosa.
Bár a film ettől a ponttól kezdve követi a sport filmek tipikus dramaturgiáját, de ez nem zavaró, NBA rajongóként ez a film egy igazi csemege. A főszereplő Cruz számára a nagy nap, a nagy pillanat nem egy mindent eldöntő meccsen jön el, 20 000 néző előtt egy utolsó dobással – ilyet már számtalanszor láttunk – hanem egy átlagos edzőpályán, managerek és játékosmegfigyelők előtt, ahol ha minden jól megy, kvalifikálhatja magát a liga draftjára, játékosbörzéjére.
Adam Sandlernek egészen biztosan élete élménye lehetett ennek a filmnek az összehozása
mint projekt és ez meglátszik színészi játékának minden mozzanatán.
Az a tény, hogy Sandler főnix madárként kiemelkedve a vígjátéki mozimocsárból, komoly színészi alakításokkal lep meg minket mostanában (lásd Csiszolatlan gyémánt), kiváló bizonyíték arra, hogy egyes romkom sztároknak ez a séma – producerként maguk alá rakni izgalmas szerepeket- egyre gyakrabban válik be. Ez egy taktikust megoldássá kezd válni, már ha valaki szeretne kitörni a beskatulyázottság pozíciójából. Matthew McConaughey, Vince Vaughn, Jason Bateman, ők mind sikeresen váltottak és zsebeltek be rengeteg kritikai elismerést olyan filmekkel, vagy sorozatokkal, amelyeknél produceri kredittel rendelkeztek. Figyeljünk, várjunk, ki lesz a következő. Sandler megcsinálta, bedobta a maga 50 pontját.
