Békés festő, harcos kurátor
Jef Bourgeau amerikai fotós, festő és konceptuális művész, aki szobraival, fotóival, valamint kurátori munkáival vált hírhedtté. Sok esetben provokatív, vitákat gerjesztő témák feldolgozásával a művészet erejét használja fel a társadalom és kultúra átalakítására. Az általa szervezett kiállításokon, eseményeken nem csak a művészet szépségét és gazdagságát találjuk meg, hanem társadalmi szerepének fontosságát is. Nem beszélve a fiatal művészek, valamint a művészeti közösség támogatásáról. Jef eltökélten hiszi, hogy a művészet képes változást hozni a világban, és az alkotások közvetíthetnek mély értékeket és üzeneteket. Bourgeau munkássága arra ösztönöz bennünket, hogy ne csak a felszíni szépséget keressük a művészetben, hanem mélyebb rétegeiben is keresgéljünk, hogy megértsük azokat a gondolatokat és érzéseket, amelyeket az alkotások hordoznak magukban.
Ami nincs a képeken
Kiállításai a kezdetektől fogva vitákat generáltak. Akcióit egyesek a művészvilág elleni provokációnak tartják, melyek lényegében a művészek és maga a művészet fogalmának újradefiniálását foglalják magukban. Bourgeau sokak számára bosszantó figura, akinek „beavatkozásaira” továbbra is, mint a művészeti gyakorlat hagyományos elképzeléseinek bomlasztójára tekintenek. Mindez különös módon a képein nem látszik. Akár az absztrakt képeit nézzük, akár az újabb tájképeit, úgy tűnhet, elmenekül a valóság elől, holott a legkevébé sem. Abban sem vagyok biztos, hogy nem poénból fest tájképeket, hogy lám-lám ilyet is tudok.
Bourgeau konszolidált megjelenése ellenére, nagyon is punk, rendszerellenes fazon. Elég csak megnézni a „kaBOOM” kortárs szemlét, ahol a kiállítás összes művét a helyszínen megsemmisítették a látogatók. Izgalmas kérdés az is, hogy ki ad képet erre a célra, de meglepődnénk, hogy mennyien.
Jef többek között a detroiti Museum of New Art (MONA) alapítója és egyben igazgatója, továbbá a Detroiti Kortárs Fotográfiai Központ társalapítója.
Fear No Art
Az évek során két kiállításával különösen kihúzta a gyufát a botrányhajhász médiában. Valójában mindkettő ártalmatlan volt, de mint tudjuk a média szereti a sz.rt kavarni. Na, itt aztán szó szerint megkapta. Történt ugyanis, hogy Jef egy híres kortárs művész kakáját egy befőttes üvegben állította ki. Erre már rákapott a média, volt miről írni. Az „ürülék” valójában a Gags and Gifts party és kellékboltból származott. A „Fear No Art” című kiállítást később a híresztelések miatt a rendőrség is megrohanta, majd Bourgeau-t trágárság vádjával bíróság elé állították. Ez a kétezres évek elején történt Amerikában, a szabadság földjén. – Land of the free and the home of the brave.
Van Gogh füle mögött is van gond. A „Van Gogh’s Ear” elnevezésű kiállítás még jobban megtépázta Bourgeau hírnevét. A Detroit Institute of Art már a megnyitó után két nappal lakattal zárta le a termet, és még a mai napig is viták folynak körülötte. A 12 sorozatból álló szemle, amelyet Bourgeau összerakott, a huszadik századi művészetről szólt volna. Az első a „Van Gogh füle” címet viselte és pechjére kapásból elkaszálták, lévén a kiállítás olyan darabokat is tartalmazott, amelyek számos közelmúltbeli művészeti botrányra utaltak. PTöbbek között Andres Serrano „Piss Christ” című művére.
„Az embereket megragadják az olyan címkéket, mint a „cenzúra”, „rasszizmus” vagy „keresztényellenesség”, de ez csak a felszín, a címkék alatti problémák figyelmen kívül maradnak.” – mondja.
„Végre megértem, mit jelent ez az egész. Találkoztam már ilyennel, amikor valaki odajött hozzám és azt mondta, hogy valójában nem kérhetünk meg arra, hogy változtasd meg ezeket a darabokat, az cenzúra lenne, de ha nem teszed, akkor később be fogjuk zárni. A kérdésem az, hogy ez nem a cenzúra a legmagasabb fokon? […] A művészet világa megváltozott. A folyamatokat irányító emberek inkább bürokraták, kevésbé érdeklődnek a művészet iránt. Jobban érdeklik megszentelt múzeumaik megőrzése, visszanyúlva a XIX. századi elképzeléshez, hogy milyennek is kell lennie egy múzeumnak. Nagyjából templomnak kellene lennie.” – Jef Bourgeau.
Ki is ez a Jef Bourgeau?
Igazából semmi különös, ami média szempontból izgalmas. Egy festő, aki ha akar nagyon szép tájképeket fest. A legtöbb ilyen kedves meditatív művészhez képest neki azonban acélból vannak az idegei, és beleáll a sztorikba. Igaz ezért majd 10 évig bojkottálták az Államokban.
A diszlexiás Bourgeau soha nem fejezte be tanulmányait. Az alkotás iránti szenvedélye azonban már gyermekkorában kibontakozott. Még az iskolapadban kezdte el rajzolni és festeni azokat az elképzeléseit, amelyek a későbbiekben meghatározták művészeti pályáját.
Tinédzser éveit egy dobozgyárban töltötte szülővárosában, Detroitban. Ez idő alatt a rendelkezésre álló anyagok felhasználásával több ún. pinhole kamerát fabrikált. Ezek olyan kamerák, amelyek nem használnak optikai lencséket a kép rögzítéséhez. Ehelyett egy nagyon kis rekesznyíláson keresztül fókuszálják a fényt, ezáltal nagyon tiszta képet készítenek. Jef számára ez volt a belépő a művészet világába, a kísérletezés. A kezdetleges pinhole kamerás korai munkái sötét, komor hangulatú fényképekké és festményekké fejlődtek. Bourgeau azóta megjegyezte, hogy csak a fényképezőgép lencséjén keresztül lát „helyesen”.
Bourgeau számára művészi lehet a véletlenszerű vagy banális képek sorozata is, amelyek nemcsak a művészet világából származnak, mint például a tömegpiaci katalógusok, reklámok, vagy akár az interneten látottak. Ezáltal eloszlatva az eredetiség modernista mítoszát. Jef szerint létezik egy kialakult séma a galériák és a múzeumok között. A művészet is termék, és még büszkén hirdetik is.
Bourgeau pályafutása során sokféle művészeti technikát és stílust felfedezett, de mindig hű maradt az absztrakt iránti vonzalmához. Munkái gyakran játékosak és kísérletezőek, miközben a színek és formák gazdag palettáját alkalmazza. Az absztrakt művészetben való mélymerülése lehetővé tette számára, hogy saját egyedi stílust alakítson ki, amelyet nehéz lenne másokéhoz hasonlítani.
Bourgeau véleménye szerint a legtöbb ember valójában nem találkozik valódi festményekkel, mivel nagyobb
valószínűséggel élik meg a művészetet egy kávésbögre oldalán lévő matrica reprodukciójaként. Ezért is
nagyon érdekes, hogy most a tájfestészetbe, a csendéletbe menekült az egykori harcos művészetpolitikus.
MONA, Museum Of New Art
A Museum of New Art, ismertebb nevén MONA az első popup múzeum, amelyet 1996-ban alapítottak, és azóta is művészek működtetik. A múzeum helyszínei az idők folyamán változtak: volt kereskedelmi galéria gardróbhelyisége (évi 1 dollárért), majd egy belvárosi irodaház második emelete, jelenleg pedig egy műholdas létesítmény, a detroiti Russell Industrial Complex ad otthont a MONA-nak. A múzeumot Jef Bourgeau, a detroiti művész alapította.
Fennállása során a múzeum művészek széles körével dolgozott együtt, köztük Sol LeWitt-tel, Yoko Onóval és Iain Baxterrel, de Andy Warhol elveszett képeit is állították már ki. Ebben azért érzek némi ellentmondást. A múzeum, vagyis pontosabb kifejezéssel élve a vándorkiállítás-sorozat, az 1998-as kiállításáról híresült el, a Detroit Institute of Arts-ban, amelyet bezártak, mert attól tartottak, hogy megsérti a keresztényeket.
Miért?
Ha megkérdezed miért ecseteltem ezeket az ügyeket, ahelyett hogy inkább Jef új korszakára, a csendes, havas, békés festményekre koncentráltam volna, elmondom. A magunk részéről igyekszünk érdekes és szórakoztató tartalmakat bemutatni nektek, de Damoklész kardjaként a cenzúra, és vele együtt az „Arckönyv” logaritmusa általi letiltás veszélye ott lebeg a mi fejünk felett is. Azon túl, hogy megszámlálhatatlan kép fut előttünk nap mint nap, mégis egy fura cenzúra vesz körül bennünket.
Záróakkordként egy emelkedettebb hangulat jegyébn térjünk vissza Jefre, akit 2023-ban hirtelen újra felfedeztek. 10 ezer fölé ugrott a követői száma, és mindezt a csendes tájképeivel érte el. Lehet, hogy készül valamire?! Hóvihar előtti csend?
