Lassan járj tovább élsz
Luis Toledo, más néven Laprisamata, Madridban élő művész, aki egészen sajátos, ugyanakkor követendő filozófiát követ, melyet művészneve is tükröz. A „La prisa mata” szó szerinti fordításban annyit tesz, hogy „A sietség öl”. Luis azon túl, hogy komplett ideológiát kerít a rajzai köré, még az életét is e szerint szervezi. Úgy véli, hogy értelmetlenül gyorsan dolgozunk. Szerinte az élet nem az orvosi sürgősségi osztály leképezése, ahol azonnali beavatkozásra van szükség. A legtöbb munka, amit végzünk lassabban is elvégezhető lenne. Szerinte mindenki dolgozzon lassabban. És nem viccnek szánja. Lassan, figyelmesen és türelmesen kell szerinte dolgozni. Nem érdekli, ha emiatt elveszít megrendelőket. Azonban akik várnak rá, minőséget kapnak.
„Dolgozni csak pontosan, szépen”
Egyedi grafikai stílusának köszönhetően olyan cégek számára fejlesztett projekteket, mint a Warner Music, az Atlantic Records, az EA Games vagy a Y&R. Továbbá számos rangos magazinnak dolgozott, többek között a Juxtapoz, a Hi-Fructose, a Digital Arts, New Yorker, az El País vagy a Kult Magazine is az ügyfélkörébe tartozik. Így kicsit sem meglepő, hogy nemzetközi szinten a Wacom Awards, a Pantone vagy a Behance National Design Awards díjakkal ismerték el munkáit.
Rendszerint adok egy tippet, hogy kinek kéne a munkáit vásárolni. Toledo vagy la Prisa Mata képei pár éve még 2-3 ezer euró körül mozogtak, most több műve is súrolja a tízezer eurós határt. Befektetésnek sem utolsó tipp.
Luis leginkább pszichedelikus stílusáról és a túlvilági jeleneteket feldolgozó illusztrációiról híres, amelyekben élénk színkavalkádok alkotják az összetett karaktereket. A képzelet világa, a fantázia tere szerinte egy közös tudatalatti, egy olyan zóna, ami nemcsak az ő fejében létezik. Egészen kicsi korától a valóságot kutatta, minden kép mögött a rejtett jelentést kereste, a szépség titkát boncolgatta. Így aprólékosan, egyenként gyűjtötte össze az illusztrációkat, a textúrákat és a töredékeket, ahmibőla képeit alkotta és építette.
„Érdekelnek az emberi lények és állatok összetettsége, valamint a mentális állapotunk. Az élőlények a hatékonyságra törekszenek. A természet mindig összetett formákat fejleszt ki, én pedig igyekszem utánozni őt.”
Toledo szerint minden képe ugyanazokhoz a fogalmakhoz tér vissza. Már-már a varázsló határozza meg, hogy mi az a keret, amin belül mindenki mozog.
„Identitás, valóság, status quo, szándék és cél. Halál, spiritualitás, szükségszerűség, kezdet és vég.”
Ezek persze így kicsit ködösnek hangzanak, mindemellett érdekes látni, hogy valaki ennyire tudatosan építi a saját fantáziavilágát, és még meg is él belőle. Nem is akárhogyan.
Elsősorban a zeneiparban végzett grafikus munkáival vált ismertté, ott bontakoztatta ki tehetségét, annak ellenére, hogy határozott megrendelői kéréseknek tett eleget. Ezért tartom különösen érdekesnek, hogy megnyilatkozásaiban nem fél már-már misztikus hangokat megütni. Aztán lehet velünk magyarokkal van a baj, hogy nem merünk megnyílni. Lehet pár országgal odébb ez természetes.
Formabontás
Az alábbi sorok nem valami kritikus fura mondatai. Toledo tényleg ezeket használja az oldalán szövegként. Ki tudja mit használ még! Kuc-kuc.
„Kusza, erőteljes és éteri, minden mű mély jelentést gyűjt a környezetéből.”
„A valóság (anyag) nyilvánvaló, monoton és kiszámítható. A halál csak egy újabb lépés, amelyben elhagyjuk a bőrt, hogy más formában folytassuk létünket. A felszabadító vég. Az élet egy másik aspektusa, olyan létfontosságú és szükséges, mint maga az élet. A másik oldal láthatóvá, evidenssé válik, összeolvad a valósággal, amelytől soha nem vált el. A tükör, amely elől a szemünk kiszabadul. […] Koponyák, csontvázak, rovarok, gombák, arcnélküli testek és magányos arckifejezések, elvont és geometrikus formák, mindez egy materializálatlan arzenálban.” – Luis Toledo.
La prisa mata
„Idő: múlt, jelen és jövő és örökkévalóság. A végleges illúzió, az óra-idő ritmusában követi útját.” – Toledo.
Most már láthatjuk, hogy nagyon is átgondolt a név, La prisa mata, vagyis „a sietség öl, a sietség halálos” Toledonál.
„Kétségbeesetten futunk minden egyes másodperc után, amikor megpróbáljuk megállítani, csapdába ejteni, elvinni, használni. „Az idő arany” – mondják, de valójában csak olyan mérték, mint a súly vagy a magasság. Szükséges, hogy tudatában legyünk a jelen pillanatnak, megkóstoljuk, élvezzük.” – Toledo.
Toledo felhívásában az is benne van, hogy minden mű töredékes, de összetett, arra hívják a nézőt, hogy álljon meg és gondosan elemezze minden egyes részletét.
Figyelemfelhívás a fogyasztói társadalomnak, és még inkább az Insta-generációnak, aki klikkeli, dobálja a képeket, de nem áll meg, megpihentetni a szemeit rajtuk.
A szerző felkiált: „a sietség megöl”. A múltból ellesett képek, emlékek a modern esztétika elvont és kortárs formákkal keveredve egy idő nélküli területre repít bennünket. Toledo, vagyis Laprisamata, nem a pillanatnak alkot:
„A kimerevített kép megmarad, az örökkévalóság kulcsává válik.
A jelen, a múlt és a jövő szimbolikus valóságban keveredik.”
