Barion Pixel

Meret Oppenheim – A művészet, mint életelixír

Tim Mariann

2022.12.05.

12.5 perc

Egy hollywoodi filmsztár kinézetével és egy őrült tudós agyával sikerült rávennie a szürrealistákat, hogy csatlakozhasson hozzájuk, ami addig elképzelhetetlen volt egy lánynak. Teáscsészékből, szőrméből, magassarkúból és más női holmikból kialakított fetisisztikus szobrai az étel, a szex, a halál, a kannibalizmus és a rabság témáit dolgozzák fel, mindig egy huncut csavarral. A híres, szőrmével bélelt teáscsészéjét a szürrealisták azonnal magukévá tették, mint mozgalmuk lényegi kifejezését.

Abban az időben, amikor egy nő számára a művészvilágban az egyetlen elfogadható szerep a műkedvelő úrilány vagy a múzsa volt, Oppenheim művész lett. Áttörte a szürrealizmus üvegmennyezetét, és saját játéka szerint átalakította. Felkapta a dominancia és az alávetettségről alkotott fantáziák sztereotípiáit és átrendezte azokat.

Meret Oppenheim füzete a középiskolai matematikaóráról a következő egyenletet tartalmazza: „X= egy narancsnyúl”. André Bretonnak, a szürrealizmus pápájának annyira tetszett ez, hogy kiállította az egész füzetet.

Breton felhívását, miszerint „üldözzük a funkció őrült vadállatát!” neki sikerült a legjobban megfognia. Szobraihoz hétköznapi, akár háztartási tárgyakat használt fel, aminek általános funkcióján felül, ad egy másodlagos, felforgató tartalmat, így fosztva meg azokat eredeti jelentésüktől.

Oppenheim volt az egyetlen szürrealista, akinek bármilyen tekintélye volt a pszichoanalízisben. Svájci haladó gondolkodású családban született. Oppenheimet átitatta a pszichoanalitikus elmélet, és Carl Gustav Jung tanításait követte. Egész életében álomnaplót vezetett, amely kreativitásának kútjaként szolgált.

Oppenheimnek a divatiparral folytatott munkája segített lebontani a képzőművészet és a divat közötti korlátokat. A szürrealista kesztyűk, amelyeket a csúcskategóriás divattervezőnek, Elsa Schiaparelli-nek (aki később Salvador Dalíval dolgozott együtt) tervezett, kifejezetten élvonalbeliek voltak, és most is széles körben inspirál alkotókat.

Meret Oppenheim – Fur Gloves with Wooden Fingers, 1936

Meret Oppenheim – Pair of Gloves, 1985, (original design from 1936)

Nincs olyan, hogy férfi művészet vagy női művészet. A művészet androgün.”

Ez a kijelentés mégsem tartotta vissza attól, hogy heves feminista és a női jogok szószólója legyen. Egy interjúban Oppenheim unokahúga felidézte a tanácsát: „Tudod, lehetsz teljesértékű nő anélkül, hogy gyereked lenne.” Meret Oppenheim egész életében az egyedülálló nő erejét példázta, hogy egyszerre legyen művész és múzsa, szerető és barát.

Életművét kifejezetten irodalmi szellemiség jellemzi. Valójában évtizedeken át ugyanazokból az ősforrásokból merített: álmokból, asszociációkból, gondolatokból és játékból. Többször is foglalkozott saját nemének kérdésével, gyakran kódolt formában.

Meret Oppenheim, 1972

Pályafutása
Oppenheim (1913–1985) Svájcban nőtt fel egy progresszív, értelmiségi családban. Nagyanyja aktívan részt vett a svájci nőjogi mozgalomban, nagynénje pedig arra biztatta, hogy gyűjtse össze Paul Klee grafikáit, aki nagy hatással volt a fiatal művészre. Oppenheim apja pszichoanalitikus volt és egyben Jung barátja. Az ő ajánlására tinédzserként feljegyezte álmait (amelyek a pszichoanalitikus elmélet szerint betekintést nyújtanak a tudattalanba), és ezt a gyakorlatot folytatta élete hátralévő részében. Álomképei ihlették legkorábbi festményeit 1931-ben, köztük a Wurgeengelt (egy csecsemőt fojtogató angyal) és az Öngyilkosok Intézetét. Késő tinédzser korára Oppenheim kissé behatároltnak találta az életet Svájcban, és konzultált a nagymamával, hogy járjon-e a párizsi művészeti iskolába vagy sem.
A nagymamája Tarot kártyaolvasást végzett, amely azt jósolta, hogy Oppenheim élete tele lesz küzdelemmel, de kreatív szempontból végső soron mély beteljesüléssel.

Oppenheim beiratkozott a párizsi Académie de la Grande Chaumière művészeti óráira, és gyorsan felemelkedett a szürrealista körökben. Összebarátkozott Picassóval, Giacomettivel és Arp-val, a nála kétszer idősebb művészekkel. Velük állított ki a Salon des Surindépendantsban. 1933-ban kiállította első szobrát, a bronz Giacometti fülét (1933), amely fordulópont volt Oppenheim karrierjében, és áttörést jelentett a szürrealisták számára, akik eddig nem engedték meg, hogy nő művészként szerepeljen köztük. Korábban csak a múzsájuk és a modelljük lehetett.

Meret Oppenheim – Suicides’ Institute, 1931
Meret Oppenheim – The Ear of Giacometti, 1933

Sok híres művésznek pózolt, köztük Man Ray-jel. Az Erotique Voilée (1933), amelyben Oppenheim teljesen meztelenül, tintával borított, elegáns pózok sorozatában, nyomdagéppel illusztrálja a saját testének csapdáját: A szépségétől elvakítva mentorai egy gyönyörű női testnek tekintették, akit más tárgyak mellett csodálhattak meg. Múzsaként és modellként elsődleges feladata az volt, hogy inspirálja a művészt, nem pedig az, hogy saját maga alkosson.

Man Ray – Meret Oppenheim at the Printing Wheel, 1933

Karrierje elején Oppenheim szerényen „képkészítőként” jellemezte magát. Rajzokban, olajokban, kollázsokban, modellekben és szobrokban a szokásos szürrealista témákat járta körül: halált, álmokat, természetet és szexet.

Az 1930-as évek végén kezdett együtt dolgozni Elsa Schiaparelli divattervezővel, ami izgalmas együttműködésnek bizonyult. Az identitás és a személyes átalakulás témáival foglalkozó ruházatot mutatta be. Minden pár kesztyű más-más téma alapján készült: festett körmök, karmok vagy csontok (röntgenstílus). A legszélesebb körben utánzott a vörös körmös kesztyű, amely számtalan alkotást inspirált.

Ez idő tájt rövid, de lángoló szerelmi viszonyba bonyolódott Max Ernsttel és a túl nagy amplitúdójú viszonynak Meret vetett véget, mert nem bírta kezelni a szélsőséges lelkiállapotokat. Döntésén az übermacho szürrealista kör megrökönyödött. Max Ernst egy kiállítás megnyitóján azt mondta a médiának, hogy csak akkor tekinti befejezettnek a kapcsolatot, ha ő úgy dönt. Oppenheim ezzel nem értett egyet, és még egy olyan alkotást is készített, amely rejtélyesen leírja a történetüket – „Husch-husch, der schönste Vokal entleert sich” (Csitt-csitt, a legszebb magánhangzó elfogyott) – 1934.

Meret Oppenheim – Husch-husch, der schönste Vokal entleert sich, 1934

Oppenheim érettebb évei is az érzelmi viharokról, és a szélsőségekről szólt. Az alacsony önértékelés és a depresszió 1937-ben 18 hónapig megakadályozta abban, hogy dolgozzon. Visszament a bázeli művészeti iskolába, és a férfiak által uralt művészeti világban szobrászkodott és merész divat kísérleteket végzett: vicsorgó kutya álkapocs alakú kalapot és kivágott fehérneműket tervezett.

Lelkiegyensúlya Wolfgang La Roche üzletemberrel való házasságával zökkent helyre. Bár külsőleg konvencionális volt, La Roche egy olyan szokatlan elmével rendelkezett, ami Meret-ével jól működött és 1954-ben depressziója teljesen megszűnt. Így összegezte tapasztalatát: „kreatív munka csak abszolút stabil önbizalommal lehetséges”.

Karnevál és Ékszerek
Szenvedélyes résztvevője volt a bázeli karneválnak; munkáiban a jelmezek és a díszek álcázást és játékosságot tesznek lehetővé. Ékszerei azt is sugallják, hogy viselője átveheti viseletének tulajdonságait, mintha a hüllő tulajdonságait nyerhetné el, ha például egy kígyó formájú ékszert vesz fel. Tárgyai úgy tűnhetnek, mintha nem rendeltetésszerüen használnák az anyagokat, vagy nem engedelmeskednének a női díszítésre előírt szabályoknak. Meret Oppenheim félelem nélkül alkotta meg az ilyen kombinációkat, gyönyörködve a humoros és polgárpukkasztó felforgatásban, amelynek ennek ellenére komoly mondanivalója van.

Meret Oppenheim – Sugar Ring
Meret Oppenheim – Fur Ring
Meret Oppenheim – Table With Bird’s Feet

A szőrmével burkolt teáscsésze, kanál és csészealj mögötti sztori, amelyről Meret Oppenheim a legismertebb, így hangzik: 1936-ban Oppenheim találkozott Pablo Picassóval és Dora Maarral egy párizsi ebéd alkalmával a Café de Flore-ban. Egy sárgarézcsőből készült, szőrmével borított karkötőben jelent meg. (1935-ben, amikor a szüleitől – akik akkor menekültek a náci Németországból – nem érkezett pénz, ékszereket kezdett tervezni, hogy eltartsa magát.) Barátai dicsérete késztette leghíresebb alkotásának elkészítésére, a prémes – gazella szőrmés – csésze, csészealj és kanál kompozícióra. Amit André Breton keresztelt el Le Déjeuner en Fourrure (Ebéd prémben) címre. A mai napig ez az egyik leggyakrabban idézett szürrealista darab. Meret mindössze 23 éves volt ekkor.

Meret Oppenheim – Le Déjeuner en Fourrure, 1936

Csont Nyaklánc szájjal
Tervezett egy szájjal ellátott csont nyakláncot. Az eredeti sárgaréz prototípus egy magángyűjteményben található, a jelenleg megvásárolható nyaklánc pedig vágott aranylemezből készült. A csontok és ékszerek egyvelege más művén is megjelenik: az 1964-es önarcképét, saját koponyájáról készült röntgenfelvételen.
A röntgenkép azt sugallja, hogy a néző láthatja a művész lényegét. Meret Oppenheim azonban incselkedően megelőzte saját halálát a mű címében, és fülbevalói, gyűrűi és nyaklánca mögé bújt, a tárgyak mögé, amelyek ezután még sok évtizedig megmaradnak.

Meret Oppenheim – Bone Necklace With Mouth, 1936
Meret Oppenheim: X-ray of My Skull, 1964

Parapapillon Bross
Meret Oppenheim gyakran hivatkozott a rovarok és állatok átalakulására. Az olyan pillanatok, mint egy hernyó pillangóvá válása, amik intenzív energiával és potenciállal rendelkeznek. A pillangó madárszerű fejjel lefelé lett megtervezve, mintha a levegőben zuhanna. Az ezüstből 18 karátos aranyból és 0,2 karátos rubinnal készült brosstű cirka 4.000.000 forintért megvásárolható.

Meret Oppenheim – Parapapillon Brooch, 1979

Az 1960-as években Oppenheim úgy döntött, hogy végleg letelepedik Bernben, és ezt követően a várost a művészet világának fontos állomásává tette. Továbbra is ott élt és dolgozott, csak rövid időket töltött Párizsban, ahol stúdiója is volt. Egy ritka felvétel bepillantást enged az akkori idők hangulatába: egy fiatal csapat Oppenheim körül a Café du Commerce-ben (ma egy portugál-spanyol étterem), a város bohém központjában. A társaság Meret lakásán folytatta az estét.

Tavaszi bankett – Kannibál lakoma
Az 1959-es párizsi Szürrealista Kiállítás (EROS) nyitónapján Oppenheim egy lenyűgöző asztalt állított ki. Ezen egy élő nő volt látható, hallal, gyümölccsel és diófélékkel feldíszítve. Oppenheim evőeszközökkel terítette meg az asztalt és lakomára invitálta a nézőket. A nyilvános kiállítás ötlete egy zártkörű rendezvényen született.

A művész még abban az évben „termékenységi lakomát” tartott Bernben, és meghívott három házaspárt, hogy gyümölcsöket, dióféléket és kagylókat lakmározzanak, amelyeket egy meztelen női modell testén tálaltak fel. A pályafutása közepén járó művész az élet, a szerelem és a halandóság pazar ünnepeként tekintett rá. Ennek hallatán André Breton könyörgött neki, hogy készítse el újra az erotika és voyeurizmus témájú kiállítására. Ez a kontextus- és témaváltás jelentősen megváltoztatta a mű fogadtatását. Breton kannibál lakomának nevezte a kompozíciót, és olyan módon rendezte át, hogy hangsúlyozta a cselekmény erőszakosságát. A nézők elborzadtak tőle, Oppenheim pedig átverve érezte magát.

Meret Oppenheim – Cannibal Feast, 1959

Hatása és Hagyatéka
Tekintettel arra, hogy élete során milyen keveset állítottak ki munkáiból, és mennyi veszett el, Oppenheim hatása a jövő generációira még figyelemre méltóbb.
Az Elsa Schiaparelli-nek készített, fanyarul felforgató szürrealista tervei végtelen utánzatot és ötletet váltottak ki, Tokio Kumagai ehető cipőitől Lady Gaga húsruhájáig. Az 1960-as és 70-es évek feminista művészeinek számos munkáját inspirálta. Szinte lehetetlen elképzelni Louise Bourgeois, majd Eva Hesse groteszk, mégis csábító testrészekre épülő szobrait Oppenheim korábbi betörései nélkül. Oppenheim felfedezése a testről és a tájról olyan művekben, mint a Stone Woman, vagy a test és az étel a Naked Banquetben, hatással volt a Land Art, a Earthworks és a Performance művészekre, különösen Ana Mendieta, Carolee Schneemann, Yoko Ono és Marina Abramovic kísérleti művészekre, akik saját testüket is beépítették munkájukba. Ennyi sikeres női művész felsorolása után méltán mondhatjuk, hogy élete során megtett harcai és törekvései nagyrésze célba értek.

Meret Oppenheim – Stone Woman, 1938
Meret Oppenheim – New Stars, 1977
Meret Oppenheim – Snake Ear Cuff, designed in 1936
Meret Oppenheim – My Nurse, 1936
Meret Oppenheim – L’écureuil, 1960
Meret Oppenheim – Six Clouds on a Bridge, 1975
Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Kosárlabdapálya az egész világ, legalábbis Kasper Nyman kosár és csont nélküli fényképein

Elkeseredett szovjet plakátháború az alkohol ellen

Cipőszobrok és egyéb lények

Matt Crabe és az elszabadult téboly

McBess – színes egyéniség fekete-fehérben

Őrült varázsszőnyegek