Az aha-élmény te vagy
Ismeretlen szerzők bemutatása mindig nehéz feladat. Az olvasónak nincs mihez, kihez kapcsolnia. Szerencsére festőknél ez egyszerűbb, hiszen a képek magukért beszélnek. Kurasov alkotásait érdemes behatóbban tanulmányozni, mivel sok apró kis elrejtett részletre bukkanhatunk. Elsőre ki merem jelenteni, hogy másodjára is fognak valamit újat adni, hogy aztán harmadszor is megnézd.
Mi is van az oroszokkal?
Ha ezen a bolygón élsz, akkor tudod mi zajlik tőlünk keletebbre. Mindeközben a baltával faragott leegyszerűsített háborús narratívák sokaságában, rendszerint elveszik az ember. Kurasov se a nagy orosz nacionalista önképbe nem fér bele, se a másik oldal mindent bojkottáló szótárába. Ezért is készítettünk több mint egy éve egy zenei ajánlót orosz és ukrán kortárs zenéből.
Az ember karaktere kibújik az országát jellemző sablonokból.
Georgy Kurasov 1958-ban született Szentpétervárott, az akkori Leningrádban. Még mindig ugyanazon a helyen él és dolgozik, de most már nem szovjet, csak orosz, és nem unió, hanem ország. Úgy tűnik Georgy minden erőfeszítés nélkül az egyik szürreális országból a másik szürrealitásába emigrált. Sarkítva így lesz az ember kubista, akkor is, ha a környezete kerek egész. De mind tudjuk, Oroszország mindig saját magához mérte magát. Vagy nem teljesen?
A „világ legmesterségesebb városa” (ahogy Dosztojevszkij jellemezte) 1712-ben lett a birodalom fővárosa. Ezt a pozíciót egészen a bolsevik forradalom győzelméig birtokolta, mely után 1917-ben Moszkva lett a főváros. A mai napig sajátos jogi státusa van, az Oroszországi Föderáció szövetségi alanya; szövetségi jelentőségű város. Tehát egyfajta önrendelkezéssel szinte mindig bírt a város, és ne feledjük, ide futott be az Aurora cirkáló. Itt ostromolták meg a Téli Palotát. A forradalmak innen indulnak.
Egy színvak szobrász és a szürke ötven árnyalata
Georgy gyermekkorát a petrográdi oldalon töltötte, a város északi részén, egy apró kis lakásban. Emlékei szerint a hatalmas fa ablakpárkányukon pihenve rajzolt papírra, falra, amihez csak hozzáfért. Nem annyira a nagy művészi esztétikai vágy, mint inkább a hétköznapi élet szürke minimalizmusának, a fény és az élénk színek hiányának kompenzációja miatt satírozott mindent élénk színűre. Szülei (nem mindig) legnagyobb örömére. Tizenhárom évesen édesanyja, a híres Művészeti Akadémia iskolájába adta. Az interjún udvariasan elmagyarázták, hogy a festő szakon nem fog színes babér teremni Georgy számára, mivel teljesen hiányzott a színérzéke, lévén már hat éves korában színvaknak, majd színtévesztőnek diagnosztizálták. Ezért azt javasolták, hogy a kis Kurasov csatlakozzon a szobrászokhoz, ha mindenképpen művészkedni akar. Akart. 1977-ben belépett a Művészeti Akadémia szobrász szakára.
Hat évet töltött a művészeteknek szentelt katedrális hatalmas műtermeiben, amelyet még Nagy Katalin idejében, a 18. század végén emeltek. Azokban hideg műtermekben mindenütt az elmúlt korok halott mestereinek szellemei laktak, akiknek Georgy szerint a befolyása sokkal valóságosabb volt, mint a szocialista realizmus és a marxista leninizmus akkor divatos, de jelentéktelen alkotóinak. Szigor volt és vasfegyelem
„Az Akadémia a templom és a művészetek börtönének szilárd ötvözete volt.” – Kurasov.
Persze ennek ellenére az Akadémián eltöltött évek meghatározóak voltak, szinte minden barátja és kollégája ebből az időszakból maradt rá. A diktatórikus berendezkedések örökösei, akik szabadok akartak lenni, legalább a fejükben. Az a közösség amelyebe bekerült, értelmiségiek, induló tehetségek, akkor mind fiatalok voltak. A fiatalság pedig nem csak bolondság, hanem szabadság is. Persze ezekben a körökben is ott voltak a szögletesek, mindig akad egy-két tégla, egy-két besúgó, de azokban az időkben egyszerűen az élet kötelező elemei voltak az ilyen formák, és nem változtattak sokat az összképen. Egyébként is a kubizmus szereti a kockákat, és ezért kicsit a téglákat is.
Kurasovot a diploma megszerzése után azonnal behívták katonai szolgálatra, de ott lett egy kis mázlija, nem puskával, hanem ecsettel fegyverezték fel. A tábornok udvari művészének nevezte ki. Nesze neked patriarchális feudális kommunizmus!
1984
1984 az év, amiről csak Kurasovnak nem az jut eszébe, ami nekünk. 1984-ben Georgit végre leszerelték a hadseregtől. Szabad volt, szerelmes, csak közben éhes.
Ekkor találkozott Georgy a képei jellegzetes nőalakjával, a valóságban is létező Zinával. Zina vagy a Zina-arc olyan sok képén jelenik meg, hogy sok elemző absztrakt női portréfestőnek tartja. Az elkövetkező években mindenféle kiállításon és versenyen vett részt, hogy végre észrevegyék, ami korántsem volt olyan könnyű. Ugyanis más művészek, a politika művészei most épp nagy átalakításokba kezdtek. Mihail Gorbacsov „peresztrojka, és „glasznoszty” című műveivel újabb formabontó mozdulatra készült. Az emberek ebben az időszakban nem érdeklődtek Kurasov retró kubizmusa iránt, az új, modern nyugati gondolatok voltak azok, amivel szenvedélyesen oltották információszomjukat. Mivel az orosz valóság nem volt épp elviselhető, ezért nemcsak az információszomjukat oltották. A vodka költészete is szedte az áldozatait. Az ország zűrzavaros helyzetében a valamivel konkrétabb fizikai természetű éhség még nagyobb volt. Kinek lett volna ekkor pénze festészetre?! Ne feledjük, még az olajszőkítő és egyéb maffia sem szedte meg magát. Ez még a start. A startpisztoly, és egyéb fegyverek sem dördültek el.
Kurasov festett és festett és festett. De hamar világossá vált, hogy képeit nem lehet elfogadható áron eladni, ezért családját kis pasztellképek gyártásával kellett élelmeznie, amelyeket Georgy főként külföldi turistáknak szánt ajándéktárgyakkal foglalkozó shopokban értékesített. Jellemző módon nem a jó képeit, hanem a giccses dolgokat vásárolta az istenadta turistafajzat. 1991-ben a Szovjetunió összeomlott. Elindult a tőkefelhalmozás kora. Az orosz vadkapitalizmus. Addigra Kurasov rengeteg festményt állított össze, de fogalma sem volt mit fog velük kezdeni. A helyi oligarchák festés alatt csak a BMW-jük színére gondoltak. A jövő sivárnak tűnt.
Túl a határokon
Valahogy 1993-ban először az USA-ban is kiállították a munkáit. Azóta Georgy Kurasov festményeit szinte kizárólag Észak-Amerikában adta el. Ő egy amerikai festő. Érdekes módon még Európa is az amcsi hírnév után ismerte meg. (Természeten a szakértők azért hallottak róla.)
Sok éve annak, hogy kiesett az oroszországi szobrászat világából, és soha nem lett része az ottani festészeti világnak. Kurasov egyszer azt mondta, hogy rengetegen vannak, akik azt gondolják, hogy kivándorolt, mivel képei nem szerepelnek az orosz kiállításokon.
Az amerikaiak Georgy Kurasovot orosznak, az oroszok amerikai művésznek tekintik.
A festők azt hiszik, hogy szobrász. A szobrászok biztosak abban, hogy festő.
A tetejébe itt van a színvakság is, ami az ő esetében valójában a színtévesztésnek egy speciális ága. Magyarán lát színeket, csak nem úgy, ahogy mi. És sokszor úgy fest, hogy ő csak egy speciális szemüveggel látja azt a színt, amit mi. A képein a színek egyébként energiától és színek sokaságától vibrálnak. Ezt kevesen tudják, hogy nem a bátorság, hanem a bizonytalanság adja, hogy a sok színnel és formai elemmel elrejtené a lehetséges hibát. Ezzel csak mi járunk jól, az eredmény dinamikus képek, amelyek kaleidoszkópszerű vizuális hatást idéznek elő.
A kérdés, hogy amit látunk az art deco vagy egyfajta kubizmus, igazából nem releváns. Alapjában véve sok keleti hatás is érvényesül. A bizánci mozaikok, az orosz ikonok vagy a reneszánsz festmények hatása mind felfedezhető képein. Szögletesen gömbölyű képei formajátékok, de ha figyelsz, minden arcnak van története is. A kezdetekkor nem volt annyira elismert, mert még közel volt az igazi kubizmus, az apák kubizmusa. De száz év távlatából ez már egy új korszak. Ebben az új világban Kurasovnak is lehet korszaka. Már ha a politika művészei és kereskedői hagynak teret az embereknek élni. Mi azért azt gondoljuk, hogy Kurasov jóféle orosz csempészáru. A szemünk kérte, hogy hozzuk be.
