Barion Pixel

Sunny története. Így lesz egy tragédiából popszám

Benedek Csanád

2024.12.04.

13 perc

Ha akarod, ha nem, a pénz nem ismer kegyeleti okokat.

A Sunny egy ikonikus soul ballada, amelyet Bobby Hebb írt 1963-ban. Ez a dal máig az egyik legtöbbet feldolgozott és előadott mű, több száz változata jelent meg az évtizedek során. Bár nem vagyok híve a „minden idők legjobb” típusú listáknak, a Sunny rendszeresen bekerül a kritikusok és magazinok rangsorainak élvonalába. A XX. század legjobb 100 dalai közé sorolva gyakran találjuk az első 25 hely valamelyikén.

Sunny, ahogy mi ismerjük

A Sunny-val én is, mint oly sokan, anno a Boney M. verzióján keresztül találkoztam először, valami balatoni tini diszkóban. Emlékeimben még élénken él a köldökig kigombolt műszálas Devergo ingek látványa, a cigarettafüsttel keveredett almaillatúnak szánt Malizia Uomo sziszegős szappanok orrfacsaró aromája, és persze B. Tóth László Poptarisznyájának dallamai. Ma is, ha egy parfüm outletben meglátom a Malizia emlékezetes illatborzalmát, nem állom meg, hogy bele ne szagoljak – az emlékek felidézése végett. Ám akárhogy is szaladok Prousttal együtt az eltűnt idő nyomában, mióta megismertem a dal valódi történetét, már nem tud ugyanaz maradni számomra.

A Hebb családról
Bobby Hebb szülei, William és Ovalla Hebb, mindketten vak zenészek voltak, ami különleges mélységet kölcsönzött a család zenei örökségének. Ha szeretnéd jobban megérteni, milyen küzdelmekkel és szépségekkel járhatott ez a helyzet, ajánljuk figyelmedbe az Amadou és Mariam cikkünket, amely az afrikai vak zenészpáros életét mutatja be.

Bobby és bátyja, Harold, már gyermekkorukban táncos duót alkottak: Bobby mindössze háromévesen kezdte, míg Harold kilencéves korában lépett először színpadra. Nashville utcáin gyakran zenéltek együtt, így építve fel egyedi hangzásvilágukat.

Gyermekkorukban a család „Washboard Band”-jeként, a Hebb’s Kitchen Cabinet Orchestra részeként zenéltek, ahol a mosódeszka valóban ritmushangszerként szolgált, egyedi hangulatot teremtve az előadásaikhoz.

Bobby Hebb a Grand Ole Opry-n a Smokey Mountain Boys-szal az 1952-ben.

A Hebb családról röviden
A Hebb család története ékes bizonyítéka annak, hogy a szerény anyagi körülmények sem állhatnak útjába a kitartásnak és a törekvésnek. Bár szegénységben éltek, szüleik mindent megtettek azért, hogy gyermekeik a lehetőségekhez mérten minőségi oktatásban részesüljenek, és megvalósíthassák álmaikat – még akkor is, ha a déli államokban a színesbőrűeket ekkoriban még erőteljes megkülönböztetés érte. Az írástudatlanság és a rabszolgamunkával egyenlő nevetséges bérek ebben az időszakban mindennaposak voltak.

A Hebb család, középen Bobby 3 évesen.

Ehhez képest a Hebb testvérek már gyermekkorukban kiemelkedtek a környezetükből: bár a show-bizniszben „gyerekmunkát” végeztek, tehetségük és ambíciójuk messze az átlag fölé emelte őket. Különösen kedves anekdota, hogy egy időben a fiúk nemesi hangzású neveket vettek fel, így lett belőlük Harold von Hebb és Robert von Hebb (azaz Bobby Hebb). Bár valódi nemesi címük nem volt, zenei nemességüket senki nem vitathatta.

A báty: Harold Hebb aka Sunny
Bobby Hebb tehetsége mellett bátyja, Harold is figyelemre méltó zenei pályát járt be, aki Johnny Bragg And The Marigolds együttes tagja lett.

Érdekesség, hogy Bragg előző zenekara, a Prisonaires, szintén fontos szerepet játszik ebben a történetben – de erről később részletesebben is szó esik.

Fun fact, hogy Bobby és Harold Hebb vokáloztak Bo Diddley ikonikus „Diddley Daddy” című dalában is. Bobby Hebb tehetsége azonban nem korlátozódott a vokálra: „nyugati parti stílusú” trombitán játszott az Egyesült Államok haditengerészetének egyik jazzbandájában. Ezzel szemben Harold más utat járt be: kétes hírű lokálokban zenélt, ami végül tragédiához vezetett.

1963. november 23-án, egy nappal John F. Kennedy meggyilkolása után, Haroldot egy Nashville-i szórakozóhely előtt halálosan megkéselték. A történet sajnos klasszikus rosszkor volt rossz helyen eset: Harold maga nem volt balhés ember, ám egy ilyen végzetes éjszakán az ártatlanság sem jelentett védelmet. Bobby Hebbet testvére halála, valamint az elnök elleni merénylet kettős tragédiája mélyen megrázta, és a zeneszerzésben próbált vigaszt találni.

Sokan úgy vélik, hogy a Sunny szinte azonnal megszületett, ám ez távol áll az igazságtól. Ugyanis Bobby annyira összezuhant, hogy az alkoholhoz fordult, amivel aztán a későbbiek során is problémája akadt. Kezdetben nem is a Sunny-n dolgozott, hanem Gerald Wilson You Better Believe It című számán, ami közvetlenül bátyja halála után készült. Ez egyben rávilágít arra is, hogy Bobby Hebb messze nem volt „egyszámos előadó”: zeneszerzőként és előadóként is kiemelkedő tehetség volt, de egy fekete művész számára akkoriban rendkívül nehéz volt érvényesülni, nem beszélve a dalok kiadásáról. Erről a nehézségekről és a Sunny születéséről a továbbiakban még említést teszünk.

Gerald Wilson – You Better Believe It (1961)

Hebb a Sunny című dalt egy olyan hajnalon írta meg, amikor New York utcáin járva már kezdett felkelni a nap, és a valóság súlya teljes erejével nehezedett rá. A kijózanodás pillanatában szembesült mindazzal, amit addig próbált elnyomni magában. Ahogy később megfogalmazta:

„Ilyenkor az emberek vagy öngyilkosok lesznek, vagy másképp őszinték magukkal. Én a napos utat választottam – még akkor is, ha az megégetett, ha az élet fájdalmas.”

Hebb a „Sunny” című dalt annak kifejezésére írta, hogy még a legnehezebb időkben is megpróbálja – ha kell, erőltetetten – megtalálni a boldogságot. Gyakran emlegette Münchhausen báró báró példáját, aki a saját hajánál fogva húzta ki magát a mocsárból. Számára ez a „napos út” választását jelentette, szemben azzal a „sötét, depressziós” hajlammal, amely testvére tragikus meggyilkolása után fenyegette. Hebb szerint maga az élet gyakran olyan keserű, hogy a mosoly nem pusztán egy érzelem, hanem valódi küzdelem. Egy pillanatnyi mosoly pedig már szinte győzelem.

Bobby Hebb – Sunny

Sunny vs Rain
Érdekes tény, hogy a Sunny-nak van egy kvázi „yin-yang” ellentétpárja: egy szívbemarkoló, melankolikus doo-wop szám 1952-ből. A Just Walkin’ in the Rain című dal hangulatában a Sunny ellenpólusaként jelenik meg, a remény és a boldogság helyett a fájdalom és felejtés vágyát közvetíti:

„Csak sétálni az esőben, elázni,
Megkínozva a szívemet azzal, hogy megpróbálok felejteni.”

A blues-os hangulatú számot Johnny Bragg és Robert Riley írta a nashville-i Tennessee Állami Börtön falai között. Bragg, aki a börtönben egy The Prisonaires nevű kis zenekart vezetett, a zenei program keretében alkothatott. Ez azonban nem tartott sokáig – a banda sikerei miatt végül megtiltották számukra a fellépéseket.

Amúgy ez egy külön történet lehetne, hogy Bragg és társai miért kerültek börtönbe. Az USA déli államaiban akkoriban uralkodó igazságtalanságok, bírói túlkapások és sorsfordító tragédiák olyan drámai történeteket szültek, hogy néha nehéz elhinni: valóban megtörténtek. A déli államok jogrendszerének ridegsége és embertelensége egy modern középkornak is beillik, ahol még a remény is sokszor csupán illúzió maradt.

Johnny Bragg fájdalmát a zenében találta meg, és barátaival együtt kiénekelte magából a börtön falai között. Mivel azonban Bragg nem tudott írni és olvasni, megkérte társát, Robert Riley-t, hogy jegyezze le a dalszöveget. Cserébe Riley társszerzőként szerepelt a dalon. Így született meg ez a különleges blues-os doo-wop szám, a Just Walkin’ in the Rain, amely egyszerre hordozza magában Bragg személyes tragédiáját és a kor fájdalmas valóságát.

A dal közvetett módon kapcsolódik a Sunny-hoz, lévén Bobby Hebb bátyja, Harold (Sunny) Bragg börtön utáni zenekarában, a Marigoldban játszott. A fiatalabb Hebb szintén kedvelte a Just Walkin’ in the Rain-t, és nagy hatással volt rá melankolikus hangvétele. Azonban tudatosan arra törekedett, hogy ennek az ellenpontját alkossa meg a Sunny-val – egy olyan dalt, amely a fájdalom ellenére is a remény és a boldogság felé fordul, mintegy a „csak a szépre emlékezem” hozzáállás megtestesítőjeként. Ez a két dal így nem csupán zenei stílusában, hanem érzelmi tartalmában is egymás tükörképe: az egyik az eső fájdalmas tisztító erejét énekli meg, míg a másik a napfény gyógyító reménységét hirdeti.

The Prisonaires – Just Walkin’ in the Rain

A Sunny napos és árnyékos oldalai: egy dal története belülről
A Sunny sikertörténete mögött küzdelmes út áll. Bobby Hebb számára nem volt egyszerű feladat, hogy saját verzióját eljuttassa a hallgatókhoz. Akkoriban a zeneipar nem volt valami kegyes egy feltörekvő, fekete zenésszel szemben, különösen egy olyan időszakban, amikor a stúdióidőért és a felvételi lehetőségekért jószerivel közelharc folyt.

Black music matter?

Fehér Sunny?

Ezt a verziót egy különös, mégis szomorú jelenség miatt emelném ki, – azon túl, hogy zeneileg ez a verzió is perfekt – az pedig a rasszizmus. Az egyik ilyen megalázó gyakorlat az volt, hogy a kiadók az előadók megkérdezése nélkül gyakran fehér embereket – adott esetben fehér nőket – tettek a lemezek borítójára. Meggyőződésük szerint így könnyebben eladható a zene. Ez a fajta döntés nemcsak figyelmen kívül hagyta a művészek identitását és küzdelmeit, de azt az üzenetet is közvetítette, hogy a fekete előadók arca „nem piacképes”.

Az első Sunny, nem az első Sunny
Ha a történet eddig nem hordozott volna elég megalázó elemet, itt egy újabb adalék: a Sunny első hivatalos megjelenése nem is Bobby Hebb saját verziója volt. A kiadó úgy döntött, hogy a dalt először a japán sztárénekesnő, Mieko „Miko” Hirota énekli fel, és a Miko in New York (1965) című lemezén jelenik meg. A döntés mögött nyers üzleti érdekek húzódtak. Tudod, kell egy jó szám az aktuális sztárnak. Raboljunk le gyorsan valakit, és akinek nincs esélye jogi úton megvédenie magát, mert amúgy is mi kiadónknál van, ráadásul néger, örüljön, hogy egyáltalán kiadjuk… És akkor nem voltam se túlzó , se cinikus, egész egyszerűen erre tartották őket. Ghostwriternek, aminek a másik szleng neve „niggerezés”, amely mára szerencsére kikopott a nyelvből.

Mieko Hirota – Sunny

Ha meghallgatod az „eredeti” verzió eredetijét, rögtön érted mit vesztettünk volna, ha Bobby annyiban hagyja, ugyanis a szám hangszerelése fenomenális.

Ha azt gondolnád, hogy a Sunny szégyenteljes története itt véget ér, tévedsz. Bobby Hebb saját verzióját egy másik munkamenet túlórájában vették fel – lényegében „kilopták” a stúdióidő végén, melyet eredetileg Jerry Ross lemezproducer swingdalok rögzítésére bérelt ki. A zenészek közül többen már elindultak más felvételekre, így a végeredményt az időhiány és az adott körülmények is befolyásolták. Ahogy Hebb a Goldmine magazinnak elmondta: „Ez az utolsó dolog volt az ülésen, amikor már csak néhány percünk maradt.”

Az élet azonban igazságot szolgáltatott a hányadtatott sorsú dalnak, ugyanis marketing nélkül is azonnali
sikert aratott. Ironikus módon, a Hirota által énekelt korábbi „első” verzió még inkább hozzájárulhatott ahhoz,
hogy a dal további ismertséget szerezzen. A Sunny 1966 augusztusának végén a Billboard Hot 100 listán
egészen a 2. helyig jutott, aminek eredményeként Hebb 1966-ban a Beatles-szel is turnézhatott.

Disco Sunny
A Sunny ’76 egy sajátos, igényesen megkomponált funkdiszkó hangulatú átdolgozás, amely új fejezetet nyitott a dal történetében. Ez a verzió nemcsak tökéletesen illeszkedett a diszkókorszak vibráló atmoszférájához, hanem megteremtette a terepet a parti és diszkófeldolgozások hullámának

Őszintén szólva nehéz megmondani, van-e saját száma a Boney M. -nek, hiszen a legtöbb dalukról kiderült, hogy valamilyen régi reggae vagy funk, soul, blues feldolgozás. A Boney M.-re azért nem kell ráhúzni a vizes lepedőt, egyfelől a csajok tudtak énekelni, másrészről minden bizonnyal a Sunny ’76 diszkóverziójából indultak ki. Ennek ellenére érdekes utat járt be az eredetileg siratónak szánt dal, ami végül a diszkókorszak egyik ikonikus slágerévé vált.

Boney M. – Sunny

Pár érdekesebb verzió
Dave Pike-ot már csak azért is illik megemlíteni, mert az eredeti szám dob és perkák részét is ő játszotta fel. Mi lett volna, ha szabad kezet kap? Kapott, és ez lett. Szuper!

A hangmintázás és a hiphop művészete egyszerre lehet kreatív újraértelmezés és lopkodás – a határvonal gyakran vékony. CRO-ra azonban nehéz lenne azt mondani, hogy ne gondolta volna át alaposan a saját verzióját. Ez egy szellemes rap, aki tud németül, annak pluszt ad a szöveg is.

CRO: Easy

A Sunny-t feldolgozta többek között még: Jamiroquai, Cher, Johnny Rivers, Oscar Peterson, Stevie Wonder, Frank Sinatra, Duke Ellington, Ella Fitzgerald, Electric Flag, Leonard Nimoy, James Brown, Wilson Pickett, Wes Montgomery, Dusty Springfield.

Hebb fénysugarak itt és ott
Bobby Hebb neve leginkább a Sunny-hoz kötődik, holott az évtizedek során számos másik emlékezetes dalt is írt, bár nem mindegyik az ő nevéhez fűződik nyilvánosan. Az 1966-os A Satisfied Mind és az 1967-es Love Me kisebb slágerei voltak, míg az 1972-es Love Love Love a brit listákon ért el sikert. A Lou Rawls által 1971-ben híressé tett A Natural Man című dal (amelyet Sandy Baron komikussal közösen írt) szintén az ő munkásságának része, akárcsak Roy Acuff Night Train to Memphis című dala, valamint Gerald Wilson jazzkompozíciói. Ezek mellett Bo Diddley és a Marigold közreműködései is hozzá kapcsolódnak

Az igazi kérdés azonban, hogy vajon hány olyan dal létezhet, amelyeket ghostwriterként alkotott, és amelyekért egyszerűen kifizették, majd a szerződési kötelezettségek miatt soha nem beszélhetett róluk. Akkoriban sok tehetséges zenész „földalatti búvópatakként” működött: az ő dalaik, ötleteik táplálták a nagy sztárok slágerfolyóit,” miközben ők maguk gyakran a rivaldafény peremén maradtak. Az anyagi túlélés érdekében ezt a rendszert elfogadták, de az igazi elismerést ezzel szemben ritkán kapták meg.

Bobby Hebb

Bobby Hebb később legyőzte az alkoholizmust, ám saját bevallása szerint ez jelentős hatással volt előadói karrierjére. Úgy vélte, a zenélés és a piálás nála kéz a kézben jártak, és a szenvedélybetegség leküzdése után már nem tudott úgy kapcsolódni a színpadi szerepléshez, mint korábban.

A Sunny-ról Hebb így fogalmazott:

„Minden szándékom az volt, hogy a boldog időkre gondoljak, és tisztelegjek a bátyám előtt,
alapvetően egy szebb napot keresve, mert az idő csak telik, és mi elfogyunk vele együtt.”

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Gombafelhő takarja el a felkelő napot – a japán punk története

Berghain – a négy fal között morajló hedonizmus

A grungehoz láncolt Alice kalandjai

Gabber reneszánsz: extrém idők, extrém zenéje

Rakim, az ember, aki feltalálta a flow-t

New Orleans, a bűn és a zene városa