Világtalan zenészek, akiknek hatalmas világuk van
Mielőtt átevezünk Afrikába, tegyük meg tiszteletkörünket a híresebb vak zenészek irányába.
A michigani születésű Stevie Wonder hat héttel idő előtt született, és a koraszülöttkori retinopátia (retinaleválás) következtében megvakult. Wonder csodálatos zenei adottságai nyilvánvalóak voltak már egészen kisgyermekként. Tizenegy évesen már leszerződött első kiadójához, és Little Stevie Wonder néven vált ismertté.
Ma már a huszadik század egyik legsikeresebb énekeseként és dalszerzőjeként tartják számon. Presser Gábor, aki nagy rajongója Stevie-nek, elmondja könyvében, hogy sosem bocsátja meg Elton Johnnak, hogy egyik koncertjén egy kis focireklámhoz felhasználta, hisz nem látta koncert közben mi történik vele. Stevie zongorázott, azt hitte egy jó kis koncertshow része, míg Elton focilabdákat és promóciós termékeket osztogatott. Stevie-nek ez nem tűnt fel, hogy kicsit fekete humorral körítsem a sztorit. Na, mindegy, ekkora jó arc Elton.
Ray Charlest (1930-2004) remélem senkinek nem kell bemutatni. Ikonikus zeneszerző és zenész, négy évesen kezdte elveszíteni látását fiatalkori glaukóma következtében. Hét éves korára teljesen megvakult. A Brother Ray és a The Genius becenevű Charles nagy hatással volt a soulzene felemelkedésére, amely műfaj a blues és a gospel összeolvadásából jött létre. Charles egy igazi rocksztár volt a mai fogalmaink szerint. Csajozott, kokózott, bulizott, de közben azért feltalálta a modern R’n’B alapjait.
Érdekes figura volt a minket túl korán elhagyó Jeff Healy is (1966-2008). Jeff a különleges gitártechnikájáról is elhíresült. Három éves korában kezdett gitározni, teljesen egyedi módon, az ölébe fektetett gitárral, mintha citerázna. Ez egyedi játékstílust eredményezett, amúgy egyáltalán nem könnyebb így vak embernek játszani, mint hagyományos gitározási módon.
Ronnie Milsap meg a sajátos témaválasztásairól volt híres (Stranger in My House). Nem is tudom elképzelni, milyen érzés lehet, ha egy vak ember úgy érzi, egy idegen van a házában.
De ha a Vaksötét (Don’t Breathe) bepöccent szadista vak gyilkosából indulunk ki, nem is akarom megtudni. Úgy látszik ez másokat is megihletett, mert két rész is van már a Vaksötét horrorjából.
A klasszikus zene rajongói ismerhetik még Andrea Bocellit és az ördögien ügyesen klimpírozó Nobuyuki Tsujiit, akit az isten is zongoristának teremtett, mert ahhoz képest, hogy ázsiai és alacsony, meglepően nagy keze van. Itt éppen Lisztet interpretál. Liszt imádott lejátszhatatlan zongoradarabokat írni, csak nem számított rá, hogy majd jön Tsujii, aki végig szamurájkodja az életművet. Hajime? La campanella.
Aztán ott van a countryt szinte komolyzenei magasságokba emelő Michael Cleveland, aki szintén az ördög hegedűse is, mert elképesztően virtuóz.
Biztos kihagyunk még sok érdekes világtalan zenészt, akik nagy belső fénnyel rendelkeznek. Hisz itt van még Diane Schuur, Rod Clemmons, Terri Gibbs, Jose Feliciano.
Észrevettem egy furcsaságot, amiről eddig sehol nem olvastam. Valami furcsa koincidencia
vagy együttmozgásnak köszönhetően nagyon sok vak zenész lett híres a nyolcvanas években,
ahogy a listámon szereplők nagy része is. Ami még érdekesebb, hogy a legtöbbjük az ötvenes
években született. Cikkünk fő témái és zenészei Amadou és Mariam sem kivételek ez alól.
Amadou és Mariam: vak vezet, a világ kaland
Amadou és Mariam az 1970-es években találkoztak a Mali Ifjú Vakok Intézetében. A férj és feleség duója számos akadályt leküzdött: a vakságtól a hátrányos megkülönböztetésen át a katonai diktatúra alatti életig. Mariam kisgyerekkorában, Amadou 16 évesen lett látásképtelen. The Blind Couple of Mali címmel debütáltak. Ez még egy klasszikusabb, bluesosabb, instrumentálisabb gitár- és énekhangzás volt.
Amadou & Mariam: Se Te DJon Ye
A szerény kezdetektől végül Amadou és Mariam a valaha volt egyik legnagyobb példányszámban eladott afrikai könnyűzenei albumig jutott. Ez volt a Sabali.
A chilles, bluesos hangzástól jutottak el a funkot is keverő sajátos stílusukhoz.
Amadou & Mariam: Bofou Safou
Világi nagy zene, de nem világzene
A világzene egy mesterséges szó, és az ukrán népzenétől kezdve a thai popig bármire rá lehet mondani. Ez tipik olyan, mint az Oscar-díj. Van az amerikai film, ami a normatíva, és az egész világ a legjobb külföldinek járó egy film helyéért versenyez. A világ egésze zene, a világzene egy hülye skatulya.
Ahogy a rock’n’rollnak is van gyökere a bluesban, úgy a mindenféle országok zenéi is táplákoznak saját mindenféle gyökereikből. A blues és Mali nagyon is összefügg, és sokan azt mondják, hogy a blues gyökerei valójában Maliban vannak.
A mi nyitottnak nevezett nyugati társadalmunk nem tud mit kezdeni a végtelen diverzitással.
Az első dolog, amit tudnod kell Amadou-ról és Mariamról, hogy soha nem voltak hagyományos etnozenészek. Persze a 70-es években a Mali városaiban népszerű etnikai gyökerű hangzások közegében nőttek fel, de ha megkérjük őket, hogy nevezzék meg zenei hőseiket, a lista általában Jimi Hendrixszel, Stevie Wonderrel, Eric Claptonnal, Ray Charles-szal és a Pink Floyddal kezdődik.
Amadou, aki gitáros és nagy Led Zeppelin-rajongó is, és mivel vak, eleve nem tudta sokszor, hogy a zene, amit hallgat, azt fekete vagy fehér ember játssza, neki erről így nem voltak fogalmai. Ezt mindig utólag mondják el neki, de általában hárítja a dolgot, nem érdekli ki milyen színű. „A saját színem sem látom. Hagyjuk már ezt!” – szokta mondani.
Nemcsak Amadou-nak, Mariamnak is jó a humora. „Én éjszaka írom a számaimat. Tudom, hogy van, aki ezt gondolja, nálam mindig éjszaka van. De ez nem igaz, az éjszakát lehet érezni is.”
Nem lehetsz próféta a saját hazádban.
A másik, ami érdekes, hogy mi azt hisszük ez akkor a Mali-zene, de ez ott is rendhagyó hangzású. Ennek ellenére népszerű. Kicsit az az oka, hogy a nagyvilágban népszerűek lettek, és ez felkeltette a helyiek érdeklődését is. Tehát az az egészben a vicc, hogy a franciák, ahol először híresek lettek, azt hitték, ez a tipikus Mali-pop. Miközben a tipikus Mali-zene nem ilyen. Amúgy sem egy tipikus afrikai párosról van szó. Persze nekünk ez mindegy, mert nincsenek afrikai kulturális kapaszkodóink. De ahogy Amadou mondta: „A vakok nem látják az akadályokat.” Mi élvezhetjük minden előzetes tudás nélkül is ezeket a zenéket.
A Fiatal Vakok Intézetét 1973-ban alapították. Sok babonás ember átoknak, balszerencsének tartotta, ha vak gyereke született. A vak fiatalok nem juthattak hozzá az oktatáshoz, a kultúrához. Így megalapították az Intézetet, és Mariam az elsők között végzett ott. Később mindketten oktattak ott zenét, Mariam táncot is. Idrissa a Fiatal Vakok Intézetének tanára volt. Létrehozta a zenei osztályt, és ez nagyon érdekes volt a mali emberek számára. A zene segítségével nagyobb volt az együttérzés a vakokkal. Esteket szerveztek, hogy bemutassák, hogyan tudnak a vakok olvasni, írni, számolni. Szolidaritási heteket is szerveztek, ahol az Intézet zenekarai zenéltek, táncoltak, ami sok embert vonzott. A fogyatékkal élők problémáira való figyelemfelkeltés, illetve a vakok előrehaladásának segítése érdekében elkezdték konkrét számok komponálását is.
Ha meghallgatjátok ezt a korai számot, amiben Amadou és Mariam is szerepel, maga az emberi lét egy nyers csodája jön el hozzátok. Lájtos kilenc perc, itt nincsenek variálások rádióverziókkal. Van-e ennél szebb, amikor valaki megpróbálja megmutatni, hogy ő is értékes ember?! Fiatal emberek, akik nem látnak, de annál inkább éreznek.
Idrissa Soumaoro & L’eclipse: „Fama Allah”
A kormány akkoriban létrehozta Mali szállodatársaságát a helyi „szerény nevű” Royal Grand Hotellel… A vakok itt lehetőséget kaptak, hogy zenéljenek. Amadou így beszélt erről: „Kicsit olyanok voltunk, mint a köztisztviselők. Játszottunk, és a hónap végén fizetést kaptunk. Aztán beszállt hozzánk Salif Keita is néha. Képzeljétek el, vakok és egy albínó fekete.”
Amadou és Mariam tulajdonképpen kortárs nyugat-afrikai zene, amely a hagyományos mali zenét a kubai dallal, és a rézfúvós funktól a reggae-ig a delta bluesig mindennel ötvözi. A duó 1980-as indulásakor azonban még több száz mérföldet kellett utazniuk az elefántcsontparti Abidjanba, hogy studiófelvételeket tudjanak készíteni. Fontos észrevenni, hogy a buliszámok mellett sokszor társadalmi kérdésekre is feszegetnek, és ahogy híresebbek lettek, nem hogy hanyagolták, hanem egyre inkább beemelték a repertoárba.
Amadou & Mariam: Ce N’est Pas Bon
A dal izgalmas zenei struktúráját hallgatva nem gondolnád, de dióhéjban erről szól a dalszöveg:
„Korrupt emberek, képmutatás, sémák, diktátorok a politikában.
Ez nem jó, nem jó. Nem akarjuk, akarhatjuk!
A politikus elárulja atyáit, elárulja barátait.
Ez is egy hadigépezet. Könyörtelen ellenségeivel szemben.
Neki dolgozunk, miközben ő azt mondja, nekünk dolgozik.
Azt mondja, köszönjük meg neki, miközben a mi munkánk eredményét veszi el.
Tiszteld az embereket!
Béke és békesség az embereknek, legyen egy kis boldogság végre.
A szöveg a maga tisztaságában, egyszerűségében mégis sokatmondó, főleg, hogy a zenéből nem következtetnél a mondanivalóra. Az a szép az afrikai zenében, hogy elképesztően szép zenékre tudnak társadalmilag fontos üzeneteket megfogalmazni. Főleg, ha jön Manu Chao is.
Hat helyi kazetta, és három nemzetközi LP kiadása után Amadou és Mariam rajongóra és producerre talált Manu Chaoban. Chao maga kereste fel őket egy párizsi stúdióban, ahol épp a negyedik albumon dolgoztak. Nem tartott sokáig mire előkapott egy gitárt és csatlakozott egy épp készülő számhoz. Annyira elkapták egymás zenei rezgéseit, hogy mikor felajánlotta, hogy producerként az album mögé áll, a maliak nem haboztak. Nem volt rossz ötlet.
Amadou & Mariam (feat. Manu Chao): Sénégal Fast Food
Ha kíváncsi vagy mekkora lazában vannak már idősödve is, hát ekkorában. A zene fiatalon tart.
Amadou & Mariam: Tiny Desk Concert
A zenével kapcsolatos ars poeticának is beillő gondolataikat így fogalmazták meg egy német interjúban. (Fun fact: a németeket nagyon bírják, jobban, mint a franciákat. Tegyük hozzá Malit nem a németek gyarmatosították.)
„Saját örömünkre zenélünk, és ezt megosztjuk másokkal is. A zenélés során kilépünk a magányból, van kéznél egy gitár, van zongoránk, élvezzük. Tenned kell valamit, amit élvezel, és valamit, hogy kiszabadulj az elszigeteltségből.”
