Az ember, aki nem izgulta túl
Van egy elmélet, miszerint Detroitból nem jön rossz zene. Ennek az elméletnek amúgy én vagyok az atyja, egyszerűen nem tudom milyen benzíngőzt szívnak „motor city-ben”, de nem tudnak hibázni. Sixto is ezt a vonalat erősíti. Rodriguez ledobott két tényleg nagyon jó albumot, aztán eltűnt. Ha a pénzhegy nem ment Mohamedhez, Mohamed (esetünkben Rodriguez) nem ment a hegyhez. Nem smúzolt, ismerkedett, tüsténkedett, és görcsölt rá arra, hogy befusson. Inkább zenélt. Járjunk utána, hogy is működik az álomgyártás és mit tehet egy ember!
A siker titkai, a tegnapok hősei
Az emberek a giccs szó hallatán általában valami szétaranyozott barokk tárgyra vagy rózsaszín, cirádás, glitteres ruhákra gondolnak és ezek a változataira. Az igazi giccs tulajdonképpen, ami hazudik, ami valóságnak akarja hazudni magát.
Ilyen a Yesterday című angol film, ami egy szellemes felvetésre és egy hatalmas hazugságra alapoz. A szellemes felvetés, hogy milyen lenne a világ, ha mindenki elfelejtené a Beatles-dalokat, kivéve egy embert. Az orbitális hazugság pedig, hogy a jó dal megtalálja a közönségét, a tehetség utat tör. A film is erről szól, hogy ezeket a különleges dalokat az emberek majd újra felfedezik. Ez egy óriási baromság. Ezt mondd Van Gogh-nak, Pollock-nak, Hamvasnak, József Attilának – hogy ne csak zenészt írjak. A sort millió zenésszel is tudnám folytatni. Gyakorló zenebuziként nyugodtan ki merem jelenteni, az ember nagy tömegben süket lesz a jó zenére.
Nagyon sok elképesztően tehetséges zenész életműve porosodik, amit csak lemezboltokban, négy órákat
turkáló lemezvadászok, és a YouTube-ot rendszeresen bevető és felszántó emberek ismernek.
Ilyen csatorna az Adventures of Sound vagy Gilles Peterson BBC-s műsorai. Még 2003 környékén ott hallottam Sixto Rodriguezről. Mivel a nevét alig mondta ki, és csak egy számot ismertem, a szám dalszövege alapján kutattam fel.
Az emberek úgy képzelik el a sikert, hogy:
1. annyira tehetséges, hogy észreveszik,
2. sok munka, és marketing után észreveszik.
Egyik sem igaz. A második esetben majd külön cikket írok azokról a sztároknak szánt emberekről, akikbe a kiadók millió dollárokat öltek, de nem lettek híresek. Valójában a sikerreceptek nem működnek mindenkire. Ha ez így lenne, a filmgyárak és a kiadók nem buknának óriásikat. Igen, ők sem tudják a receptet.
Gilles Peterson changed my life
Gilles Peterson megváltoztatta az életemet azzal, hogy megismertetett Sixto Rodriguezzel, aki megváltoztatta az életemet azzal, ahogy zenél. Nem szeretem a nagy szavakat, és kicsit viccelek is, de ez igaz. Érdemes utána olvasni a zenekaroknak, mert elképesztő történetek derülnek ki. Bob Marley apukája egy angol katonatiszt, vagy 30 gyereket (mind különböző nőtől) hagyott maga után Jamaikában, egy reagge-zenekar összes tagját megölték, így csak egy posztumusz albumuk van (Knowledge), és igen, a detroiti Sixto Rodriguez, aki egyszerűen eltűnt.
Rodriguez, ki hatodik e néven
Sixto Diaz Rodriguez azért kapta ezt a furcsa nevet, mert a hatodik szülött volt a családjában.
Árvaházban nőtt fel, majd az utcán. Középiskolába sem járt. Mégis jó szívvel emlékszik vissza az árvaházi apácákra. „Hálás vagyok a Római Katolikus Társaság nővéreinek mindazért, amit adtak nekem, és inspiráltak egy magasabb szellemi irány fele. Sajnos ez nem működik az utcán, tudod? Ott erőszak, hízelgés meg ravaszkodás megy,” – mondta egy 1969-es interjúban.
Ennek ellenére végigkíséri az életét az önképzés. A ’60-as évek végén részt vett a Michigani Egyetem esti hallgatói programjában. Majd később, amikor takarítóként dolgozott a detroiti Wayne State University-n, ugyanoda fizetős képzésben bejárt filozófiát hallgatni. Le is diplomázott belőle. A többi hallgatót néha meglepte, hogy órák után nekiáll takarítani. „Az utcai élet sok mindenre megtanít, de az nem rendszerezett és a gyakorlatias haszonlesés a lényege” – mondta akkor. „Az iskolában csak más-más nevet adnak azoknak a dolgoknak, amelyek már a fejemben vannak. […] a körülöttem lévő dolgok valóságán kívül működöm.”
Rodriguez azokban az években annyira nem látta a lehetőséget, hogy majdnem elment a vietnami háborúba harcolni pénzért. Csak az mentette meg, hogy friss házas volt, és a felesége gyereket várt, így nem engedték neki.
1967-ben kiadott egy kislemezt Rod Riguez néven
Ekkor Rodriguez egy autógyárban dolgozott, és éjszaka Detroit kávézóiban és bárjaiban játszott. Egy helyi producer, Harry Balk, elkapta az egyik műsorát, és felvették I’ll Slip Away című számát az Impact Records számára.
(Később újra felvették a Coming From Reality album munkálatai során.) Balk megváltoztatta Rodriguez nevét Rod Riguezre. „Ez az ő döntése volt” – mondja Rodriguez – „Úgy gondolta, a nevem fehérre meszelve vonzóbb lesz ebben az angolszász országban.”
Ebből aztán nem is lett nagy összeborulás, és három évig nem vett fel többet, amíg végül alá nem írt a „világhírű” Sussex Recordsnál. Ezt követően már saját nevén és jogán zenélt. Két albumot vett fel Sussexszel, a Cold Factot 1970-ben, és a Coming from Reality-t 1971-ben. Mindkettőből kevés példány kelt el az Egyesült Államokban, és gyorsan ejtette is őt a Sussex kiadó, amely maga is bezárt 1975-ben. Amikor kirúgták, a harmadik album felvétele folyamatban volt, amely soha nem jelent meg. Ami még furcsább, hogy van még egy készülő albuma, vagyis 2 album valahol porosodik.
Zene után, felfedezés előtt – Rodriguez mint polgármester?
Rodriguez ekkor felhagyott zenei karrierjével, és 1976-ban egy állami aukción vásárolt egy elhagyott, lerobbant detroiti házat 50 dollárért (!), amelyben 2013-ig élt. Volt 10 év az életében, ami, hogy finoman fogalmazzak, kimaradt a gyereknevelésből. Ezt önismerettel töltötte. Na jó, az az igazság hogy drogfüggő volt. Mentségére legyen mondva, hogy a semmi széléről apró kis lépsekkel visszaküzdötte magát. Autóbontóban és gyártósoron dolgozott, alacsony jövedelemmel, de tisztességesen.
Amikor kijött a drogspirálból politikailag aktív lett, és motivált a városi munkásosztály életének javítására. Többször is sikertelenül indult közhivatalokért: 1989-ben a detroiti városi tanácsba, 1981-ben és 1993-ban Detroit polgármesteri posztjára (nem viccelek), valamint a Michigan állam Képviselőházába is 2000-ben.
Ne feledjük, Amerika egy olyan ország ahol két párt van, ilyen bipólusú a demokrácia. Ha független vagy, akkor futottak még leszel. Ezt azért tartom fontosnak, mert a róla készült dokumentumfilm az elvonult remete karaktert erőlteti, és hogy nem lehetett megtalálni.
Az ember, akit 20 évente felfedeznek
Bár pályafutása kezdetben csekély feltűnést keltett az Egyesült Államokban, sikereket ért el Dél-Afrikában, Ausztráliában (kétszer turnézott az országban) és Új-Zélandon. Évtizedekig nem tudta, hogy zenéje rendkívül sikeres és nagy hatású volt Dél-Afrikában, ahol több lemezt adott el, mint Elvis Presley. Kevés információ volt róla, és azt pletykálták, hogy nem sokkal második albuma megjelenése után öngyilkos lett.
Miközben Rodriguez a poklok poklát járta meg az USA-ban, és utána is gyári munkásként tengődött, addig a világ másik felén sztárkultusz alakult körülötte.
Ausztrália még Dél-Afrika előtt fedezte fel.
Rodriguez 1970-es debütáló nagylemezének, a Cold Factnak maroknyi példánya Ausztráliába került, hónapokkal azután, hogy az albumot kiadták Amerikában.
Az egyik az ausztrál rádiós, DJ Holger Brockman, kezébe került, aki a Sugar Mant kezdte játszani a 2SM rádióban Sydneyben. A lemezboltok elkezdték árulni a Cold Factet, amiből kevés volt, és szétkapkodták, végül az eredeti USA-verziókért több mint 300 dollárt kértek. Ekkor szerezte meg a kiadási jogokat az ausztrál Blue Goose kiadó.
A Blue Goose lemezek végül hatalmas eladásokat produkáltak szerte a déli kontinensen.
„Minden barátomnak megvolt a Cold Fact” – mondja a Midnight Oil dobosa, Rob Hirst.
„Bruce Springsteen, Billy Joel, és Rodriguez Cold Factje alap volt.”
Dél-Afrikába is az ausztrál válogatás albuma jutott el és robbant be a zuluk földjén.
A Searching for Sugar Man című film határozottan sugallja, hogy Rodriguezt az évek során átverték a jogdíjakkal. Legdurvábban egy dél afrikai kiadó, aki egyszerűen After the Fact címmel kiadta a régi albumát. Ez az ügy még mindig vizsgálat alatt áll. Mivel az internet előtt volt, Rodriguez csak évekkel később hallott a dél-afrikai sikereiről. Ott egy titokzatos híresség volt, míg Detroitban egy ismeretlen senki.
Hűséges rajongótábora évekig nem tudta, hogy meghalt-e vagy él. Kevés volt az információ róla. Követői a nagylemezes jegyzeteibe írt apróságok mentén kezdtek el nyomozni. A megrendítő erejű történetmesélő dalszövegeiben fűszerezte is a saját sztorijait. Évekig tartó homály után, egy lassan duzzadó, alulról építkező kultusz nőtt, Sixto élete köré. Mindenki hallgatta, de senki sem tudta, hogy kicsoda valójában Rodriguez. Egyre vadabb pletykák kezdtek el terjengeni: felgyújtotta magát a színpadon, túladagolta magát, egy rosszul sikerült koncerten annyira elkeseredett, hogy a közönség láttára fejbe lőtte magát. Ezek is hozzáadtak az ismeretlen zenész mítoszához, de senki sem tudta, hogy mennyire igazak. Ezért egy helyi zenész és egy Rodriguez-rajongó összefogott, hogy megismerjék Rodriguez sorsát. Erről a keresésről szól a Searching For Sugar Man, egy izgalmas dokumentumfilm, ami többször egészen olyan, mintha egy krimit néznénk, amiben szedett-vedett nyomok alapján próbál eljutni valaki a tettesig. A doksi izgalmas, de szép kis csúsztatások vannak benne.
Az első újrafelfedezés: Ausztrália
Az 1970-es évek végére az ausztrál koncertszervezők Rodriguez nyomára bukkantak Detroitban. 1979 elején érkezett Ausztráliába két tinédzser lányával egy 15 helyszínes turnéra. „Egyszerűen megdöbbentette, amit összeállítottunk neki” – mondta Michael Coppel promoter a Billboardnak akkoriban. „Még soha nem koncertezett stadionokban, csak bárokban és klubokban. 15 000 ember előtt játszott Sydneyben, körülbelül annyi rajongója volt itt, mint Rod Stewartnak néhány héttel korábban.”
„Maga a férfi szinte zavarba jött a színpadon” – jegyezte meg a Copple. „Minden előadáson nagyon röviden beszélt. Az első sydney-i bemutatóján, érzelmesen érthetetlenül motyogott a közönségnek, annyira meg volt hatódva.”
A turné élő albuma 1981-ben jelent meg, pontosan akkor, amikor visszatért egy második turnéra. „Azt hittem, ez volt pályafutásom csúcspontja” – mondja a mából Rodriguez. „Nem sok történt ezután. Se hívás, se semmi.”
A második újrafelfedezés: Dél-Afrika
A Dél-Afrikai Köztársaságban, az apartheid csúcsán, sok fiatal Sixto albumaiban találta meg az ellenkultúrát. A dokumentumfilmben megszólaló egyik szakember szerint egy dél-afrikai fehér családnál akkoriban három lemez volt meg minden háztartásban: a Beatles Abbey Roadja, a Bridge Over Troubled Water (Simon és Garfunkel) és a Cold Fact.
Az ultrakonzervatív államnak egy idő után elege lett a liberális amerikaiból, és a Sugar Man című drogos utalásokkal telezsúfolt számát például úgy cenzúrázták, hogy összekaristolták a lemezeket ollóval.
A külföldi sikerei ellenére saját hírneve Dél-Afrikában ismeretlen maradt számára egészen 1997-ig, amikor a legidősebb lánya rábukkant egy neki szentelt weboldalra. Miután felvette a kapcsolatot a weboldallal, és megtudta hírnevét az országban, Rodriguez elindult első dél-afrikai turnéjára, ahol hat koncertet adott több ezer rajongó előtt. A Dead Men Don’t Tour: Rodriguez in South Africa 1998 című dokumentumfilmet 2001-ben vetítették a SABC TV-n. Svédországban is fellépett, majd 2001-ben és 2005-ben visszatért Dél-Afrikába.
Rodriguez 1998-as dél-afrikaiak általi újrafelfedezése lehetővé tette számára, hogy visszavonuljon az építőipartól. Pár évente visszatért az országba fellépésekre, és Európa-szerte is elkezdett koncertezni. A Cold Fact újra megjelent CD-n, és lassan kezdett közönségre találni szerte a kontinensen, bár az amerikai siker váratott még magára.
A harmadik felfedezés: a „cukros bácsi” nyomában
2012-ben a Sundance Filmfesztivál adott otthont Malik Bendjelloul svéd rendező a Searching for sugarman című dokumentumfilmjének, amely részletezi két dél-afrikai rajongó erőfeszítéseit annak érdekében, hogy kiderüljön, igaz-e a pletyka (Rodriguez halála), és ha nem, akkor felfedezzék, mi történt.
A cukorember keresése
Itt egy dokumentumfilm, aminek a hatását egy egyszerű Google-kereséssel tönkre lehet tenni. Ezért is mertem részletezni. Ugyanis a film bizonyos szempontból nem dokumentarista, hanem kihagy részleteket. Ennek ellenére művészien dokumentálta Rodriguez kalandos névtelenségét. Abban az évben elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat is. A Sugar Man az egyik legfigyelemreméltóbb száma Sixtonak. A sugar man a dealer, aki hozza a cuccot. A zene nagyon jól visszaadja azt a reménytelen sóvárgást, amit a függők éreznek.
Silver magic ships you carry
(az ezüst varázs hajó, a heroinos kanál, amin melegítik a cuccot)
Jumpers (amphetamin), coke (ezt te is tudod), sweet Mary Jane (fű).
A „rich folk hoax” pedig egészen mély, az ismétlődésről, a be nem teljesült álmokról szóló dal.
Rodriguez amúgy nagyon vonakodott a filmben való megjelenéstől. „A gyerekei azt mondták, hogy valószínűleg találkozhatok vele, de nem szabad reménykednem egy interjúban” – mondja Bendjelloul. „Négy éven keresztül minden évben elmentem Detroitba. Harmadik látogatásomig nem egyezett bele, hogy interjút készítsenek vele. Azt hiszem, csak azért gondolta meg magát, mert sajnált minket. Látta, milyen keményen dolgozunk, és azt mondta: „Azt hiszem, jobb, ha segítek ezeknek a srácoknak.”
A Sugar Man keresése azonban mindent megváltoztatott, és Rodriguezt a
korábban kifürkészhetetlen sikerszintre hozta fel. Végre bevette Amerikát is.
Előtte neki a csúcs a 190 férőhelyes new york-i Joe’s Pub volt. Már azt menőnek tekintette, hogy nem Detroitban lép fel. Hamar végzett a 700 férőhelyes Highline Ballroommal, és jött a Town Hall (1500 ülőhely), a Beacon Theatre (2900 ülőhely), a Radio City Music Hallban (6000 ülőhely) tartott előadásai percek alatt elkeltek. Végül telt ház a brooklyni 18 000 férőhelyes Barclays Centerben. És ez csak New Yorkban. Jelenleg több mint 30 bemutatója van világszerte, köztük a Coachella és az angliai Glastonbury. Fellépett a Jay Leno, és a Letterman show-ban is.
„Én ezeket pénzes randevúknak hívom, mintha prosti lennék” – mondja Rodriguez. „Sok elkötelezettségem van, és a lista folyamatosan bővül.
A pénz, azt kell mondanom, obszcén.” Nem viccel. A közelmúltban Dél-Afrikában megrendezett sorozata több mint 700 000 dollárt hozott neki. Megérdemelte.
Mi van vele most?
Rodriguez zöldhályogban szenved, és ez drámaian korlátozta a látását. „Még mindig ki tudok venni néhány embert a tömegből a bemutatóim során” – mondja. „Ez egy kezelhető állapot, bár a korai felismerés nagyon fontos.”
Nemcsak az Oscar-gálát hagyta ki, hanem aludt is, amikor nyert.
A Sugar Man keresése című film rendezője, Malik Bendjelloul könyörgött Rodrigueznek, hogy vegyen részt az Oscar-gálán, de ő visszautasította, mert úgy érezte, ez elvonja a figyelmet a filmesekről. „Mi is most jöttünk vissza Dél-Afrikából, és fáradt voltam” – mondja Rodriguez. „Aludtam, amikor nyert a film, de Sandra lányom felhívott, hogy elmondja nekem. Amúgy nincs tévészolgáltatásom.”
Rodriguez több mint 40 éve él ugyanabban a szerény detroiti házban. Nincs autója, számítógépe, de még televíziója sincs. Pénzének nagy részét három lányának és néhány régi barátnak adta. „Ez az ő filozófiája” – mondja Regan (Sixto egyik lánya) – „Nagy örömére szolgál, ha adhat, különösen azoknak, akik támogatták őt, amikor még nem volt sikeres. De nagyon szeretném, ha a pénz egy részét önmagára költené.”
Regan lánya néhány éve arra kényszerítette, hogy szerezzen egy mobiltelefont, mert belefáradt a környékbeli autózásba, hogy felkutassák őt. „Nagyon spártai életet él” – mondja Regan – „Néha amish-nak szoktam hívni, annyira nem ebben a korban él. Egyszer azt mondta nekem, hogy három alapvető szükséglet van: élelem, ruha és menedék. Ha egyszer eljutsz erre a szintre, minden más hab lesz a tortán.”
