Az talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a zene a sportvideók egyik legfontosabb esztétikai eleme, egy történetvezetést segítő eszköz, ami kiválóan reflektál a videóban szereplő sportoló és/vagy az azt megjelentető márka identitására. A zene és az action sportok kapcsolata azonban túlmutat azon, hogy kiegészítik egymást. Ha jobban belegondolunk, zenélni majdhogynem olyan, mint sportolni és ez fordítva is tökéletesen igaz: az ütem- és ritmusérzék, a sebességgel való játék, a hangok és mozdulatsorok megkomponálása, valamint a jellemző stíluselemek alkalmazása mindkét tevékenységben kulcsfontosságú összetevők. Nem csoda hát, hogy több tucat extrémsport- sztár nyargalt át a zenei közegbe, miután a profi karrier végeztével szögre akasztotta a járgányát.
A terveink szerint sorozatként megjelenő cikkünkben olyan karakterekre fókuszálunk majd, akik nem csak a pályán, vízben, vagy hegyi terepen, de a színpadon is maradandót alkottak! Cikksorozatunk első felvonásában következzen egy gördeszkás, egy szörfös és egy snowboardos, hiszen ezek a sportok azok, amik hozzánk is közel állnak!
Steve Caballero
Ki mással kezdhetnénk ezt a listát, mint a jó öreg Steve Caballeróval. A gördeszkás körökben simán csak Cab néven futó legendát talán csak a fiatalabb generációnak kell bemutatnunk. Az 58 éves ikon a gördeszkázás hajnalán és az MTV generáció berobbanásakor is rendkívül aktív volt. Szerepelt a Tony Hawk’s Pro Skater videójáték-sorozat összes részében, ő dizájnolta a Vans Half-Cab cipőjét, trükköt neveztek el róla (a fakie backside 180 és 360-at hívják half cabnek és full cabnek), a Thrasher magazin 1999-ben az évszázad gördeszkásának választotta és számos rekord is fűződik a nevéhez.
Masszív lista már önmagában ez is, de ő még képes volt rátenni egy lapáttal a The Faction nevezetű bandában való szerepvállalásával. A főként a 80-as években aktív formáció az észak-kaliforniai skate punk közösség egyik legfontosabb bandája volt. Zenéjükben nyers punkrock, agresszívabb hardcore és darálós thrash elemek is felfedezhetők. Cab basszusgitáron játszott a négytagú felállásban, ami az elejétől fogva kiemelten hangoztatta gördeszkás mivoltát. Gördeszkásoktól gördeszkásoknak szóló zene, amit rendre alátámasztották azzal is, hogy az évek során a bandában megforduló zenészek mindegyike meglehetősen mély gördeszkás gyökerekkel rendelkezett. Legismertebb számuk stílszerűen a Skate and Destroy, ami a már említett THPS-sorozatba is bekerült.
Mostanság a pandémia alatt alakult Urethane nevű pop punk bandával turnézik az Államok-szerte.
Jack Johnson
Van valami egészen lenyűgöző abban, ahogyan Jack Johnson számai megszólalnak. Szinte már az első néhány másodperc után érezni lehet, hogy ez a csávó a szörfözés világából jött és a munkásságát nem ismervén is kijelenthetjük, hogy tutira az egész életét az óceánparton chillezve töltötte. Ez természetesen így is volt, hiszen mielőtt Johnson zenei szupersztárrá vált volna aktívan és profi szinten szörfözött. Ohau lokálként ez persze egyáltalán nem meglepő, már ötévesen elkezdett a szörfözéssel ismerkedni és tizenhét volt, amikor a World Surf League-sorozat történetének legfiatalabbjaként meghívást nyert a Pipeline Mastersre. Ugyanakkor egyben pont ott is ért véget a karrierje egy sajnálatos baleset miatt, melynek következtében kis híján vízbefulladt. A kalandot megúszta ugyan 150 öltéssel a fején és néhány törött foggal, de a trauma következtében deszkára ezek után – bár az 1994-es The Endless Summer II-ben feltűnt – már nem állt fel profi versenyzőként.
Nagyot ment azonban zenészként, amit főként szörfös mivoltának köszönhet. Stílusa andalítóan laza, dallamos, valahol a reggae, hiphop és az akusztikus gitárzene határvonalán mozog. Szövegeivel fontos témákat is érint, gyakran énekel a szeretetről, elfogadásról, fontos társadalmi problémákról és az emberi kapcsolatokról is. Zenei tevékenységén túl, vagy inkább keresztül több fontos ügy mellett is aktívan kiáll. 2008-ban feleségével létrehozták a Johnson Ohana Foundation non-profit alapítványt, melynek fő tevékenységi körei a környezetvédelemre és környezettudatosságra való figyelemfelhívásra, valamint a fiatalok számára történő különböző művészeti formák oktatására és elérhetővé tételére koncentrálnak.
Trevor Trouble Andrew
Listánk legfurcsább és egyben legmegosztóbb egyénisége kétségkívül a kanadai Trevor Andrew, aki mielőtt zenei és művészeti irányban kezdett volna kalandozni, tizenöt évet húzott le a Burton Snowboards kötelékében. Ezalatt a másfél évtized alatt számos videóban szerepelt, de két olimpián is megfordult, ezeken a legjobb eredménye egy 9. hely lett a 2002-es Salt Lake City-i játékokon félcső kategóriában.
A 43 éves Andrew snowboardosként is eléggé extravagáns figurának számított, ám amint felhagyott a hivatásos snowboardos léttel ezt az oldalát rögtön elkezdte maximumra járatni. Két alteregót is teremtett magának, melyekhez – bár nem mindig választható külön a kettő – különböző stílusokat is párosított. Trouble Andrew énje a bőrkabátos Los Angeles-i rocksztár vonalat viszi, amihez egyébként egy roppantul érdekes hangzásvilágot illesztett. Ezen a néven futó formációjával középtempós, gyakran melankólikus, synthwave elemekkel füszerezett, egyébként kellemesen dallamos és könnyen befogadható alternatív zenét készít. GucciGhosttal hasonló cipőben jár, azzal a különbséggel, hogy hozzá többnyire a manapság oly divatos trap alapokat rendeli. Az igazi elismerést egyébként a GucciGhost-projekt hozta meg neki, de nem a zenei vonalon, hanem a divatban és a művészetekben. Történt ugyanis, hogy 2013 halloweenjén jobb híján Gucci takaróját használta jelmeznek, melyre két lyukat vágva mászkált szellemként New York utcáin.
Annyira tetszett neki saját ötlete, hogy tovább gondolta azt és egy pop-art performansszá alakította. Ez abban nyilvánult meg, hogy minden utcaelemre, ami elé került kis Gucci-szellemeket festett. Az Instagram hamar felkapta a dolgot, ennek pedig az lett a vége, hogy Andrew meghívást kapott Milánóba a Guccihoz, ahol szabadkezet kapott egy saját kapszulakollekció elkészítéshez.
