Francis Ford Coppola keresztapukalipszisei
A rendező, aki szerelemes volt a filmművészetbe, és menet közben még rendezni is megtanult.
Idén lesz ötven éve, hogy bemutatásra került Francis Ford Coppola klasszikusa, A Keresztapa. Ez mindenki számára egy klasszikus. Sőt, mint a Star Wars-rajongók, pont úgy léteznek Keresztapa-fanatikusok is, olyanok, akik évente megnézik. Ennek ellenére kevesen tudják, hogy ez nem egy Coppola-film. Mármint de, persze Coppola-film, a rendező leghíresebb filmje, de valójában ezt nem ő rendezte. Ezt a filmet a körülmények rendezték. Ezt eddig akárkinek mondtam elhessegette a gondolatot, de most sorozat is készült erről a történetről. Ha utálsz olvasni, a lényeg.
A pénz alulértékel, a siker felülír
Coppola a Keresztapa előtt egy bukást bukásra halmozó rendező volt, mivel olasz volt, valahogy mégis megkapta a szubzsánernek szánt bűnfilmet.
A rendezői székből majdnem kirúgták, a színészek álltak ki mellette. Coppola igazából részben hagyta, hogy a stáb csinálja meg a filmet.
A film hatalmas siker lett. Úgy értem, hogy minden idők egyik legnagyobb sikere. A siker mindent felülír Amerikában. Coppola innentől kezdve bármit csinálhatott. Hogy mit is csinált azt a cikkben részletezem. Talán nem nagy szó, hogy ő minden idők egyik legjobban félreismert rendezője. Az a fura mázlista, akit mindig jó irányba értenek félre.
A tavasszal induló The Offer című sorozat erről fog szólni, és nagyívű alkotást ígér, és várhatóan nem csak azok számára lesz izgalmas, akik szeretik Coppola filmjét.
A történet a kulisszák mögötti machinációkat tárja fel, megismerhetjük a producert, Albert S. Ruddy-t, aki belefog a film készítésébe, de meglepően sok akadályba ütközik. Nem csak egy ambiciózus, de kicsit dilettáns filmrendezővel (Francis Ford Coppola), valamint egy kiállhatatlan filmproducerrel gyűlik meg a baja, de ott van még a maffia is. Aki bár nem látta a filmet, de nem is akarja, és azt akarja, más se lássa.
A tízrészes minisorozatot a Paramount+-on fogják adni. Mi meg majd jól letöltjük, illegálba. Thug Life. Mégiscsak a Keresztapáról van szó.
A legjobb rendezők egyike, akit nem azért szeretsz, amit ő jónak tart
Francis Coppola hatvanas évek végi filmjeiről nem lehet eldönteni, hogy mekkorát is buktak. Az nem kérdés, hogy nagyot, csak ezekbe mások végleg belebuknak. Nem volt sikerük, ez egészen bizonyos, de Coppola lassan megtanulta, hogy a helyesen magyarázott kudarcokból is lehet tőkét kovácsolni. Nagyszerűen tudta használni a sajtót. Elérte, hogy bukásai a rendszer hibáinak tűnjenek, ő pedig mint „európai érzékenységű filmművész a hollywoodi mozgókép-barbárok között.”
Elhatározta, nem rendez több filmet, forgatókönyvíróként, szakértő-producerként fog dolgozni.
A Mario Puzzo-könyv akkor még nem volt világsiker, kis amerikai olasz ügyként akarták a filmet összehozni. Ne feledd, De Niro és Al Pacino akkor még ismeretlen újoncok. A Paramount egy olyan filmre gondolt, ami egymillió dollár alatt elkészíthető. Ez 1971-ben Amerikában közepes, sőt egyenesen szegényes költségvetésű vállalkozásnak számított. A regény jól indult a könyvpiacon, de még nem lehetett tudni, mi lesz belőle.
A stúdió éppen egy veszteséges maffiafilm, a Testvérek (The Brotherhood) sokkja után próbált
magához térni, és nem óhajtott túl sokat kockáztatni egy másik, hasonló témájú történettel.
Coppola nem akart rendezni, először visszautasította a lehetőséget.
De producerként más feladatai lettek. Állandóan megalázkodni, dilettáns, ráadásul bizalmatlan pénzeszsákok előtt, nem az ő műfaja volt.
Coppola karrierjének és anyagi kényszerének furcsa mélypontja, hogy még pornót is rendezett, de a sikosítós szórakoztatóipar rózsaszín történetei nem kívántak nagy forgatókönyvet. „Az előveszem a pisztolyom” sokkal több megvalósítási lehetőséget kínál egy gengszterfilmben, így elfogadta az ajánlatot. A dildót pisztolyra cserélték a szereplői.
Brando vs. Sinatra?
Puzo három évig dolgozott a Keresztapán. Alapos ember volt, mindennek utánanézett. Vigyázott rá, hogy semmi olyat ne írjon le, amiért sajtópert vagy kötelet akaszthatnának a nyakába. Vagyis vigyázott, hogy kitalált személyeket szerepeltessen, és mégis tökéletesen hiteles, majdnem felismerhető figurákkal népesítse be a véres történetet. Legyen majdnem felismerhető, de mégsem azonosítható: ez a szabály egy maffiatörténetnél halálosan fontos. Ha valaki véletlenül magára ismer, ha valakinek súlyosan sértené az érdekeit, akkor (ki tudja?) Puzo az életével játszik.
Meglepő módon Marlon Brandot Puzo javasolta. Coppola még
meglepőbbet javasolt a Don szerepére. Laurence Olivier-t.
A Paramount embereit nem győzték meg ezek a nevek. Miért ne játszhatná Frank Sinatra a Keresztapát? – vetették fel. Ez az ötlet valóban jó, de egyszersmind hátborzongató, és végtelenül cinikus. Az olaszok, Coppola és Puzo tudták azt, amit a hollywoodiak akkor még nem annyira: Frank Sinatrának tényleg van köze a keresztapákhoz. Sinatra alvilági kapcsolatairól még 1947-ben indult meg a pletyka, de az még csak pletyi volt.
Lucky Luciano, akit kitoloncoltak az Egyesült Államokból (30 évet kapott, de segített a partraszállásban, így csak kirakták az USA-ból) hatalmas bizniszekbe kezdett Cubában. A hírekre éhes újságírók és paparazzik döbbenten fedezték fel Frank Sinatrát Luciano társaságában. Mr. Luciánon kívül még Ralph Capone is jelen volt.
Na, ilyen „épp véletlenül ott voltam” sztorikkal tele van Sinatra élete. Sinatra sokszor kérte ki magának, és elég sokszor kompromittálta magát újra és újra ahhoz, hogy most még el is játssza a Cosa Nostra uralkodóját. Az már tényleg az oroszlán bajszának húzogatása lenne, hogy az FBI kicsit jobban ránézzen ügyes bajos dolgaira. Copolláék tudták, hogy Sinatra sosem vállalná el.
A film közben a stúdió többször ki akarta rúgni Coppolát, a színészek álltak ki mellette. A stáb egyik fele meg azon volt kiakadva, hogy a stáb másik felének konkrétan Coppola a neve. Erről még írunk lentebb. Coppola nagy tehetsége abban volt, hogy visszafogta magát, nem akart művészkedni, és hagyta a színészeket, hogy játszanak.
A rendező a Keresztapában egyetlen „emberhalálra” volt büszke, azt sem ő rendezte. Az öreg Don szívrohamának filmlátványára. Hogyan haljon meg Don Corleone?
A megoldást maga Brando találja ki. Keresztapa a kertben játszadozik unokájával, amikor hirtelen rosszul lesz. Fogott egy narancshéjat, és bevagdosta úgy, hogy vámpír szemfogaknak tűnjenek, aztán a szájába csúsztatta ezt a narancshéj-fogsort. A Keresztapa úgy hal meg, mint egy másik korból itt maradt, ideje lejárt vámpír.
A Keresztapa óriási siker lett. Puzo regényéből a forgatás idejére már tizenegymillió példány fogyott el.
Puzoról aztán az a hír járta, hogy az alvilág egymillió dollár prémiumot fizetett neki, mert emberléptékű
családi vállalkozásként, finomabban mutatja be a gengszter-szindikátusokat.
Coppola tudta, hogy az Olasz–Amerikai Liga halálosan komoly lépéseket tett a forgatás megakadályozására. De az Olasz–Amerikai Liga elnöke más ügyeiből kifolyólag véletlenül megbotlott és meghalt. Néhány háztömbnyire lőtték le attól a helytől, ahol Coppola épp a Keresztapa utolsó jeleneteit forgatta.
Coppola egy ideig félt, hogy a maffia nem fogja szeretni a filmet, és benyújtja a számlát. A Cosa Nostránál sosem lehet tudni. Ellenben nem ez lett, hanem divatot teremtett. Mi nem tudjuk, de a Keresztapa eljöttéig az olasz maffiózók úgy szerettek öltözködni, mint egy diszkókirályfi, ahogy Travoltát látjuk a Szombat esti lázban. A Keresztapa hozta el azt az elegáns sikket, ahogy mi elképzeljük a maffiózókat. Vagyis konkrétan az igazi maffiózók nosztalgiából elkezdtek a film hatására elegánsan öltözködni. Az első két Keresztapa összesen kilenc Oscar-díjat szerzett. És több nevezést, mint a filmtörténet bármely más alkotása.
Káoszelmélet, ha filmre veszik
„Ez a film nem Vietnamról szól. Ez Vietnám” – mondta Coppola az Apokalipszis mostról.
Igazából itt derült először az ki, hogy Coppola nagy dumás, nagyon elő tudja adni a víziót, de megvalósítani nehezen megy neki. Mentségére legyen mondva, minden összeesküdött ellene. Maga a forgatókönyv John Milius munkája, aki Joseph Conrad A sötétség mélyén című kisregényét dolgozta át, csak hogy magyar szál is legyen. Ezt én mondom, nem Milius.
Amikor egy film éjbe ér
Mondhatnám azt is, hogy rave-be ér, mert a teljes őrület alakult ki, ahol tényleg mindenki megborult. A stáb, a színészek, a rendező és az ország is, ahol forgatták. Fülöp-szigeteken akkor épp egy forradalom tört ki.
A megvalósult káoszról egy dokumentumfilm is készült, ami sokak szerint jobb, mint a film. Szerintem nem lehet összehasonlítani, de érdemes megnézni.
Hearts of Darkness: A Filmmaker’s Apocalypse (1991).
Fülöp-szigeteki forgatási helyszínt és a felszerelést elemészti az Olga tájfun, Ferdinand Marcos, az ország diktátora egy felkelés leverésére elveszi a stábtól a bérbeadott helikoptereket.
Marlon Brando az alkoholista korszakában, elhízva és felkészületlenül érkezik a forgatásra. Részben ezért dönt úgy Vittorio Storaro operatőr, hogy nagyrészt árnyékban, furcsa szögekből veszi fel a színészt. Brandonak Coppola még egy kis rendező, akit részben ő tett naggyá, és védett meg a Keresztapa kapcsán. Nem vette komolyan a rendezőt. A rendezőt az ideg-összeroppanás küldi a padlóra, a főszerepet játszó Martin Sheent pedig egy váratlan szívinfarktus – a malária sújtotta stáb eközben pedig drogokkal és ivással igyekszik enyhíteni a munka okozta stresszt. A stáb több hónapig várakozott, és vedelt, meg amihez hozzáfért.
A direktor kimondja, hogy tisztában van vele, hogy rossz filmet rendez. Mert akkor így gondolta,
már túl volt a feladáson, a szerződés miatt végig akarta csinálni és szabadulni tőle.
Átkozta az egészet, neki tényleg apokalipszis most volt akkor.
A végeredmény nyugtalanító, szabálytalan filmmonstrum. Van belőle 139 perces verzió, 2001-ben került ki a rendezői változat, ami 202 perces, és a második rendezői változat, ami 183 perces. Ennek ellenére Cannes-ban Arany Pálmát nyert nem érdemtelenül. Ez egy igazi film, nem egy kilúgozott hollywoodi receptgyűjtemény.
Ma már kevés ilyen filmet találni.
Az Apokalipszis most sikere után Coppola habkönnyű vígjátékot rendezett, ami huszonkét millió dolláros veszteséget termelt. A Rablóhal és párja A kívülállók szintén bukás lett, pedig a Rablóhal talán a legcopolább Copolla. Copolla igazi saját filmjei, a „katasztrófafilmje” az Apokalipszis most és a Rablóhal. A Keresztapa valójában egy nagyon igényes bérrendezés. Ez amúgy semmit nem von le a szabálytalan zseni életművéből.
A Coppolák is Corleonék?
Kis Coppola-családfaelemzés.
Francis Ford és családja New Yorkból jött, és bevette Hollywoodot.
Ezt nyugodtan kijelenthetjük.
A Keresztapa I. és II. igazi családi vállalkozás is volt. Oscar-díjat kapott a második rész díszlettervezője, zeneszerzője, és Oscar-nevezést kapott a legjobb epizódszínész. Ez a nevezés és a zeneszerzői Oscar igazi Coppola családi gyűjtemény.
A legjobb epizódszínész ugyanis Coppola húga – Thalia Shire (Rocky-ban is láthattad, ő volt Stallone csaja), A Keresztapa II. egyik zeneszerzője pedig nem más, mint Carmine Valentino Coppola, Francis Ford édesapja! Coppola-papa Oscar-díja is elég különös díj: őt fia társszerzőként szerződtette A Keresztapához, együtt egy másik zeneszerzővel, Nino Rotával.
Francis Ford Coppola, Carmine Coppola, Nicolas Cage, Sofia Coppola, Jason Schwartzman, Roman Coppola, Talia Shire, és Gian-Carlo Coppola, Gia Coppola, Eleanor Coppola. Mind Coppolák és nem a futottak még kategóriában.
Francis húgának, Talia Shire-nek (aki színésznőként A Keresztapából ismert) a gyermeke Jason Schwartzman, akit főképp a Wes Andersonnal közösen forgatott filmjeiből ismerünk színészként, de íróként, producerként és rendezőként is megállta a helyét. Nicolas Cage, Francis bátyjának a gyermeke, és a nagy Coppola a nyolcvanas években támogatta is a karrierjét. Cage az első két filmjében még az igazi nevén, Nicolas Coppolaként szerepelt a stáblistán. Francis filmjeiben is szerepelt.
Eleanor Coppola, Francis felesége, önálló jogán is ismert dokumentumfilmes. Egy jókora családi birtokkal és borászattal is rendelkeznek Kaliforniában, ez mondjuk elég Corleonés. Gian-Carlo Coppolát apja rendezőnek szánta, de 1986-ban egy motorcsónakbalesetben szörnyethalt. Gia Coppola az ő fia, Francis unokája szintén filmkészitő. Sofia Coppola most, aki a legmagasabbra emeli a családi zászlót. Úgy érzem, meg kell jegyezni Anton Coppolát is, Carmine Coppola (Francis Ford apja) testvérét, aki karmester és zeneszerző.
Egy kis történet egyenesen Francis Fordtól:
„Az apámból fuvolaművész lett, de az ő apja még műszerész volt. Kilenc-tíz éves lehetett, amikor egy este belépett nagyapám műhelyébe három-négy igazán sötét figura. A nagyapám azonnal bezárta belülről az ajtót, és kirakott a pultra egy halom géppisztolyt. Neki kellett megolajoznia ezeket a géppisztolyokat, hogy aztán arra használják, hogy embert öljenek velük. Az apám csak bámult, azok meg egyszerre felkiáltottak: »Ki ez a gyerek?!« »Csak nyugalom, az én fiam, ne aggódjatok. Éppen fuvolázni tanul.« Erre megkérték, hogy játsszon valamit. Így aztán apám fuvolázott, mialatt a nagyapám előkészítette a géppisztolyokat. Mielőtt elmentek, otthagytak az asztalon száz dollárt, hogy a kiskölyök folytathassa a tanulmányait…”
Coppola a producer keresztapa
„Coppola a filmes fenegyerek. Coppola a filmes fenegyerekek atyja, sőt keresztapja. A filmszakma jóságos és véreskezű padronéja.” Ezek a mondatok Coppoláról jelentek meg, akinek sok köze van ahhoz, hogy megszületett a hollywoodi újhullám. A mai napig nem sikerült ezeket a rendezőket felülmúlni.
Coppola a Keresztapa-filmek után úgy gyűjti a jó cselekedeteket, mint a Corleonék a rosszat.
A rendező családját taglaló részben úgy tűnhetett, hogy itt egy klán megint jól megszedi magát. De azt tudni illik, hogy Coppola olyan sok pénzt költött el a fiatal (akkor még) művészfilmesekre, hogy 1990 környékére teljesen nullára rakta magát. Először egy nyolcemeletes irodaépületet vásárol San Franciscóban főhadiszállásnak és tőkebefektetésnek. Minthogy már úgyis San Francisco szultánjaként emlegetik. 1990 tavaszán magánvagyona ellen is csődeljárás indult. Fizetésképtelenségét maga jelentette be. Egy kaliforniai bíróság határozata szerint tizenkétmillió dolláros csekket kell kifizessen.
A sikerfilmjei összes bevételét elproducerkedte másokra. Hát ilyen rendezőgengszter volt ő.
Kockáztatott, néha nyert, gyakrabban bukott.
Coppola már egyetemista korában arról ábrándozott, hogy egyszer, ha pénze és hatalma lesz, önálló filmes műhelyt alapít. Neki valójában nem is a rendezés, hanem a producerkedés volt az igazi álma. Azt lehet mondani, hogy a Zoetrope egy ilyen szerzői filmes műhelynek indult. Coppola hathatós produceri támogatásával George Lucas megcsinálta az American Graffitit és a THX 1138-at. Ezek ma klasszikusok. Spielberg és Lucas mellett a fiatal amerikai filmesek krémje állítja, nélküle semmire sem vitték volna. Hűségnyilatkozatot tesz John Milius, (Dirty Harry, Apokalipszis most), az új Hollywood elsőszámú forgatókönyvírója, és Martin Scorsese, de Wim Wenders, Jim Jarmusch is sokat köszönhet neki. Godfrey Reggio különleges természet és dokumentumfilmjei mögött (Koyaanisqatsi – Kizökkent világ, Powaqqatsi – Változó világ) is Coppola támogatása van.
A régi öregeknek is nagyon tetszett a „rendezők köztársasága.” Stanley Kubrick jelentkezett, hogy szívesen rábízná a 2001: Űrodüsszeia utómunkálatait a Zoetrope-ra. Még Orson Welles is felemelte a telefont. Coppola az egyetemen annak idején Kuroszavát tekintette mesterének. Most megkeresi és lehetőséget ad neki. A japán film nagy öregje az ő pénzén valósítja meg régóta dédelgetett, méregdrága álmát: megrendezheti a Kagemushát (Árnyéklovas). De Pénzt ad Godard a Mentse, aki tudja (az életét) című filmjéhez is.
A filmek közül csak pár lett sikeres. Viszont annál több klasszikus. Rendező, producer keresztapánk a financiális bukásait rezignáltan így kommentálta.
„Filmet forgatok, hogy kifizessem azokat az adósságokat, amiket a filmcsinálással szedtem össze.
Mindezt azért, hogy majd újra filmet készíthessek.”
