Vile az illúzió legjobb barátja. A portugál graffitiművész az elhagyott épületek falain megnyitja a dimenziókaput és átvisz minket a másik oldalra.
A perspektíva varázslója ismert, de nem eléggé. Ezen szeretnénk mi is változtatni.
Szépek vs. csúfak?
Vile nem street art, hanem graffiti. Azért fontos ezt kihangsúlyozni, mert itt nem az „egyik 19, a másik egy híján 20” esete forog fenn. Vile látványos rajzait olyanok is megosszák, akik nem szeretik a graffitit és különválasztanák a „szépeket” és a „csúfakat”. A szépek a street art-művészek, a csúfak a graffitivandálok. Vile a legjobb ellenpélda erre. Minden bizonnyal ő is csinál illegálban is dolgokat, de most ebbe ne menjünk bele. Akit ez a része érdekel, a Moses és Taps-cikkünkből többet is megtudhat.
A graffiti lényege nagyon leegyszerűsítve a betűírás. Valójában kalligráfia festékes flakonnal vagy filccel. A graffitirajzolók, a firkászok választanak egy nevet (gyakran csapatnevet is) és azt rajzolják, festik mindenhova. Ez a legtöbb embert idegesíti, mert a 3-5 betűs nevek, csapatnevek nem mondanak nekik semmit. Amúgy tényleg miért szinte minden csapat 3 betűs rövidítés? Na, ezt majd egy másik cikkben kielemezzük.
Vile lényege abban rejlik, hogy megőrizte a graffiti szellemiségét, miközben a saját nevét írja
mindenhova. Na de milyen körítésben! Ezzel egyben megőrizte, de újította is a graffitit.
Ha nagyon letömörítem a street art leggyakrabban nem egy banda vagy saját név, hanem valami koncepció, tiltakozás, matrica, tacepao és a többi. Lásd Banksy vagy Blu vagy ROA. Ezek egymástól teljesen eltérőek is lehetnek. A graffiti nem akar magán túlmutatni, l’art pour l’art, önmagáért való művészet. Vile a bizonyíték rá, hogy ez meddig elmehet. A betűrajzolás lehetőségeit olyan formai játékokba, rajzokba vitte, ami a graffitipuristákon kívül másoknak is érdekes.
A graffiti tulajdonképpen nem tiltakozik, a betűk nem lázadnak a világ ellen. Mégis ez jobban zavarja az embereket. Valójában a választó vonal ott helyezkedik el, hogy az átlag befogadó mit tart művészetnek. Azt, amit nehéz megcsinálni, ami realisztikus. Ez alapján Vile az egyik legnagyobb street art-művész, de a helyzet mégsem ez. Ha a sajátos „VILE” betűíráson kívüli munkáit nézzük, nem olyan erősek. Nem rosszak, hiszen tehetséges, de nem világszínvonal. Vile akkor igazi, amikor Vile. Amikor nem akar valami üzenetet átadni, nem akar valami gondolatot megfogalmazni. Az nem az ő terepe. Bár sokan street artnak tartják, és az is, de az ő esetében jobb szó a graffiti. Formaművész és ennyi legyen is elég. Beszéljenek inkább a zseniális Vile-rajzok önmagukért.
VILE – Nuclear sunset
Hogy lett Vile-ből Vile?
Rodrigo Miguel Sepúlveda Nunes született 1984. szeptember 15-én Vila Franca de Xirában, ahol amúgy ma is él. Igen, pont így képzelünk el egy portugál nevet, sőt, nem is értjük miért ilyen rövid, kell még egy Vile is ide. Vile azok közé a graffitisek közé tartozik, akinek lehet tudni a valós életéről. Vile vagyis Rodrigo két testvér közül a legidősebb, édesapja is tervező, dizájner. Szóval nem esett messze az alma a fájától.
1998-ban mindössze tizennégy évesen kezdett festeni, tulajdonképpen azóta tart nála ez a szerelem. 2000 és 2006 között Lisszabonban animációs filmrajzolást, valamint rajz és illusztrációt tanult. 2007 óta már független művészként és professzionális festőként alkot. Az olyan technikák, mint az akvarell, az olaj, a szén, vagy a digitális rajz se állnak távol tőle. Jó kérdés, hogy mi az oka annak, hogy ő bár klasszikusan képzett, a nem graffitis rajzai sokszor mégis tipikusak. Ennek ellenére nagyon sok portrérajzos, városdíszítős megkeresést kap. A tehetségét reprezentáló festmények közül nem is annyira a Vile, mint a megbízásos alapon készített rajzok az igazán kiemelendőek. Többek között az OPEL, a Portugál Vöröskereszt és a Vila Franca de Xira önkéntes tűzoltók is Miguelt választották.
Másrészről portréművészként is számon tartják, de lássuk be, graffitiben a legjobb. Instaoldala a „vile_graffiti” csemege a szemnek.
Túl a falakon
Vile olyan művész, aki az elhagyott épületekben valóságosnak tűnő tereket épít, mégpedig festékszóróval. A perspektíva játéka az, amiben utazik, és a színek látványos kezelése, ahol a rajzai összeolvadnak a valós tájjal, a környezettel.
Van egy két trükk, amit elsőre nem veszel észre, hogy a legtöbb alkotás nem véletlenül készült belső térben, ugyanis a szabadban készült rajzok esetében a nap mozgása és a táj állandóan változik. A belső térben készült optikai csalódással játszó képei jobban ütnek. Rajzai amúgy nem mindig legális helyeken vannak, ebben is őrzi a graffitis hozzáállást.
Esetében nem az a kérdés, hogy legális vagy illegális, amit csinál, hanem hogy miért nem csinál többet. A régi cuccai is rendben vannak. Sokszor nem látható egy klasszikus graffitis fejlődése. Esetében igen… És az útnak még nincs vége.
