Az élő legenda saját művészetének újabb reneszánszát éli, holott lázadó ifjúságában még kortársa volt, sőt egyes művészettörténészek szerint inspirációként is szolgált Andy Warhol és a pop-art több meghatározó alkotója számára. Korábban óriási, pöttyös sütőtökjeiről és body art eseményeiről – meztelen testfestő performanszairól – vált ismertté, később pedig geometrikus térélményei és optikai illúziókra épülő installációi fémjelezték munkásságát. Végtelenített szobáival, az Infinity Mirror Rooms installációkkal ajándékozta meg a világot, de íróként, szobrászként, keramikusként és festőként is maradandót alkotott. Neve ma már megkerülhetetlen a művészettörténeti tankönyvek lapjain, művészete pedig közel egy évszázad elteltével is rendkívül kortársnak hat, és töretlen népszerűségnek örvend. A pöttyökkel borított terekben álló apró termetű, vörös hajú Kusama maga is saját művészetének ikonikus részévé, élő védjegyévé vált.
Határtalan minták végtelenje, pulzáló színek és pszichedelikus látványvilág. Ezek a jelzők érzékeltethetik leginkább Kusama univerzumát.
Az ismétlődő minták szinte matematikai pontosságú rendjében nincs kezdő- vagy végpont; végtelen hálóinak hullámzó szövetében pedig aligha találhatnánk meg a középpontot. Művei egyszerre keltenek steril, hipnotikus és szinte szédítő térélményt.
Az 1929-ben született japán művész saját tervezésű ruháiban, élénkvörös parókájával, karakteres rúzsával és szigorú tekintetével szinte mitikus alaknak tűnik az általa megalkotott végtelen terekben. Kilencvenhat évesen is aktív alkotó: divatházakkal és tervezőkkel működik együtt, kiállításai pedig ma is a világ legjelentősebb múzeumaiban vonzzák a látogatókat. 2021-ben a New York-i Botanikus Kertben rendezett KUSAMA: Cosmic Nature című nagyszabású kiállítása óriási visszhangot váltott ki monumentális növény- és virágszobraival, valamint ikonikus pöttyös sütőtökjeivel.
Gyermekkori hallucinációk nyomán
Szülei hagyományos japán szellemben nevelték, ami szigorral és gyakran testi fenyítéssel is járt. Gyermekkorát tovább nehezítette a feszült családi légkör: édesanyja rendszeresen arra kérte, figyelje meg apját, aki állítólag titkos szerelmi légyottokra járt. Több életrajzíró szerint ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Kusama később ambivalens viszonyt alakítson ki a szexualitással, amely művészetének is visszatérő témájává vált.
A második világháború idején, tizenkét éves korában egy ejtőernyőket gyártó üzemben dolgozott. A traumákkal terhelt gyermekkor hamar nyomot hagyott rajta. Tizenéves korától visszatérő hallucinációkról számolt be: fényvillanások, pöttyök és ismétlődő minták borították be a körülötte lévő tárgyakat. Úgy érezte, a minták lassan bekebelezik a falakat, a bútorokat, végül az egész teret, míg ő maga is a végtelen háló részévé válik, és feloldódik benne. Ezeket az élményeket később az úgynevezett önkioltásnak (self-obliteration) nevezte, amely egész életművének egyik központi gondolatává vált.
„Ugyanazt a mintát láttam a plafonon, az ablakokon és a falakon, végül az egész
szobában és magamon is. Mintha elkezdtem volna kitörlődni, a végtelen idő
örökkévalóságában és a tér teljességében forogni, és semmivé redukálódni.”
– Későbbi műveinek jelentős része ennek a meghatározó élménynek a vizuális megfogalmazására tett kísérlet.
Nagy küzdelmek árán kivívta, hogy művészeti iskolába járhasson Kiotóban. Ám kizárólag addig, míg édesanyja egy gazdag férjet nem talál neki. Erre azonban soha nem került sor. Huszonnyolc évesen nekivágott a nagyvilágnak: úti célja New York volt. Bőröndjeit nem ruhákkal, hanem saját rajzaival tömte meg – több mint ezer munkával érkezett Amerikába. Bár a városban senkit sem ismert, első útja Georgia O’Keeffe-hez vezetett. A művésznő címét egyszerűen egy művészeti lexikonból kereste ki – más idők jártak még akkoriban a személyes adatok védelmét illetően.
O’Keeffe végül nemcsak fogadta a fiatal japán művészt, hanem bátorító levelekkel és tanácsokkal is segítette pályakezdését. Ez a támogatás Kusama számára rendkívül sokat jelentett első amerikai éveiben. Ebben az időben, az 1960-as évek elején New York volt a kortárs művészet epicentruma. Virágzott az absztrakt expresszionizmus, kibontakozóban volt a pop-art, a minimalizmus és a konceptuális művészet. Kusama hamar a korszak legizgalmasabb alkotói között találta magát, és szoros kapcsolatba került többek között Donald Judddal, Eva Hesse-szel, Claes Oldenburggel és Joseph Cornellel. Megszállottan dolgozott; saját visszaemlékezései szerint előfordult, hogy ötven órán keresztül szinte megállás nélkül alkotott.
Obsessional Art – a megszállottság művészete
Kusama művészetét maga nevezte Obsessional Artnak, vagyis a megszállottság művészetének. Munkái ugyan párbeszédben álltak a hatvanas évek meghatározó irányzataival, mégis külön utat jártak. Míg sok kortársa a formai redukcióra, az ipari anyagokra vagy a személytelenségre helyezte a hangsúlyt, Kusama saját pszichés élményeit, rögeszméit és hallucinációit emelte művészetének középpontjába.
A hagyományos vászonfestészet kereteit fokozatosan maga mögött hagyta, és egyre inkább teljes tereket betöltő installációkat, environmenteket hozott létre. Végtelenül ismétlődő pontok, hálózatok és hipnotikus mintázatok vették birtokba a tereket, amelyekben lassan eltűntek a tárgyak, majd végül maga a szemlélő is.
Alkotásai gyakran puha, kézzel készített textilformákból és organikus hatású elemekből épültek fel, éles ellentétben a pop-art késztermékeivel és a minimalizmus ipari esztétikájával. Kusama tudatosan vállalta a kézműves munka nyomait: fontosnak tartotta, hogy alkotásain látható maradjon az emberi kéz jelenléte.
A művészet egyre erőteljesebb elüzletiesedését is folyamatos kritikával szemlélte. Ennek egyik legismertebb példája az 1966-os Velencei Biennálén bemutatott Narcissus Garden, amelynek tükröződő acélgömbjeit engedély nélkül kezdte árusítani a látogatóknak darabonként két dollárért. Az akció egyszerre volt performansz, társadalomkritika és ironikus kommentár a műkereskedelem működésére.
A test mint vászon
A hatvanas évek közepén Kusama New York utcáit és köztereit is művészeti térré változtatta. Aktperformanszokat rendezett többek között a Brooklyn híd közelében, a Central Parkban és más ikonikus helyszíneken. Happeningjei rendszeresen közfelháborodást kavartak, miközben óriási sajtóvisszhangot váltottak ki. Különös ellentmondás, hogy miközben a szexuális forradalom egyik legismertebb művészeti alakjává vált, saját visszaemlékezései szerint egész életében szorongással viszonyult a szexualitáshoz. Életrajzírói ezt gyakran a gyermekkori családi traumákkal hozzák összefüggésbe.
Body art akciói egyszerre szóltak a szexuális szabadságról, a vietnámi háború elleni tiltakozásról és a társadalmi konvenciók megkérdőjelezéséről. A meztelen testekre festett pöttyök és hálóminták azonban nála jóval többet jelentettek puszta provokációnál. Kusama számára a test egy vászon volt, amelyen az egyén feloldódását, az ember és környezete közötti határok eltűnését jelenítette meg.
Az egyik legismertebb performansza az az 1969-es „A nagy orgia a halottak feltámasztására a MoMA-ban” címet kapta. A New York-i Modern Művészeti Múzeum szoborkertjében meztelen résztvevők táncoltak, miközben Kusama saját gyermekkori látomásait idéző pöttyös mintákat festett testükre, amiket UV-fénnyel világítottak meg. Az akció egyszerre volt performansz, politikai állásfoglalás és a művészeti intézményrendszer provokatív kritikája. Hasonlóan emlékezetesek voltak a Body Festival és Anatomic Explosion happeningek is, amelyek során New York ikonikus helyszíneit alakította át rövid időre a szabadság, a béke és a művészet színterévé.
Hazájában, Japánban azonban sokan mély megütközéssel fogadták ezeket az akciókat. A korabeli sajtó egy része egyenesen a „nemzet szégyenének” nevezte. A folyamatos támadások különösen érzékenyen érintették. Mindez a már korábban meglévő pszichés problémáira csak rátett egy lapáttal.
A nagy találkozás
Joseph Cornell-lel való találkozását Kusama önéletrajzi írásaiban élete egyik nagy találkozásaként idézi fel. A nála huszonhat évvel idősebb művészbe saját elmondása szerint első látásra beleszeretett. Kapcsolatukat egyszerre írta le szenvedélyesnek, erotikusnak és plátóinak – különös szerelem volt, amelyben a testi vágy és a szexualitástól való félelem egyszerre volt jelen.
Kusama íróként is megmutatta magát. Miután 1973-ban hazatért New Yorkból Japánba, verseket, regényeket és önéletrajzi írásokat publikált, és irodalmi munkásságával is komoly elismerést szerzett. 1983-ban The Hustlers Grotto of Christopher Street című regényéért elnyerte a japán Yasei Jidai magazin által alapított irodalmi díjat.
„A képzőművészet megtestesült énem, az írás az árnyékom.”
Nem sok művész mondhatja el magáról, hogy még életében megélte saját reneszánszát. Kusama művészetét az 1980-as évek végén kezdték újra felfedezni, és a nemzetközi művészeti világ is fokozatosan felismerte életművének jelentőségét. Kiállítások sora következett, az igazi áttörést pedig az 1993-as Velencei Biennále jelentette, ahol Kusama a Japán Pavilonban önálló kiállítással szerepelt. A bemutatott művek több évtizedes pályájának különböző korszakait idézték meg, a korai festményektől és szobroktól egészen az installációkig.
A kilencvenes évektől már nem egyszerűen egy újrafelfedezett avantgárd művész volt: lassan globális kulturális ikonná vált. Képzőművészete egyre gyakrabban találkozott a divat és a luxus világával is. A Veuve Clicquot számára 2006-ban alkotta meg My Heart That Blooms in the Darkness of the Night című, virágmotívumokra épülő munkáját. Később, 2012-ben a pezsgőház egy limitált kiadású díszdoboz megtervezésére is felkérte. Nemzetközi elismertségének újabb mérföldköve volt, amikor 2006-ban megkapta a művészetek egyik legrangosabb japán kitüntetését, a Praemium Imperiale díjat.
Férfi és női energiák
Kusama művészetében gyakran találkozunk organikus, növényi formákkal, magokra emlékeztető alakzatokkal, miközben a másik végletként újra és újra felbukkannak a fallikus szimbólumok. Utóbbiak ráadásul a legváratlanabb helyeket lepik el: kanapékat, székeket, cipőket, ruhadarabokat és hétköznapi használati tárgyakat. Leggyakrabban puha textilből varrt, kitüremkedő formákként jelennek meg, amelyek egyszerre hatnak humorosnak és zavarba ejtőnek.
Az 1963-as Aggregation: One Thousand Boats Show során például egy valódi csónakot borított be puha, fallikus kitüremkedésekkel, majd a hajóról készült képet százával sokszorosítva tapétázta körbe vele a kiállítóteret. Hasonló megszállottsággal terjedtek szét ezek a formák az Accumulation sorozat hétköznapi tárgyain – székeken, kanapékon, létrákon és más használati eszközökön. Kusama számára az ismétlés itt is egyfajta megszelídítési folyamat volt: saját elmondása szerint a szexualitástól való félelmével úgy próbált szembenézni, hogy annak szimbólumát újra és újra megalkotta, míg végül egész környezetét elborította vele.
A tükröződés később művészetének egyik legfontosabb eszközévé vált. Az 1966-os Kusama’s Peep Show – Endless Love Show, későbbi címén Love Forever egy hatszögletű, tükrökkel bélelt installáció volt, amelynek belsejébe két nyíláson keresztül lehetett bepillantani. A néző fejét a nyíláshoz hajtva apró fényforrások végtelenül ismétlődő világával találta szembe magát. A tükrök eltüntették a tér érzékelhető határait: mintha egy szikrázó méhkaptár sejtes belsejébe pillantanánk, amelynek nincs sem kezdete, sem vége.
„Gyakran elfog az elszigeteltség érzése, ami minden más érzést kiolt,
s ilyenkor egy láthatatlan világegyetem sugárzását érzem.”
Kozmikus Természet 2021 – Cosmic Nature New York-i Botanikus Kert
Gigantikus, organikus szobrok afféle színes űrlényekként szállták meg 2021-ben a New York-i Botanikus Kert hatalmas területét. A KUSAMA: Cosmic Nature azonban nem egyszerűen Kusama monumentális alkotásainak szabadtéri seregszemléje volt: a természethez fűződő, egész életén át tartó kapcsolatát mutatta be.
A növények Kusamát már jóval a pöttyök és végtelen terek előtt rabul ejtették. Gyermekkorát családja virág- és vetőmagnövényekkel foglalkozó kertészetének üvegházai és földjei között töltötte, első rajzain pedig már az ott látott virágokat és növényeket örökítette meg. A természet formái később is újra és újra visszatértek művészetében – hol virágként, hol indaként, tökként vagy éppen bizarr, biomorf teremtményként.
A Botanikus Kert 250 hektáros területén festmények, növényi tanulmányok, papírmunkák és biomorf kollázsok mellett monumentális szobrok és immerzív installációk sorakoztak. Itt debütált a lábakra állított, szinte táncoló Dancing Pumpkin, valamint az I Want to Fly to the Universe című hatalmas, csápjaival valóban valamiféle földönkívüli teremtményre emlékeztető szobor. A kert tavaiban pedig újra megjelent az 1966-os Velencei Biennáléról már ismert Narcissus Garden, ezúttal 1400 tükröződő acélgömbbel.
A Cosmic Nature mintha egyetlen hatalmas Kusama-univerzummá változtatta volna a kertet, ahol a valódi növényvilág és a művész pszichedelikus természete lassan összenőtt. Pontosan úgy, ahogy gyermekkori látomásaiban: eltűnt a határ tárgy és környezete, ember és természet, valóság és képzelet között.
Kusama neve idővel a képzőművészet határain túl is fogalommá vált. 2012-ben a Louis Vuittonnal készített közös kollekciót, amely ruhákon, táskákon, cipőkön és kiegészítőkön vitte tovább összetéveszthetetlen pöttyös világát. Néhány évvel később már látogatottsági rekordokat döntött: a The Art Newspaper 2014-es nemzetközi kiállítási statisztikái alapján Kusama tárlatai vonzották a legtöbb látogatót az élő művészek kiállításai közül. Infinite Obsession című retrospektív tárlatát Latin-Amerikában több mint kétmillióan látták.
2017 októberében Tokióban megnyílt a Yayoi Kusama Múzeum is, amelyet maga a művész alapított életművének bemutatására és megőrzésére.
Kusama alkotásai időközben a szelfizők és az Instagram-generáció nagy kedvenceivé is váltak. Tükröződő installációit mintha csak arra teremtették volna, hogy az ember belépjen, elővegye a telefonját, és saját magát is a végtelen kompozíció részévé tegye. Van ebben némi irónia: Kusama eredeti gondolata éppen az én feloldása, a self-obliteration volt – a közösségi média korában ugyanezek a terek az én megörökítésének tökéletes helyszíneivé váltak.
A pöttyök királynője 2013-ban még George Clooney-t is bekebelezte. A W Magazine művészeti számához Kusama egyedi pöttyös Giorgio Armani öltönybe bújtatta a színészt, majd a körülötte lévő teljes teret is saját motívumaival borította be. Clooney szinte eltűnt a vörös-fehér pöttyök között – egy hollywoodi self-obliteration Kusama módra.
