1964. június 15-én reggel Jimmie Nicol volt az egyik legmagányosabb ember a világon.

Fotó: Jim Berkenstadt

Azon a nyáron a Beatlemánia példátlan méreteket öltött. Miközben a zenekar első világkörüli turnéjára készült (Dánia, Hollandia, Hongkong, Ausztrália és Új-Zéland), az indulást megelőző napon váratlan fordulat következett be: Ringo Starr egy fotózás során rosszul lett, majd súlyos mandulagyulladással kórházba szállították.

Mivel a turné minden részlete – koncertek, szállások, helyszínek – már lefoglalásra és kifizetésre került, sőt a rajongók ezrei is megvásárolták jegyeiket, a lemondás lehetősége Brian Epstein menedzser számára gyakorlatilag fel sem merülhetett. A kialakult helyzet sürgető megoldást kívánt, így kétségbeesett versenyfutás vette kezdetét Ringo Starr helyettesének felkutatására.

Továbbá Epsteinnek meg kellett győznie a Beatles másik három tagját arról, hogy Ringo Starrt ideiglenesen egy másik dobossal helyettesítsék. De hol találhatna olyasvalakit, aki zeneileg elég felkészült ahhoz, hogy a világ egyik legjelentősebb zenekarához méltó módon lépjen színpadra – ráadásul belefér Ringo színpadi öltönyébe is?

John Lennon és Paul McCartney belátták, hogy a kialakult helyzetben nincs más megoldás, mint egy beugró zenész felkérése. George Harrison viszont komoly fenntartásokkal fogadta az ötletet, és kezdetben határozottan ellenezte azt.

„Majdnem lefújták az egész turnét” – emlékezett vissza George Martin producer a Beatles Anthology című dokumentumfilmben. „Harrison rendkívül hűséges ember volt. Azt mondta: Ha Ringo nincs velünk, akkor ez nem a Beatles. Nem látom értelmét ennek az egésznek – és nem is veszek részt benne. Végül csak hosszas győzködés után sikerült belátnia: ha most visszalép, azzal nemcsak a zenekart, hanem a rajongók ezreit is cserbenhagyja.”

Jimmie Nicol személyét maga George Martin, a Beatles legendás producere javasolta, mivel nem sokkal korábban már dolgozott vele egy stúdiófelvételen Tommy Quickly oldalán – ő egy Liverpoolból származó énekes, akit ugyancsak Brian Epstein menedzselt. Emellett Jimmie az évek során számos Beatles-dalt dobolt fel különféle független kiadók feldolgozásaiban, így nemcsak a zenekar repertoárjával volt alaposan tisztában, hanem stílusban is meggyőzően tudott illeszkedni hozzájuk

Ráadásul Paul McCartney személyesen is ismerte őt: nemrégiben látta Nicolt fellépni a Georgie Fame and the Blue Flameszenekarával, és emlékezett rá, hogy a dobos még az 1950-es évek végén közreműködött három kislemezen Colin Hicks and the Cabin Boys együttesével.

Nicol az Abbey Road Studios-ban egy rövid, mindössze hat számot felölelő meghallgatás során bizonyíthatott – ez inkább egy gyors próbának tekinthető, semmint hivatalos meghallgatásnak. A pozitív benyomás nem maradt el: Jimmie zenei felkészültsége és magabiztossága meggyőzte a jelenlévőket. Még aznap délután egy villámgyors stílusfrissítésen esett át: gombára nyírták a frizuráját, valamint megkapta Ringo öltönyét. Másnap reggel már úton volt Dániába, ahol a koppenhágai KB Hallen színpadán mintegy 4500 fős lelkes közönség előtt lépett fel – immár hivatalosan is a világ legismertebb együttesének tagjaként.

Így történt, hogy Jimmie Nicol néhány napra Beatle-lé vált: részt vett sajtótájékoztatókon, élvezhette a rajongók határtalan imádatát, valamint egy televíziós műsort is rögzítettek vele.

Starrt 10 nappal később kiengedték a kórházból, majd újra csatlakozott a Beatleshez Melbourne-ben, ahol 1964. június 14-én ismét színpadra lépett. Másnap Jimmie Nicol utolsó televíziós interjúját adta Beatle-ként, majd elindult a repülőtérre egy magányos hazautazásra. És mivel nem akarta megzavarni a többieket korai ébredésével, így csendben távozott – anélkül, hogy elbúcsúzott volna tőlük. Úgy tűnt el, mintha soha nem is lett volna része a Beatles történetének.

Felszállása előtt, a repülőtéren Brian Epstein egy 500 fontos csekkel, valamint egy arany Eterna-matic karórával fejezte ki nagyrabecsülését Jimmie Nicolnak a helytállásáért. A karóra hátlapjába a következő szavakat vésték: „A Beatlestől és Brian Epsteintől Jimmie Nicolnak – megbecsüléssel és hálával.”