A kortárs street art színtéren ma már aligha akad olyan szereplő, aki ne tartaná számon Sako Asko nevét. Betonbiztos graffitis háttere adja a street kreditet; akadémiai képzettsége pedig a galériák kapuit nyitotta meg számára. A rajzolás iránti ösztönös, szinte elemi szenvedélyét évek alatt formálta személyes, felismerhető vizuális nyelvvé, melyet plakátszerű, olykor mozgalmi erejű üzenetek és álomszerű, enigmatikus történet fragmentumok alkotnak.
Technikailag fegyelmezett, koncepcióban mélyre ásó alkotó, aki folyamatosan keresi az egyensúlyt a humor, a képregényes stílus, a popkulturális utalások és a belső drámák között. Művészetének elsődleges célja feltérképezni a lélek rejtett rezdüléseit, narratívát adni annak, ami bennünk gyakran megfogalmazhatatlan. Ha létezik pszichológus, aki ecsettel és ceruzával dolgozik, Sako Asko bizony az.
A Sako Asko álnév mögött a fiatal bogotái művész, Santiago Oliveros áll – egy alkotó, aki gyerekkora óta autodidakta módon rajzol, és akit a műkedvelő közegben eltöltött évek ösztönöztek arra, hogy később a Fábula Művészeti Akadémián (Ars in Fabula) képezze tovább magát. Ma független illusztrátorként dolgozik, miközben folyamatosan tágítja saját vizuális eszköztárát.
Ahogy sok városi művész, úgy ő is hosszú ideig tudatosan kerülte a hagyományos galériák steril közegeit. A Bogotá Post-nak így fogalmazott: „16–18 évesen graffitiket készítettem, és néha még a mai napig festek az utcán. Sőt, holnap egy új falfestményt kezdünk a közelben.”
Sako Asko munkáiban különböző kultúrákból érkező hatások épülnek egymásra,
mintha mindig is ugyanannak a vizuális mondatnak a részei lettek volna.
Ahogyan azt sok kortárs művésznél látni, Santiago is gyakran nagyobb visszhangra talál külföldön, mint saját hazájában. Instagram-oldalán olykor három-négy nyelven szól a közönségéhez, mintha eleve egy nemzetközi dialógusra komponálná képeit.
„Nincs sok közöm az úgynevezett kolumbiai művészethez” – mondja. „De valamilyen módon a színpalettám mégis a régi buszplakátokból ered, amelyek Kolumbia trópusi kultúrájában voltak gyakoriak. A képeim viszont már nem ősiek: szinte minden a modern élet abszurditására utal.”
A színvilág tehát otthonról érkezik, a formanyelv azonban határozottan nemzetközi: az amerikai képregények képi logikája, a régi prospektusok és használati utasítások rajzos ikonográfiája, valamint a görög és dél-amerikai mitológiák töredékei egyaránt felismerhetők műveiben.
Ez a széles horizont azonban nem esetleges: Sako számára az egészet összekötő kapocs az önmegfigyelés. Művei központi témái a belső harcok metaforái.
„Amikor egy ablakon át nézzük a világot, figyeljük, értelmezzük a tájat és azt, hogyan viszonyulunk hozzá” – vallja saját módszeréről.
Érzelmi labirintusok, szatirikus kiszólások, csipetnyi groteszk humor és tudatosan adagolt színvilág: ezekből épül fel Sako Asko saját univerzuma. Visszaköszön benne az az éles, fanyar látásmód, amelyet a nemzetközi szcénából Joan Cornellà és Brecht Vandebroucke is képvisel. Érdemes a három alkotót egymás mellé helyezni: bár külön utakon járnak, mégis számos ponton rezonálnak egymásra – főként abban, ahogyan a modern élet abszurditását boncolják.
Tankönyv a léleknek
Oliverosnak több stílusa és korszaka van. A fekete-fehér tusrajzok fegyelmezett világában éppúgy magabiztosan mozog, mint a monumentális murálok falain; a graffiti és a street art nyelvén ugyanúgy beszél, mint a színes, tankönyvi illusztrációkat idéző, szinte pedagógiai célzatúnak tűnő sorozatokban. Mégis, ezek az úgynevezett „mellékelt ábrák a belső életünkből” jelentik munkássága esszenciáját.
Ezekben a képekben egyszerre van jelen a társadalmi érzékenység – az elnyomás, az igazságtalanság, az emberi viszonyok torzulásai –, és az a fajta intim önvizsgálat, amely a műveinek valódi erejét adja. Az apró, lélekre ható illusztrációk úgy találják el a nézőt, mint a „művészet nyila”: páncéltól, távolságtartástól függetlenül betalálnak. Ahogy az egyik rajzán is állítja: hiába bújsz bármilyen védelem mögé, a lényeg akkor is elér – önmagadat nem tudod félrevezetni.
Sako Asko a mindennapi helyzeteket olyan vizuális történetekké alakítja, amelyek messze túlmutatnak a karikatúra hagyományos gesztusain. Szinte minden képe hordoz valami finoman nyugtalanítót: azt a pillanatot, amikor először még csak megakad rajta a szem, majd másodjára már gondolkodásra kényszerít, és egyre mélyebb jelentésrétegek nyílnak meg. A politizáló illusztrációk az emberi együttélés ellentmondásait tárják fel, a személyes hangvételű alkotásai pedig arra kéztetnek, hogy újraértékeljük önmagunkról alkotott képünket.
Valójában mintha egy pszichológiai tankönyv színes, modern illusztrációi
elevenednének meg előttünk – egy olyan könyvé, amelyből minden
élethelyzetre jut egy pontos, gondolatébresztő ábra.
Sako Asko szerint a legnagyobb inspirációit nem könyvek, hanem az élet szolgáltatja. „Az életemben szerzett tapasztalataim, az emberek, akik körülvesznek — a barátaim, a családom. Érdekel a pszichológia, a pszichoanalízis, a mentális betegségek, de elsősorban nem tankönyvekből veszem az esettanulmányokat.” Ez az önvallomás különösen élesen rajzolódik ki abban a művében, amelyet saját kedvenceként emleget: egy csecsemő, aki saját köldökzsinórjába gabalyodik. A kép egyszerre kelt kísérteties hangulatot és zsigeri, személyes értelmezésre késztető gondolatokat. „Valahogy így vagyunk a családommal is” — jegyzi meg szűkszavúan, de annál találóbban.
A minimalizmus soha nem szerepelt a művész eszköztárában: munkái élénkek, vibrálnak, a kolumbiai színvilág merészsége szinte rázuhan a vászonra. Csakhogy ez a harsányság gyakran sötétebb témákat fed el — a színes felszín alatt sokszor mély, baljós rétegek húzódnak meg. Korábban már viccesen megalkottuk a „4BRO artmarket” képzeletbeli tőzsdeindexét. Tippünk Oliveros-szal kapcsolatban, hogy „rising star”, befektetésre érdemes. Jó eséllyel hamarosan sokkal nagyobb név lesz a nemzetközi porondon.
Ma még megfizethető. A kisebb, reprint jellegű munkák akár 15 dollárért is elérhetők. Ez a könnyű hozzáférhetőség valójában erősíti a közösség és az alkotó közötti kapcsolatot; nem válik hermetikusan zárt luxustárggyá, amit csak a gyűjtők egy szűk köre birtokolhat. Ennek ellenére Asko eladásainak nagy része külföldre kerül.
„A nyomatok, a reprintek olyan termékek, amelyek mindenkinek szólnak. Az üzenetnek kell elérhetőnek lennie — nem az számít, ki birtokolja a képet. A művészetet nem lehet ilyen üzleties logikával mérni. Ez hamis, és távol áll tőlem.”
Sako Asko így vélekedik saját alkotói programjáról: „Munkáimban a technikai megoldások és az illusztráció konceptuális rétege egyaránt fontos szerepet kap; igyekszem egyensúlyt tartani a kettő között. Mindig vonzottak azok a művek, amelyek az emberi lény nehezen artikulálható belső világait tárják fel. A tudomány mellett a művészet is segít: fontos megértenünk, mi ösztönzi a döntéseinket — vagy éppen miért halogatjuk azokat. Ezért vagyok szenvedélyes a munkámban: hiszem, hogy a rajz segítségével láthatóvá tehetem azokat a belső univerzumokat, amelyek amúgy rejtve maradnának az emberi szem előtt.”
Mély meggyőződése, hogy a kép valóban ablak a lélekre — titokzatos, határtalan belső tájakra nyíló rés, akárcsak egy Jerzy Duda-Gracz- vagy Jacek Yerka festmény (róla korábban ITT is írtunk). Oliveros — mint a dél-amerikai mágikus realizmus hagyományának egyik új hangja — az életünk nagy rejtélyeit kutatja. Bátor vállalkozás ez, könnyen elcsúszhatna a pátosz vagy a giccs irányába, ám szerencsénkre Sako minden tollvonásán átragyog a tehetsége, miközben tudását arra használja, hogy az emberi lélek rejtelmeibe kalauzoló vizuális kalandtúrákra invitáljon bennünket. Átlépve a művészet hagyományos keretein arra ösztönzi a nézőt, hogy ne csak szemlélje, hanem értelmezze is saját létezésének bonyolultságát — hogy felfejtse azokat a motivációkat, amelyek végső soron meghatározzák az embert.
