Emberek a horrorfilmek mögött
Kis betekintő a kulisszák mögé. A képek láttán úgy tűnhet, hogy horrorfilmet a legszórakoztatóbb forgatni, ami valójában nem is áll messze az igazságtól. Míg egy dráma, vagy vígjáték esetében szinte az összes kis nüansznak stimmelnie kell ahhoz, hogy működjön a produkció, addig a horrorfilmek, szörnyfilmek esetében ezen túlmenően az egész körítés egy hatalmas felnőtt játszótérré alakul. Jó esetben jó film lesz belőle, rossz esetben rossz film. Csak a jó hangulat, ami garantált.
A legnagyobb horrorfilmek a borzongásra irányuló alapvető ösztöneinkre irányulnak. Legyen egy filmforgatás bármennyire is stresszes, ezt a lelki állapotot nem lehet előidézni, hiszen a szürreális maszkok mögött mégicsak emberek várakoznak az „action” felhívásra.
Sötét alakok fekete háttér előtt
Kevés műfaj van a filmművészetben, mely akkora örökséget és filmbőséget mondhat magáénak, mint a rémfilmek, újabb nevén horror. A pornó mellett nincs még egy zsáner, amely ilyen mértékű ellenérzést vált ki, ugyanakkor kevés olyan akad, mely ennyi rajongóval bírna. Ennek az oka egyszerű, a primordiális ösztöneinkre hat: szex és erőszak. Ez a kombináció mindig bejön.
A mozitörténet legalantasabbnak bélyegzett műfaja egyben a legnépszerűbbek egyike is.
A horror, azzal együtt, hogy elsősorban az érzelmek, nem pedig az intellektualitás útján hat, az egyik leginkább reflexióra hajazó filmműfaj. Ezzel együtt igenis vannak zseniális horrorfilmek, amik túlmutatnak magukon. Pár érdekesebb alkotásról mi is írtunk.
A Wikipédia azt írja, hogy „Az első horror film 1928-ban került bemutatásra Terror címmel. Amit abban az időben „rémfilmnek” neveztek mivel akkor még nem volt divatos szó a „horror” kifejezés.” – Ez természetesen nem igaz. Bárki is írta, az egész német expresszionista rémfilmiskolát és a franciákat is kihagyta. Ja, és a magyarokat is!
A horror a legnagyobb múltú filmműfajok közé tartozik, magával a mozival egyidős. A történetekben megfogalmazott előképei szinte az emberiséggel egyidősek. Közvetlen elődei a gótikus regények, illetve Edgar Allan Poe vagy Sade márki, Lovecraft elborult világáig nyúlnak vissza, de a horror bőségesen merít a mítoszokból, a legendákból és a népmesékből is. Japán is nagy táptalaja ennek.
A legelső horror és egyben minden rémfilm ősatyja George Méliès-től Az ördög kastélya (1896). Bár ez még csak egy rövidfilm, melyben egy denevér vámpírrá változik, akit végül egy feszület segítségével ölnek meg. Képzeld el az akkori embereket, amikor még a pöfögő vonat képétől is kimenekültek a moziból. A horror lételeme, hogy hidd el, hogy bele tudd élni magad. Ezért is vicces, ha belátsz a kulisszák mögé. Néhány évvel Méliès után a három alapmítosz körvonalazódik. Frankenstein, vagyis a tudományos beavatkozás, a gépi ember, a gólem, a terminátor. A Dr. Jekyll és Mr. Hyde a kísérletezés, a tudathasadás, a skizofrénia ősképe. Na, és sejtheted, a misztikum, a sötétség és az erotika keveréke: Drakula gróf és az ő véres világa.
1910-ben elkészül az első, mindössze 16 perces Frankenstein-mese, 1913-ban Stellan Rye leforgatja a későbbiekben a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-történetekben kiteljesedő A prágai diák című filmet. 1921-ben pedig Budapesten az első, Lajthay Károly rendezte Drakula-mozi is megszületik. Mint Siegfried Kracauer Caligaritól Hitlerig című könyvében elemzi a németek különösen fogékonyak a műfajra: a horror a német expresszionizmus egyik legkedveltebb zsánere lesz. Dr. Caligari (1919); A gólem (1920); Nosferatu (1922); Panoptikum (1924), Doktor Mabuse (1922). Mind 1928 előtti. Na, ennyit a Wikipédiáról. A horror első igazi virágkora azonban mégis az óceán túlpartján köszönt be.
Félelem általi szórakoztatás
Mai napig tartó vita, hogy a horror szelep, ahol levezetjük a feszültséget vagy a hergelés, perverz vágykeltés táptalaja. Ezek a komoly pszichológiai kérdéseket felvető diskurzusok a mai napig tartanak. Annyi biztos, hogy aki klinikai eset szintjén beteg és erőszakos, ezen filmek nélkül is sorozatgyilkos lenne, de az is igaz, hogy sok embernek ez csak esztétikai játék, szórakozás.
Az Arisztotelész által leírt és elterjedt katarziselmélet, majd Freud és Jung által továbbfejlesztett gondolat más irányból közelít. A teória szerint az erőszakfilmek nemhogy generálják, de kifejezetten oldják a néző szorongását. Lehetőséget teremtenek a felszabadulásra az elfojtott érzelmek alól, így a horror voltaképp eszközöket kínál a rejtett vágyak csatornázására. A szublimált, azaz filmmé alakult horror Stephen King szerint „lemerül a racionális felszín alá, univerzális félelmeink katlanába, és szemünk elé tárja a tudattalan ősképeit: általa megláthatjuk a lét sötét oldalát, az éber tudat teljes érzékenységével nézhetünk szembe a borzalommal mégpedig anélkül, hogy direkt módon konfrontálódnunk kellene vele.”
Az ördögűző, az Omen, a Halloween, a Rosemary gyermeke, A texasi láncfűrészes mészárlás, a Rémálom az Elm utcában, az Alien, a Dolog, a Blair Witch Project, a Suspiria, a Sikoly és a Parajelenségek mind jól célzottan a félelmeinkre irányulnak. Az idegenről, a furcsáról, a rémálmokról való gondolatainkkal játszanak.
„A (horror)valósággal az a baj, hogy nincs háttérzene, kérdés hogy átérzed-e”
Nem véletlen, hogy a zenét említem, pedig a cikk a vicces képekről szól. Ugyanis a horrofilm egy hangulat, amit nekünk teremtenek. De a folyamat közben ez a légkör nincs ott, sőt, sokszor épp az ellenkezője. Ma már a CGI és a zöld hátterek világában sokan el sem tudják képzelni milyen volt az a világ, amikor mindent megformáztak élőben. Érdemes megnézni a nagyon hülye című F/X (1986), de magyarul jobban sikerült Trükkös halál klasszikust. A maszkmesterek, trükkmesterek világa ma sem tűnt el, de volt idő, amikor jóformán csak ez létezett.
Manapság már ismerve a para karaktereket és alkotásokat, simám tudunk nevetni a kifordított kulisszák mögötti világukon. Néha meg egészen érdekes dolgok is kiderülnek. Kevesen tudják, de Van Damme szerepelt a Predatorban. Sőt, ő volt a Predator. Csak kirúgták a forgatások alatt. Bill Duke színész egy interjúban elmesélte, hogy a színészt azért rúgták ki a projektből, mert folyamatosan szó szerint kiszáradt, és emiatt le kellett állni.
„Kétszer elájult a kiszáradástól, és a producer odament hozzá, és azt mondta: „Ha újra elájulsz, kirúglak.” Van Damme ingerülten így válaszolt: „Nem ájulok el szándékosan! Kiszáradtam!” Az akciósztár elég jól kitartott ezután. Aztán eltelik két hét, és a fickó elájul. Erre kirakták a filmből.” – Bill Duke.
Van azonban egy másik verzió is a történtekkel kapcsolatban. A kiszáradás-sztori valószínűleg igaz, de volt egy végső ok, amiért Van Damme-ot kihagyták a filmből. Mégpedig, hogy összetörte a 20 000 dolláros mechanikus Predator fejét. Amint a kaszkadőr-koordinátor Craig Baxley felidézte: „Van Damme olyan jelmezbe volt öltöztetve, amelyre a produkciós csapat teljes vagyont költött. A színész nem kapott benne levegőt, kiakadt, és levette ezt a 20 000 dolláros fejet, a földre dobta, és az összetört. Joel erre azt mondta Jean-Claude-nak: „Mi a francot csinálsz! Soha többé nem fogsz Hollywoodban dolgozni! Szóval ennyi volt.”
Na, néha nem is olyan vicces hülyéskedni a kulisszák mögött.
