Démonűző, bizarr, furcsa szobrok a sámánizmus és misztikum határáról.
Ez a Nick Cave nem a zenész Nick Cave, de saját területén legalább olyan eredeti.
Nick Cave amerikai szövetszobrász, divattervező és táncos. 1959-ben született a Missouri állambeli Fultonban. Jelenleg Cave Chicagóban él, ahol egyetemen tanít (School of the Art Institute of Chicago).
Nick nem csak híres ausztrál névrokonáról ismert, hanem leginkább Soundsuit-sorozatáról, amik hordható szobrok, amelyek vegyes technikával készülnek, nem teljesen evilágiak, és gyakran talált tárgyakból, szemétből, lomtalanításból származó anyagokból épülnek. Nick amúgy Alvin Ailey mellett táncosnak is képezte magát és gyakran beépíti a táncot és a performanszot a műveibe. Későbbi szobrai a színelméletre összpontosítottak, vegyes technikával és nagyméretű installációkkal.
Nick Cave munkáit vidéki gyerekkora, afrikai művészeti hagyományok, ünnepi ruhák,
haute-couture divat és sztereotip nőies tárgyak és a bárhol fellelhető szemét ihlették.
A nagyszülei egy kis családi farmon éltek Missouriban, ahol Cave sokat játszott. A talált tárgyak és az azokból kitalált képzeletbeli játékok és az összeállítás iránti érdeklődésének nagy részét gyermekkori körülményeinek tulajdonítja. Meg annak a vicces dolognak, hogy már felnőttként idősebb testvérei állandóan arra kérték, hogy javítsa meg az elszakadt, sérült ruháikat, ha már divattervező. Ez körülbelül olyan, mint egy szobrászt vagy építészt megkérni, hogy rakjon neked téglafalat, mert ért az anyagokhoz. De mégis ez az élmény adta az inspirációt. A rábízott alapanyagokból extravagáns, fura, hétköznapi értelemben viselhetetlen ruhákat varrt át – gondolom rokonai nagy örömére. A másik indíttatása a feketék megkülönböztetése ellen és polgárjogi harcok miatt alakult ki, de erről később.
Cave ugyanis bár fekete, és ez nagyon is fontos neki, mégis a mágikusnak ható varázsgombás ruhái által olyan univerzális, megélhető helyzeteket kíván teremteni, ahol különböző emberek eggyé válnak a varázsmaszkok alatt. Cave nem művésznek, hanem hírvivőnek írja le magát, alkotásait művészetként, nem pedig jelmezként értelmezi.
Munkáit jelenleg több helyszínen is bemutatják, például az MCA-ban, a Chicagói Kortárs Művészeti Múzeumban, és 2022. június 17-én a New Britain Museum of American Art kiállításon. Számos kulcsfontosságú galéria és múzeum mutatta már be munkáit, amik nem mindig statikusak, és mikor viselik, teljesen más élményt ad a nézőnek, ha mozognak körülötte a sámánruhás lények.
Soundsuits
Hangöltönyök, amik valójában táncruhák. Hangfüggönyök, amik elfednek, védenek és takarnak.
Nick Cave legismertebb munkája a Soundsuits-sorozat, az egyén testét teljesen fedő szoborjelmezek.
A név onnan jött, hogy az első pár ruha mozgás közben tényleg különleges, zörgő-csörgő hangot adott ki, hiszen kis apró botok, ágak és drótók százaiból állt. Ma már sok olyan Soundsuit is van, ami a színeivel vibrál, de amúgy nem hangos.
Nemrég a Seattle Művészeti Múzeum különféle Soundsuits-maszkruhákat vásárolt saját gyűjteményébe. Cave művei eddig mindössze csak 16 alkalommal jelentek meg aukción, és ebből is csak kilenc alkalommal Soundsuits-ruhaszobrok. A Soundsuit első eladott példánya 1105 dollár volt, magasabb árak csak később jöttek, de 2008-ban már 150 000 dollárt fizetett egy gyűjtő, 2021-ben pedig már 189 000 USD-ért kelt el egy alkotás a Sotheby’s New York szerint.
A hangruhákat a művész általában szizálból (szárított agávé, kenderrost), festett emberi hajból, gyöngyökből, műanyag gombokból, drótból, tollakból és flitterekből és bármilyen bárhol található szemétből készíti. E hétköznapi tárgyakat arra használja fel, hogy a tárgyak az anyagi kultúra átrendezésével egyfajta fejtörő játékra, a befogadó felrázására hívjanak.
Az alkotó eredeti szándéka szerint ezek a ruhák álcázzák viselőjének alakját, beborítanak és mágikusan is védenek, létrehoznak egy második bőrt, amely elrejti a nemet, a fajt és az osztályt, így kényszerítve a közönséget, hogy ítélet nélkül értelmezzenek. Az afroamerikai szobrász sokszor ragaszkodik hozzá, hogy tudjuk a maszkruhaszobrok viselői nem a fekete kultúra reprezentánsai, te is benne vagy. Ezek belső kivetülések.
A mai napig Cave több mint 500 Soundsuitot készített az első 1992-es alkotás óta. Cave a koreográfiából és a táncból merít ihletet, ami tökéletesen keveredik a Soundsuits-szal, mivel lehetővé teszik a darab és a művészet kifejezését.
Az első Soundsuit és Rodney King
Cave 1992-ben adta ki első Soundsuitját, „tüntetésként” Rodney King esetével kapcsolatban. Nick erről így eszélt egy interjúban:
„Nagyon nehéz év volt az számomra minden miatt, amit aztán a Rodney elleni rendőri brutalitás is tetézett. Egyre inkább egy lesajnált fekete férfiként kezdtem gondolni magamra – olyanra, akit elvetettek, leértékeltek, kevesebbnek tekintenek.
Elkezdtem gondolkodni az identitás szerepén, leértékeltnek, kisebbnek, elbocsátottnak éreztem magam, nem csak képletesen, épp munka nélkül voltam. Aztán véletlenül a parkban ezen a bizonyos napon, lenéztem a földre, és ott volt egy gally. És csak arra gondoltam, hogy ez el van vetve, és ez is jelentéktelenség egyfajta formája. Így hát elkezdtem összeszedni a gallyakat, és mielőtt észrevettem volna, építettem egy szobrot.”
A másik ilyen Soundsuit-darab a TM 13, egy ruhaszobor, amely Trayvon Martin meggyilkolása miatt készített, innen ered a „TM 13” cím.
Emellett mindig elmondja, hogy itt fontos, hogy a démonikus szobrainak, mint az angyaloknak, nincs nemük és fajuk, nem lehetett tudni, hogy nő vagyok vagy férfi, ha fekete vagy fehér.
Erről így beszélt: „Nem voltam többé Nick. Amolyan modern sámán voltam. Azonosultam a lénnyel, ami a ruha. Tudom, hogy az adott lénynek, a ruhadarabnak élete van, pulzusa van, lélegzik… Befogad engem, de el is mehetek és ő tovább él, képes fenntartani magát a világban. Egy jelkép. Védelem.”
Nick Cave alkotásai éles hasonlóságot mutatnak Leigh Bowery 1980-as és 1990-es évek eleji fellépő jelmezeivel, de az afrikai démonűző táncos, dogon jelmezek vagy a bulgár sámánisztikus kukeri (Toni Erdmann című filmben láthattad) vagy a busó maszkok és ruhák is rokonai.
Mozgó szobrok interaktív művészet
A Soundsuits-okat gyakran statikus szobrokként mutatják be a közönségnek. Ki vannak állítva. Azonban élő előadáson, fotózáson és videón keresztül is megtekinthetők, Nick Cave maga tervezi az előadásokat. Valójában akkor nyerik el igazi formájukat.
Hogy életre keltse statikus szobrait, Nick Cave néha maga is fellépett a jelmezekben. A kamera vagy az élő közönség előtt táncolt, teljes testét használva hangszerként, élő ikonként és átszellemült lényként. Cave aktívan népszerűsített metakoncepciója, hogy munkáit úgy érdemes értelmezni, hogy mi is ott vagyunk benne, hogy a résztvevők egyszerre látják egymást, és ha lehet öltözzenek is be. Létezik egy csoport, a Heard (Heard/herd „csorda” és „hallott” szóval szójáték), akik szoktak néha New York utcáin is vonulgatni.
A hangruhák leginkább a színek, zajok és textúrák keverékeként írhatók le. Olyan műalkotásokról van szó, amelyek viselhetők vagy mozdulatlan tárgyként megjeleníthetők vagy jelmezként vad előadásba olvadnak velünk együtt. A Soundsuits az élmény és a környezet megváltoztatásával közvetíti a kiszolgáltatottság és a következmények valós kockázatait.
Nick Cave – Art in Motion
Művészet vagy játék vagy játékos művészet?
Annak ellenére, hogy a „Soundsuits” már három évtizede létezik, sokan még mindig nem tudják, hogy testplasztikának, művészetnek vagy divatnak kellene-e e minősíteniük. A folyékony mágnesszobros cikkünkben foglalkoztunk már azzal, hogy vannak olyan határesetek, amik kibújnak a megszokott keretek közül. Szerencsére a nyugati esztétikafilozófia hagyományában nincs egyértelmű definíciója annak, hogy mi számít esztétikailag magasrendűnek vagy szépnek egy tárgy vonatkozásában.
Ennek ellenére létezik egy elitista felfogás, amely a magasművészetből kizár minden olyan művészeti projektet, amely sajátos, néha megismételhetetlen interakciót igényel a tárgy és a közönség között. Azok a művek, amelyek a néző fizikai „manipulálását” támogatják, nem pedig csak olyanok, amit megnézni kell, jellemzően ki vannak zárva a csúcsművészet minden definíciójából. Cave valószínűleg nem gondolta ezt ennyire túl, csak szürreálisba hajló ruhaszobrokat kezdett el tervezni és létrehozott egy saját utat magának. Pont ez a játék része, hogy a Soundsuit-ruhaszobroknak nincs értelmezési kerete, struktúrája, amit egy itész tud fejtegetni. Jövőművészet, ami nagyon is ősrégi. Ja, és az sem baj, ha a megkülönböztetés démona el van űzve.
