Igen, létezik és nem is olyan kicsi-cano. Több rossz szójáték ígérem nem lesz, ellenben egy érdekes kulturális utazás reményeim szerint igen.
Nézzünk be a japán paraván mögé, hogyan lettek spanyolok az ázsiaiak, és miként került Délkelet-Los Angeles Tokióba?
Japán mindig is híres volt a speciális szubkultúráiról. Egy átlagos hétvégi google view Tokióban, és láthatod a lolita, a rockabilly és a cosplay rajongók szokásos stíluskavalkádját. De nézd meg jobban, és látni fogod a chino nadrágot, a kockás inget, és a vastag fekete napszemcsit és a japán „Cholos” tetoválásokat is!
Manapság ezek a jelképek gyakran negatív előjellel kapcsolódnak Los Angeles utcai bandáihoz. A chicano kultúra friss hajtásai valójában a mexikói-amerikai identitáskeresésben és polgárjogi mozgalomban gyökereznek, amely az 1940-es és 1970-es éveket ölelte fel. De hogyan került ez Japánba?
Nagoya iz da barrio
Nagoya, az ország autóipari központja, de a helyiek jól tudják, hogy ez egyben az ország kvázi latin szubkultúra ihletésű bázisa is. Tele van japán chicano és chicana arcokkal, akik életvitelszerűen élik ezt. Lowriderek, öltözködés, chola sminkek, és szénné varrt formák. Tokióban, Oszakában és Nagoyában készült Louis Ellison és Jacob Hodgkinson brit filmesek dokumentumfilmje, amely közvetlen betekintést nyújt a chicano szubkultúra alanyaihoz.
„Amikor a lowrider-mozgalom népszerűvé vált az 1990-es években, a banda-sztorikat és a cholokat a Lowrider Magazine-on keresztül importálták az Egyesült Államokból egyfajta ellenkultúráként Japánba.” – magyarázza Shin Miyata, a Barrio Gold Records tulajdonosa.
A legendás Lowrider magazin volt az első, aki a chicano zenét és kultúrát bemutatta a japán közönségnek. A lowrider-kocsikról és –biciklikről a 4BRO-n mi is írtunk. Kissebbség lévén az angolszász hatalmi pozícióban lévő társadalmi elit felé Amerikaban a chicanoknak nem voltak jó érdekérvényesítési technikáik. Nem tudták, jobban mondva nem fejezhették ki közvetlenül a politikával, vagy a társadalommal kapcsolatos nézeteiket a lakosság szélesebb spektruma felé. Az autóikon vagy az öltözködésükön, valamint a zenéjükön, tömören egy sajátos belső kódokkal rendelkező stíluson keresztül tették mindezt.
Chicano culture in Japan
Az amerikai és a japán chicano kultúra közötti különbségek egyértelműek, a hasonlóságok feltárása az igazán izgalmas. A szcéna nem csupán a bandák kultúrájáról szól, hanem mélyen gyökerezik a közösségi értékekben. Érdekes, hogy a japán nők is megtalálták a chicano kultúrán belüli helyüket, ezáltal elkerülve a japán nőkre vonatkozó normatív korlátozásokat.
Rendszerint van egy jól látható határvonal a kulturális kisajátítás (culture vulture) a divathiénák, a pózerek, és az őszinte megbecsülés között. Annak ellenére, hogy Hollywood hagyományosan többnyire sztereotip és degradáló módon (gengszterek, kurvák) ábrázolja a chicano közösséget, Japánban ez a szubkultúra életmódként van jelen, ami túllép a helyi keretrendszeren. Ez azt is jelenti, hogy beleássák magukat az eredeti spanyol-mexikói és lowrider-kultúrába, mindeközben hozzá is tesznek. Japánban ez az ellenálló képességüket hivatott reprezentálni, így a zárt társadalom által korlátozott életükből képesek valamelyest kilépni. Erre majd a cikk végén, a burapan-részben kicsit részletesebben is kitérek.
A Boo-Yaa T.R.I.B.E–hatás
Az 1990-es években a Kelet-Los Angelesben élő mexikói amerikaiak meglepő rajongótáborra találtak 8000 km-el arrébb. Erről sokáig nem is tudtak. A lowrider-autók és az olyan filmek, mint A vér kötelez, a Mi Vida Loca és a Cheech and Chong nagyon tetszett a japánoknak. De az igazi kedvencük a Boo-Yaa T.R.I.B.E volt.
A Boo-Yaa egy amerikai rap-, funkegyüttes a kaliforniai Carsonból, ami legendás az USA-ban is. A srácok szamoai bevándorlók gyerekei. Erről a kultúráról azt kell tudni, hogy nagyon erősen belekeveredett a Crips-Bloods-bandaháborúkba. Konkrétan a nyolcvanas-kilencvenes években a fiatalok 50%-a bandatag volt. Ez nagyon brutális szám. A szamoaiak stratégiai ereje abban rejlik, hogy a börtönökben és az utcán is közvetítő, tárgyaló szerepet töltenek be a fekete, a latin, és a fehér bandák között, mert egyikhez sem tartoznak igazán, de mindenki elfogadja őket. Na, ennek a világnak volt a része Gangsta Rid (RIP) és a bandája, a Boo-Yaa T.R.I.B.E. Japánban nekik hatalmas sikerük volt, és amikor az USA-ban már leáldozott a szerencsecsillaguk, Japánban még épp csak felkelt a Napjuk. A szumó kultúrán nevelkedett ország lakóinak tetszettek a hatalmas, gyakran túlsúlyos fazonok. Az amúgy is ázsiai kinézetű T.R.I.B.E hozta magával a West Coast-stílusjegyeket is. Japánban is van sokfajta hiphop, kvázi a „helyi Wu-Tang”, a Nitro microphone underground vagy a világhírű DJ Krush, DJ Honda, de otthon a trap megjelenéséig a West Coast-stíl volt a legnépszerűbb. Összefoglalva ezen felsoroltak együttesének köszönhető, hogy létrejött egy West Coast ihletésű East-kultúra.
Boo-Yaa TRIBE – Bang On
Japán latinok
Az ízléses képzavar belűről
Különösen érdekes, hogy a lányok körében van egy chola divat is. Kifejtjük majd, hogy mi ennek az oka, de addig is nézzük a külsőségeket. Mona, más néven „Szomorú lány”, az egyik ismert japán chola, aki japánul, spanyolul és angolul is énekel. Számára, amit csinál, az nem kulturális kisajátítás, nem egy múló hóbort, mert ez az élete.
MoNa a.k.a Sad Girl: Lovely Day
A Refinery29-nek adott interjújában Mona elmondta, hogy amikor egy külföldi a szamuráj öltözéket használja, kendózik, karatézik, élvezi a japán ételeket vagy a kultúrája bármely elemét, akkor büszke arra, hogy ezt mások értékelik és tisztelik. Ő is így találta meg magát a chicana kultúrában, még ha ez másnak furcsa is.
Why Japanese Women Are Dressing Like Cholas | Style Out There | Refinery29
Junichi Shimodaira az egyik régi iparos a témában, egy lowrider-üzlet tulajdonosa és üzemeltetője Nagoyában, a Paradise Roadon. 1987-ben indult, akkor még csak amerikai autók és alkatrészek importjával. Manapság Shimodaira a „Pharoahs” lowrider-autóklub vezetője is.
Oszakában, a japán street food fővárosában, a La Puerta egy népszerű üzlet, amelynek tulajdonosa Miki Style, aki Dj-ként is tevékenykedik. Los Angelesből importált ruhákat, zenéket és egyéb dolgokat árul. Oszakában él Night the Funksta is, egy olyan művész, aki kicsit másképp közelíti meg a chicano kultúrát.
Grafikái a közösség pozitív aspektusait ábrázolják. Nem rajzol bandákat vagy erőszakot. Ehelyett hangsúlyozza a testvériséget, köteléket és a család fontosságát.
Walter Hernandezt a chicano újságírót annyira zavarta a japók, latino stíl másolása, hogy maga is külön elment ezt élőben megnézni. Legnagyobb meglepetésére pozitívan csalódott.
„Tudtam, hogy ezt magamnak kell látnom, ezért ellátogattam, Nagoyába, Oszakába és Tokióba. Amikor odakerültem, azt tapasztaltam, hogy míg a kulturális kisajátítások legtöbbje teljesen figyelmen kívül hagyja az eredeti közösségeket, az emberek, akikkel találkoztam, ennek pont az ellenkezőjét tették: folyamatos kommunikációban állnak Los Angeles-i ott sokszor alsóbbrendűnek tekintett közösségekkel. Számomra ez inkább a kulturális csere egyik formája volt. Bár sokan, akikkel találkoztam, Japánban születtek és nőttek fel, büszkék arra, hogy élik a lowrider kultúrát, miközben újat is alkotnak, és saját kulturális élményeik révén hozzáteszik a saját karakterüket.” – Walter Thompson-Hernández.
Inside Japan’s Chicano Subculture | NYT
További már komolyabb szociológiai vizsgálatok során kimutatták, hogy van valami furcsa, negatív erő is a japán kultúrában, amihez az ott élők sokszor nem kapcsolódnak, ezért úgy döntenek, hogy más kultúrákban találnak „feloldozást”. A nők esetében ez egyfajta lázadás is az alárendelt szerepek ellen, amelyet előírnak a nőknek az ázsiai kultúrákban. Az ő szemükben a chicana nők egyfajta amazonok, az erőt, a lázadást és a merészséget képviselik. Ám persze vannak olyan dolgok is, amik elég furák, például hogy még La Virgencita Maria-nak (Szűz Mária) szentelt szentélyük is van, amelyet sok katolikus mexikói valóban tisztel. Arra a kérdésre, hogy ők maguk is katolikusok-e, a japán nők nemet mondtak, de szeretik a kép mögött meghúzódó kulturális szimbolikát. Na bang, ezt tedd össze!
A burapan stílus
Mivel végig pedzegettem, hogy elmondom mi az oka a japán chicano kultúra ilyen nagyarányú jelenlétének, nem váratlak tovább. Itt csupán azt kell megérteni, hogy ez nem olyan, mint egy német, svéd vagy akár magyar lowrider-közösség, itt tényleg szerepe van annak, hogy ki akarnak lépni a saját kultúrájukból. A jakuzás és a japán punk történetében írtam a japán kasztrendszerről és a burakuminokról. Lényegében arról van szó, hogy sok japán számára kimondva-kimondatlanul is a saját kultúrája azt a szerepet szánja, hogy a tápláléklánc alján legyen. Itt van ez a szép régi szamurájvilág, de te ebben nem harcos, hanem szolga leszel. Ki akar lábtörlő lenni?!
A rendszer igazságtalanságából fakadóan a kaszton kívüliek tisztán látják, hogy itt számukra nem terem babér, ezért sok esetben egy saját világot alakítanak ki. Ellenkultúrát. Érdekesség még, hogy Japánban a sötétebb bőrszínűek sokszor a déliek, okinawaiak, akiket a fehérebb bőrű japánok szinte nem is tartanak japánnak. Így aztán valahol érthető, hogy vonzódnak más szintén elnyomott kultúrákhoz. A fekete vagy latin vagy a reggae-kultúrát élő arcokat csúfolják burapannak, ami elég sértő. Konkrétan nagyon sértő. És még így is vállalják.
A burapan kifejezésnek sajátos története van, amely Japán második világháborús megszállásából ered. A japán törvények az amerikai megszállás kezdetén legalizálták a prostitúciót, és külön bordélyházakat hoztak létre a „szövetséges megszálló erők” kiszolgálására.
Ezek a prostituáltak panpan néven váltak ismertté, ez is magában egy sértő eufemizmus, amelyet az amerikai katonák használtak, amikor prostituáltakra vadásztak. A pan kifejezés két helyről jön: az amerikai Pan American Airways cég nevéből, és a japán pan szóra is rájátszik, ami kenyeret jelent. Ezért ezeket a lányokat eufemisztikusan kenyérlányoknak is nevezték. A vonzóbb lányoknak gyakran „fehér kenyeret” vagyis fehér katonákat kellett szolgálniuk, és úgy ismerték őket, mint yagipan, a yagi a japán szó a fehér szőrű kecskére. Vagyis a fehér kecske is megnyalná a japán sót. A kevésbé vonzó lányok „fekete kenyeret” vagyis fekete katonákat szolgáltak, és őket burapan néven ismerték, a bura pedig a japán burakumin szóból származik, amely a társadalmi megbélyegzésre vonatkozik. Ezért a burapan szó szerint azt jelenti „olyan nő, aki fekete férfiak prostija”. Magyarán esetünkben azok, akik a latin vagy fekete kultúra kurvái. Ez azért mélyen sértő.
Bár ez a szó ma már inkább a hiphop, dancehall, chicano stíl mintájára kialakított öltözködési és kulturális trendet írja le, eredete miatt eredendően problematikus. Ezt azért tartottam fontosnak beleírni a cikkbe, mert a kétezres évek közepéig, nagyon is ellenkulturális, anti establishment hozzáállás volt, ha te felvetted a chicano sztílót.
Mindenki, aki nem mi
Fontos azonban megjegyezni, hogy az afrikaiakkal, latinokkal szembeni kisajátítónak (culture vulture) tűnő tendenciák, és a fekete, chicano kultúra egyidejű felkarolása ellenére a japánok faji ideológiáját egészen másképp építik fel, mint az Egyesült Államokban. Míg az Államokban a fehér és a fekete dichotómia jellemzi a faji rendszert, a japánok identitásukat a nacionalizmus alapján építik fel. Magyarán nekik mindenki, aki nem japán, ellenség. Már ezt azon a logika mentén értsd, ha japán konzervatív jobber vagy. Ez annyira így van, hogy ők a második világháborúban a náci német szövetségeseikben is egy következő megvívandó háború ellenségeit látták. Erről vannak dokumentumok. Ezen spektrum mentén valaki vagy japán, vagy nem japán. A többi mind idegen kultúra. Ám ha a japánok átvesznek valamit, azt kellő alázattal és szorgalommal teszik, vagyis ténylegesen belevetik magukat a témába. Az még nálunk is eléggé közismert, hogy a japán nyelvben a másolásra és a tanulásra ugyanaz a szó van.
A japánoknál ha te valamiilyen szubkultúra részese vagy, kicsit azt is jelenti, hogy kiiratkoztál a társadalomból. A jakuzák esetében ez érthető, látható is. Persze van átfedés a jakuzák és a chicano stílus képviselői között, de tényleg fontos megérteni, hogy Japánban nem ennek mentén szerveződnek a bandák. Egy biztos, ha valamit csinálnak a japánok, azt maximális erőbedobással tolják. Szóval a Barrio Banzai nem most fog véget érni. A végére tartogattam egy kulturális slusszpoént. Már Los Angelesben is van japán (!) chicano szubkultúra. A kör bezárult.
Japan’s Chicano Culture In LA
