Húshagyókedden búcsúzik a farsangi szezon, melyet sokan, sokféleképpen ünnepelnek szerte a világon. Miközben giccses maskarákba bujt emberektől hangosak New Orleans, vagy esetleg Velence túlzsúfolt utcái, addig egy közép-angliai kisvárosban erejük teljében lévő férfiak verik egymást halomra merő szórakozásból egy túlméretezett labdát kergetve.
Nagy-Britaniában jelmezes felvonulások helyett sokkal inkább a palacsintáé a főszerep Húshagyókedden. A Pancake Day, azaz a Palacsinta Nap elnevezés egészen régről, a XV. századból eredeztethető, és hát igencsak találó. Nagyböjt előtt, hogy kárba ne vesszen, a háztartásokban fellelhető megmaradt tojásból és zsírból palacsintát sütöttek a hívők, ami nem csak praktikus, de népszerű hagyománnyá vált. Idővel rengeteg elemet sorakoztattak fel a palacsinta köré-mellé, így a tradíció még jobban beívódott a brit néplélekbe.
Némiképp kivétel ez alól a Warwickshire megyében található Atherstone nevezetű
kisváros, ahol egy több mint 800 éves labdajáték dívik Húshagyókedden
palacsintaöntet helyett vérrel, verítékkel nyakon öntve.
Feljegyzések szerint az első Atherstone-ban rendezett mérkőzésre az Úr 1199-ik esztendejében, a Magna Cartát jegyző, Földnélküli János uralkodásának kezdetén került sor a két szomszédos megye, a már említett Warwickshire és a rivális, Leicesterhire között, melyet az úgymond hazai pályán játszó Warwickshire húzott be. (Magyarországon Árpád-házi Imre király trónolt egyébként ekkoriban.)
Habár Atherston-i labdajáték a sport hivatalos neve, eleinte egy zsák arannyal játszották a felek, melyet kvázi jutalomként a győztes tarthatott meg magának.
Az elismerésen, valamint a dicsőségen kívül valódi tétje is volt tehát az összecsapásnak – ennek megfelelően kicsit sem kímélték egymást a csapatok. Csontzene, ordítás, na meg jajveszékelés adta a háttérzajt az eseményhez, és az elmúlt nyolcszázhuszonnégy évben ez fikarcnyit sem változott. Csupán annyiban, hogy a pénzeszsákot egy túlméretezett, 68 centiméter átmérőjű labda váltotta fel.
A játék egyáltalán nincs túlbonyolítva, mindössze két alapszabálya van. Az egyik, hogy a mérkőzést csak a főutcán, az úgynevezett Long Street-en bonyolíthatják le, illetve a második (és egyben legfontosabb), hogy tilos bárkit megölni a „sportolás” hevében. Ha ezeket jól az eszünkbe véstük, indulhat a móka!
A meccs minden évben délután háromkor veszi kezdetét. Ekkora már az utca összes boltjának, üzletének ablakait bedeszkázták az előrelátó tulajdonosok, noha esetenként ez is kevésnek bizonyul. A különböző személyi sérülések mellett olykor az épületek is megsínylik ugyanis a brutális küzdelmet. Egyedül talán a pubok maradhatnak sértetlenek, ettől is annyira tipikusan brit az egész muri. Valójában valahol a ketrecharc és az európai rögbi között helyezhetjük el félúton, helyesebben a főúton.
Nos, pontban három órakor a Konzervatív Klub épületének erkélyéről behajítják a hatalmas lasztit az ott várakozó, felspannolt emberek, túlnyomórészben férfiak közé és ezzel elindul az összecsapás. Szó szerint kell érteni a dolgot: mindenki-mindenki ellen.
Előfordul, hogy rokonok, szomszédok csépelik egymást megállás nélkül, Hieronymus Bosch
féle tömegjelentekkel gazdagon megtűzdelve. Végül az győz, aki két óra múltán, ötkor,
vagyis a lefújás pillanatában birtokolja a labdát. Bármi áron.
A játékszert a délután folyamán legalább kétszer kötelező lábbal is továbbítani, bár az avatatlan szemnek az látszik a legkevésbé a csődületben, hogy éppen merre botorkál az a bizonyos labda. Az viszont nagyszerűen kivehető, ahogy az emberek ütik-verik, néhol rúgják egymást, miközben néhányan a tömeg tetejére felkapaszkodva próbálnak úgy istenigazából megtaposni valakit, akinél esetleg ott lehet a hőn áhított labda. Egyedül képtelenség lenne bírni ezt az irgalmatlan nyomást, ezért kisebb társágok harcolnak együtt, vállvetve. A végtagok sűrűjében alkalomadtán ugyan feltűnik egy-egy kétségbeesett, meggyötört arc, de a résztvevők azért – állítólag – jól érzik magukat. Még jókora mokkával a szemük alatt is.
Természetesen idén is volt mérkőzés, amit a Kieran Marshall, Lewis Cooper és Scott Wright alkotta trió nyert meg. Miután sikeresen kiszabadították őket a tömegből úgy nyilatkoztak, hogy ez a világ legnehezebb játéka.
A részvétel önkéntes, az érdeklődés pedig óriási. Több uralkodó próbálta korábban betiltani a túlságosan erőszakosnak vélt játékot, ám egyikük sem járt sikerrel. Olyannyira nem, hogy 1973-ban megalakult az Atherstone Labdajáték Szövetség, azzal a céllal, hogy szabályos, rendezett keretek közé szorítsa a középkorból ránk maradt sportot.
