Védőbeszéd az (art)insta mellett
Nincs igaza azoknak, akik az Instagramot kizárólag celebállatkertnek, gyerekmutogató emberkertnek vagy szimplán tinividámparknak bélyegzik. Kétségtelen, hogy ezek az elemek jelen vannak, de a világ se fekete-fehér. Bár cikkünk alanyának képi világa inkább fekete, mégis kivilágít az Instán tobzodó giccsművészek közül. Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a minőség is helyet kap ezen a platformon. A titok közismert: ha igényes oldalakat követsz, az algoritmus is hasonló tartalmakat fog ajánlani. Persze így megint úgy tűnhet, hogy mindenki a saját kis buborékában él. Éppen ezért született ez a cikk is – hogy legyen átjárás menny és a pokol között.
Morgan Sorensen, a láthatatlan
Bár Morgan Sorensen neve gyanúsan skandináv csengésű, valójában az amerikai Idaho állam szívében, Boise városában született. Ezen túl azonban szinte lehetetlen róla bármit megtudni. Tudatosan kerüli a reflektorfényt: interjúkat nem ad, képeit gyakran törli vagy cseréli az Instagramon és más online felületeken. Érdemes gyorsan átfutni, amit éppen elérhetővé tett, mert korántsem garantált, hogy a következő nap is ott lesz. Valódi rejtőzködő művész, akinek alkotásai mögött csupán sejtéseink vezethetnek közelebb a személyiségéhez. Instagram-oldalának korai szakaszában még hébe-hóba megosztott infókat magáról, amely arra utal, hogy talán mégis hús-vér ember. Arra azért lehet tippelni, hogy szereti a punkzenét, és van humora. A „Sátán salátája” és egyéb rajzai is sejtetik, hogy nem csak rajzolja, hanem veszi (tekeri?) a lapot.
Amit magáról netán hajlandó is megosztani, az is olyan, mintha vitriolba mártott tollal írta volna.
„Ne hívjatok házibulikba, én egy bosszantó és
kiábrándító ember vagyok, ráadásul zabagép is.”
„Megtiszteltetés, hogy vannak akik az én munkámat az embertest öltönyére szeretnék varratni.”
Egyébként nem tervez tetoválásokat, sőt, az Instagram-oldalán külön figyelmeztetést is találunk: engedélyt kell kérni tőle, ha valaki valamelyik rajzát magára szeretné varratni. Mindenesetre azt lehet látni, hogy nem tesz meg mindent a sikerért.
Arthorror és szimmetria
Morgan Sorensen rajzai ceruzával és vonalzóval készülnek, amikre a végén digitálisan finomít rá. Munkáit precízen átgondolt szimmetria hatja át, amely nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem a témától függetlenül is magával ragadja a szemet. Ez a kompozíciós harmónia dinamikát visz a képekbe, és szinte belső utazásra hív, miközben a részletek között barangolsz. Szinte mindegyik műve könnyedén elképzelhető egy CD, film vagy könyv borítójaként – posztapokalitpikus sci-fik előnyben.
Korai motivációiról a következőképpen beszél:
„Ideges firkálás iskolai füzetekbe, hogy lekössem magam, hogy elüssem az időt, és figyelmen kívül hagyjam a zajt, hogy megnyugodjak, elcsendesedjek. Ceruza és papír, pont elég.” Munkái saját bevallása szerint az emberi lét sötétebb oldalát ragadják meg. Olyan témákat érint, mint a küzdelem, a szomorúság, a fájdalom és a halál. Milyen vidám ember ez a Sorensen.
Stílusa egyszerre modern, és régi.
A plakátművészet és a fametszet keveredik benne.
Korábban a fametszet, rézkarc és rézmetszet mesterei elsősorban egyedi alkotások készítésére használták ezeket a nyomtatási technikákat. Azonban a technológiai fejlődésnek köszönhetően a XIX. század folyamán a litográfia vált a plakátművészet legfőbb művészi eszközévé.
Az európai plakátművészet történetében jelentős fordulatot hozott, amikor Japán a XIX. század második felében megnyitotta kikötőit a nemzetközi kereskedelem előtt. Az egzotikus japán árukat gyakran igényesen megtervezett, fametszéssel készült, plakátszerű csomagolóanyagokba burkolták. Ezek a keleti formai megoldások és esztétikai elemek óriási hatást gyakoroltak az európai művészeti életre. A japán művészet által inspirált új vizuális nyelv találkozott a litográfia adta technikai lehetőségekkel, amely sokszorosítható, ugyanakkor művészi igényességű nyomtatványok előállítását tette lehetővé. Ez a forradalmi technológia lett a modern plakátművészet alapja, amelynek hatása a mai napig érezhető.
Sorensen képi világának jellegzetességei – a gondosan megválasztott képkivágások, a stilizált formák, a dekoratív vonalhasználat, az erőteljes kontúrok és a visszafogott színhasználattal megkomponált kompozíciók – szinte kiáltanak egy markáns, hatásos stílusú plakát után.
Érdekesség, hogy az eredeti Sorensen-munkák nem barnás árnyalatúak, hanem valódi, fémes bronzfestékkel készülnek, amely különleges mélységet és textúrát ad az alkotásoknak. Ezt a technikát gyakran alkalmazza a printek egy részénél is, bár a relatíve olcsóbb nyomatoknál előfordulhatnak eltérések az eredeti műalkotás és a reprodukció színei között.
Érdemes elidőzni Sorensen képeinek részletein – nem feltétlen azért, mert túlságosan
aprólékosak lennének, hanem mert minden egyes részletnek jelentősége van.
Sorensen neve már most is elismerésnek örvend a művészeti világban. Bár befektetési tanácsot nem adnék, mélyen hiszem, hogy a munkássága idővel széles körben elismertté válik. Ez nem csupán az alkotásai értelmezhetőségében rejlik, hanem abban is, hogy egy kibontakozó trend hullámára érzett rá: a századelős, Jugendstíl-inspirált esztétika újra reneszánszát éli. Ráadásul ez az irányzat valójában sosem tűnt el teljesen – generációktól függetlenül megtalálja rajongóit, különösen az internet világában. Aki keres, az talál. Sorensen számára a siker szinte elkerülhetetlenül kopogtat az ajtón. Mégis, látszólag ő maga nem kapkod, hogy ajtót nyisson. Ehelyett inkább rajzol még egy kicsit.
