A Föld lakossága a számos nyelvi, kulturális, területi és ideológiabeli különbség ellenére is viszonylagos békében él, egyfajta gyanakvó, egymást méregető félharmóniában, mialatt az egyensúly és a kebelbarátság közt átívelő híd egyre rozogább talapzaton nyugszik. Az ilyen bizonytalan egymásmellettiségen alapuló rendszerek pedig már csak olyanok, hogy megannyi értő kéz áldozatos munkája szükséges a fenntartásukhoz, miközben elég egyetlen eszét vesztett, megalomán vadállat ahhoz, hogy a legsebezhetőbb pont megpöccintésével összeomlassza az egészet a francba.
Egy ilyen vészjósló körülmények közt játszódó kiindulóponttal ismerkedik meg az egyszeri néző a Nickelodeon saját gyártású animációs sorozatában, mely a történet kezdetén a 12 éves Aang, és az ő újdonsült barátai kalandjait mutatja be az érdeklődőknek három évadon (könyvön) keresztül, összesen 61 epizódon át.
A neki szánt végzete elől elmenekülő címszereplő, miután néhány tétova törzstag megtalálja egy jégtáblába fagyva, az új és immáron teljesen ismeretlen világ konfliktusaival szembesülve kell, hogy szembenézzen démonaival, az őt keservig kísértő múltjával, és eleget tegyen a kiválasztotti szerepével kapcsolatos elvárásoknak.
Az Avatar – Aang legendája egy olyan képzeletbeli, a sajátunkéval azért valamelyest mégiscsak azonos
világban játszódik, ahol az emberek a négy főelem valamelyikéről elnevezett nemzetekbe tagolódva
élnek, bizonyos tagjaik pedig képesek a tűz, a víz, a föld vagy épp a levegő idomítására.
A Tűz Népe, a Víz törzse, A Föld Királysága és a Levegő Nomádjai egészen sokáig, a fő történetszálat száz évvel megelőző időszakig békében éltek egymás mellett, hála a földi és szellemi síkot folyamatos ellenőrzése alatt tartó, a harmóniát fenntartani hivatott kiválasztott folyamatos jelenlétének. Az újonnan sorra kerülő Avatár, Aang eltűnésével azonban megszűnt a négy elem mesterének nemzeteken átívelő kontrollja, nem sokkal később pedig a Tűz Ura elérkezettnek látta az időt arra, hogy tömeggyilkososdit, egész világot leuralósdit, meg népeket nyomorba taszítósdit kezdjen el játszani.
A bevezető epizódok világteremtő, történetmagyarázó, és a releváns kapcsolati rendszereket valamelyest tisztázó kötelezőségei után fiatal főhőseink a különböző politikai, kulturális és társadalmi aspektusok mentén berendezkedő népek közé furakodva igyekeznek a fiatal, még javában útkereső Avatárt minél hamarabb felkészíteni a Tűz Urával szembeni elkerülhetetlen ütközetre. A történet dramaturgiájának köszönhetően nincs alulreprezentált csoport, minden éremnek előkerül mindkét oldala, legtöbbször várt, néha-néha azonban egyáltalán nem várt barátságok és szövetségek kötődnek, hogy a legvégén, ki-ki lehetőségeihez mérten szálljon szembe az abszolút hatalmat éhező főgonosz, Ozai ellen.
A sorozat felépítése egyszerre epizodikus és szeriális. A Big Picture, a szereplőket hajtó és az eseményeket minduntalan mozgásban tartó főszál mellett szinte minden egyes résznek van egy saját konfliktusa, egy-egy megoldásra váró mikroküldetése, melyek a sorozat képzeletbeli fantáziavilágát a való életből vett problémákkal teszik a néző számára átélhetőbbé.
Általános iskolai történelemkönyvek oldalairól vett politikai konfliktusok és ellentétes, ezáltal elkerülhetetlenül összeütköző hatalmi berendezkedések, a híradókban látott tragédiák és események, a családi asztalnál vagy épp a baráti összejövetelek alkalmával előkerülő problémák és kérdések.
A szürke hétköznapok problémája egy színes fantáziavilág tolmácsolásában, kiblőrözve ezzel a valóság és fikció közt húzódó határvonalat.
Az írók szakmai agilitását és témaérzékenységét mutatja, hogy a tapasztaltabb korosztály számára kellő éretlenséggel, a tapasztalatlanabb fiatalok számára pedig kellő érettséggel voltak képesek a korunkat érintő állandó vitaforrásokat koherens egésszé formálni ebben az inspiratív világban. Ahol minden alkotói fantáziacafat valós alapokon nyugszik, a kreált hitek létező vallási mintázatokat követnek, a különböző harcművészeti és hajlítómozdulatok pedig számos létező és ma is gyakorolt testfilozófiai tanok kreatív mixtúrái.
Érzékletes képek és kreatív animációk nélkül persze minden csak precízen kigondolt szavak és kifejezések egymásutánisága, a sorozat technikai aspektusáért felelős munkatársai pedig nagyjából meg is tettek mindent azért, hogy a történet ne csak egy beváltatlan, fedezet nélküli ígéret legyen. Jeremy Zuckerman zenéje egyszerre inspirálódik a ma már csak valamilyen távolkeleti buddhista templomban hallható hangkompozíciókból és a nyugatias, Hans Zimmeres dübörgésből, az animátorok szemmel láthatóan megveszekedett Anime-fanok, az írók meg úgy ánblokk mindenfanok, legyen szó déli, északi, keleti vagy nyugati kultúráról, szokásokról, népi viseletről, arcfestésről, vagy épp az élő és élettelen világ kialakításáról.
Ez a szövevényes falvakat, városokat, országokat, földrészeket, végezetül pedig az egész Világot átívelő kontaktusháló koncentrálódik kicsiben, ezáltal érthetőbben a főszereplők apró kis gerillacsapatában. Aang, Katara, Sokka és Toph egytől-egyig saját népük jellemzőinek koncentrátumai, kvázi közvetítők a kiigazodásra éhes nézők és a látottak közt.
Inspirációhajlítók története a föld, a víz, a tűz és a levegő idomárjairól, az elnyomottak zsarnokok elleni fellépésének fontosságáról, barátságról, felnövésről, a sorsszerűség elkerülhetetlenségének súlyáról, a múlt és a jelen összefonódásáról, a különböző kultúrájú, mégis egyenlő értékű emberek egymásmellettiségének nehézségéről. A szerelem bonyolult, a felnőtt lét gondterhelt, a múlt megváltoztathatatlan, a jövő viszont a jelen tükrében még kedvünkre hajlítható. Mint egy univerzális, bárkinek, bárhol és bármilyen alkalomra ajánlott bor, úgy írható fel bárkinek, bárhol és bármikor Aang és barátai kalandos története, amelyben azért a háború így vagy úgy, de valójában nem az erősnek hitt gyengéké, sokkal inkább a gyengének tartott erőseké.
