Hogyan lett amerikai a foci? Avagy a rögbi volt előbb vagy a tojáslabda?
Az amerikai foci korai története, minden brutalitása ellenére, meglepő módon az elit egyetemekhez kapcsolódik. Kevesen tudják, de az 1950-es évekig ez a sport valójában nem volt igazán népszerű. A foci a maga kis zárt világában élt, ahol más szabályok uralkodtak – pontosabban, alig voltak szabályok. Mindenki tisztában volt vele, hogy veszélyes, és éppen ezért vonzotta a játékosokat. Hogyan vált a „bostoni játék” milliárdos sportüzletté, és miért nem tiltották be már az elején? Valójában be is tiltották egy időre, de ez még inkább növelte a népszerűségét. Az amerikai foci őstörténetéhez utazunk ma vissza.
A legnagyobb, legnépszerűbb, legamerikaiabb sport
Az amerikai foci minden szinten dominálja a sportvilágot, miközben számos kihívással néz szembe, amelyek veszélyeztetik a jövőjét: a játékosok magánéletében gyakran felmerülő családon belüli erőszak kérdésétől kezdve az agyrázkódási válságon át (CTE- chronic traumatic encephalopathy) egészen a hagyományos televíziózástól elforduló, interneten ingyenesen meccset néző közönségig. Ennek ellenére az NFL és egyetemi szintű változata továbbra is rendkívül népszerű, nemre, fajra, életkorra, társadalmi osztályra és politikai nézetekre való tekintet nélkül. Sok elemző tréfásan megjegyzi, hogy az NFL iránti rajongás talán az egyetlen dolog, amiben mindenki egyetért. A televíziós nézettség tekintetében ma is rendkívüli népszerűségnek örvend: példának okáért 2018-ban az ötven legnézettebb adásból harmincnégy NFL közvetítés volt. Ha figyelembe vesszük az NBA, a boksz és az autóversenyzés közvetítéseit is, akkor az ötventől százig terjedő legnézettebb adások kétharmada sportesemény volt.
Az amerikai foci népszerűsége könnyen értelmezhető gazdasági szempontból: egy átlagos NFL-csapat franchise értéke jelenleg 2,86 milliárd dollár a Forbes szerint, ami több mint hatszoros növekedést mutat az elmúlt húsz évben. Valójában a Disney parkokon kívül egyetlen kulturális termék sem köti össze az amerikaiakat úgy, mint az NFL. Ez a külső szemlélő számára, de sok amerikai számára is azt az érzetet kelti, mintha az NFL mindig is erős lett volna. Azonban korai időszakának nagy részében a profi futball egy behatárolt, regionális sportág volt, amely csak az 1950-es évek végén vált nemzeti szinten is elismertté. Hosszú ideig a baseball volt a nemzet sportja. Az amerikai közmegegyezés szerint az NFL elismert kiindulópontja az úgynevezett „Greatest Game Ever Played”, a Baltimore Colts és a New York Giants 1958-as bajnoki mérkőzése volt. Nagy jelentőséggel bírt, hogy a televízió közvetítette a mérkőzést, amely legendás párharcot hozott. 1965-ben a The Harris Poll megállapította, hogy a profi futball átvette a baseball helyét az ország kedvenc sportjaként. Azóta is tartja ezt a pozícióját.
The Greatest Game Ever Played’ 1958 NFL Championship: Colts vs. Giants
Az erőszak mindig is megkülönböztette az amerikai focit a többi csapatsporttól, ami nem hasonlítható össze a rögbi durvaságával. Az amerikai foci egyértelműen szabályos verekedésekből fejlődött ki, míg a rögbi a fair play egyik legerősebb bástyájának számít. A tizenkilencedik században az egyetemisták egyesítették a futball és a rögbi szabályait, bár pontosabb lenne azt mondani, hogy szinte alig voltak szabályok. Az így létrejött játék lehetőséget adott az idősebb diákoknak arra, hogy demonstrálják fölényüket a fiatalabbak felett. Az így létrejött játék a „védd a labdát (eszmét), juttasd el A-ból B-be, de közben az ellen minden oldalról támad, tanuld meg, jobb, ha összefogsz” elven alapult. Bár ez szépen hangzik, a szadistább hajlamú játékosok túlkapásai nem feltétlenül erősítették az egységet.
Az NFL paradox módon egyszerre testesíti meg az amerikai vadnyugat keménységének
idealizálását, valamint a szervezés és irányítás angolszász módszereit.
Walter Camp, a játék atyja, arra törekedett, hogy a játékosok egyformán eddzék elméjüket és testüket, egyszerre követelve tőlük fizikai áldozatot és gondos taktikai tervezést. Így egy olyan sportot hozott létre, amely egyszerre hihetetlenül erőszakos és szorosan szervezett, és ebben az értelemben teljes mértékben amerikai.
Football vs. Handegg
Kézitojás, de semmiképp nem láblabda
Az európaiak gyakran az amerikai focit a rögbi egy változatának tekintik, de ez félreértés. Valójában a korai időkben sok egyetemen ténylegesen európai értelemben vett focit játszottak, de minden intézmény a saját szabályai szerint. Egyes iskolák közelebb álltak az európai focihoz, míg mások a rögbihez. Az évtizedek során, egy 60-70 éves evolúciós folyamat eredményeként, alakult ki az amerikai foci. A cikkben csak ebben a részben használom a „foci” kifejezést az eredeti labdarúgás értelmében; a továbbiakban a „foci” az amerikai futballra utal.)
Mindkét játék gyökerei a 19. század közepén Nagy-Britanniában játszott különféle futballváltozatokhoz vezethetők vissza, ahol a cél az volt, hogy a labdát a kapuba vagy egy meghatározott vonalon túlra juttassák. Ezek a változatok az angol állami iskolák futballjátékain alapultak. Az 1800-as években az amerikai egyetemek is elkezdtek egymás ellen játszani, bár mindegyik intézmény a saját, adaptált futballstílusát gyakorolta, eltérő szabályokkal.
A közös pont az egyes iskolák „futballja” között a játékosok agresszív technikái voltak, ahogyan bármi áron, erőszakosan próbáltak előrevinni a labdát a pályán. Esetenként a játékok annyi sérülést okoztak, hogy egyes intézmények betiltották a sportot. Az egyetemek közötti játékok népszerűsége nyomán a sport fokozatosan szabványosabbá vált: csökkent a játékosok száma és a pálya mérete is. Valójában az egyetemközi játékok fektették le az amerikai foci szabályainak alapjait.
Festő: Frederic Remington
Őstörténet nem épp hőstörténet
Fontos látni, hogy az angol foci sem volt kezdetben olyan békés sport. Hosszú időbe telt, mire határozottan elkülönült a rögbitől. Emellett nem szabad megfeledkezni az olasz Calcio Fiorentinóról sem, amely a 16. századi Firenzéből származik. Hasonlóan agresszív labdajátékokat játszottak az indiánok, maják, aztékok és eszkimók is. A futball ezen archaikus formáit, amelyeket jellemzően csőcselékfocinak, mob footballnak minősítettek, a szomszédos városok és falvak között játszották. Korlátlan számú, hömpölygő embertömegek csaptak össze egymással, legtöbbször egy felfújt disznóhólyagot kellett bármilyen módon eljuttatni A-ból B-be. Egyes változatokban a játék még ősibb és véresebb rituálékból fejlődött ki, például a viking betolakodók elleni küzdelem során, amikor is egy levágott „dán fejét” rugdosták – ez volt a „danes head”.
1531-ben Sir Thomas Elyot ezt írta: „Nem szépítsük, az angol futball
nem más, mint az állatias düh és szélsőséges erőszak.”
Az amerikai egyetemek átvették ezeket az angolszász hagyományokat, azonban számukra a játék elsősorban az erősek kiválasztásának és szerveződésének eszköze volt. A játékok nagyrészt rendezetlenek maradtak, minden iskola a saját futballját játszotta. A Princeton Egyetem hallgatói már 1820-ban a „ballown” nevű játékot játszották. Az egyik legkorábbi ős amerikai foci esemény neve is sokat elárul: „Bloody Monday”. Ez a „Véres Hétfő” néven ismert harvardi hagyomány 1827-ben kezdődött, és a gólyák és a másodévesek közötti tömeges labdajátékból állt, amely gyakran tömegverekedésekké fajult. 1860-ban a városi rendőrség és az egyetemi hatóságok egyetértettek abban, hogy a „véres hétfőnek” véget kell vetni. A harvardi hallgatók válaszul gyászolni kezdték egy „Football Fightum” nevű figurát, akinek temetési szertartást is tartottak. Az egyetemi hatóságok szilárdan kitartottak döntésük mellett, így sok év telt el, mire a Harvardon ismét játszhattak futballt.
Most akkor a rögbi vagy a foci az őse?
A mai futball és rögbi is ebben az időszakban alakult ki, és ezekkel együtt számos hibrid játék is, mint például a „bostoni játék”. Akkoriban két általános futballtípus terjedt el: a „rugdosó” játékok (mint amilyet a Cambridge-i Egyetemen játszottak), amelyek később, 1863-ban, a Football Association (foci) szabályainak alapjául szolgáltak. A másik típus a „futós” vagy „hordozós” játékok voltak, amelyek az 1871-ben megalapított Rugby Football Union szabályait ihlették. Ezek hibrid változatát, az úgynevezett „bostoni játékot”, először az Oneida Football Club nevű csapat játszotta. Ezt a klubot, amelyet egyes történészek az Egyesült Államok első hivatalos amerikai futballklubjának tekintenek, 1862-ben alapították a bostoni elit előkészítő iskoláiból kikerült diákok.
A pörgős, vad sport gyorsan felkeltette a sajtó figyelmét, így a „bostoni játék” népszerűsége az 1860-as években tovább terjedt. Az Oneida Football Club állítólag soha nem veszített mérkőzést 1862 és 1865 között.
A játék az 1860-as évek végén kezdett visszatérni a campusokra, ahol a Yale, a Princeton,
a Rutgers és a Brown Egyetemek mind elkezdték játszani a népszerű „rúgdosó” játékot.
1867-ben a Princeton labdajátéka a Londoni Labdarúgó Szövetség szabályain alapult, míg
a kanadai Montreal Football Club 1868-ban átvette a rögbire emlékeztető „futójátékot”.
Ezek a mérkőzések legendásak voltak, mivel nem lehetett tudni, mikor lesz a következő. 1870-ben a Princeton és a Rutgers Egyetem játszott egymás ellen, és a Princeton 6–0-ra legyőzte Rutgers-t. A játék erőszakossága olyan közfelháborodást váltott ki, hogy a következő évben egyáltalán nem rendeztek mérkőzéseket.
Az egyetemek közötti mérkőzésekre jellemző volt, hogy az egyik nap az egyik csapat, a visszavágón pedig a másik csapat szabályai szerint játszottak. E szabályok néha csak apró eltéréseket jelentettek, például volt-e szabadrúgás vagy sem, máskor viszont jelentős különbségekhez vezettek. Ezek az eltérések és az egyes egyetemek által bevezetett fejlesztések révén alakult ki az amerikai foci végleges változata.
Külön említést érdemel a Gallaudet és a Georgetown Egyetem rendszeres párharca Washingtonban. A Gallaudet játékosai siketek voltak, mégis időnként legyőzték a legendás Georgetown csapatát. Ráadásul a siketnéma Gallaudet játékosok saját maguk varrták egyenruháikat, nehéz vászonból, fekete-fehér csíkokkal. Az egyetemi fociból származnak a csapatok furcsa nevei is, mint például az Oklahoma City Terrors (kedvencem), a North Carolina Tar Heels, a Michigan State Spartans és a Clemson Tigers.
Majdnem minden híres iskola hozzájárult a mai szabályok kialakításához, de a legfontosabb ötleteket a Yale-es Walter Camp hozta, akit később az „amerikai futball atyjaként” emlegettek. Camp, amíg a Yale hallgatója volt, olyan szabályokat vezetett be, amelyek alapjaiban határozták meg a modern futballt, beleértve a játékosok számának 15-ről 11-re való csökkentését. A McGill és a Harvard egyetemek közötti mérkőzés során bekerült a köztudatba a „try” fogalma, amely lehetőséget adott a csapatnak, hogy az ellenfél gólvonalának elérésével mezőnygólt szerezzen. Ez később a touchdown-ig fejlődött.
Az utolsó és kétségkívül legfontosabb újítás, amely az amerikai focit végül egyedülállóan „amerikaivá” tette, az interferencia, vagyis a blokkolás legalizálása volt. Ez a taktika a rögbi szabályai szerint szigorúan tilos volt, de az amerikai fociban engedélyezetté vált, és ezzel alapvetően megváltoztatta a játék dinamikáját.
Az 1900-as évek elején maga a játék még halálosan brutális volt. A játékosok tömeges, zárt formációkba tömörültek és sisak nélküli fejüket faltörő kosként használták. A labdával szaladókat gyakran az akár összesen fél tonnát nyomó védelem szinte teljesen összepréselte.
Sporttörténészek szerint a túlzott brutalitás következtében 1905-ben jelentős változás történt, amikor a legmagasabb szintről avatkoztak be. Theodore Roosevelt elnök, aki maga is nagy focirajongó volt, és akinek fiai is játszottak, több egyetemi futballedzőt hívott meg a Fehér Házba. Roosevelt figyelmeztette őket, hogy ha nem tisztítják meg a sportot az erőszaktól, betiltja. A Chicago Tribune „halálaratásnak” nevezte a 19 halálesetet és 137 súlyos sérülést hozó 1905-ös évadot.
Az egyetemközi konferencián – amely a National Collegiate Athletic Association (NCAA) előfutára lett – végül meghozták a hőn áhított módosításokat. Lehetővé tették az előre passzot, eltörölték a veszélyes tömegformációkat és egy semleges zónát hoztak létre a védők és a támadók között.
Az új szabályok nem szüntették meg ugyan a sport veszélyeit, de a halálesetek száma
csökkent: az 1906-os és 1907-es évadban egyaránt 11-11 esetet regisztráltak, miközben a
sérülések száma meredeken zuhant. Az 1909-ben meghozott újabb reformok tovább
szigorították a szabályokat, megteremtve ezzel a modern sport alapjait.
Eleinte a „bostoni játék” kifejezés kizárólag a keleti parti magánegyetemek körében volt használatos, különösen a Harvardra utalva. Az idő előrehaladtával a rivalizáló egyetemek közötti egyeztetések révén közös szabályrendszerek születtek. Idővel csatlakoztak a nyugati parti és déli intézmények is, míg a középnyugati kisebb egyetemek számára presztízskérdéssé vált, hogy legalább ebben legyőzzék a híres Ivy-ligás egyetemeket – ami gyakran sikerült is nekik.
Az egyetemi futball végül átterjedt a munkásnegyedekre és városrészekre is, ami hozzájárult ahhoz, hogy főként az Egyesült Államok középnyugati ipari városainak sportjaként a professzionális labdarúgás nemzeti jelenséggé váljon. A játék brutalitása, érdekessége és a hozzá kapcsolódó botrányok miatt egyre inkább a közbeszéd tárgyává vált. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben az időszakban még valóban léteztek a helyi büszkeségre okot adó, a környéket reprezentáló csapatok, amit gyakran elhallgatnak az egyetemi amatőrsport mítoszát hangsúlyozó beszámolók. Ráadásul a fogadások révén jelentős pénzek forogtak kockán, amit ritkán említenek.
Az újságok nagy figyelemmel követték a csapatokat, és rajongók ezrei gyűltek össze a mérkőzéseken, akiknek gyakran semmi közük nem volt az adott egyetemhez. A diákok és az öregdiákok pedig megszállottan követték a sportot. Woodrow Wilson, a Princeton professzora és későbbi amerikai elnök (1913-1921), egyszer megjegyezte egy befektető üzletemberekből álló csoportnak: „A Princetont ma három dologról ismeri a világ: a futballról, az egyetemi oktatásról és a nemzetközi kutatási projektekről. Gondolom, fiúk, most az első az, amiről hallani szeretnétek.”
„A Princetont ma három dologról ismeri a világ: a futballról, az egyetemi oktatásról és a nemzetközi
kutatási projektekről. Gondolom fiúk, most az első, amiről hallani szeretnétek.” – Woodrow Wilson
A futball jelentős bevételnövekedést és hírnevet hozott az egyetemek számára. Az 1909–1910-es szezonban a Yale csaknem 73 000 dollár profitot termelt a futballból, ami ma körülbelül két és fél millió dollárnak felelne meg. Érdemes megemlíteni, hogy 2013-ban a legnagyobb bevételt termelő csapat a Texas Longhorns (Austin) Egyetem volt 109 millió dollárral, míg tíz évvel később ez az összeg már 230 millió dollárra nőtt. Jelenleg az Ohio State Buckeyes csapata vezeti a bevételi rangsort, évi 251 millió dollárral.
De mennyire is voltak veszélyesek és erőszakosak ezek a korai amerikai focimeccsek? A válasz: rendkívül. Bővebben, nagyon, de nagyon.
Erőszakik
Christopher C. Meyers történész szerint „az egyetemi futball volt talán a legveszélyesebb szervezett sport az 1800-as és a korai 1900-as években.”
Az 1894-es Harvard–Yale mérkőzés, amely a „Hampden Park Blood Bath” néven vált hírhedtté,
négy játékos nyaktöréssel járó sérülését okozta, amely végül bénuláshoz vezetett.
Roosevelt elnök 1901. november 30-án Philadelphiában megtekintette a hadsereg (ARMY) és a haditengerészet (NAVY) közötti futballmérkőzést. Így a mérkőzés jegyzőkönyve megmaradt az utókornak. Meglepő módon, az akkori beszámolók nem említették brutálisan erőszakos összecsapásként, így a hírekbe sem került be.
Azonban a sérülési lista elég beszédes: 2 agyrázkódás, 1 betört koponya, 1 fejrúgás, 11 orrtörés (!), 1 törött arccsont, 6 bemetszett arcsérülés, 1 törött fog, 1 meglazult fog, 1 monokli, 1 fülletépés, és 1 dobhártyarepedés – összesen 28 sérülés. Ez egy átlagos mérkőzés volt abban az időben. Akkor milyen lehetett egy igazán durva meccs?
Nem volt sem sisak, sem fogvédő, sem védőpárna. A szabályokat lazán értelmezték, ezért gyakran törtek ki verekedések. 1905-ben 19 játékos vesztette életét mérkőzés közben országszerte. Ekkor telt be a pohár Roosevelt elnöknél. Az év végén 62 iskola képviselői gyűltek össze, hogy megvitassák a biztonsági intézkedések bevezetését, és ennek eredményeként megalakították a a fentiekben említett NCAA-t.
Egy skót szerző 1908-ban a következőt írta:
„A brit újságolvasó az amerikai egyetemek fontosságáról és helyzetéről alkotott elképzelését elsősorban a sportolói teljesítményükből meríti, amelyet néhány évvel ezelőtt nagyjából az adott szezon során elhunyt vagy megnyomorított hallgatók számával mérték. Minél nagyobb volt egy egyetem, annál több sérültet regisztráltak.”
Az egyik legnagyobb problémát a tömeges formációk, különösen a „repülő ék” (flying wedge) népszerűsége okozta, melynek során nagyszámú támadójátékos csoportosan rontott rá egy hasonlóan elrendezett védekező alakzatra. Ezt a formációt később a katonaság is átvette. A felállás lényege az volt, hogy a labdát hordozó játékost társai V-alakban közrefogták, majd ebben a felállásban indultak meg az ellenfél irányába. Ebbe a falanxba néha páros lábbal ugrottak bele, valamint más hasonlóan „okos” megoldásokat alkalmaztak. Az ebből eredő ütközések gyakran súlyos sérülésekhez, sőt, néha halálhoz vezettek. Biztosan tudjuk, hogy 1900 és 1905 között 45 fiatalember vesztette életét amerikai foci közben.
A korabeli újságok és a sajtó egy része sajátos módon kezelte ezeket az eseteket, gyakran emlegetve, hogy a lovaglás és a síelés is veszélyes sportok.
A futballszurkolók azt feltételezték, hogy a halálesetek olyan rendkívüli események, amelyeket a nem megfelelő edzés vagy az áldozat rossz fizikai állapota okozott.
A sérülések és a lehetőség, hogy vért láthassanak a meccsen, a játék vonzerejének részét képezték.
NFL – a szépség és brutalitás játéka
A hőskor történetét nem lehet kizárólag az egyetemek szemszögéből bemutatni, hiszen a folyamat végül az AFL és az NFL megalakulásába torkollott. Ekkor már jelentős pénzügyi érdekek is szerepet játszottak, ráadásul az NFL korai története is elég durvának és vadnak bizonyult.
„Az NFL soha nem állt meg a változásban. Néhány dolog azonban változatlan marad,
beleértve a liga népszerűségét és brutalitását.” – New York Times.
Fontos megjegyezni, hogy nem pusztán az érzékenységem mondatja velem ezeket a mondatokat. Maga az amerikai szaksajtó is folyamatosan foglalkozik ezzel a témával. Az NFL és a védőfelszerelések bevezetése sem szüntette meg a problémát, csupán átalakította azt. Lényeges megérteni, hogy a rögbivel való összehasonlítás értelmetlen, hiszen sisak és védőruha nélkül az ember nem vállalkozik olyan merész fejelésekre, és nem használja a felszerelést fegyverként. A rögbiben az ilyen mozdulatok illegálisak.
Az NFL azonban felpörgette a játék erőszakosságának lehetőségeit, és egy teljesen újfajta sportágat teremtett. Olyan játékosok, mint Ray Lewis, Jack Tatum, Jack Lambert vagy Dick „Night Train” Lane, nem a sport legszebb lapjait írták. Különösen Dick Lane miatt vezettek be új szabályt az NFL-ben, mivel ő rendkívül durván támadta a nyakat és a sisakot, gyakran a sisakba kapaszkodva rángatta le az embereket. Az NFL-be is részben úgy került, hogy a hadsereg elbocsátotta erőszakossága miatt.
Kemény idők kemény embereket követelnek, és bátran állíthatjuk, hogy a sportág építésében a kezdetektől fogva jelentős szerepet játszottak a bevándorlók, feketék és indiánok. Jim Thorpe a modern idők egyik legeredményesebb és legsokoldalúbb sportolója volt, aki olimpiai aranyérmet nyert öt- és tízpróbában is. Emellett profi baseball- és amerikai futballjátékos volt. Thorpe elképesztő megpróbáltatásokat élt át pusztán azért, mert indián származású volt. Érdemes lenne külön cikket is szentelni neki. Indián neve „Fényes Út” volt, és az algonkin Szók és Róka törzsekhez tartozott. Az amerikai focipályán mindenesetre rendesen törlesztett.
Nem szabad elfeledkeznünk Bronko Nagurskiról sem, aki első generációs lengyel-ukrán bevándorlóként nemcsak az NFL-ben, hanem a professzionális birkózásban is jeleskedett. Biztosan nem állnál szembe vele, ha dühös kedvében van, az biztos.
Ezek a formák mind olyanok, mintha baltával faragták volna őket, nyersek és kemények. Ne feledjük azonban a magyar származású legendákat sem! Larry Csonka, Joe Namath kiemelkedő játékosok voltak. George Halas a Bears alapítója, Don Shula pedig szintén legendás edző, de ott vannak még a Gogolák testvérek is. Az amerikai foci nem az a sport, ahol bátran kijelenthetnénk, hogy a korábbi generációk nagy játékosai ma nem állnák meg a helyüket. Később persze megjelentek a fekete játékosok, akik alapvetően átalakították a játékot. Ma az NFL játékosainak körülbelül 74 százaléka afroamerikai.
Vér és arany
A tévé közvetítések végett a vér arannyá válik. Ha van egy dolog, amit a kommunikáció vagy a sportszakos hallgatóknak világszerte elmondanak az iskolákban, az az, hogy az NFL többször is forradalmasította a sportközvetítéseket. Nekik köszönhetjük az adásokhoz kifejlesztett technológiák jó részét. Az amerikai foci a tévében ment igazán nagyot, így ezáltal be tudjuk határolni a hőskor végét is. Az NFL legfontosabb lépése sokak szerint a televíziózás korai felkarolása volt. Kezdetben a tulajdonosok korlátozni próbálták a televíziós adásokat, tartva azok jegyeladásokra gyakorolt negatív hatásától. Azonban az 1958-as bajnoki mérkőzés közvetítése után egyértelműen látható volt a pozitív hatás: a jegyértékesítés és a merchandising-termékek eladása is növekedésnek indult.
„Az NFL, az NFL Films segítségével gyarmatosította az amerikai képzeletet.” – Ed Sabol.
A televízió hozzájárult ahhoz, hogy a sport nemzeti szinten is ismertté váljon, nem csupán helyi szinten maradjon népszerű. Mivel a futballt gyakran élvezetesebb tévén nézni, mint élőben a stadionban, ez is növelte a játék vonzerejét, milliókat vonzva olyan rajongók közé, akik sosem gondolták volna, hogy elmenjenek egy mérkőzésre. Nem kívánom megbántani a futball rajongóit, de ez a sport, akárcsak a Forma-1, jobban érvényesül a televíziós közvetítések által. Egy érdekes tény, hogy a tévéközvetítések egyik következménye, hogy 1966 óta a játékosok nevét feltüntetik a mezükön. Az amerikai és üzleti szemlélet másik oka ennek az volt, hogy így több mezt lehetett eladni, hiszen a szurkolók megvehették kedvenc játékosuk mezét is, nem csupán a csapatét.
Az NFL korai korszakát bemutató TV-filmek meglepő módon nagy hangsúlyt fektetnek az erőszak ábrázolására. Ma már sokkal jobban védik a játékosokat, és körültekintőbbek abban, hogy mit engednek nyilvánosságra. Akkoriban azonban szinte dicsőítették, propagálták ezt a férfias erőszakot.
„Egyszerűen elfelejtem az életemet, amikor bemegyek oda.
Nem fogok aggódni amiatt, hogy mi lesz velem.
Ez önpusztító típusra vall, de ez vagyok én.
William Friedkin „Mayhem on a Sunday Afternoon” című dokumentumfilmjében egy újonc játékos mondta ezt. Egyébként 4:33-nál patent kis összefoglalót láthatunk a rögbi és az amerikai foci elődjéről.
Mayhem On A Sunday Afternoon
Az NFL hivatalos filmjeit készítő Ed Sabol 1967-ben a „They Call It Pro Football” című művében a sportot „a szépség és az erőszak játékaként” jellemezte. Mai szemmel nézve különös, de az NFL kifejezetten hangsúlyozta és propagálta, hogy mennyire erőszakos és durva ez a sport.
They Call it Pro Football
Sam Huff erőszakos világa szintén ezen a vonalon alaposan feldolgozza a témát.
A Mayhem On A Sunday Afternoon, They Call It Pro Football, The violent world of Sam Huff c. című filmek nemcsak sport-, hanem filmtörténeti csemegék is. Bátran ajánlom mindenkinek, hiszen mindegyikről külön cikket lehetne írni, és messze nem csak a sport durvaságáról szólnak. A mai NFL-rajongók talán nem is tudják, milyen keveset kerestek régen a játékosok. Az említett Nagurski például az NFL mellett pankrációs fellépéseket is vállalt, majd az NFL karrierje után autószerelő műhelyt vezetett nyugdíjazásáig. Relatíve kevés pénzért tették kockára a testi épségüket, miközben a tulajdonosok már akkor is jelentős hasznot húztak. Ma már az NFL átalakult, jobban vigyáznak a milliós értéket képviselő játékosokra, de kevés sportág van, amelynek múltjában annyi csontváz – pontosabban koponyasérüléssel rendelkező csontváz – lapul a szekrényben.
„It starts with a whistle and ends with a gun”
„Egy sípszóval kezdődik, és egy fegyverrel ér véget” – hangzik el a mondat a They Call It Pro Football című Ed Sabol örökbecsű filmjében. Van-e még egy sport, amely ennyire amerikai és amely oly sokáig tudatosan reklámozta veszélyességét? Ha a kedves olvasó az NFL szerelmese, még véletlenül se gondolja, hogy egy hergelő bulvárcikket akartunk írni. Ha ez lett volna a célunk, akkor két oldalban lezavarjuk az Emberi roncsderbi és erőszakik vagy valami hasonló címmel. Az NFL és az egyetemi futball története rendkívül komplex, sokféle tényező találkozik benne. Igazságtalan lenne kizárólag az amerikai focit vádolni a durvasággal, hiszen régebben a labdarúgás és a kosárlabda is keményebb volt. Na de nem ennyire, ez tagadhatatlan.
2014 júliusáig több mint 45 000 visszavonult NFL-játékos próbált 765 millió dolláros egyezséget kötni a Ligával az agyrázkódások nem megfelelő kezelése és a problémák eltussolása miatt. Közülük közel 20 000 esetben a felperes állításai megalapozottak voltak, és az NFL kártérítést fizetett nekik. Azonban a statisztikával foglalkozók tudják, hogy az ilyen eseteknek csak egyharmada kerül felszínre. Mi van azokkal, akik elhunytak, nem tudják bizonyítani szövődményeiket, vagy súlyos mentális betegségekben szenvednek? Az NFL-ben az agyrázkódások következményeként sokan mentális problémákkal küzdenek. Nem érdemes a bokszot és az UFC-t példaként hozni, mert ezekben az egyéni sportokban szigorúbb a szűrés. Minden látszat és sztori ellenére jobban szűrik a „loco” arcokat. Tudom, adódnak a Tysonos és hasonló poénok, de most ezeket ne csapjuk le.
Évtizedekkel ezelőtt Noam Chomsky, a nyelvész és társadalomkritikus, rámutatott arra, hogy az emberek mennyi energiát és figyelmet fordítanak a sportra, és milyen meglepően tájékozottak és kifinomult tudással rendelkeznek az általuk kedvelt sportágakban. Ezzel szemben sokan nem követik a politikát, pedig az valós hatással van az életükre. Érdekes módon a politika is a fejre támad, hehe. Az NFL számos szempontból különleges a csapatsportok között; nincs még egy ilyen népszerű sportág, amelynek ennyiszer változtatták volna a szabályait. Sőt, még a labdarúgásnál is átpolitizáltabb talán. Mégis képes arra, hogy egyesítse az amerikaiakat, cirkuszt és kenyeret biztosítva a népnek. A többin meg ne törjétek a fejeteket. Azt a játékosok fogják.
Biggest Football Hits Ever
