Előtanulmány és utóélet, avagy milyen volt a New York-i deszkás élet a nyolcvanas években
Stana Weisburd jóvoltából ezidáig nem látott gördeszkás fotók kerültek elő a nyolcvanas évekből, pontosabban 1986-ból. Eli Morgan Gesner pedig kommentálta a képeket, barátaival ecsetelte ki mire emlékszik.
Az egyik meglepő dolog, ami hihetetlenül fog hangzani, hogy a New York-i deszkás élet (az igazi deszkás élet) abban az időben elképesztően pici volt. 40-50 ember tudott csak deszkázni. Mindenki ismert mindenkit. Voltak fiatalok még, akik lelkesedtek, de a tevékenységük ennyiben nagyjából ki is merült, majd szép lassan eltűntek a Nagy Alma olvasztótégelyében. A másik, hogy hihetetlenül kevés kép készült erről a korszakról.
Gesner egy interjúban a képekkel kapcsolatban ezt mondta:
„Manapság a gördeszkázás és a filmezés kéz a kézben jár, különösen, ha jól deszkázik az ember. Sok esetben kimondottan azért mész ki deszkázni, hogy lefilmezd. De ez nem volt mindig így. Az 1980-as években New Yorkban SENKI sem forgatott véletlenül. Senki nem készített képeket. Vagy videót. Vagy ha igen, akkor is csak elvétve és meglehetősen rosszat.
Abban az időben durvának és tolakodónak tekintették, ha egy idegen elővett egy kamerát egy esemény dokumentálására. A kamera mássá tette az embereket. Mert tudták, hogy figyelik őket, és tudták, hogy lesz róla felvétel. Megölte a hangulatot. Ez egy másik időszak volt. Azt is tudni kell, hogy a nyolcvanas években teljesen illegális volt deszkázni, ezért se szerettük, ha valaki idegen lefilmez minket. Gyanús volt.
Stana Weisburd azon kevés helyi belvárosi deszkás csaj egyike volt akkoriban, aki állandóan együttt lógott az OG New York-i deszkásokkal. Ismerték és szerették egyéniségéért és mulatságosan gonosz humorérzékéért. Szóval sikerült neki a lehetetlen. Könnyedén készíthetett képeket mindannyiunkról.”
A központ
A „Kölykök” című klasszikusból megtudhatjuk, hogy a Greenwich Village-ben található (Manhattan alsó része) Washington Square Park mekkora jelentőséggel bírt. Azon túl, hogy hatalmas freestyle csaták színhelyéül szolgált, sokak számára itt lett ismert a brooklyni Mos Def és a bronxi KRS One is.
A mobiltelefonok korszaka előtt itt találkoztak a New York-i fiatalok, ez volt a Facebook, itt szocializálódtak. A Washington Square Park szökőkútjától keletre lévő betonpadoknál gyűltek össze a deszkások. Mint mondtam meglepően kevesen voltak. Gesner megjegyzése erről: „1986-ban az összes komolyan deszkázó arc jó barát volt New Yorkban. Összesen körülbelül 40-en voltunk, és egy társaság. Most mindenki gördeszkázik, de akkor vagy velünk voltál, vagy ellenünk.”
A közeg és a közeg
…találkozás „kékszalonnákkal” és „pózerekkel”
„Az 1980-as években a gördeszkázás valóban illegális volt. Rendbontásnak számított, ha rossz kedvében volt a rendőr letartóztatott minket deszkázásért. Idézést kaptam, és néhányszor bírósághoz kellett fordulnom. Többször elkobozták a deszkáim. Egyszer a zsaruk letartóztattak nyolcunkat, és egymásra fektetve, bezsúfolva 8(!) embert, mint egy deszkás szendvicset beraktak a rendőrautó hátsó ülésére. A rendőrautókat akkoriban „Blueberry Bacon Mobiles”-nak hívtuk.”– Gesner.
Sokan beszélnek az 1980-as évek gördeszka boomjáról, de a helyiek szerint NYC-ben ez inkább csak „póz” volt. A régi deszkások arról számolnak be, hogy azokkal a régi „Natas” lapokkal tényleg nehéz volt ollie-zni, meg eleve nehezek is voltak, így a trükkök tanulása is nyögvenyelős volt. Ennek ellenére sokan vettek gördeszkát, csak hamar elment tőle a kedvük.
„Mindig sok gyerek volt a periférián, akik csak fogták a deszkájukat és néztek minket. Tartották a lapot.
Pózoltak vele! Szerintem innen származik a „pózer” kifejezés. Nagyon furcsa volt.” –Gesner.
A NYC-i gördeszkázás akkor egy fura, szokatlan hobbi volt. Vonzotta az őrültebb arcokat. Ugye azt tudjuk, hogy New York nem csak a hiphop, hanem a hardcore, a punk, az alternatív zenék központja is. Ez találkozott a gördeszkás kultúrával. A gördeszka és a korai hiphop és a hardcore találkozásáról itt írtunk. Az sem véletlen, hogy ezeken a képeken Hosoi Suicidal Tendencies polóban van, Jumonji pedig Dead Kennedys pólóban vidámodik. Ezek az ellenkultúrák, a gördeszkával együtt, vagy konkrétan gördeszkán gurultak, törtek be a mainstream világba.
Az emberek a képeken
A képeket elnézve sokan gondolhatják, hogy mindez deszkás szempontból nem nagy szám, azonban 1986-ban igenis az volt. Ahogy azt már említettem, nem volt honnan és kitől tanulni, még Michael Jordan, aki kosárlabdázott, ami egy bejáratott sport volt, ő is arról beszélt, hogy nem volt ennyi videó, mindent neki kellett ellesnie. „Mindannyian heteket vesztegettünk az életünkből azzal, hogy kitaláljuk, pontosabban hogyan találjunk ki új „utcai gördeszkás” trükköket.” – Christian Lepanto.
A fő gördeszkabázis a Washington Square Park közepén volt, ami mindig vonzotta a járókelőket. Ezt mutatják a képek. Ilyet akkor csak az utcán láttál, azt is inkább Kaliforniában. „Mintha utcai előadóművészek lennénk, vagy ilyesmi. Az 1980-as években a hétköznapi emberek ritkán láttak valakit a való életben gördeszkázni, így ez lenyűgöző volt számukra. Őszintén nem is nekik deszkáztunk. Csak magunknak. A tömeg csupán része volt a káosznak.” – Eli Gesner
Akkor még senki nem tudta mi lesz belőle, sokan még csak nem is gondolhattak arra, hogy megélhetnének belőle. Olyan, hogy gördeszkaipar nem létezett, a nyugati parton is csak kevesen álmodtak ilyenről.
Gördeszka és graffiti
Ian Frahm nemcsak gördeszkázott, hanem graffitizett is. Graffitis nevei: THOR, IBM.
1986-ban állítólag Frahm volt a legjobb deszkás New Yorkban. A Future Primitive-ben is szerepelt a Bones Brigade-dal együtt.
Mario sztorija még kacifántosabb. Gördeszkázott, nem is volt rossz, több helyi versenyt is nyert, de végül mégis a graffitit választotta. HEST néven vált ismertté. Aztán férfimodell lett, Kate Moss-szal is járt, szerepelt George Michael „Freedom” c. videójában is, majd divatfotós lett. Mario Sorrenti Insta-oldala ma is nagyon népszerű, mindamellett komoly szaktekintély a divatfotózás terén.
Helyi legendák még Pepe Torres vagy Christian Lepanto (a Soho Skates társtulajdonosa), aki itt még egy tini.
Harry Jumonji eredetileg Brazíliából származott, olyan jól szörfözött, hogy még támogatott is volt. De az igazi szerelme a gördeszka. Itt még egy fiatal srác, később drogfüggő lett. Az életéről készült dokumentumfilm külön téma is lehetne, csak senki nem ismeri nálunk. A doksiban a korai részeknél néhol a cikkben szereplő képek helyszínei is jól kivehetők.
Srácok Kaliforniából
Kezdjük rögtön John Grigleyvel. A New York-iak szemében ő volt az első igazi profi gördeszkás. Nem is értették hogy került közéjük. Profi szerződéssel, magazin megjelenésekkel a háta mögött mégis átjött a keleti partra, ahol még egy rámpa sincs. Grigley még ma is NYC-ben él. Igazi úttörője a sportnak.
Aztán 1986 nyarán váratlanul Dave Hackett, Christian Hosoi-val megjelent New Yorkban. Ők akkor a Skull Skates pro deszkásai voltak. „Hosoi NYC-be jön! Mintha Elvis jött volna látogatóba. Igazi szupersztár volt a szemünkben, még az MTV-be is szerepelt. Egyetlen mai profi deszkás sem hasonlítható össze Hosoi akkori hírnevével.” – Gesner.
A profi státuszt azonban a nyugati parton sem adták könnyen, így ezek a srácok olyan dolgokat csináltak, amit a New York-iak el sem tudtak képzelni. Hackett például amellett, hogy gördeszkázott, kaszkadőr is volt. Ebből élt. Három autót ugratott egy rakétahajtású gördeszkán. Christian Hosoi ekkor 19 éves volt. Sok trükköt tudott, amiről a keleti partiak még nem is hallottak. A képek között nem szerepel, de ott akkor egy óra próbálkozás után beadott egy másfél méter magas ollie-t át a korláton, amivel egyenesen az autópályára repült ki. Na, ez akkor New Yorkban a sci-fi kategória volt gördeszkázás szintjén.
Furcsa belegondolni, hogy egykor a gördeszka egy 10 milliós városban csupán egy szűk kis klub volt. Ennek a baráti társaságnak volt a tagja Stana Weisburd, ő fotózta le a barátait. Ezen a képen még ő is tinédzser, és akár ma is készülhetett volna a fotó. 1986 legszebb nyara talán New Yorkban volt. A helyi deszkásoknak mindenképp.
Forrás: jenkem
