Ó, azok a hetvenes évek, amikor a gördeszka még a szörf része volt!
Golden brown dreams – mondanám, ha nem egy Stranglers szám lenne. Az aranybarna álmok, Hugh Holland képei egy olyan világba visznek el, amiről ha filmen látnád, azt hinnéd, túl van tolva. Pedig ez akkor és ott ilyen volt. Ennyire szabad és laza.
A képtörténet fiatalságról, lendületről, kecsességről, atletikusságról. Alig négy-öt év (1975-1979), a gördeszka felnövése és érettségije. Különös, intenzív évek fotókrónikája, amikor a gördeszka még mozgalom volt és nem mellesleg a szörf édestestvére.
Dél-Kalifornia története szmoggal és szabad levegővel keveredve. A forró napsütés az analógfilmen ott van fizikai valójában. A képek meleg, pasztellbarnás, ködös hatásai minket is azonnal időutazásra csábítanak. Ki ne akarna akkor és ott lenni csak egy hetet?!
Kis töri
II. világháború vége. Romokban a világ és a gazdaság. Nem úgy Amerikában. Ezerrel felpörgött kereskedelem, millió termék, és nincs konkurencia. A világ gyárai mindenhol lebombázva, USA meg maxon pörög. A következő harminc évben a gazdasági csoda két dolgot hozott maga után. Sok pénzt, sok bajt, és a harmadik utat. A „Mo money, mo problemet” te is ismered.
Mi a harmadik úttal foglalkozunk most. Ha a társadalom kap egy kis levegőt (még ha szmogos levegőt is) a hétköznapi gondok szorításából, nem lesz mindenki tömegfogyasztó, vásárló-termékzabáló hörcsög. Sokan elindulnak a „nap felé”. Másznak, futnak, rajzolnak, szörföznek vagy csak kutyát sétáltatnak. Egyszerűen jól érzik magukat. Hugh Holland képein ezt fogod látni.
Kis Kalifornia töri
Sosem szerettem, ha egy időszakot túl romantizálnak, de ahogy vannak rossz időszakok, ugyanúgy az ellenkezője is igaz lehet. Sőt, egymás mellett sok folyamat zajlik. Amikor ezt mondja valaki, hogy egymás mellett sok folyamat zajlik, ritkán teszi hozzá, hogy ezek egymást elősegítő dolgok is lehetnek, akár tudtukon kívül.
Kaliforniában a hatvanas évektől elindult szabadidő-kultúra, önkeresés, nem csak drogbarlangokat és szektákat szült. Ekkor indult meg a klunker, a monti őse, (cikkünk itt olvashatod). Ekkor indult meg igazán a szörf, a görkori, gördeszka, a BMX, az aerobik, a breaktánc, a zenmeditációs iskolák, a jogging, a kocogás/futáskultúra, és millió kis sport és extrémsport-szubkultúra.
Talán, hogy megértsük milyen világ volt ez, Mike Pattont, a Faith No More énekesét kell idéznünk: „Én olyan naiv voltam, csak turnézás közben, évekkel később tudtam meg, hogy az USA területén nem lehet füvet szívni, amikor Iowában egy rendőr igazoltatott, és egy jointtal a számban kezdtem el beszélni vele. Nem lett jó vége a napomnak. Nálunk Kaliforniában gimis koromban még az amúgy máskor szigorú tanárok is szívtak osztálykiránduláson. Más világ volt na, és én ezt csak később értettem meg, hogy mi is volt ez a hatvanas-hetvenes évek nyugati part.”
Hugh Holland képein átjön, hogy mintha elhitték volna az emberek, hogy akár jól is érezheted
magad ebben az életben. Senkit nem biztatok optimizmusra (hahaha), de a fény,
a napisten néha dob egy-két jó napot. Kaliforniának ebből jutott rendesen.
Kis deszkás töri
Amerikában sokan nevezik ezt az időszakot a gördeszkázás hőskorának. Ők ezüstkornak hívják, a silver surferek időszakának. Erre utal Holland könyve is. Nehéz lefordítani a pop kulturális áthallásokat. Ugye a kezdeti időszak, a szörfösök betonhullám lovaglása, és a Silver Surfer Marvel-képregényt kell ismerni ehhez.
Hugh Holland ikonikus fotóalbumának képei elkapták azt a pillanatot, amikor a szörfösök a maguk laza punkos-funkos stílusával nekivágtak a gördeszkázásnak.
Aztán 1976-ban Los Angelest szörnyű hőség és szárazság sújtotta. Nem volt elég friss víz, és az önkormányzat megtakarítási rendszert hirdetett. A medencék az egész városban szárazak. Ráadásul akkor jött be az organikus, ún. biodesign divatja, így minden trendi Los Angeles-i lakosnak sarkok nélküli, lekerekített medencéje volt. Megkezdődött a magántulajdon deszkával való rongálása és a végtelen razziák. A szörfösök végre megtalálták a gördeszka új beton hullámát, a pool-t.
És feltűnik Hugh Holland – na végre, itt kezdődik a cikk
1974, Venice Beach és Santa Monica, a szörfösök fő fészke volt. Itt található a fiatal Hugh Holland antik bútor javítóműhelye. Korán kel, mikor nincs hőség, és már kora délután bezárja a műhelyt. A fotózás Holland másik szenvedélye. Alig várja, hogy végezzen, és kimehessen a szabadba lefényképezni a forrongó életet. Nem a deszkások fotósa akart lenni, hanem az utca emberéé. Ma úgy mondanák streetfotós. Csinált egy sötét szobát, és fotózni kezdett mindent, ami a látókörébe került, különösen az embereket.
Hugh egy nap az óceánhoz ment, hogy képeket készítsen a mólón. Volt egy betonmóló, amelyen a deszkások/szörfösök (ez akkor nem különült élesen el) próbálkoztak. Egy fiatal srác csúnyán elesett és eltörte a karját. Hugh-nak volt legközelebb az autója, és a srácot kórházba, majd haza is vitte, mert kiderült közel laknak egymáshoz. Az akkor 14 éves deszkás arc Glen E. Friedman volt. Akit ez érdekel elárulom, ő is nagyon komoly sportfotós lett. Szinte biztos, hogy Hugh Holland hatására.
Glenn izgatottan mesélte, milyen nagyszerű ez az utcaszörf. Hiszen ő maga is a társaságukból származott, és mindenkit ismert. Holland őszintén elmondta, hogy próbálta már őket fotózni korábban, csak nem engedték be a köreikbe a náluk 15 évvel idősebb palit. Na, most gondolj bele! Félmeztelen fiatalok, egy szál semmiben, és odajön egy idősebb pasi fotózgatni. Főleg, hogy akkoriban nem voltak digitális képek, nem tudtad megnézni mit is lőtt valójában.
Glenn-nek köszönhetően viszont sikerült bekerülnie a helyi szörfösök/deszkások akkor még kicsi és meglehetősen zárt klubjaiba. Ne feledjük, nem csak az volt, hogy szegény faszit először egy pervi-pedonak nézték, hanem full illegális dolgokat csináltak, bemászkáltak más úszómedencéibe, meg az egésznek volt egy lázadó jellege is. Hugh ezután tényleg a spanjuk lett, és olyan helyekre és világba látott bele, amibe akkor kevesen.
Így beszélt erről az időszakról egy későbbi interjúban:
„Elképesztő volt, hogy honnan tudták meg, ha egy új hely jelent meg a város másik felén, vagy egy új üres medence. Nem volt internetünk, google view, mobiltelefonunk, csak a szóbeszéd volt csupán. Ha most belegondolok, nem értem, honnan tudtak arról, hogy mi történik a városban. De megcsinálták. Szájról szájra terjedtek a jó spotok. Megindult a város felderítése és bedeszkázása. Mindenhol ott voltunk, egész Dél-Kaliforniában. Csak vezettem és filmeztem, ez volt akkor a hobbim, de nevezzük ezt inkább életnek.”
Cali style
Olajválság és napolaj
Kalifornia az 1970-es években a jó értelemben vett önmegvalósítás és a furcsa metamorfózisok, néha pedig a teljes felfordulás időszaka volt.
Olyan idők voltak, amikor a sport, a zene és a politika keresztezték egymást, hogy új életformát szüljenek, amelyet nem csak Amerika bal oldalán követnek majd, hanem szerte a világon. Ez akkor egyáltalán nem volt nyilvánvaló a srácoknak, akik csak szabadok akartak lenni. Jelentsen ez bármit.
Ki gondolta, hogy a Los Angeles-i vízelvezető árkokban, tengerpartokon
és üres medencékben marhuló srácok egy kultúrát teremtenek.
Nagyon kevesen vannak, akik ezt a vad kezdeti időszakot meg tudták örökíteni. Hol volt még az, hogy ez a dolog népszerű lesz! Ez egy játék volt. Hugh Holland akkor és ott megragadta ezt a korszellemet olyan stílussal, kompozícióval és formával, mint egy nyári reneszánsz festmény a homo ludensről. Az őrült, játékos emberről, aki belefeledkezik a saját világába.
Holland fotói a gördeszka korai szörfös stílusának jelképévé váltak. 2012-ben megjelent a fényképeiből készült könyv, a Locals Only: California Skateboarding 1975-1978. És a 2019-es Silver surfer-album, ma ezek a képek természetesnek tűnnek, de előtte nem voltak láthatóak. Maguk a kaliforniai deszkások sem látták ezen képeknek a nagy részét. Csoda, hogy egyáltalán felfedezték Holland munkáját, hiszen évtizedekig szunnyadt, csak ő és a résztvevők egy kiválasztott csoportja ismerte.
Egészen 2006-ig volt ez így, amikor egy, azaz egy darab fényképet egy kiállítására elküldött egy San Francisco-i galériába. Ezt a felvételt megvette egy gyűjtő, majd azon a nyáron rendezett egy partit, amelyen az American Apparel divatcég alapítója, Dov Charney is részt vett. A mű láttán Charney rájött, hogy létezik a korai deszkás Kalifornia fényképes története, amely addig a pontig csak szóban és emlékekben létezett. Megkereste Hugh Hollandot, hogy ő is venne tőle egy képet, ha van még, mikor kiderült, hogy egy könyvre való is van. A többit itt láthatjátok ti is.
Egy korszak vége, egy korszak eleje
1980-ra a világ többi része felfigyelt erre a gyerekcsoportra, és az általuk szeretett és kitalált sportágra. A gördeszkások drasztikusan megváltoztatták Kalifornia arcát az emberek fejében, de ezzel együtt a vadság és az amatőrség bája is elveszett. Holland úgy érezte, hogy a varázslat eltűnt, más témákra tért át, nyomatait és negatívjait három évtizedre elzárta. Szerencsére nem vesztek el, ezekből láthattok egy kis válogatást most.
