Ó, azok a hetvenes évek, amikor a gördeszka még a szörf része volt!
Golden brown dreams – mondanám, ha nem egy Stranglers szám lenne. Az aranybarna álmok, Hugh Holland képei egy olyan világba visznek el, amiről ha filmen látnád, azt hinnéd, túl van tolva. Pedig ez akkor és ott ilyen volt. Ennyire szabad és laza.
Ez a képtörténet fiatalságról, lendületről, kecsességről és atletikusságról szól. Alig négy-öt év (1975-1979), a gördeszka kamaszkora és érettségije. Különös, intenzív évek fotókrónikája, amikor a gördeszka még mozgalom volt és nem mellesleg a szörf édestestvére.
Dél-Kalifornia története szmoggal és szabad levegővel keveredve. A forró napsütés az analóg képeken szinte tapintható, fizikai valójában van jelen. A fotók meleg, pasztellbarnás, ködös hatásai minket is azonnal időutazásra csábítanak. Ki ne akarna akkor és ott lenni, akár csak egy hetet?!
A II. világháború végén a világ romokban hevert. Nem úgy Amerika. Miközben más országok gyárai porig bombázva álltak, az Egyesült Államok gazdasága teljes gőzzel pörgött: ezernyi termék, virágzó kereskedelem, miközben alig akadt versenytárs. Az ezt követő harminc év gazdasági csodája két dolgot hozott magával: rengeteg pénzt és számtalan problémát. „Mo’ money, mo’ problems!”
Létezik azonban egy harmadik út is, most erről lesz szó. Ha egy társadalom egy pillanatra fellélegezhet a hétköznapi gondok szorításából, nem lesz mindenki tömegfogyasztó, vásárló-termékzabáló hörcsög. Vannak, akik a nap felé fordulnak: másznak, futnak, rajzolnak, szörföznek, kutyát sétáltatnak, vagy egyszerűen csak élvezik az életet. Hugh Holland képein pontosan ezt az életérzést látod majd viszont.
Sosem voltam a korszakok idealizálásának híve, de ahogyan léteznek nehéz időszakok, úgy vannak olyanok is, amelyek különösen inspirálóak. Ráadásul egy időben mindig számtalan különféle folyamat zajlik egymás mellett. Ami azonban ritkán kerül szóba, hogy ezek a párhuzamos történések olykor egymást segítik – akár tudtukon kívül is-
Kaliforniában a hatvanas évektől kibontakozó szabadidő-kultúra és önkeresés messze túlmutatott a drogbarlangok és szekták világán. Ugyanebben az időszakban indult el például a klunker, a mountain bike ősének története (erről bővebben ITT olvashatsz). Virágzásnak indult a szörf, a görkorcsolya, a gördeszka, a BMX, az aerobik, a breaktánc, a zenmeditációs iskolák, a jogging, és számtalan más sport- és extrémsport-szubkultúra.
Hogy érzékeljük, milyen világ volt ez, talán Mike Patton, a Faith No More énekese fogalmazott a legtalálóbban: „Annyira naiv voltam, hogy csak évekkel később, turnézás közben tudtam meg: az Egyesült Államok területén nem mindenhol lehet füvet szívni. Egyszer Iowában igazoltatott egy rendőr, én pedig egy jointtal a számban kezdtem el vele beszélgetni. Nem lett épp a napom fénypontja. Kaliforniában, amikor még gimnazista voltam, az egyébként szigorú tanárok is gond nélkül szívtak osztálykirándulásokon. Más világ volt az – és csak később értettem meg igazán, mit jelentett a hatvanas-hetvenes évek nyugati partja.”
Hugh Holland képei azt az érzést közvetítik, mintha az emberek valóban elhitték volna,
hogy ebben az életben akár jól is érezheted magad. Nem mintha bárkit is optimizmusra
buzdítanék (hahaha), de a fény, a napisten néha mégis megajándékoz egy-két
igazán jó nappal. Kaliforniának pedig ebből kijutott rendesen.
Amerikában ezt az időszakot sokan a gördeszkázás hőskorának tartják. Az ottaniak „ezüstkornak” nevezik, a silver surferek időszakának. Erre utal Hugh Holland könyve is. A popkulturális áthallásokat azonban nem könnyű lefordítani. Hogy érthető legyen, ismerni kell a kezdeti korszakot, amikor a gördeszkázás a szörfösök betonhullámainak meghódításából született, valamint a Marvel-féle Silver Surfer képregény világát.
Hugh Holland ikonikus fotóalbumának képei elkapták azt a pillanatot, amikor a szörfösök a maguk laza punkos-funkos stílusával nekivágtak a gördeszkázásnak.
1976-ban Los Angelest szörnyű hőség és szárazság sújtotta. A vízkészletek megcsappantak, az önkormányzat pedig takarékossági intézkedéseket vezetett be. Ennek következtében a medencék szerte a városban szárazon maradtak. Ráadásul ekkoriban vált divatossá az organikus, ún. biodesign építészet, amely miatt szinte minden trendi Los Angeles-i lakos lekerekített sarkú, sima ívű medencével büszkélkedhetett.
Ez a helyzet valóságos aranybánya lett a gördeszkások számára. Megkezdődött a magántulajdonok„deszkával való rongálása, és a rendőrségi razziák végtelen sorozata. A szörfösök pedig végre rátaláltak a gördeszka új beton hullámára: a pool-okra.
És feltűnik Hugh Holland…
1974-ben Venice Beach és Santa Monica a szörfösök igazi fellegvára volt. Ebben a környezetben működtette antik bútorjavító műhelyét a fiatal Hugh Holland. Korán kelt, hogy a reggeli hűvösben dolgozhasson, és már kora délután bezárta a műhelyt, hogy a másik szenvedélyének, a fotózásnak hódolhasson.
Nem kimondottan a deszkásokat akarta megörökíteni, sokkal inkább az utca emberét – ma úgy mondanánk, streetfotós volt. Holland otthonában sötétkamrát rendezett be, és elkezdett mindent megörökíteni, ami a látókörébe került, különösen az embereket.
Egy nap Hugh Holland az óceánhoz ment, hogy képeket készítsen a mólón. Volt ott egy betonmóló, ahol a szörfösök és gördeszkások próbálgatták trükkjeiket – akkoriban még nem váltak el élesen ezek a sportok. Egy fiatal srác azonban csúnyán elesett, és eltörte a karját. Hugh-nak volt a legközelebb az autója, így ő vitte el a fiút a kórházba, majd haza is kísérte, mert kiderült, hogy közel laknak egymáshoz. Az akkor 14 éves deszkás fiú Glen E. Friedman volt, aki később komoly sportfotósként vált ismertté. Aligha kétséges, hogy Hugh Holland hatása inspirálta őt erre az útra.
Glenn izgatottan mesélt Hugh-nak az utcaszörf nagyszerűségéről – hiszen ő maga is a társaság tagja volt, és mindenkit ismert. Holland ekkor őszintén bevallotta, hogy már próbálkozott a szörfösök és deszkások fotózásával korábban, de nem engedték be a köreikbe. Nem csoda: egy náluk 15 évvel idősebb férfi, aki félmeztelen fiatalokat fotózgat, könnyen félreérthető helyzetet teremthetett. Ráadásul akkoriban, az analóg világban, nem volt lehetőség azonnal megmutatni, mit is lőtt valójában. Glenn azonban segített áttörni a falat. Általa Holland bejutott a helyi szörfösök és gördeszkások szűk, zárt közösségeibe. Nem csupán az idősebb férfi félreértett megjelenése miatt tartották távol először, hanem azért is, mert amit csináltak, az többnyire illegális volt. Bemásztak mások kiszáradt úszómedencéibe, és az egész tevékenységük tele volt a szabályok elleni lázadással.
Glenn révén azonban Hugh elfogadott taggá vált. Nemcsak barátként tekintettek rá, hanem olyan emberként, aki betekinthetett a világukba – egy olyan világba, amit rajta kívül kevesen láthattak belülről.
Így beszélt erről az időszakról egy későbbi interjúban:
„„Egyszerűen elképesztő, honnan tudták meg, ha a város másik felén felbukkant egy új hely vagy egy üres medence. Nem volt internet, Google Maps vagy mobiltelefon, csak a szóbeszéd. Ha most visszagondolok, nem értem, hogyan voltak ennyire naprakészek arról, mi történik a városban. De valahogy mégis megcsinálták. A jó spotok híre szájról szájra terjedt, és megindult Dél-Kalifornia feltérképezése és „bedeszkázása.” Mindenhol ott voltunk, ahol lehetett. Egész nap csak vezettem és filmeztem – ez volt a hobbim, bár talán jobban illik rá azt mondani, hogy ez volt az élet maga.”
Cali style – Olajválság és napolaj
Kalifornia az 1970-es években a jó értelemben vett önmegvalósítás, a furcsa metamorfózisok és időnként a teljes felfordulás színtere volt.
Ez az időszak a sport, a zene és a politika különös metszéspontját hozta el, amelyből egy új életforma született. Egy életforma, amely nemcsak Amerika nyugati partján lelt követőkre, hanem szerte a világon. Akkoriban azonban mindez korántsem volt ennyire egyértelmű azok számára, akik ebben éltek. Ők egyszerűen csak szabadok akartak lenni. Jelentsen ez bármit.
Ki hitte volna, hogy a Los Angeles-i vízelvezető árkokban, tengerpartokon és
kiszáradt medencékben marhuló srácok egyszer egy egész kultúrát teremtenek?
Kevesen tudták megörökíteni a gördeszkázás, vad, kezdeti időszakát. Hol volt még az, hogy ez a dolog népszerű lesz! Akkor még senki sem sejthette, hogy egyszer világszerte ismert és elismert kultúra lesz belőle. Csak egy játék volt, semmi több. Hugh Holland akkor és ott megragadta ezt a korszellemet olyan stílussal, kompozícióval és formával, mint egy nyári reneszánsz festmény a homo ludensről. Az őrült, játékos emberről, aki belefeledkezik saját világába.
Hugh Holland fotói a gördeszkázás korai, szörfös stílusának ikonikus szimbólumává váltak. 2012-ben jelent meg a Locals Only: California Skateboarding 1975-1978 című könyve, majd 2019-ben a Silver. Skate. Seventies album. Néhány hónapja pedig 82. születésnapja alkalmából az eddigi legátfogóbb válogatása látott napvilágot, Last Days of Summer címmel. Bár ma ezek a képek természetesnek tűnnek, korábban szinte láthatatlanok voltak. Még maguk a kaliforniai gördeszkások is csak ritkán találkozhattak velük. Valóságos csoda, hogy Holland munkásságát egyáltalán felfedezték, hiszen évtizedeken át szunnyadtak a fotók – csak ő és a történet néhány kiváltságos szereplője ismerte őket.
Egészen 2006-ig alig tudtak Hugh Holland fotóiról, amikor is egyetlen képet elküldött egy San Francisco-i galéria kiállítására. A felvételt megvásárolta egy gyűjtő, aki a nyáron partit rendezett, ahol az American Apparel divatcég alapítója, Dov Charney is megjelent. Charney, amikor meglátta a képet, ráeszmélt, hogy létezik a korai deszkás Kalifornia története képekben, amely addig csupán emlékekben és szóbeli elbeszélésekben élt tovább. Ezt követően felkereste Hollandot azzal a szándékkal, hogy ő is vásárolna egy képet, ha van még. Ekkor derült ki, hogy Hollandnak egy egész könyvre való anyaga lapul. A történet többi részét pedig már ti is láthatjátok.
Egy korszak vége, egy korszak eleje
1980-ra a világ többi része felfigyelt erre a gyerekcsoportra, és az általuk szeretett és kitalált sportágra. A gördeszkások drasztikusan megváltoztatták Kalifornia arcát az emberek fejében, de ezzel együtt a vadság és az amatőrség bája is elveszett. Holland úgy érezte, hogy a varázslat eltűnt, más témákra tért át, nyomatait és negatívjait három évtizedre elzárta. Szerencsére nem vesztek el, ezekből láthattok egy kis válogatást most.
