Cikksorozatunk második részében tovább folytatjuk azon országok bemutatását, ahol a négy keréken gurulás a jövőt jelenti, illetve kitérünk a legnagyobb NGO-k munkájára is, amik megváltásként vitték el a gördeszkázást a harmadik világba.
Mianmar
Mianmar (korábban Burma) nem csak gördeszkás szempontból, de összességében is hihetetlenül érdekes történelemmel rendelkezik. Most következzen egy rövid kis törióra, melynek segítségével kontextusba tudjuk helyezni a mianmari gördeszkás közösség megalakulásának viszontagságait. Az ország a második világháborúban az egyik legfontosabb hadszíntér volt a délkelet-ázsiai hadszíntéren, így a japánok és a szövetségesek oldaláról is hatalmas nyomás nehezedett rájuk, amit jól jelzett Mianmar csapongása is a két oldal között.
A világégés után jött egy rövidebb demokratikus időszak, majd katonai puccsok és a junta hatalomra kerülése. A diktatórikus rezsimek közül ráadásul kettő is váltotta egymást, először a szocialisták próbálták meg kisajátítani az országot, majd a hadiállapotot hirdető, végtelenül kegyetlen Jog és Rend Helyreállításának Bizottsága (SLORC) vette át a hatalmat, akik egészen 2016-ig irányították teljes egészében az országot, méghozzá nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy napjainkban Észak-Korea is működik. A szabad sajtó tiltásával szinte teljesen elvágta a külvilágtól az ország népét a SLORC. Annyira kézben tartották a hatalmat, hogy a szabad internet és a fejlett telekommunikáció is csak 2012 után érkezett meg az országba.
A világ felé nyitás is csak felemásan jött össze nekik, hiszen 2017-ben a rohingyák népírtásával kapcsolatosan került a hírekbe Mianmar.
Ez a rengeteg sötét folt az ország történelmén azért is érdekes,
mert az ország nagyjából 90%-a buddhistának vallja magát.
Végtelenül békések, és hasonló módon lassan telnek a hétköznapjaik is. Filozófiájuk alapját képezi a jobb újjászületésben való hit, így számukra szinte ismeretlen fogalom a stressz és az anyagi javak halmozását is kerülik.
Egy ennyire összetett történelemmel és filozófiával rendelkező országba érkezett meg 2016 után a gördeszkázás, ami elsősorban a yangoni fiatalok körében terjedt el. A mianmari gördeszkázás felemelkedése, ahogy az általában a fejlődő országok esetében lenni szokott, egy kis csavarral ugyan, de nyugati filmeseknek köszönhető.
A kisebb csavar a most negyvenéves mianmari Arkar Bo személye, aki közel harminc évvel ezelőtt néhány társával nyugati filmek hatására ismerkedni kezdett a gördeszkázással. Az ő brigádjukat fedezte fel James Holman, Alex Pasquini és Ali Drummond alkotta filmes brigád, akik nem csupán a politikai instabilitásba torkolló diktatúra miatt látogattak el 2009-ben Mianmarba, hanem szerették volna a gördeszkázáson keresztül bemutatni a burmai nép emberi arcát is.
Ennek következtében készült el két díjnyertes filmjük, a 2009-es Atered Focus: Myanmar és a 2013-as Youth of Yangon, amikre felfigyelt a Make Life Skate Life gördeszkás segélyszervezet, ami 2015-ben a diktatúra lazulásának hatására ellátogatott Mianmarba, hogy a helyi erők segítségével elkészítsék az ország első DIY betonpályáját Yangonban. Ennek állít emléket a fentebb említett szerzőhármas szintén díjnyertes Pushing Myanmar című dokumentumfilmje.
A mianmari gördeszkázás felemelkedése azonban itt nem állt meg. Mindamellett, hogy a helyiek a mai napig lelkesen alkalmazzák a Make Life Skate Life brigádjától tanult tapasztalatokat, megalakult az ország gördeszkás olimpiai csapata is, amit a legendás világjáró amerikai gördeszkás, Kenny Reed vezet.
Dél-afrikai Köztársaság
A Dél-afrikai Köztársaság a többiekhez viszonyított tehetősségével mondhatni kakukktojásnak számít a felsorolásunkban. Ha azonban egy kicsit közelebbről is megvizsgáljuk a történelmét és az ország társadalmi problémáit rögtön láthatjuk, hogy azért a gördeszkázás és a társadalom alsóbb rétegeinek kapcsolata jócskán beleillik a fentebb bemutatott mintákba. A britek és a főként hollandokból álló búr telepesek jelenléte miatt a mai napig megvan a kapocs Dél-Afrika és a nyugat között. Még a kisebbségben lévő fehér ember szégyenteljes, a feketék szegregációján és elnyomásán alapuló apartheid rendszere után is.
Az 1994 utáni rendszer egyensúlyának beállításában pedig mint tudjuk óriási szerepe volt a Nobel-békedíjas Nelson Mandelának is. A városi, európai identitású gazdag fehér réteg számára természetesen nem volt ismeretlen sem a gördeszkázás, sem pedig annak gazdasági és eszmerendszere.
A dél-afrikai, főként fehér gördeszkások ezáltal már régóta ott vannak egy-egy márkával, és videóval a nemzetközi gördeszkás térképen. Elég lenne csak az amerikai Maloof befektetőcsalád Kimberley városban rendezett többszázezer dolláros összdíjazású meghívásos nemzetközi versenyét kiemelni, ami miatt a világ legjobb profi gördeszkásai is ellátogattak Dél-Afrikába, de ott van még a Thrasher 2015-ös Skate Rock-turnéja, de megjárta már az országot többek között a Nike SB, a Vans, az Element, a Red Bull és Tony Hawk is.
Amitől azonban ez az ország annyira érdekes számunkra az a vidéki, főként zuluk lakta
Dél-Afrika, ahol a fiataloknak a nyomorból való kitörést jelenti a gördeszkázás.
Főként a KwaZulu-Natal tartománybeli Durban városának térségében élő fiatalok jövőképét sikerült pozitív irányba billenteni a sportággal, melyről Jess Colquhoun készített egy dokumentumfilmet, ami még a National Geographic figyelmét is felkeltette. A filmben az Indigo Skate Camp programját mutatja be, ami a gördeszkázás nyelvén szólítja meg a környék fiataljait.
A filmben az Indigo Skate Camp programját mutatja be, ami a gördeszkázás nyelvén szólítja meg a környék fiataljait. A tábor híres növendékének számít Khule Ngubane is, akiről a Transworld Skateboarding készített egy minidokumentumfilmet. Rajta kívül Thalente Bileya szerzett magának nemzetközi hírnevet és elismerést zulu gördeszkásként, akit Tony Hawk személyesen vett a szárnyai alá. Az ő történetéről egy hosszabb dokumentumfilm is készült I Am Thalente címmel.
Skateistan, Make Life Skate Life, Wonders Around the World magyar vonatkozás
Az eddig tárgyalt országok esetében is jól látszódik, hogy nem mindig válik be az önerőből, alulról szerveződés. Előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik jótékonysági szervezetek és NGO-k bevonása is. Ezek közül a legnagyobbnak és legsikeresebbnek egyértelműen a Skateistan számít.
A berlini központtal működő szervezet Afganisztánban alakult, majd a 2010-es évektől megjelent Kambodzsában és Dél-Afrikában is. A Skateistan története 2007-ben kezdődött a hosszú évtizedekig tálib frontvonalnak számító Kabulban, ahová az ország újjáépítésének reményével érkezett meg az ausztrál Oliver Percovich.
A több hónapikg tartó útra több gördeszkát is vitt magával, amit rendszeresen kölcsönadott afgán tinédzsereknek, amíg ő dolgozott. Ezzel megalapozva az afgán gördeszkázás jövőjét. Ahogy újdonsült barátaival deszkázott Kabul utcáin, úgy lett rajta úrrá a felismerés, hogy ez a kis játékszer a legkülönbözőbb szociális és kulturális háttérből érkezőket is egyenragú barátokká változtatta. Ezek alól a lányok sem voltak kivételek, akik vallási alapon nem vehetnek részt egyetlen sportágban sem, mivel azonban a gördeszkát játékszernek tekintették, ezt a kiskaput kihasználva ők is beépülhettek az újonnan alapított közösségbe.
Ez alapozta meg a Skatestian működését, ami a megalakulása óta skateparkok építése mellett gördeszkás iskolákat is létesített, melyekben 5+1 programot indított a nehéz sorsú gyerekek megsegítésének érdekében – természetesen mindet a gördeszkázás köré építve.
Az Outreach programban kreatív tevékenységek révén új közösségekkel ismertetik meg az oktatók a gördeszkázást. Ezzel egyidőben a program résztvevőit igyekeznek összekötni a helyi fontosabb szociális szolgálatokkal.
A Skate and Create célja a gyerekek kreatív önkifejezésének elősegítése, az egyenlőség eszméjének megismertetése, a természettudományok oktatása és egy olyan biztonságos tér kialakítása, melyben a mélyen gyökeredző szociális akadályokat közösen küzdhetik le.
A Back-To-School program az iskolai felzárkóztatásért felel, valamint a közoktatásba való vissza- és bekerülést.
A Dropping In-ben résztvevőknek speciális tanulási környezetet és az ezekhez szükséges forrásokat biztosítja a Skateistan. Ez könyvekhez való hozzáférést, számítógéphasználatot, tanulmányi kirándulásokat és felügyelt tanköröket jelentenek. A Youth Leadership egyfajta továbbképzést jelent.
Az ebben résztvevő tehetséges, motivált fiatalokat a fentebb sorolt programokból emelik ki és vonják be a szervezet programjainak kidolgozásába és felügyeletébe. Különböző tréningeken vehetnek részt és ők maguk is oktatókká válhatnak. A The Goodpush program kivételesen nem a gyerekekre, hanem a világ többi gördeszkás szociális szervezeteire koncentrál. A projekt lényege hogy egy közös szövetségbe tömörítse a hasonló kezdeményezéseket, hogy a tudásmegosztás révén együttes erővel még nagyobb hatást gyakorolhassanak a világra.
Nagyon hasonló módon tevékenykedik a Make Life Skate Life jótékonysági szervezet, ami elsősorban pályaépítésekkel hívta fel magára a figyelmet. Az általunk tárgyalt közösségek közül ők segítettek megvalósítani Nepálban és Mianmarban is az első skateparkot, de a két országon kívül Brazíliában, Irakban, Marokkóban, Etiópiában, Jordániában, Indiában és Bolíviában is építettek már pályát. Az elmúlt hét évben összesen tízet. Utóbbi két helyszínen a Levi’s Skateboarding csapatával kiegészülve, amiről nagyszerű videós dokumentációk is készültek.
A projektek erőssége még, hogy az elkészült pályák mellé segítenek olyan programok létrehozásában, amik kifejezetten a nőket, a hátrányos helyzetűeket, valamint a menekültek fokozott segítését tűzik ki célul. A Make Life Skate Life hosszútávon szeretné azt is elérni, hogy az általuk létesített programok működtetéséért idővel teljes egészében a helyi partnerek vállalják a felelősséget.
Az MLSL hisz benne, hogy a gördeszkázás megváltoztathatja
a fiatalok életét mind egyéni, mind kollektív szinten.
Programjaik résztvevői szerintük pozitív példaképekké válnak, pozitívan lépnek kapcsolatba más etnikai, kulturális és társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező emberekkel, és teljesebben részt vesznek a civil társadalomban. Mindez pedig összességében javítja az önértékelésüket, növeli a magabiztosságukat, ez pedig hozzájárul egy jobb jövőkép és pozitív életszemlélet kialakulásához.
Részben a magyar vonatkozás miatt, de főként az elképesztő mennyiségű önzetlen munkájáért muszáj megemlítenünk még a dán Wonders Around the World (WAW) NGO csapatát is. A nevük a magyar gördeszkázást követők számára ismerős lehet, hiszen ők azok, akik egy tökéletes kivitelezésű és világszínvonalú pályára váltották az Erzsébet tér előregyártott Rhino elemeit. Méghozzá úgy, hogy bevonták a helyi közösség tagjait is, a Rios Crew és az Alap Deszkák legénységének személyében. A cég üzenete és célja egyébként szinte teljes egészében megegyezik a másik két szervezetével.
A WAW küldetése a gördeszkázás mindenki számára hozzáférhetővé tétele, főként a
marginalizált fiatalok és az olyan közösségek számára, ahol sem normális minőségű
skatepark, sem pedig normális minőségű gördeszka nem található meg
Mindezt természetesen a helyi közösségek bevonásával és segítésével. Létezik egy Let the Children Play nevezetű, adományrendszeren alapuló ingyenes gördeszka kölcsönző programjuk is, amivel a hátrányos helyzetű gyermekeknek biztosítanak felszereléseket.
Fennállásuk során eddig összesen 10 projektet sikerült lebonyolítaniuk olyan helyeken, mint Jamaika, Marokkó, Irak, Nepál, Szíria, Mozambik, Maldív-szigetek, Tanzánia és meglepő módon Magyarország.
Azt mindenki döntse el maga, hogy mennyire etikus egy Európai Uniós közép-európai államként ilyen listán megjelenni. Mindenesetre Budapest tökéletesen illeszkedik a WAW célkitűzésébe, hiszen nálunk sem épült még korábban az övékéhez hasonló színvonalú skatepark. Ezúton is köszönjük nekik!
Támogatni az alábbi itt tudjátok őket:
