A Hook-Ups egy ikonikus amerikai gördeszka márka volt (egy ideje ismét jelen van a piacon), amit Jeremy Klein hozott létre 1993-ban, és amely arról ismert, hogy termékeiken japán animációs stílusú női karaktereket és szörnyeket használ(t). Mindez így önmagában nem hangzik túl izgalmasan, azonban a kilencvenes években ennek a vizuális stílusnak a frissessége, újdonsága és nem utolsó sorban merészsége szinte felfoghatatlan volt a mai generáció számára. Ilyen pólókat máshol nem lehetett látni.
Japánban a hentai soha nem kerülhetett volna pólóra, Amerikában pedig akkoriban még azt sem tudták, mi is ez valójában. Ez akkoriban tényleg nagyon vad volt. Vedd úgy, hogy senki nem vágta az animéket, a hentai-t meg aztán végképp. Ráadásul a manga-anime popkulturális trend csak az elmúlt tíz évben érte el a csúcspontját. A Dragon Ball volt az első, amely képes volt átlépni a nyugati gyerekek ingerküszöbét, míg a Sailor Moon-féle, édeskés vonal inkább cikinek számított. A Hook-Ups már pusztán a nevével is messze megelőzte a korát – a grafikáiról nem is beszélve.
A hook up szó jelentésének változása
A kifejezés története némiképp párhuzamba állítható a magyar „köcsög” szó etimológiájával, abban az értelemben, miszerint az eredeti jelentés szinte teljesen feledésbe merült, így a mindennapi nyelvhasználatban jóformán alig-alig fordul elő az eredeti kontextusban.
A hook up kifejezés jelentése generációk szerint változik, és használati kontextusa igen sokrétű. Ha egy idős ember mondja, nagy valószínűséggel arra utal, hogy egyszerűen időt tölt valakivel, esetleg hosszasan beszélget telefonon. Ezzel szemben, ha modern, fiatalos felnőttek használják, a kifejezés inkább azt jelenti, hogy jól kijönni valakivel, sok időt tölteni együtt – gyakran olyan értelemben, amikor két ember egymásra gerjed.
Kleinék azért mertek egy ilyen szleng kifejezést használni, mert akkoriban annyira argónak számított, hogy semmiféle tiltás nem érte. Ma viszont, különösen a 35 év alatti korosztályban – vagy idősebb, de a szlengben jártas emberek körében – a hook up rendszerint egyértelműen szexuális kapcsolatot jelent. Sőt, a kifejezést gyakran használják konkrétan egy felcsíphető prostituáltra is. Így az esetek 99%-ában ma már kizárólag ebben az értelemben használják.
Tehát adott egy márka, amelynek merész grafikái azonnal kitűntek, és amelynek neve a beavatottak számára ugyanilyen provokatív üzenetet hordozott. A siker nem váratott sokáig magára, de ahogy az gyakran lenni szokott, hamarosan tömegével kezdték el koppintani. Ez egy újabb fejezet a független gördeszkamárkák történetében, akik úttörőként írtak történelmet – míg a hasznot már a nagy brandek aratták le később.
Mr. Félreértett Playboy, avagy Jeremy Klein
Jeremy Klein 1971. július 12-én született és Mark Gonzaleshez és Ed Templetonhoz hasonlóan a képzőművész deszkások táborát erősíti. Kleinről sokan sokfélét gondoltak, azonban fontos kiemelni, hogy sosem volt egy perverz mutogatós bácsi.
Ezzel szemben jelentős szerepet játszott a független gördeszkasport életben tartásában. Mindig is a tudatos deszkások közé tartozott, aki a divat előtt járt, és határozottan ellenezte a nagy multinacionális vállalatokat. Gyakran bírálta a túlárazott Supreme kamudeszkás hype-ot is. Saját oldalán minden terméket teljesen korrekt áron kínál.
Jeremy Klein a Steve Rocco által alapított World Industries profi deszkásaként került először reflektorfénybe, majd röviddel később Tony Hawk Birdhouse cégéhez igazolt. 16 éven át volt a csapat oszlopos tagja, miközben a brand fő dizájneri feladatait is ellátta. Ezen időszak meghatározó volt nemcsak a Birdhouse, hanem a gördeszkázás vizuális kultúrájának formálásában is. Klein egészen 2008-as visszavonulásáig maradt a Birdhouse-nál.
2024 júniusában beválasztották a deszkás Hírességek Csarnokába.
Volt egy kis fennakadás
A Hook-Ups 1993 nyarán mindössze egy apró pólómárkaként debütált, alig négy pólódizájnnal és egy nadrágmodellel a kínálatban. A kezdeti siker azonban lendületet adott a márkának, és egy évvel később már gördeszkalapokkal is bővült a portfóliójuk.
Jeremy Klein szigorúan hitte, hogy csak az nevezhető valódi gördeszkás cégnek, amely
gördeszkalapokat is gyárt – ez az elv az indulás óta meghatározta a Hook-Ups identitását.
Jeremy Klein már egészen fiatalon is rajongott az anime témáért – a Birdhouse-nál töltött időszakában is volt ilyen stílusú lapja. A gördeszkagrafika a nyolcvanas-kilencvenes években teljesen más világot képviselt: sokkal merészebb, cenzúrázatlanabb volt, ahol a művészek jobbára kompromisszummentesen valósították meg saját ötleteiket. Szinte biztos, hogy semmilyen marketingcsapattal nem egyeztettek. D.I.Y (csináld magad) mozgalom eredeti szelleme ekkor még átsugárzott a skate-kultúrán. Persze a történetet el lehet mesélni egy másik szemszögből is: rengeteg deszkalap dizájnt tiltottak be vagy pereltek be. De ez már egy másik fejezet lenne.
A Hook-Ups mindig is az a márka volt, amelyre gyerekként vágytál,
de tudtad, hogy anyukád soha nem fogja megvenni.
Érdekes módon a School Sucks pólók viszonylag könnyen megúszták a felháborodást, azonban akadt néhány dizájn, amely alaposan kiverte a biztosítékot.
A rajzolt figurák néha bugyit, cicit, vagy miegymást villantottak – de a legnagyobb botrányt talán az a grafika okozta, ahol két lány éppen egy banánt majszol. Ez már túl soknak bizonyult a kaliforniai anyukák számára.
Ezekre végül tilalmat szabtak ki, így a kaliforniai iskolai körzetek (California Area School District) területén nem lehetett viselni őket. Amivel csak egy dolgot értek el, minden gyerek ilyet akart, másfelől a képregényrajongók is imádták a Hook-Ups pólóit, így a márka nemcsak a gördeszkás közegben, hanem a popkultúra szélesebb spektrumában is népszerűségre tett szert.
Az Alice in Wonderland lett minden idők egyik legtöbbet eladott lapsorozata, ráadásul úgy, hogy egyetlen profi deszkás neve sem szerepelt rajta.
Nem szabad elfelejteni, hogy a Hook-Ups-lapokat nem lehetett minden sarkon megvásárolni – kizárólag a helyi, autentikus deszkás boltok kínálatában voltak elérhetők. Ez egyfelől romantikus nosztalgiát idéz, másfelől azonban rávilágít a márka szomorúbb oldalára is. Az igazán nagy hasznot ugyanis nem Jeremy Klein zsebelte be, hanem a Blitz Entertainment, amely a Hook-Ups forgalmazásáért felelt. Ironikus módon azonban még ők is nagyot buktak a végén. A márka ugyanis a Blitz Distribution család része volt, akik akkoriban olyan márkákat forgalmaztak, mint a Birdhouse, a Black Label és a SK8Mafia.
Az első korai hype után a Hook-Ups mögé álltak miközben még nagyobbat szakítottak rajta. Ekkor kapott vérszemet a cég, majd merész lépésként cipőgyártásba is kezdett – igen, még ilyen is vala! Ez a próbálkozás azonban messze nem hozta a várt eredményeket, és a márka népszerűsége visszaesett. Végül a Hook-Ups újra Jeremy Klein kezébe került, visszatérve a gyökerekhez. Az elmúlt 10 évben az anime mainstream fellendülése határozottan túltelítette a piacot. Klein volt az egyik első fecske, aki polgárpukkasztásból rajzolt fétiscsajokkal sokkolta a világot. Sportághoz tartozó grafika sosem volt ennyire szabados, mint a Hook-Ups.
Ha már Hook-Ups, akkor hot shot is – érti aki érti.
A Rémségek kicsiny Klein boltja nem csupán merész grafikáiról vált híressé, hanem arról is, hogy a Hook-Ups első videója, az Asian Goddess (1994), stílusában és zenei világában teljesen kilógott a kor gördeszkás kultúrájából. A nyolcvanas évekbeli japán szintipop, amely a videó aláfestéseként szolgált, éles kontrasztban állt az akkori deszkás videók megszokott punk vagy hiphop hangzásvilágával
Érdekes csavart ad a történetnek, hogy bár a videóban olyan legendák bukkantak fel, mint Geoff Rowley, Tom Penny, Rune Glifberg, Willy Santos vagy Tony Hawk, egyikük sem volt hivatalos Hook-Ups csapattag. Valójában Hook-Ups-csapat soha nem létezett – ez is különleges színfoltja a márka történetének. Ahogy az is, hogy több kaszkadőrmutatványnak beillő őrültséget tartalmazott. Példának okáért Klein lángoló ruhában deszkázott, furgonnal ütközött, mindezt jóval a Jackass előtti időkben.
A Destroying America második Hook-Ups videó már majdnem Jackass, de mindenképp CKY-stílus, csak komolyabb gördeszkás jelenléttel. Mark Gonzales, Heath Kirchart, az akkor még inkább deszkás, mint prankster Bam Margera, Willy Santos és persze Klein vitte a lángoló turnét.
Az 1999-es Hook-Ups Tournak a TransWorld Skateboarding magazin külön cikket is szentelt.
Klein erről így számolt be erről: „A kimondatlan igazság az volt, hogy bármikor meghalhattunk volna. Az életünket egy olyan srác kezébe helyeztük, aki korábban kaszkadőrműsorokat rendezett a Universal Studiosban. Ránk hagyott négy hatalmas propántartályt, és egy nyolc láb magas, csövekből és tömlőkből összeeszkábált fekete szörnyeteget, amely lángokat okádott. A hőmérséklet olyan extrém magasra emelkedett, hogy amikor áthaladtál a tűzkarikán vagy akár csak elmentél mellette, tilos volt levegőt venni – különben a tüdőd megéghetett és összeeshetett. Valószínűleg jobb volt, hogy indulás előtt nem mutattuk meg a stábnak, mit csinál a tűzkarika, mert biztos lett volna, aki azonnal lemondja. De mindenki azt hitte, hogy ez olyan lesz, mint egy normál túra, Hook-Ups stílusban: egész éjszaka vezetni, deszkázni egy kicsit, dedikálni, szemetelni, tűzijátékot lőni, és újra indulni. Nem az volt.”
A valós veszélyek közé tartozott az is – ami miatt szinte minden államban megbüntették őket, továbbá megígértették velük, hogy az első adandó alkalommal kipakolnak –, hogy a nagynyomású palackokat egyáltalán nem szabadott volna emberek között, egy furgonban szállítani. Az ilyen anyagok szállítására külön járművek vannak kialakítva, speciális tartályokkal és biztonsági előírásokkal.
Férfikezek a lányok mögött, avagy a Hook-Ups grafikusai
Ha vonzanak a 90-es évek furcsa grafikái, vagy épp ezek keltették fel az érdeklődésedet a gördeszkás dizájn világa iránt, akkor, akkor Sean Clivert és Mark McKee-t minimum ismerned kell. A témáról van külön cikkünk is ITT.
Jeremy Klein is előszeretettel rajzolt anime lányokat, de sokkal lassabb tempóban dolgozott, mint Sean Cliver. Clivernek ráadásul megvolt a maga egyedi stílusa, amely azonnal felismerhetővé tette alkotásait. A mai manga-inspirált cégek gyakran csak copycat másolatok. Éppen ezért a Hook-Ups grafikái még ma is különlegesnek és autentikusnak hatnak – egyedi látásmódjuk és provokatív stílusuk révén a márka időtálló maradt.
„Ami az animepornó műfajt illeti, sokan azt gondolják, hogy mi igazi szakértők voltunk a témában, de ez nem igaz. Akkoriban ilyen mangák beszerzése amúgy is nehézkes volt. Az egész tulajdonképpen Jeremy Klein egy vicces ötletéből indult ki” – mesélte Sean Cliver a kétes manga szakértelmükről. „Jeremy adott egy vázlatos elképzelést arról, mit szeretne látni, így lényegében csak egy bérelt kézpár voltam. Mellesleg valószínűleg ő volt a legjobb művészeti igazgató, akivel valaha együtt dolgoztam. Klein őszintén élvezi és nagyra becsüli a gördeszkázás grafikai oldalát.”
Kevesen tudják, hogy a Hook-Ups nemcsak az anime lány sorozattal aratott sikert, hanem egy valószerűtlen kungfu-sorozattal is.
Ha érdekel a téma, egy Hook-Ups pólógyűjtő videóját ajánljuk figyelmetekbe.
A Hook-Ups portfóliójában ott volt a Devilmen sorozat is, amely stílusában egy klasszikus Marvel vagy manga képregényszörny hangulatát idézte meg. Emellett azonban akadtak olyan, ma már biztosan komoly jogi problémákat felvető dizájnok is, amelyek ázsiai stripper-lányok fotóit használták fel. Nagy valószínűséggel ezek a képek engedély nélkül kerültek fel a termékekre, lévén a kilencvenes években egy ilyen jogdíj rendezésére aligha lett volna anyagi lehetőségük.
Kézműves deszkázás: Hook-Ups jelen és múlt
A kilencvenes években a Hook-Ups provokatív anime mintájú pólói és deszkái forradalmiak voltak. Azonban a manga- és anime-tematikájú piac az évek során túltelítődött, ezért Klein sokáig tudatosan távol maradt ettől a vonaltól. Aztán minden bizonnyal ő is észrevette az online piacon zajló nosztalgiahullámot, ahol egy-egy használt Hook-Ups póló akár 200.000 forintért is gazdát cserélt. Ez inspirálhatta, hogy a Covid alatt több régi dizájnt is újra kiadjon saját oldalán,
A JK Industries – Jeremy Klein márkája – önmagában is különleges történet. Hosszú ideig kicsi, szinte családias vállalkozásként működött. Egy érdekes részlet: ha rendeltél tőlük, és kérted, maga Klein írta alá a deszkalapokat. Ez a fajta személyes gesztus azóta is egyedi értéket ad azoknak a termékeknek, amelyeket kínált. Ma a gördeszkás multik gyakran nagyüzemben gyártják a jellegtelen, nagymellű anime karakterekkel ellátott termékeket, vagy egész egyszerűen licencmegállapodásokat kötnek nagy képregénygyártókkal.
A Hook-Ups deszkái kézi szitanyomással, limitált példányszámban készültek, ami hűen tükrözte Klein elkötelezettségét a művészi színvonal iránt. Ez a független D.I.Y. iskola öröksége, amely a gördeszkázás aranykorában született.
