Barion Pixel

Bam Margera, avagy az elromlás művészete

Benedek Csanád

2022.06.18.

17.5 perc

Ami elromolhat, az el is romlik. Így szól Murphy első törvénye. Ami sajnos hatványozottan igaz erre a fura, őrült srácra, aki akár pro deszkás is maradhatott volna vagy független filmes, ha nem megy a könnyű pénz és a realityk világa felé. De arra ment.

Lehetne a cikk címe „Az ember, aki ott se volt”. Bam saját bevallása szerint (amit elvonón számolt ki) volt három év az életében, amikor minden egyes nap ivott. Amikor ezt a cikket írom (2022.06.15) Margera épp szökésben van egy elvonóról. Elkötött egy kocsit, senki nem tudja hol van. Szóval lehet mondani, hogy nem Bamnek van alkohol problémája, hanem az alkoholnak Bam problémája. Ilyen szoros a kapocs.

Brandon útja Bamig
Brandon Cole Margera 1979-ben született West Chesterben, Pennsylvaniában. Nagyapja hároméves korában „Bam Bam”-nek nevezte, miután észrevette, hogy szándékosan szeret belerohanni az ajtóba, falba. Idővel ezt a becenevet iskolatársai „Bam”-re rövidítették. 2007 óta hivatalosan is ez a neve.

Margerát ma már figyelem- és viselkedészavarral diagnosztizálnák. Ugyanis nem tudott rendesen, folyamatosan figyelni és tanulni. Akkor sem, amikor nagyon akart. Érdemes amúgy észrevenni, hogy a Jackass tagsága közül milyen sokan ADHD és egyéb komolyabb mentális problémával is küszködtek mielőtt sikeres alkoholisták és drogosok lettek volna. Nem akarom elviccelni, mert tényleg a médiagépezet producereinek felelőssége is, hogy nyilvánvalóan zavaros, autisztikus embereket engedtek a reflektorfénybe, akikre rászabadult a siker mindent átka is, feldolgozni meg láthatóan nem tudták.

Bam amúgy nem volt hülye gyerek. Bár fél év után abbahagyta a középiskolát, de anyja otthon tanította, leérettségizett. Meglepő módon kiváló eredménnyel.
A GED-pontszámai alapján mehetett volna egyetemre is.

Az egész BAM jelenséget az elején kell megfogni. Margera egy igazi nagy kérdőjel. Tehetséges volt gördeszkázásban is, okos volt. Szülei relatíve jómódban éltek. Egy klasszikus elpazarolt tehetség, ami elégett a népszerűség oltárán.

Van egy dolog, amit fontos tudni vele kapcsolatban, ez alapján jobban lehet érteni az állandó szájalását a Jackass videók körül. A lényeg, hogy a Jackass létrejötte legalább annyira Margera is, csak ezt sokan elfelejtik.

Jackass előtti Jackass: CKY!
Margera már Knoxvillék előtt tiniként is nagyot jött. 1 millió dollárt zsebelt be a CKY-ból, ami egy deszkás gyökerekkel rendelkező polimorf brand volt. A CKY a „Camp Kill Yourself” rövidítése, amely egy zenekart, videó sorozatot és egyben egy baráti társaságot jelölt, akik filmre vették ön- és közveszélyes marhulásaikat, deszkával, vagy anélkül.

Aztán ahogy kijött a Jackass, és a srácok híresek lettek, most kapaszkodj, Bam Margera
(a Jackassnek is köszönhető népszerűsége miatt), csak a CKY videókból csinált 10 millió dolcsit.
Ez biztos nem csak az övé, de akkor is, na.

A többi Jackass tag még csak kapiskálta miként lehetne a hírnévből valami pénzt csinálni, Bam már befordult a Lamboval a sarkon, mindezt 20 évesen. A CKY nevet bátyja, Jess Margera bandájával, a szintén CKY-al osztják meg, amely a Sleepaway Camp című film előtti tisztelgésként lett kitalálva. Már ezekben a korai videókban Margera sok barátja szerepel, köztük Ryan Dunn, Brandon DiCamillo, Rake Yohn, Chris Raab és Brandon Novak. Ők a CKY crew néven ismert laza kollektíva. A videó- és zenekarprojektek szorosan kapcsolódtak ebben az időszakban

A CKY sikerét követően a Big Brother (gördeszkás videó és magazin, nem a reality show) korábbi szerkesztője, Jeff Tremaine felfigyelt Margera videóira, és behívta a csapatba, amelyből végül az MTV Jackass lett. Margera és Ryan Dunn kerültek be, míg a CKY stáb többi tagja különböző mértékben mellékszerepeket játszott. Az első Jackass-filmben több rész is CKY-stílusú darab volt, amelyet West Chesterben és környékén forgattak, de a második film hasonló jeleneteit eltávolították, miután Margera nagybátyját, Vincent „Don Vito” Margerát letartóztatták két kiskorú nem megfelelő megérintésének gyanúja miatt. Khmm.

Jackass utáni Jackass
A Jackass után Margera megkapta a saját MTV-sorozatát, a Viva La Bamot, amely öt évadon keresztül futott. A show Margerát és barátait követte, miközben különféle marhaságokat és küldetéseket hajtottak végre. A műsort elsősorban West Chesterben forgatták, de ellátogattak New Orleansba, Las Vegasba, Los Angelesbe, Brazíliába, Finnországba, Mexikóba, Hollandiába és Erdélybe is. A szokásos sorozatok mellett a különleges epizódok között szerepel a „Viva La Spring Break” és egy „elveszett” epizód a Viva La Bands CD-n.

2007-ben Margera eljegyezte akkori barátnőjét, és az esküvőt a Bam’s Unholy Union néven közvetítették a Viva la Bam folytatásaként. A műsor Margerát, akkori menyasszonyát, Missy Rothsteint és barátaikat követi nyomon az esküvőjük előtt. Ez már bőven a bulvár és a reality hamis valóság sodra is. 2008-ban Margerának Brandon Novakkal együtt volt egy kiemelt statiszta szerepe Gina Lynn pornóművésznő felnőtt filmjében, a The Fantasstic Whores 4-ben. Tökös lett.

2016 márciusában Bam és édesanyja, April Margera megjelent a VH1 Family Therapy című valóságshow-ban Dr. Jenn-nel, hogy foglalkozzanak Bam önpusztító viselkedésével. Amikor öngyilkossági kísérletet fontolgatott szintén egy tévés pszichológust hívott fel és a People magazinnak nyilatkozta le a diagnosztizált mentális problémáit.

Nem az a célom, hogy felsoroljam Margera összes műsorát és szerepét, csak érdemes észrevenni az ívet, ahogy kapaszkodik a reflektorfénybe és ha más nincs, a valós problémáit teszi a kirakatba. Ez egy szomorú pályaív.

Lehetne egy gördeszkás Bam Margera fejezet is, de nincs. Ennek ellenére sok vitát kavar, hogy Margera ártott vagy használt a gördeszkázásnak. Elsősorban nem is az önsorsrontó punk hozzáállása miatt. A gördeszkavilág sok nagy ikonja szintén nehezen lehetne gyerekek példaképe. A Flip Hate, Kill, Destroy mottója, vagy a Baker Bootleges arcok PD-piss-drunk hozzáállása sem túl píszi. Margera felcukrozott show-világa viszont vonzotta a befektetőket, népszerűsítette a gördeszkát, kérdés hogy a gördeszka ezt akarta-e.

Bam pályafutása kezdetén komolyan gondolta a deszkázást, sokat és lelkesen nyomatott. 1997-től a még ismeretlen Margerát a Toy Machine szponzorálta. Itt hozzáteszem, hogy a Toymachines srácok első körben iszonyat pénzt húztak le Bamről a CKY-videók terjesztése ürügyén.

2001-től Margera tagja volt a Element csapatának. Többek között szponzorálta a Speed Metal Bearings, Adio Footwear, Electric Sunglasses, Volcom, a lista hosszú. Margerát a Tony Hawk’s videójáték-franchise szereplőjeként animálták, különösen a Tony Hawk’s Pro Skater 3-ban, a Tony Hawk’s Pro Skater 4-ben, a Tony Hawk’s Undergroundban és a sor hosszú. (Ne feledjük hány arra érdemesebb deszkás nem került bele.) Igazából az az érdekes Margerában, hogy a Jackass körben ő volt a deszkás, aki barmul a többi marháskodó között. Aztán végül a deszkás jelző valahogy elmaradt.

Indy BAM
A független filmes Margera nem egy mondvacsinált dolog, tényleg készült filmeket csinálni és több forgatókönyvet is írt. Az, hogy ezekből nem lett semmi Bam hektikus életmódjának és szétesésének köszönhető.

Margera három független film írója, producere és főszereplője. Társírója, rendezője és főszereplője a Haggard (2003) című független filmnek, amely barátja Ryan Dunn életének valós eseményein alapul. Dunn magát alakította a főszerepben, míg Margera „Valo”-t, egy félig (be)képzelt karaktert, amit saját élményei, valamint a HIM énekesének Ville Valonak a történetei alapján formált meg.

Margera rendezte a Minghags című filmet is, amely korábban Kiss a Good Man’s Ass címet viselte. A film a Haggard laza folytatása.

Szintén 2008 decemberében Margera kiadott egy karácsonyi témájú utazófilmet, a Bam Margera Presents: Where the #$&% Is Santa? címmel. A film arról szól, hogy Bam és barátai a sarkkörre mennek, hogy megtalálják a Mikulást. A film Finnország sajátos bemutatása. A finn rock amúgy is megérne egy fekete misét. A film tele van a finn glamrock sztárjaival. Szerepel benne Ville Valo a HIM-ből, a Dudesons, a Hanoi Rocks és a Mark the Bagger. Amúgy a finn metál adódó szupersztárjait Amorphis, Children of Bodom, Apocalyptica, Nightwish, Impaled Nazerene nem sikerült lencsevégre kapni, ez a HIM-nek bőven köszönhető.

BAM és a zene, avagy a kulturális HIMlő

A HIM-es tojás
Margera, ha a pokolba fog jutni, az egyik oka az lesz, hogy egy jobb sorsra nem(!) érdemes nyálmetál zenekarnak akkora marketinget csinált, amit soha egy másik finn zenekar sem kapott meg az élettől.

A HIM mindennek a gyűjtőhelye, ami pózerség. Egy giccs-saláta glamrockból, gótikus metál vonaglásból és fiúzenekarokat megszégyenítő szerelmes szövegekből. Na, ez Bam Margera kedvenc zenekara. Már az is egy jel, ha valakinek egy kedvenc zenekara van. A HIM szívpentagramm logója úgy égett bele a gördeszkás kultúrába, mint az emos fekete szemfesték a vörösre sírt tini lány szemekbe. Nyálmetál, amin elcsúszott az ellenkultúra. Így lesz a lázadásból pop.

2005-ben Margera egyébként elindított egy zenei kiadót, a Filthy Note Records-t, és klipeket rendezett a Clutch, a Turbonegro, a Viking Skull, a Vains of Jenna, a 69 Eyes, és a CKY (a zenekar) számára. A finn HIM együttes számára egészen sok klipet is rendezett, a „Buried Alive by Love”-ot, a „The Sacrament”-et, az „And Love Said No”-t, a „Lost Boys”-t és a „Solitary Man”-t. A Gnarkill nevű, furi bandában is billentyűzik Brandon DiCamillo, Jess Margera, Rich Vose és Matt Cole társaságában

Bam Margera és Ville Valo (HIM)

Margera másik bandája az FFU-Fuckface Unstoppable igazából egy vicczenekar. De ez nem akadályozta meg, hogy még egy új banda is legyen ebből, a The Evesdroppers, ami 2016-ban adott ki saját albumot. Igazán nem lehet azt mondani, hogy Bamet nem érdekli a zene, annak ellenére, hogy cikizem az ízlését, Margera, ha nem fut be reality filmes karriert vagy gördeszkás karriert, egész biztosan zenélt volna. Mint ahogy zenél is, akár van benne köszönet, akár nincs, ez nem csak egy apró fellángolás.

Doku Dunnról
2011-ben egy autóbalesetben meghalt Margera szívbéli legjobb barátja Ryan Dunn. A Margera-jelenséget ebből az esetből lehet a legjobban megérteni. Valójában ez az, ami egy modern dráma története lehetne. Valaki, aki épp negatív spirálban van, erre barátja halála még mélyebbre löki, terápiának, tisztelgésnek és kegyeletnek szánva nekikezd minden pénzt megmozgatva, majd nem csinálja meg azt, amit a legjobban meg akart csinálni, ezért a szégyen és az önmarcangolás miatt még mélyebbre kerül.

2015 januárjában Margera bejelentette, hogy egy önéletrajzi dokumentumfilmen dolgozik, amelynek premierjét a közeljövőben reméli. Április 9-én megjelent a film első előzetese I Need Time to Stay Useless címmel a YouTube-on és más médiában. Margera elmondása szerint a film már három éve készül, és a nézők számára bepillantást ad a gyermekkorába, karrierjébe és hírnevébe, miközben főként Dunn halála utáni felépülésére összpontosít. Dunnt, Brent Hinds, a Mastodon zenekar gitárosa alakítja szürreális „fantasy közjátékokban” kapcsolódnak a vidám és a sötét pillanatok a jelennel.

Kíváncsian várjuk, vártuk.

A YouTube 2015-ös kérdez-felelekje során Margera kijelentette, hogy a film neve I Need Time to Stay Useless-ról Earth Rockerre változik, és 2016 februárjában kerül bemutatásra. A Vice’s Epicly Later’d 2017-es évadának premierjében Margera kijelentette, hogy miután négy évig folyamatosan dolgozott a filmen, néha hetekig, eljutott arra a pontra, hogy elege volt ebből. Margera kijelentette, hogy hozzávetőleg tizenegy terabájtnyi videófelvétele van, és lehetetlen kétórás filmmé leszerkeszteni. Arra a kérdésre, hogy a projekt pillanatnyilag szünetel, azt válaszolta, hogy igen.

Lehetett volna
Lehetett volna ez egy vicces cikk is Margera viselt dolgairól , de nem lett, mert tragikus ahogy egy ember elveszik a média és a belső élet labirintusaiban. Igen, lehet vicces történeteket felfűzni arra, hogy valahogy mindig Izlandon szívja meg legjobban.

● 2013 júliusában Margerát az izlandi Keflavik repülőtéren tartóztatták le, miután az előző évben egy autóbérlési vitát követően kártérítés nélkül hagyta el az országot.
Margera 2012-ben egy izlandi nyaralása során bérelt egy Toyota Land Cruisert, amelyet öt nappal később „szörnyű formában” adott vissza, de elhagyta az országot mielőtt kifizette volna a kárt.

● Az izlandi Secret Solstice Fesztiválon a Glacier Mafia nevű helyi rapcsapat megtámadta egy bárban és megverte. Aztán izlandi biztonsági őr hölgyekkel is verekedésbe keveredett.Ez szép átkötés lehetne Bam furcsa verekedős viszonyára a nőkkel, ami lájtosan szubmisszív. Mindig ő provokálja és a végén őt verik el. Verték meg őt nők Kolumbiában, Angliában, Izlandon és természetesen Amerikában többször is.

Ezek közül a kedvencem egy 59 éves afroamerikai nő, aki baseballütővel verte le. Az állítólagos támadó, Elizabeth Ray szerint azért, mert Margera állítólag „niggernek” nevezte. Margera tagadja, hogy kimondta volna ezt a szót, és azt állítja, hogy csupán „őrült kurvának és idiótának” nevezte. Ja, így oké. Akárhogy is volt, látható, hogy Bam szereti a nőket provokálni.

Az egyik komolyabb hétéves párkapcsolata sem úgy ért véget, ahogy elképzelnénk, hogy a férfi zaklatja a nőt, hanem pont fordítva. 2006 novemberében Margera védelmet kért és távolságtartásit a volt barátnőjével szemben miután az állítólag betört a házába és fenyegette.

Ha valami nem romlik el, az nincs is rendben.”

A People magazinnak adott interjújában mesélt mentális és egészségügyi problémáiról, köztük a szorongásról, a bipoláris zavarairól, kényszeres evészavaráról, bulimiájáról, és elárulta, hogy egészségtelen életmódja hogyan kényszerítette arra, hogy öt év után újra kelljen tanulnia gördeszkázni. És az igazán soha nem látható súlyproblémáiról. Ha valaki megnézi a nagybácsiját Don Vitot vagy a Margera apukát, nem is értjük, hogy lehet ilyen relatíve fitt Bam. Hát úgy, hogy mint egy modell, koplal és hánytatja magát.

Margera megtanulta, hogy tetszés szerint is lehet öklendezni a Tequila Stuntman” nevű trükk miatt. „Azt hiszem, azért kezdtem el kényszeresen hányni, mert megtanultam, hogyan kell csinálni, és az éjszaka végén mindig úgy éreztem, túl sokat ittam, és ha részeg vagyok, nagyon sokat eszek, azt kiöklendezem. Olyan volt, mintha jóllaktam volna, de ez nagyjából az alkoholnak volt köszönhető.”

A részegség és önéheztetés fázisai közben meg kényszerevészeteket tartott.
„Egyszer ettem egy fagyasztott pizzát” – mondta, folytatva – „Annyira éhes
voltam, hogy meg sem vártam, hogy megfőzhessem, csak fagyottan ettem.”

A Vice-nak adott 2017-es interjújában Margera elmondta, hogy becslései szerint három évig napi rendszerességgel ivott, és nem nagyon érdekelte, hogy mit is. „A legrosszabb esetben valószínűleg csak 11 óra körül ébredek fel, és azonnal elkezdek vodkát és lila Gatorade-t inni” – hozzáfűzve Margera, hogy „Az éjszaka végére valószínűleg meglesz az öt liter tömény.”

Állítólag józanul jobbára ártalmatlan, de a bal fék nem működik
2015 óta folyamatosan ki-bejár az elvonókra. Egyébként több interjúban elmondta, hogy az életveszélyes marhulásoktól hemzsegő életrajza ellenére a legrosszabb sérüléseinek nem sok köze van a Jackass-es munkájához. Azokat általában csacsi részegen hozta össze.

Jelen pillanatban épp menekül a józanság elől, vagy önmaga elől. Bam két napja eltűnt,
miután illegálisan elhagyta a floridai rehabilitációs intézményt, ahol kötelező volt lennie.

Az intézmény egyik vezetője a rendőrségnek elmondta, hogy a 42 éves Margera bírósági végzés alapján kapott kezelést az intézményben, de nem volt elégedett a létesítménnyel vagy annak szolgáltatásaival. Ahelyett, hogy folytatta volna a központban való terápiát, meglovasított egy kocsit, majd telefonon közölte, hogy egy másik rehabilitációs intézménybe jelentkezik be Florida ugyanazon a részén. Hát nagyon nagy ez a Florida, mert Bam egyelőre nem érkezett meg és életjelet sem ad magáról.

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

J. Grant Brittain, aki nemcsak művészetté, hanem egy életforma kifejezőeszközévé tette a gördeszkás fotózást

Ridin’ High. Keretbe foglalt pillanatok.

Törvényen kívüli deszkások

Ryan Sheckler és a siker ára

Rodney Mullen – Az ember, aki újra feltalálta a gördeszkát

Miért emelkednek a gördeszka lapok árai?