Barion Pixel

Ryan Sheckler és a siker ára

Benedek Csanád

2023.09.06.

11 perc

Akiknek elgurult a gyógyszere, vagy nincs ki a négy kereke. Szoktuk mondani, és tényleg. A brutális trükkök mögött azonban igazi elszánántság, már-már őrületbe hajló akarás lakozik. A Rolling Away Sheckler sztoriján keresztül mutatja be, hogy egy jó trükkre hány rossz jut.

Begurulva
Ryan Sheckler megnyomta az idei nyarat, és nem először. Végül is, ahogy ő maga mondja, 33 éves, és 31 éve gördeszkázik. Talán hamarabb tudott deszkázni, mint járni.

Majdnem 31 éve deszkázom, és most 33 éves vagyok. Őrültség ezt végig gondolni, de a „Rolling Away” és a „Lifer” erről szól. Ez a gördeszkázással járó utam, a bizonyítéka annak, hogy ez nem hasonlít semmilyen más sporthoz.” – Ryan Sheckler.

A filmben Sheckler a négy kis keréken zajló hihetetlen utazásán elmélkedik, bemutatva, hogy a
gördeszkázás miben is különbözik minden más sporttól. Selema Masekela fogalmazza meg találóan,
hogy a deszkázás tulajdonképpen a művészet, a sport és a performansz határán mozog. Minden nap más.

Rolling Away: A Skateboarding Documentary

A Rolling Away Sheckler elszántságának bensőséges ábrázolását adja, megragadva az amerikai álom, a nagyság iránti könyörtelen törekvés lényegét. Sokan itt azt gondolhatják elég csak odaszületni. Igen, az nem árt, de az sem, ha nem félsz véreset pipilni és pépeset enni hetekig. A test mindenfajta roppanása és törése, egyszóval a fájdalom része ennek a játéknak, ha a csúcsra akarsz benne jutni.

A doksi ezen kívül tényleg ihletet adhat a feltörekvő gördeszkásoknak és a sportrajongóknak egyaránt, bemutatva, hogy minden törekvés sikeréhez rendíthetetlen elhivatottságra és a sport iránti valódi szeretetre van szükség. A Rolling Away tulajdonképpen a Lifer Red Bull-videó Ryanhez kapcsolódó részének doksija. A kettő együtt működik igazán, hiszen részben a Lifer megfilmesítésére tett kísérletet takarja.

LIFER: The Ryan Sheckler Video Part

A Tova gurulva/ Elgurulva Sheckler lebilincselő hároméves útjáról szól, megörökítve azt a vért, verejtéket és eltökéltséget, ami ehhez a Liferben is látható videórész megalkotásához szükséges volt. A Rolling Away emellett elég nyersen és őszintén a gördeszkavideók fontosságával és a könyörtelen munkabírással foglalkozik, amely egy a sportot megváltoztató footage elkészítéséhez szükséges. Itt a gördeszka legnagyobb neveivel ülünk le egy asztalhoz, többek között Geoff Rowley-val, Paul Rodriguezzel, Tony Hawkkal, Eric Kostonnal.

Sheck (ler) your body

Az első komoly sérülésed után fog eldőlni, hogy szerelmes vagy-e, őrültje vagy-e ennek a sportnak vagy hagyod a fenébe.”Tony Hawk.

A gördeszkázás lassanként, apránként feldarabolja a tested. Mindig csak egy kis darab amortizálódik le.” – Geoff Rowley.

Minden tökéletes trükk, amit látsz, amögött hónapok, évek, életek vannak.” – Paul Rodriguez

Egy másodperc törtrészének pillanatáért, boldogságért éveket adsz oda.” – David Reyes.

Bármelyik idézet mehetne egy deszkás könyv hátsó borítójára. Azt a fanatizmust és rajongást a sport iránt, amit ezek a srácok éreznek, nem lehet megfizetni. Mi egy élet ára? Ez messze nem a hírnévről, a pénzről és a hype-ról szól. Ez az elkötelezettségről szól. Ámbár ha Tony Hawkon kívül valaki tudna a hypre-ról, a pénzről és a deszkázás iránti elkötelezettségről beszélni, az Sheckler.

Ryan az MTV által készített extra népszerű 2007-2009 között futó Life of Ryan című reality televíziós sorozat sztárja volt. Majd a Red Bull TV-n a Sheckler Sessions című rövid formátumú videósorozat négy évadában is szerepelt. Sheckler abban az időben rendre felkerült a „Minden idők 15 legbefolyásosabb gördeszkása” listára. Dőlt a pénz, de volt baj is. Ilyen szempontból vannak kihagyott ziccerek. Na, de ki is ez a világok ismerője, Sheckler?

80’s Baby Making Money
Ryan Allen Sheckler még pont behúzta, hogy 80’s baby legyen. Hiszen 1989. december 30-án született. Sheckler élete egy kicsit gördeszka-Truman show. Szó szerint a járással együtt tanult meg deszkázni, amikor is két évesen felfedezte apja gördeszkáját. Sheckler apu végig bátorította a kis csodagyereket.

Az angyalarcú deszkás tehetséget nagyon hamar felfedezte a deszkás világ és a média. Az Oakley és az etnies voltak az elsők a sorban, mindkettő már 7 éves korában kapcsolatba lépett Shecklerrel. Ráadásul mindkét brandnek a mai napig is A-kategóriás sztárja.

1999-ben, nyolc évesen, Ryan szerepelt a Big Brother Skateboarding magazin Kids Issue című számának címlapján. (Ez nem az a Big Brother, hanem az egyik legőrültebb deszkás videó és magazin.) Szülei nem engedték, hogy elolvassa a számot a benne található grafikai anyag miatt. A kiadvány ellenreakciója perekhez vezetett, amelyekben a magazint „csak felnőtteknek szóló” címkével kellett utána ellátni. A tartalma viccesnek szánt, de etikailag kifogásolható interjúkérdéseket tett fel kora tinédzser korú gördeszkás alanyoknak. Ezen kívül használati utasításokat tartalmazott a kábítószer-használatról tiniknek, önkárosító cselekmények elkövetési módjairól, valamint a magazinban explicit fotók is szerepeltek, hogy hogyan is kell veszélybe kerülni.

Big Brother Skateboarding – 1999
Ryan Sheckler 2003-ban

Az igazi veszély azonban nem itt leselkedett rá. 1998–2006 a még mindig nagyon fiatal gyerek a deszkás média reflektorfényébe került. 2003-ban Rodney Mullen és Daewon Song megalapították az Almost gördeszkás céget. Sheckler Greg Lutz-kával együtt alapító tagja volt ennek a csapatnak, az itt töltött idő alatt Ryan-t közben professzionális státuszba léptették elő.

Ryan közlegény megmenése
A kétezeres évek volt az extrém sportok boomja. Minden hirtelen nagy és komoly lett. Nagy pénz, még nagyobb tétekkel. Az ember csak járulékos veszteség. Ryan a gördeszka reflektorfényéből a bulvármédia rivaldafényébe került. Hogy mennyire akarta, mennyire nem, azt nem lehet tudni. Egy gyerek volt a cukorkás boltban.
A médiának akkor az SP-kinézetű, deszkás cuki fiúk kellettek. Ezt Ryan jól tudta hozni fizimiskára. Sheckler MTV-s valóságsorozata, a Ryan élete, 2007 augusztusában mutatkozott be. Jason Carbone és Sarah Kane voltak a sorozat executive producerei, és Sheckler mindkét testvére is szerepelt a sorozatban. A Life of Ryan reality 2009-ben három évad után ért véget, az utolsó évadban a tervezett epizódok csak fele készült el. Sheckler később elmagyarázta a gyártás leállítására vonatkozó kérését, amely teljesen az ő döntése volt:

Amikor elkezdtem a műsort, azt mondtam: ha ez elszakít a gördeszkás rajongóimtól és a gördeszkázástól, akkor nem fogok többet szerepelni.”

Sheckler ezekben az években az angyalarcú fiúból egy kigyúrt, szétvarrt, piás, miegymásos rocksztár lett. Egy naív fiúból, amerikai profi gördeszkás vállalkozó.

Ryan közlegényt csak Sheckler közlegény tudja megmenteni
Ryant leírhatnánk egy amerikai sablonközhelyel, azonban ő nem egy sima bulvárkarakter. Nem a hírnév tartja itt. Fel van rá varrva, hogy Skate Life Till Death /Gördeszkás élet a halálig. Ezt komolyan is gondolja.

Ryan Sheckler: My Ink

A Red Bullos doksi kihagyott ziccerei a Sheckler életének mélyén zajló változások. A mozgatórugók.

2017 végén Sheckler kijelentette, hogy alkoholista volt az elmúlt néhány évben, és mindig is küszködött ezzel a problémával. Egy Graham Bensingernek adott interjújában elmondta, hogy újjászületett keresztény. Ma már fontosnak tartja a vallásos lelki életet. Ez is egy érdekes téma. Hogyan mentette meg a buligyerek Ryant a belső Sheckler. A sok sérülésen és műtéten túlmenően, ami mindenkit elér, aki komolyan gondolja ezt az életformát. Ez mondjuk benne van a Rolling Away-ben.

Amit még érdekes látni, hogy Ryan ma már úgy edz, mint bármelyik világszínvonalú sportoló. Atlétikai pliometriát, ugrás tréning technikákat alkalmaz. Ennek során az izmok rövid időközönként maximális erőt fejtenek ki azzal a céllal, hogy növeljék az erőhatást. Ezen kívül olimpiai súlyemelési technikákat és egyoldalú erő- és stabilitásgyakorlatokat végez az erőnlét és a speciális alkalmazkodás minőségének megcélzására.

A Plan B-s időkben Danny Way megerősítette, egy a Jenkem online magazinnak adott 2013. januári interjúban, hogy Sheckler nem csupán egy helyes pofi a címlapfotókon. Szorgalmasabb az átlagnál: „Például amikor Kínában jártunk, egyedül Shecklernek több felvétele van erről az egy utazásáról, mint a Girl csapat összes kínai utazásáról a többieknek együttvéve. Nem akarok vitatkozni Girlről, csak megpróbálom perspektívába helyezni, hogy szerintem mi Ryan egyik erőssége.”

Ryan nem csupán az eladható karaktere miatt került oda ahová.

Atiba Jefferson gördeszkás fotóst (cikkünk róla itt) és Ricki Bedenbaugh operatőrt kérte fel Sheckler a legendás Costco-gap megörökítésére. (A Superfuture-videó egy epikus nehézségű trükköt is tartalmazott, amelyet Sheckler a „Costco-gap” néven ismert helyen pattintott ki.) A trükk a negyedik próbálkozásra sikerült, mellyel Sheckler rögvest a The Skateboard Mag címlapján landolt.

Ryan Sheckler’s Epic Kickflip Down The Costco Gap!

A Rolling Away egy szerethető kis doksi, érdemes rászánni a nem egészen egy órát. Ryan Sheckler végül is jól jött ki ezekből a rohanós évekből, amik oly sok kortársának megette a testét, de még inkább a lelkét. Megtörten bár, de törve nem továbbra is zúzza a témát. Hogy meddig? Hát ott van a balkezén: TILL DEATH!

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

J. Grant Brittain, aki nemcsak művészetté, hanem egy életforma kifejezőeszközévé tette a gördeszkás fotózást

Ridin’ High. Keretbe foglalt pillanatok.

Törvényen kívüli deszkások

Rodney Mullen – Az ember, aki újra feltalálta a gördeszkát

Miért emelkednek a gördeszka lapok árai?

Deszkás Odüsszeia