A sport, mint a szépség, erő és hit vallása
Bemelegítés
Nem a győzelem a fontos, hanem az őszinte részvétem. Besenyő Pista bácsi örökbecsű mondata a filmekről író zseniknek is szólhatna.
Olimpiai filmekről írni azt jelenti, hogy olimpiák előtt a nagy felpörgésben a sportújságírók 4 évente copy pastelgetik egymás cikkeit ugyanazon sportfilmekről. Nagy rohanásban vannak, tegnapra kéri a szerkesztő a cikket, és hát amúgy sem azért lettek sportújságírók, mert a film, mint művészet igen érdekelné őket. A kicsit cinikus nyitány csak annak köszönhető, hogy 10 perc keresgélés után már rögvest dilemma elé kerültem, hiszen annyi jó olimpiás film van.
Olimpia
Határok feszegetése: országé, emberé, képességé?
Fontos még egy szempontot behozni, amit a magyar emberek nem biztos, hogy értenek. Az olimpia nem pusztán sport és sportfilm. Mindig van valami magasabb, nemesebb cél, a nagy távlati cél elérése, sok küzdelem árán, és persze a dopping, a csalás kérdése, de ez minden sportfilmről elmondható. Az, amit nem szoktak tudni a magyarok, hogy a legtöbb nyugati országban, USA, Canada, Ausztrália stb. nem kapnak olyan támogatásokat a sportolók, mint nálunk, se a felkészülés alatt, se életjáradék szintjén az érem után. Ezt a keleti blokk sportháborús mentalitása és a kis országok kisebbségi komplexusa hozta be.
Csak az utolsó évek híreiből. Kanadai kajakosok saját maguk fizetik nagyrészt a felkészülésüket, Bethany Shriever BMX-versenyző közösségi finanszírozást indított, mert amikor meghívást kapott a tokiói olimpiára, az Egyesült Királyság nem tudta támogatni az utazását. Az ausztrál sprinterlány Riley Day pedig egy élelmiszerboltban dolgozott, hogy pénzt takarítson meg az olimpiára. Ehhez képest a magyar olimpikonoknak ez a munkájuk. Tehát amikor egy olimpikon történetéről szóló filmet nézel, akkor azért azt tudd, hogy legtöbbje bizony sokáig maga finanszírozta a sportéletét. Többet tett bele, mint a keleti blokk strukturálisan, állami pénzzel megtámogatott sportolói. Ezt végtelenségig tudom bizonygatni, ha valaki mismásolná.
Az 1964-es 100 m döntő győztesét, Bob Hayes-t ki se akarták engedni, mert a Dallas Cowboys féltette a focista futója állapotát.
Az olimpia nagy kérdése mindig az volt mennyire amatőr ez még. Valahol az, valahol nem, de az biztos, hogy a keleti blokk országaiban a legkevésbé magán és amatőr. Itt megint a demokráciák szabad vállalkozó szellemét kell megérteni, ahol az ember a csúcsra tör, a saját képességei által. A modern olimpia eredeti üzenete, a mi együtt, az ember határainak keresése, ami sokszor beleütközik a nemzet határaiba.
Nem véletlen, hogy az olimpia mottója is már nem „gyorsabban, magasabbra, erősebben”, hanem „gyorsabban, magasabbra, erősebben – együtt”
1956
Még egy mondat a profi amatőrökről
1956-ban volt az utolsó olimpia, amelyet még nem vettek meg a televíziós társaságok – amely egyébként miattunk ’56 őszén csaknem elmaradt. A mi kis országunk pedig nyert huszonhét érmet, de a világ nem látta. Amúgy szintén sajátosan szép pillanata a régi olimpiáknak, hogy akkor Ausztráliában, ‘56-ban hotel- és lakásínség volt, az olimpikonokat, vendégeket családoknál szállásolták el, nagy iszogatások mentek, a magyaroknak meg mind egy szálig menedékjogot kínáltak. Igazán volt valami bája a régi olimpiáknak.
Nácik és japánok: test vs. humánum
Ma a tévécsatornák minden nap hihetetlen mennyiségű videóanyagból válogathatnak. Amíg nem állt minden birkózószőnyeg salak és focipálya mellett egy erre szakosodott stáb, az olimpiák történetét neves rendezők dokumentálták, akik pompásan kivitelezett művészi összefoglalókban mutatták be az adott olimpia legfontosabb pillanatait.
A digitális film megsokszorozta a képet, de a művészet elillant.
Három dokumentum film és egy magyar ráadás.
A nemzetek ünnepe
A berlini olimpiász (1936)
Az első jelentős olimpiai filmet tetejébe egy nő rendezte. Jó, kicsit náci, de legalább nő, Leni Riefenstahl. Az akarat diadala révén már bevágódott Hitlernél. Itt jön az első vitatott kérdés. Bár hagyományosan az Olympiát is propagandamozinak tekintik, a rendezőnő állítása szerint az összefoglalót a NOB megrendelésére készítette, Hitler semmilyen szerepet nem játszott benne.
A mű megkerülhetetlensége más szempontból vitathatatlan: a rendezőnő itt fektette le a későbbi olimpiai és sportfilmek alapjait. Alaposan beleásta magát a sportokba, és kikísérletezte az egyes sportágak természetéhez leginkább illeszkedő technikát és esztétikát. Egyes szereplők (nem mindig a nyertesek) kiválasztásával több feszültséget ad a filmhez. Az Olympia a mai sportközvetítésekre is hatással van: a futóversenyek közvetítése például erőteljesen merít az első olimpiai film megoldásaiból. Már maga a filmből kivágott képek is igen ízléses zsánerfotók. Kár, hogy a horogkereszt árnyéka adja a kontrasztot.
Tokyo olympiad (1964)
A Kon Ichikawa által rendezett tokiói olimpia túlmutat az 1964-es nyári játékok puszta dokumentálásán, és egy össznemzeti víziót kínál a világ elsőszámú sporteseményéről, a versenyzők és a nézők szemével egyaránt. Tényleg úgy érzed, ez a népek ünnepe.
Eredetileg Japánt választották 1940-ben az olimpia rendezőjévé, de a második világháború kitörése miatt ez lehetetlenné vált. Japán agresszor szerepe is közismert. Mivel az ország a földig lett lebombázva a háború alatt, az 1964-es tokiói olimpiai játékok lehetővé tették Japán számára, hogy egy új Japán bemutatkozzon a világban. Tetejébe az 1964-es volt az első Ázsiában megrendezett olimpia. Ichikawa mesterművet alkotott. Egyszerűen, ha elkezded nézni, ott ragadsz.
Szakai Josinori (az olimpiai láng meggyújtója) 1945. augusztus 6-án, az atombomba ledobásának napján született Hirosimában. Magyar szempontból is érdekes kordokumentum a Tokiói olimpia, mivel az általunk favorizált sportok (kajak-kenu, vívás) helyett a filmben inkább atlétáink kapnak kiemelt figyelmet. Látható például a bronzérmes súlylökő Varjú Vilmos, az ezüstérmes kalapácsvető Zsivótzky Gyula, és a 800 méteres síkfutásban induló Szabóné Nagy Zsuzsa. A csapatsportok montázsa során a magyar-csehszlovák labdarúgó döntőt és a magyar-orosz vízipóló meccset idézi fel, a maratoni futás drámai végkifejletében pedig fontos szerepet kap Sütő József, aki végül az ötödik helyen futott be.
Ezen az oldalon az összes nagy olimpia filmjét megnézheted. Mi Ichikawa klasszikusát linkeljük be.
Így látták ők
Egy film, nyolc rendező (Visions of Eight, 1973)
1973-ban a müncheni olimpia több dolog miatt is különleges volt, az egyiket te is tudod, a terroristák ellopták a show-t. Például az azóta is egyedülálló nemzetközi rendezőgárda által jegyzett különleges tematikus doksi, magyar címén az „Így látták ők” elől.
A már említett Ichikawa mellett hét másik filmes is képviselte a világ különböző pontjait: Jurij Ozerov (Szovjetunió), Claude Lelouch (Franciaország), John Schlesinger (Nagy-Britannia), Michael Pfleghar (Németország), Mai Zetterling (Svédország), Arthur Penn (USA) és Milos Forman (Csehszlovákia).A nyolc rendező saját maga választotta meg a témáit. Lelouch például a vesztesekre fókuszált, míg Schlesinger a hosszútávfutókkal töltött el napokat. Részben a müncheni olimpia tragédiája ihlethette a rendező 1976-os Maraton életre-halálra című thrillerét is. Bár a különálló epizódok mind mesteriek, a nyolc művészhez nyolc teljesen más nézőpont társult.
A Visions of Eight patchwork-mozi. Nyolc alkotó, nyolc látásmód, nyolc szikár alcím.
Claude Lelouch skicce (A vesztesek) a legszívbemarkolóbb: a legyőzöttek, örök másodikok, szintidőn kívüliek, kiütöttek közelijeiből építkezve mutatja meg az élsport árnyoldalát. Az örökös negyedikeket, éremről lecsúszókat, akik legalább akkora klasszisok, mint a többi, de valahogy nem érnek oda. A Nike legendáriumában központi helyet elfoglaló Prefontaine is itt lett a csalódással felérő negyedik helyezett. Róla két film is készült.
Miloš Forman a tízpróbát mutatja meg sajátos, fanyar módon. Mestermunka Arthur Penn embertanulmánya (A legmagasabb), amiben a férfi rúdugródöntőt mutatja meg elemelve a valóságtól, csak a zörejeket és közönségreakciókat használva. Michael Pfleghara hölgyeket favorizálta a forgatás során, az édes-copfos szovjet tornászlányba valószínűleg bele volt zúgva, szerelmesfilmnek is beillik.
John Schlesinger kiélezett dramaturgiájú versenyközvetítésből felépített filmet adott le (A leghosszabb), amiben Ron Hill, brit futót követi a felkészüléstől a maraton 6. helyéig (a befutóban a magyar Szekeres Ferenc lohol mögötte). A Visions of Eight közös alapja, hogy szerettek belefeledkezni egy-egy tökéletes mozdulatba, olyan pillanatokat lestek meg, melyekben sok-sok év munkája összpontosult.
Egy a magyar ráadás
Küldetés
Kevés sport témájú filmnek sikerül mélységében megmutatni egy sportoló mindennapi harcait, érzéseit. Az egyik ritka példa Kósa Ferenc Küldetés című dokumentumfilmje, az öttusázó Balczó Andrásról. Ez egy bergmani felvetés, egy nagyon erős szubjektummal, egy megingathatatlan belső indíttatással beszélő embert mutat meg. Balczó roppant szabatosan, szinte poétikusan, de mégis keresetlenül fogalmaz a filmben. Az öttusázó összeszedetten vázolja fel a sportoló lelkében lejátszódó folyamatokat, balczói kifejezéssel élve „sorskörülményeit”, kegyetlen felkészülési periódusait. Nem is tudom, hogy valaha sportolót ilyen összeszedetten, ilyen hosszan hallottam-e beszélni. Nehéz eldönteni, hogy ez egy korszak vége, vagy ő akkor is kiemelkedett a többiek közül szellemi fölényével.
1962 óta nem tartott maga mellett edzőt, egyedül készült, mint ahogy maga mondta:
„nem lett volna olyan, aki nagyobb terhelést ró rám, mint én magamra”.
Balczó amúgy nem ült bele a tutiba, nem adta be a derekát a rezsimnek, elveihez mindig hű maradt. Igen, van ilyen is. Már eleve a szókimondó Küldetés miatt is kegyvesztett lett. Többszörös olimpiai- és világbajnok létére hat évig az öttusa-lovardában tette fel az akadályrudakat. Aztán szakított a sporttal.
A film a maga egyszerű elbeszélésmódjával végtelen alázatról, tisztaságról tanúskodik. Balczó mondatainak puritánsága, logikai ereje mai szemmel döbbenetesen hat, mert egyszerűen híján vagyunk az intelligensen nyilatkozni vagy gondolkodni képes sportolóknak.
Jég veled, megjött értem a tűzszekér
Minden lista kötelező darabja e két film. Az ihletett, és a másképpen ihletett.
Tűzszekerek
A nyitójelenete filmtörténeti klasszikus. Vangelis zenéje sokak szerint pátoszos, itt viszont tökéletesen el lett találva a sport étosza, és tiszta szépsége. A film is ezt taglalja, a hit, a szorgalom és a győzni akarás szempontjait. A film erőssége, a társadalmi osztályok, nézetek vallások becsatornázása. Eric, a skót presbiter Isten dicsőségéért fut, míg a zsidó származású Harold a győzelmeivel akarja bebizonyítani, megmutatni, hogy ér valamit. A feketéknek, zsidóknak, íreknek, olaszoknak, skótoknak az angolszász társadalomban a sport mindig is kitörési lehetőséget is jelentett. Az angol lordnak ez csak játék, a többieknek több mint játék. Ők hárman képviselik Angliát az 1924-es párizsi olimpián. Azon az olimpián, ami minden idők legrosszabbul szervezett olimpiája volt.
Jég veled!
„Nem a győzelem, a részvétel, hanem a fontos.” – Besenyő István
Jamaika a jamaikaiaké és a bob is. A White Man Can’t Jumpon kívül talán ezt ismerik a legtöbben a sportfilmek közül. Nem tudom, hogy valaki kimondta-e az eredeti címét, Cool Runnings, de szerintem a magyar címet se. Ez a jamaikai bobcsapatos film és kész.
A Jég veled! c. filmben minden megvan, ami egy parádés sportfilmhez szükséges. Mi lehet furább és megátalkodottabb egy jamaikai bobcsapat olimpiai álmánál, aminek tagjai még életükben nem láttak havat? A történet bármennyire hihetetlen, igaz történeten alapszik.
Futottak még
Az egyszer bátran nézhető filmek kategóriáját bővíti ez a kis lista.
Nem azt mondom, hogy ezek a filmek rosszak, hanem azt, hogy nem kimondottan az olimpiáról szólnak, ami inkább egyfajta keretként szerepel.
Sport és humor a bobcsapat nyomvonalán
Én, Tonya; Eddie a sas; a Tökéletlen talajfogás (The Bronze); The Cutting Edge igazából nézhető filmek, és a humor fegyvereivel tartanak görbe tükröt az olimpiát övező ego és dicsőség kultusznak.
Fejlődésfilmek
A sportfilmek legnagyobb baja ugyanaz, mint az életrajzi filmeknek. Pátoszosak és hajlamosak népmesei, legkisebb királyfi, szegény gyerek meghódítja a világot történetekbe gondolkodni. Az, hogy sok sportoló gazdag családból származik és sikeres, kedves ember vagy hogy a semmiből jövő szegény gyerek egy önző, szar alak, nem lehet témája, mert nem illik a sablonba.
Egyéni rekord
Ebből a kategóriából üt ki az 1992-es Personal Best (Egyéni rekord), ami egy női szerelmi kapcsolat, de biszexuális vonalat is sejtető lélektani dráma. Két nő és egy edző között. Üde színfolt a sablongyárban.
Miracle (Csoda a jégen)
Herb Brooks igaz történetét meséli el. Csak azért tettem a listára, mert ez tényleg egy „igaz” igaz történet, vagyis az IMDB is azt írja. Ez az egyik olyan film, ami szó szerint ragaszkodott hozzá, hogy azok a mondatok hangozzanak el, ami a valóságban is.
Brooks a játékosból lett edző, aki 1980-ban az Egyesült Államok olimpiai jégkorongcsapatát győzelemre vezette a legyőzhetetlennek tűnő szovjet csapat ellen. Fun Fact: Kurt Russell fizetéscsökkentést vállalt, hogy a szurkolóként használt 800-1000 statiszta a szendvics ebéd helyett egy teljes menüs meleg ételt fogyaszthatott. Kurt egy úr vagy.
A fekete szeptember filmen
Egy nap szeptemberben (1999), Munich (2005)
1972. szeptember 5-én a Fekete szeptember nevű palesztin terrorszervezet nyolc tagja átmászott az olimpiai falu kerítésén, és túszul ejtették az izraeli olimpiai csapat 11 sportolóját. Ezzel egy íratlan szabályt szegtek meg, az olimpia mindig fegyvernyugvást is jelentett. Mindkét film színvonalasan dolgozza fel a témát. Megtudjuk azt is, hogy a németek sem olyan precízek, mint azt gondolnánk.
A béke dúljon a világban: versenyezz, ne háborúzz
Pierre de Coubertin, a modern kori olimpia atyja a porosz-francia háború francia vereségének okait kutatta. Coubertin arra kereste a választ, hogyan hozhatja közelebb egymáshoz a nemzeteket, és hogy a fiatalok inkább versenyezzenek különféle sporteseményeken, mint háborúzzanak. 1890-ben részt vett a Wenlocki Olimpiai Társaság olimpiáján, és rájött, hogy az olümpiai játékok újjászervezésével el tudja érni céljait. Coubertin akkoriban egészen őrült gondolatokat fogalmazott meg, nők is versenyezhetnek, és legyen világbéke. Az egyik sikerült, a másik a látszat ellenére sikerülni fog. Csak így lehet odaállni a rajthoz, ha hiszünk az álmainkban.
