Insane in the Brain
Estevan Oriol legújabb dokumentumfilmjében visszanyúlt egy korszak idegrendszerébe, és újra áram alá helyezte azt. A Cypress Hill: Insane in the Brain nem kívülről szemlél, hanem belülről szólít meg, egy olyan ember narratíváján keresztül, aki nemcsak tanúja volt a történetnek, hanem szerves része is. Oriol neve önmagában is tényező: fotósként, kliprendezőként és vizuális krónikásként évtizedek óta dokumentálja Los Angeles utcáinak és a hiphop kultúra peremvidékeinek lenyomatait. A Cypress Hill esetében pedig ez a kapcsolat még bensőségesebb.
Oriol nemcsak megfigyelő volt – a Cypress Hill univerzumának egyik állandó szereplője. Három évtizeden át kísérte a csapatot fotósként, videósként, valamint turnémenedzserként. Ez a közelség minden képkockán érződik. A filmben nem ritka, hogy az interjúalanyok félbeszakítják saját történeteiket egy-egy félmondattal: „Emlékszel?”, „Ott voltál…” Itt nincs távolságtartó objektivitás, helyette bizalom van, a közös múlt és egyfajta kollektív emlékezet.
Azon túl, hogy az interjúalanyok szemmel láthatóan komfortosan érzik magukat a beszélgetések során, a film egy ponton Oriol személyes történetévé is alakul. Miközben az évtizedek alatt felhalmozott archívumában kutat – VHS-kazetták és filmtekercsek poros dobozait átnézve –, nemcsak a zenekar múltját fejti fel aprólékosan, hanem a saját életének lenyomatát is.
A régi képeket és sztorikat megidéző film kapcsán el kell sütnünk egy közhelyet is: nem csak azoknak ajánljuk, akik eleve szeretik őket. Valóban egy olyan csapatról van szó, amely megváltoztatta a világ zenei nézőpontját. DJ Muggsról külön ódákat lehetne zengeni – ITT meg is tettük. A dokufilmet nem akarom spoilerezni, sem fényezni, de azért finoman rálehelünk, és ahol lehet, elsimítjuk a karcokat – meg az arcokat.
Cypress Hill: Insane in the Brain full documentary
Egy gondolat a latinságról
Az első, már-már sértő leegyszerűsítés, hogy sok helyen úgy hivatkoznak az 1988-ban alakult Cypress Hillre, mint az első latin-amerikai produkcióra, amely elismertséget szerzett a hiphopban. Ez így, ebben a formában egyszerűen nem igaz. Csak a miheztartás végett fussuk le gyorsan a kekec kibicköröket.
Kid Frost – La Raza (Official Video)
Ha csak a nyugati partot vesszük alapul, ott van Mellow Man Ace és Kid Frost, akiknek a La Raza című klasszikusa rúgta be az ajtót. Amennyiben a teljes képet nézzük, a keleti parton is bőven találunk korai latino úttörőket. Példának okáért Rammellzee, Charlie Chase (Carlos Mendez) a Cold Crush Brothersből, DJ Disco Wiz vagy Vico C, akik Grandmaster C oldalán pörögtek. Ne feledjük: maga Caz találta ki a hiphop kifejezést – csak tudhatott valamit erről.
És akkor ott van az ESG, a bronxi lánytrió, akik ugyan nem klasszik rapben utaztak, de a hiphop hangzását megelőlegező groove-jaikkal legalább akkora latin gyökerű legendák. Nemcsak a chicanók voltak jelen a színen, hanem a nuyoricai puerto ricó-i közösség is masszívan formálta az egészet.
Ha most hallasz először Rammellzee-ről és ezekről az arcokról, akkor nagy eséllyel nem láttad a Wild Style-t. Márpedig anélkül nincs hiphop – ez esetben kénytelen vagyok ideiglenesen visszavonni a rapfan-igazolványodat. Bocs.
Ilyenkor szoktak jönni az okosok, hogy „jó, de ami igazán népszerű lett, az a mérvadó”. Nos, a kubai Mellow Man Ace volt az első spanyol ajkú előadó, aki valóban komoly sikert ért el: az 1989-es Mentirosa című, kétnyelvű kislemeze már széles közönséghez jutott el.
Mellow Man Ace – Mentirosa
Ez a kislemez végül platinalemez lett, amiért Mellow Man Ace-t gyakran a „latin rap keresztapjaként” emlegetik. Ezek fontos részletek, bár nem nekem kellene hangsúlyozni őket, hanem mondjuk a Wikipédiának – vagy akár ennek az egyébként kifejezetten jól sikerült dokunak. Valahol pont ez lenne a lényege. Csakhogy az amerikaiak egy ideje rá vannak csúszva a „legelső, a legnagyobb, a leg-leg” drogra, ráadásul csak szuperlatívuszokban tudnak nyilatkozni.
Nem baj, ha nem te vagy az első – az is bőven elég, ha te vagy a Cypress Hill. Több mint 20 millió eladott lemezzel és számos platinalemezes minősítéssel így is bőven beírták magukat a történelembe. Ami igazán durva: már a debütalbum dupla platina lett, a Black Sunday négyszeres platina, a Temples of Boom „csak” platina, de ha ugrunk egyet, még a Skull & Bones is eljutott idáig. Egy teljes évtizeden keresztül gyakorlatilag minden kiadványuk platinalemez lett – ez akkora fegyvertény, hogy még Puff Daddy is megnyalná a szája szélét, vagy a te szád szélét.
A Cypress Hill egyik legnagyobb, mégis kevésbé hangsúlyozott érdeme, hogy azon négy-öt
rapformáció közé tartozik, amelyek az Egyesült Államokon túl is népszerűvé tették a műfajt.
Miközben sok multiplatinás előadó jószerivel csak az amerikai piacon létezett, ők Európában
és Japánban is közönséget építettek. A fiúk a Ciprus-dombról, meg tudták szólítani a
berlini fehérkenyereket, és a japán sárga tengeralattjárókat is.
És van még valami: ha egy rockernek felteszed a kérdést, hogy melyik a kedvenc rapcsapata, jó eséllyel a Cypress Hill neve is ott lesz a listán. Kevés hiphop formáció tudott ennyire természetesen hidat verni a műfajok között. Előttük talán csak a Beastie Boys, az A Tribe Called Quest és a Run-D.M.C. volt képes hasonló áttörésre.
Megalacool a megacool
Spoiler alert – bocs, ezt muszáj.
Számomra az egyik legizgalmasabb tény, hogy ez a kőkeményen west coastként elkönyvelt banda valójában alig-alig chicano gyökerű. Mondjuk ki: ezt a csapatot két kubai és egy olasz rakta össze. B-Real, polgári nevén Louis Mario Freese mexikói apa és kubai anya gyermekeként született, de az anyja nevelte fel – így többet tudott a salsáról, mint a mariachiról. Sen Dog (Senen Reyes) és a már emlegetett Mellow Man Ace (Ulpiano Sergio Reyes) testvérek, akik a kubai Pinar del Ríóban születtek. Családjuk 1971-ben emigrált az Egyesült Államokba, és kezdetben a kaliforniai South Gate-ben telepedtek le. Érdekesség, hogy Sen Dog – vagyis Reyes – gyerekkori barátságot ápolt Dave Lombardóval, a Slayer legendás dobosával: ugyanabba a középiskolába jártak.
Visszatérve a testvérszálhoz: Mellow Man Ace valószínűleg élete egyik legrosszabb döntését hozta meg, amikor külön úton indult el. Eleinte minden őt igazolta – hatalmasat robbant, és gyakorlatilag a latin hiphop atyja lett. Csakhogy idővel a testvére bandája egyszerűen kinőtte őt. Az már egy másik kérdés, hogy végül miért nem sodródott vissza a trióba.
A Cypress Hill körül két komolyabb, mégis alig dokumentált sztori kering: az egyik Mellow Man Ace-hez, a másik Ice Cube-hoz köthető. Közös bennük, hogy kezdetben mindkét fél segítette a csapatot, később viszont elég csúnyán hátat fordítottak nekik – a konkrét beefekről viszont meglepően kevés szó esik.
1988-ban a két Reyes testvér összeállt a New York-i születésű Lawrence Muggeruddal – ismertebb nevén DJ Muggs, aki korábban a 7A3 tagja volt – valamint Louis Freese-zel, azaz B-Reallel, és megalapították a DVX (Devastating Vocal Excellence) nevű formációt. A csapat azonban hamar elvesztette Mellow Man Ace-t, aki szólókarrierbe kezdett. Távozása után a megmaradt hármas – Sen Dog, B-Real és DJ Muggs – nevet váltott, és egy South Gate-i utca nyomán Cypress Hill lett.
A korai évekről még annyit érdemes tudni, hogy Sen Kutya húzta bele B-Real-t a rosszba. Az 1980-as években Sen Dog – aki öt évvel idősebb volt B-Realnél – a „Neighborhood Family” néven ismert Bloods bandához tartozott, majd később bemutatta nekik barátját és leendő zenésztársát. Így mindketten a Family Swan Bloods tagjai lettek, amelyet akkoriban Neighborhood Family Bloods néven is ismertek.
Nem voltak nagy gangszták – ahogy Sen meséli, inkább elszívták a motyót, mint eladták. A fordulópont akkor jött, amikor a 17 éves Freese (B-Real) egy a Crips banda által elkövetett lövöldözésbe keveredett: egy üreges hegyű, 22-es kaliberű golyó átszakította a tüdejét. Levegő nélkül, élet és halál között fuldokolva jött rá, hogy a gengszterélet közel sem olyan vagány, mint amilyennek tűnik. Ekkor döntötték el, hogy inkább híresek és gazdagok lesznek. Persze ez nem így megy, de beletették a munkát, és füvesre térdelték a nadrágjukat.
Miután 1989-ben felvettek egy demót, a Cypress Hill megannyi kilincselés után végül szerződést kötött a Ruffhouse Recordsszal. A Ruffhouse a Def Jam mellett azon kevés korai kiadó közé tartozott, amely már akkor hitt a hiphopban, amikor a többség még csak legyintett rá. Ami meggyőzte őket, az DJ Muggs víziója volt: egy albumkoncepció, amely a South Gate-i Cypress Avenue tapasztalataiból táplálkozott. Ők akkor valamiféle latin N.W.A-ben gondolkodtak.
B-Real eközben életveszélyes sztorikat tálalt a kiadóknak – részben kitalált, részben kiszínezett történeteket, amelyek később a csoport debütáló albumának, illetve további anyagainak alapját adták. A paradoxon az, hogy miközben gengszterromantikát árultak, maga B-Real valójában távol állt attól az élettől, amit megénekelt. És ami még érdekesebb: nagyon úgy tűnik, hogy nemcsak a hangzást, hanem B-Real karakteres hangját is DJ Muggsnek köszönhetjük.
A kezdetekkor ugyanis Sen Dog számított erősebb MC-nek, idősebbként és rutinosabbként, ráadásul a lokális sztárnak számító testvérével (Mellow Man Ace) a háta mögött könnyen elnyomta B-Realt. Muggs viszont felismerte, hogy kell valami plusz: egy hang, ami kitűnik. Ő volt az, aki kimondta – nyersen és egyenesen –, hogy B-Real stílusa így még kevés, és ha nem változtat, örökre Sen Dog árnyékában marad.
Végül a zenekar egyik legfeltűnőbb ismertetőjegyévé B-Real eltúlzottan magas, nazális hangja vált. A Check the Technique című könyvben ő maga így írta körül a stílusát: „magas és idegesítő (…) az én nazális hangzásom olyasmi, amit én fejlesztettem ki… a természetes hangszínem nem volt elég kellemes DJ Muggs és Sen Dog fülének.” A How to Rap lapjain pedig már tudatosabb megközelítésben beszél róla: „ha ki akarsz tűnni, vagy egyszerűen csak egyedi akarsz lenni, akkor azt, ami megkülönböztet, a saját előnyödre kell fordítanod.”
Kezdetben egyébként maga B-Real is olcsó, buta trükknek tartotta ezt a magas orrhangot, de a meglepően pozitív visszajelzések hatására végül úgy döntött, hogy folytatja.
Az Art of Rap című filmben például a Beastie Boys hatását emelte ki, különösen Ad-Rock kapcsán, aki szintén hasonló, magas tónusban rappelt. Máskor Rammellzee nevét hozta fel inspirációként, aki időnként ugyancsak felcsúszott ebbe a fejhang tartományba. És ha már itt tartunk: Slick Rick vagy Shock G (RIP) is élt ezzel az eszközzel.
A siker titka
DJ Muggs életművét már kiveséztük: a fickó simán évekkel a kora előtt járt. Az MC Hammer-, Vanilla Ice- és Snow-féle beatek korszakában mindenki ebben az együtt ugrálós new jack swing stílusban látta a pénzcsináló hiphop jövőjét. A valóságban ezzel szemben nagyon kevés dolog terjed el pusztán a saját minősége miatt. A Cypress Hill korai sikeréhez is kellett pár szerencsés együttállás – és egy komoly adag marketing.
Az egyik kulcsfigura Ice Cube volt. Ez még bőven a featek előtti korszak: nem volt megszokott, hogy nagy nevek csak úgy „ráállnak” másokra. Cube viszont az N.W.A-ből való kilépése után új arcokat keresett, és láthatóan megkedvelte a brigádot. Hordta a pólójukat, feltűnt az első klipjükben (How I Could Just Kill a Man), és bár később összekaptak, akkoriban egy ilyen Cube-hype aranyat ért.
A másik fontos tényező a háttéripar: a Sony felvásárolta a Columbiát, a Columbia pedig a Ruffhouse Recordst. Így hipp-hopp lett pénz a hiphopra. Joe Nicolo és a Columbia gépezete nélkül a Cypress Hill aligha jutott volna be az MTV-re. És itt jön egy újabb, már-már abszurd szerencsefaktor: a Yo! MTV Raps egyik kulcsfigurája, Sophie Bramly francia producerként nem igazán beszélt angolul – így a Cypress Hill keményebb szövegei simán átcsúsztak, mert a zene bejött neki. A műsor pedig kulcsszerepet játszott a banda berobbanásában, hiszen máshol egyszerűen nem játszottak ilyen hangzást.
További adalék: a zenéjük bekerült a Juice (magyarul Hosszú lé) című filmbe. A saját mitológiájuk szerint ez volt az igazi áttörés – utána hirtelen mindenki a dalaikat akarta. Szerencséjükre ez még az a korszak volt, amikor 2Pac nem uralta teljesen a terepet, mint később a Harlemi ziccer idején, ahol tönkrevágta a filmzenét azzal, hogy a haverokat pusholta.
Végül 1991 augusztusában megjelent az első, cím nélküli albumuk – egyértelműen alapmű, igazi mérföldkő. A vezető kislemez a The Phuncky Feel One / How I Could Just Kill a Man volt, amelyet később rengeteget játszottak az egyetemi rádiók. Hihetetlen, de a Billboard Hot Rap Tracks listán az első helyig jutott, a Billboard Hot 100-on pedig a 77. helyet érte el.
Az albumról további két kislemez is megjelent: a Hand on the Pump és a Latin Lingo. Utóbbi különösen fontos darab, hiszen angol és spanyol szövegeket vegyített – ezt a kétnyelvű játékot a csapat végigvitte az egész pályafutásán. A kislemezek sikerének köszönhetően az album csak az Egyesült Államokban kétmillió példányban kelt el, és a Billboard 200-on a 31. helyig jutott.
Cypress Hill – Latin Lingo
1992-ben érkezett az első filmzenei felkérésük, a Shoot ‘Em Up. Innentől kezdve pedig a Cypress Hill dalai rendszeresen feltűntek A-kategóriás hollywoodi produkciókban – például a Halálos fegyver (Latin Lingo) vagy a Zsákolj, ha tudsz (A to the K) esetében. Ki lehet mondani: létezett egyfajta „hollywoodi rapbrigád”, amely folyamatosan hozzáfért a filmiparhoz, és visszatérően jelen volt a vásznon – ami az internet előtti korszakban brutális marketingértékkel bírt. Ice Cube, Ice-T, 2Pac és a Cypress Hill jóval gyakrabban bukkantak fel filmzenékben vagy akár szereplőként, mint a legtöbb kortárs rapelőadó.
A brigád másik meghatározó momentuma, hogy a rock- és fesztiválvilág meglepően korán nyitott feléjük. Már 1992-ben ott voltak a Lollapalooza színpadán – a fesztivál második turnéévében. A lineup egészen elképesztő volt: Red Hot Chili Peppers, Lush (élén a magyar-japán Miki Berenyivel), Tool, Stone Temple Pilots, Green Day, Nick Cave és még sokan mások. Ma már nehéz felfogni, mekkora lehetőség volt ez: egy olyan piac nyílt meg előttük, amelyhez a rapelőadók többsége akkoriban egyszerűen nem fért hozzá.
Innen már egyenes út vezetett a legendás turnéhoz, ahol a House of Pain és a Beastie Boys társaságában járták végig a színpadokat – utóbbiak épp a Check Your Head lemezüket mutatták be.
Ekkorra már borítékolható volt, hogy a következő anyag komoly figyelmet kap. És így is lett. A Black Sunday körüli hype óriási volt, az Insane in the Brain pedig klasszikus crossover slágerré vált: a Billboard Hot 100-on a 19. helyig jutott, a Dance Club Songs listán a 16., a Hot Rap Tracks-en pedig az első helyet szerezte meg. A dal ráadásul az első Grammy-jelölést is elhozta a csapatnak. És ami talán a legfontosabb: a Black Sunday nemcsak sikeres, hanem tényleg erős lemez – gyakorlatilag nincs rajta üresjárat.
Cypress Hill – Insane In The Brain
Kilazítás és szétesés
1993. október 2-án a Cypress Hill fellépett a Saturday Night Live színpadán. A stúdióvezetők, a kiadó emberei, sőt még a saját stábjuk is folyamatosan azt kérték tőlük, hogy semmiképp ne durrantsanak rá élő adásban. Nem is tervezték – egészen addig, amíg ez a folyamatos szájtépés teljesen fel nem húzta DJ Muggst. A második szám közben végül elővett egy jointot, és rágyújtott. A következmény nem is maradt el: az NBC gyakorlatilag örökre kitiltotta a csatornájáról a csapatot.
A banda ott volt a Woodstock ’94 színpadán is, ahol egy fontos változás történt: trióból kvartetté bővültek. A koncert alatt hivatalosan is csatlakozott hozzájuk Eric Bobo, a legendás perkás, Willie Bobo fia. Korábban a Beastie Boys turnézó tagja volt – akikkel a Cypress Hill már 1992-ben együtt mozgott. 1994 óta a zenekar egyik fő közreműködője latin ihletésű ütőhangszeres stílusával.
Röviddel a III: Temples of Boom megjelenése után Sen Dog kiégett. Érdekes módon nem a turnézás feszített tempója viselte meg, hanem épp a köré épülő folyamatos bulizás – egyszerűen sok lett neki a jóból. Közvetlenül egy külföldi turné előtt váratlanul távozott a csoportból.
A Cypress Hill azonban nem állt le: 1995–96-ban tovább turnéztak, Eric Bobóval és különböző vendégelőadókkal oldották meg Sen Dog részeit. Közben Sen megalapította az SX-10 nevű rockzenekart, hogy más irányokba is kalandozzon. Végül a negyedik albumra visszatért, és innentől a rockos hatás egyre hangsúlyosabb lett a zenéjükben – egészen a Skull & Bonesig, ahol ez a vonal tetőzött. A Cypress Hill élő fellépésein gyakran az SX-10 tagjai biztosították a háttérzenét.
A Cypress Hill a 2001-es Stoned Raiders albummal továbbvitte a rockos kísérletezést, de az eladások már nem hozták a korábbi szintet. A lemez a Billboard 200-as listán a 64. helyig jutott, ami addigi pályafutásuk leggyengébb eredménye volt.
2004 márciusában érkezett a Till Death Do Us Part, amely már a 21. helyig kapaszkodott fel. A lemezen olyan nevek tűntek fel, mint Damian Marley, Prodigy, valamint The Alchemist és Fredwreck. Az album azonban újabb eltávolodást jelentett a klasszikus Cypress-hangzástól: a reggae erősen rátelepedett az anyagra.
Ez különösen a What’s Your Number? esetében volt feltűnő, amely szinte teljesen kilógott a megszokott hangzásból. A dalban Tim Armstrong (a Rancid tagja) gitározott és vokálozott, az alap pedig a The Clash London Calling albumának The Guns of Brixton című számából építkezett. A kislemez végül a Modern Rock Tracks listán a 23. helyig jutott, tehát a rockos irány még mindig működött bizonyos szinten.
Cypress Hill – What’s Your Number?
Összességében viszont a kétezres évektől kezdve mintha az eredeti, ösztönös kísérletezőkedv kifulladt volna, és egyre inkább a nu metalos, trendkövető irányba tolódott el – de lett ez még rosszabb is. Ezt követően DJ Muggs ugyan nem szállt ki hivatalosan, de egyértelműen hátrébb lépett a Cypress Hill mellől, és inkább más projektjeire – például a Soul Assassinsre – koncentrált.
A zenekar nyolcadik stúdióalbuma, a Rise Up (2010) már az a kategória, amit még a rajongók is nehezen idéznek fel. Pedig papíron minden adott volt: vendégként feltűnt Everlast, Tom Morello, Daron Malakian, Pitbull, Marc Anthony és Mike Shinoda is.
Csakhogy míg korábban az albumok gerincét DJ Muggs egységes hangzásvilága adta, itt már sok producer és túl sok irány húzta szét az anyagot. Muggs mindössze két szám erejéig volt jelen – és ez érződik is. Az egész lemez egy széteső katyvasz, egyfajta furcsa keveréke a System of a Down-féle metálos vonalnak és a latinos irányoknak. Olyan, mint egy pizza rágógumis feltéttel.
Az Armada Latina – Pitbull és Marc Anthony közreműködésével – még felkerült a listákra, a Hot Rap Tracks-en a 25. helyig jutott. Ez lett az utolsó számuk, amely az Egyesült Államokban érdemi chart-jelenlétet produkált. Kár érte, mármint hogy egyáltalán elkészült. Itt a fiúk végképp nem bírtak a kubai vérükkel.
Cypress Hill – Armada Latina ft. Pitbull, Marc Anthony
2012. június 5-én a Cypress Hill a dubstep-producer Ruskoval közösen kiadta a Cypress X Rusko EP-t. A még mindig szünetet tartó DJ Muggs és Eric Bobo ezúttal kimaradtak. Ezt követően a brigád gyakorlatilag külön utakra indult.
A tagok saját projektekbe kezdtek. B-Real megalapította a Prophets of Rage nevű formációt a Rage Against the Machine három, valamint a Public Enemy két tagjával, emellett Dr. Greenthumb alteregója alatt kiadta a The Prescription EP-t is. Sen Dog létrehozta a Powerflo nevű zenekart, amelyben a Fear Factory, a Downset. és a Biohazard tagjai is feltűntek. DJ Muggs újraélesztette a Soul Assassins projektet, Eric Bobo pedig megalapította a Ritmo Machine nevű duót.
Aztán a történet mégis kapott egy új fejezetet: 2018. szeptember 28-án napvilágot látott az Elephants on Acid, amelyen DJ Muggs visszatért fő zeneszerzőként és producerként. Ezzel sikerült valamennyire helyreállítani a csapat renoméját. 2019 áprilisában a Cypress Hill csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en. Bár számos szóló hiphop-előadó részesült már ebben az elismerésben, ők lettek az első rapkollektíva, amely ilyen formában kapott csillagot. B-Real, Sen Dog, Eric Bobo és DJ Muggs együtt ünnepelték ezt a kalandos, füstös utazást, amit a Ciprus utcai fiúk jelentettek. A sztorinak azonban még koránt sincs vége – náluk sosem lehet tudni, legközelebb mit aprítanak bele a cigibe.
Aprítanivaló a grinderbe
Pár érdekesség, ami nincs benne a dokuban.
A Jump Around alapját DJ Muggs eredetileg a Cypress Hillnek készítette, de ők túl gyorsnak tartották. A Funkdoobiest se érezte be – aztán jött a szinte teljesen ismeretlen House of Pain, és telibe megrakta. A track végül akkorát ment, hogy Muggs gyakorlatilag ebből az egy számból anyagilag bebiztosította magát. Olyan szinten működött, hogy még az Insane in the Brain-nél is szélesebb körben lett ismert.
B-Real közben nemcsak MC-ként, hanem producerként is aktív volt. Dolgozott például Prooffal, de egészen a WWE-ig jutott megrendelésekkel. Tudatosan visszafogta a Cypress Hillnek készített zenéit, hogy ne zavarja DJ Muggs domináns produceri szerepét a csapaton belül, viszont a saját projektjeiben annál aktívabb volt – többek között Audio Hustlaz néven is dolgozott. Talán a legismertebb produceri munkája a Psycho Realm első albuma, amely a mai napig egy kifejezetten erős, izgalmas anyagnak számít. Fontos pontosítás: a magyar Wikipédia tévesen állítja, hogy platinalemez lett – valójában még az arany státuszig sem jutott el. Ennek ellenére kultikus cucc. Kötelező darab.
Ha érdekel, miért lett visszafogottabb a Cypress Hill zenei aktivitása, érdemes megnézni, mivel foglalkozik B-Real. Saját márkás cuccaival és élő projektjeivel degeszre keresi magát. Olyan műsorok házigazdája, mint a The Dr. Greenthumb Show, a The Smokebox vagy a Meditation videópodcast – lényegében üldögél, szívogat, és hallgatja a többieket. A kassza meg közben szépen csilingel.
Sen Dog és tesója, a latinrap-úttörő Mellow Man Ace közösen is összeraktak egy albumot Reyes Bros néven. Amúgy nem is rossz cucc.
Reyes Bros – H.A.R.D.
Sen Dog annyira túltolta magában a rapperfigurát, hogy egészen váratlan irányokba nyitott. Kevésbé ismert, de létrehozott egy motoros bandát, és erősen ráhangolódott a rock- és motoros kultúrára. Míg B-Real lowridereket épít, Sen Dog inkább a motorokban találta meg magát.
1999-ben a Cypress Hill és DJ Muggs jegyezte a Kingpin: Life of Crime című PC-s FPS-játék zenéjét, sőt, a banda néhány karakter szinkronhangját is adta – ami akkoriban elég úttörő húzásnak számított.
És így kell pénzt szaporítani – de nem akárhogyan: vedd fel spanyolul a saját számaidat, és remixeld újra őket. Szintén 1999-ben jelent meg a Los Grandes Éxitos en Español, amely a legnagyobb slágereiket tartalmazta spanyol nyelven. Az anyag aranylemez lett. Korábban kiadták az Unreleased & Revamped EP-t is, kilenc számmal, ritka mixekkel – és igen, ez is arany státuszig jutott. Ezeket azért érdemes kiemelni, mert nem egyszerű pénzbehajtó körök voltak: kifejezetten erős anyagok születtek belőlük. Egészen elképesztő, hogy a kilencvenes években szinte bármihez nyúltak, arannyá vált.
A Cypress Hillt gyakran emlegetik azon kevés spanyol ajkú amerikai hiphop csapatok között, amelyek valóban saját hangzást hoztak létre, és képesek voltak áttörni a műfaji határokat – miközben a rockközönséget is megszólították. Ez például a szintén zseniális Big Punnak már nem jött össze ilyen formában. A hatásuk viszont egészen brutális. Olyan előadók hivatkoznak rájuk inspirációként, mint Eminem, The Alchemist, Baby Bash, Paul Wall, Post Malone, a Luniz vagy Fat Joe – és ez tényleg csak a jéghegy csúcsa.
A rock- és nu metal vonalon pedig szinte mindenki megemlíti őket: Downset., Deftones, Limp Bizkit, System of a Down, Linkin Park, Rage Against the Machine, Korn, Kid Rock – mindannyian nyíltan vállalták, hogy hatott rájuk a Cypress Hill. Nem véletlen, hogy a Korn 1994-es Blind című dalának outrojában hallható basszusmenet konkrét tisztelgés a Cypress Hill 1993-as Lick a Shot című száma előtt.
Ha van banda, akit tényleg mindenki szeret – már aki nem sznob –, akkor azok a Ciprusdombi fiúk. Egyszerűen nehéz nem kedvelni őket. Gyújts rá a doksira, és pörgesd meg újra az Unreleased & Revamped EP-t, amit talán már el is felejtettél – pedig aranyat ér. Csak Deltásan.
