Egy korábbi könyv témájú írásomban próbáltam taglalni, hogy miért is jó dolog az olvasás és mennyire különleges élményt nyújtanak a regények. Az író elénk tár egy különleges világot, megteremt egy hangulatot és mi olvasók tovább építjük, megjelenítjük fantáziánkban a tájakat, helyszíneket és elképzeljük a karaktereit. Frank Herbert esetén, a Dűne karaktereit, az élhetetlen Arrakis bolygó sivatagos tájképét, a föld alól előtörő robosztus homokférgeket. Ahogy haladunk előre a cselekménnyel, egyre jobban részletgazdagabb kép alakul ki gondolatainkban. Ez óhatatlan. Aztán a regényből film lesz, amely megmutatja az adott rendező fantáziájából fakadó összképet. Ez vagy tetszik nekünk, vagy nem.
Ez a bizonyos rendező ezúttal a szerintem rendkívül különleges tehetséggel megáldott Denis Villeneuve, aki elmondása szerint a rendezői pályafutása során folyamatosan erre a pillanatra készült, azaz hogy megrendezze saját verzióját az általa is imádott Dűnéről.
Tudatosan rendezett a scifi zsáneren belül, először egy novella alapján az Érkezést, majd magára nagy kockázatot vállalva a kultikus Szárnyas Fejvadász film folytatását. Az utóbbi esetén tényleg merész vállalásról beszélhetünk, hiszen az eredeti Ridley Scott mű minden szempontból korszakalkotó darabja lett a sci-fi zsánernek. Összerezzenünk minden esetben amikor hozzányúlnak egy gyerekkorunkat meghatározó filmünkhöz hogy vagy remake-et vagy folytatást készítsenek belőle.
Ritkán ér minket kellemes csalódás – mint például a Carpenter féle Dolog újragondolásánál, előzményfilmjénél – a végeredmény általában egy olyan film, amelyet nem szívesen illesztünk az eredeti mű mellé.
A 90-es években készült filmekkel ellentétben a jelenünkben készült folytatásoknál túltolják a látványvilágot, az akciót és a cselekményt is. Több kell, nagyobb kell recept alapján. Olyan mintha a rendezők egyfajta őrült professzorként, kezükbe kapják a jelen kor fejlett vizuál trükk repertoárját egy szinte végtelen költségvetéssel megtámogatva és a végeredmény – mindent felrobbantanak minden pillanatban és minden képkockát telezsúfolnak indokolatlanul sok lénnyel, űrhajóval és isten tudja milyen effekttel.
A legjobb példa erre Mr. Lucas ámokfutása a Star Wars folytatásaként, amit a legtöbb rajongó nem ismer el folytatásként, egész egyszerűen nem vesznek róla tudomást. Persze nem várható el, hogy ugyanazt a borzongást érezzük a gonosz birodalom színrelépésénél mint 40 éve, na de azért mégiscsak… Mégsem egy habos babos disney képvilágot vártunk telezsúfolva cuki lényekkel és idétlenkedő robotokkal. Természetesen ez egy vélemény a sok közül, ezzel szemben egészen biztosan sok új rajongót is szerzett az SW folytatása, ezt nem is érdemes tovább cincálni.
Villeneuve esetén nem éreztem ilyen típusú kockázatot amikor vártam, hogy moziba kerüljön a Szárnyas Fejvadász 2049. Mesteri módon teremti meg filmjei atmoszféráját, gyakorlatilag bármit megengedhetne ő is a CGI segítségével, de érzi hogy a kevesebb néha több.
Maketteket és épített díszletet használ, követve a régi idők hagyományait,
az egész látványvilágot kézzel foghatóvá teszi.
Nagyon nem volt mindegy hogy ki lesz az a rendező aki hozzá mer nyúlni ehhez a korszakos remekműhöz amelynek ereje az egyedi stílusötvözés volt, a sci fi és a film noir keresztezése. Ridley Scott filmje a cyberpunk alapkő letétele volt 1982-ben. Az a film megelőzte korát félelmetes jövőkép jóslatával, a leharcolt bolygónk dermesztő látványával, a túlnépesedés által már élhetetlenné vált nagyvárosok életképével. Az akkori jóslatot manapság még közelebb érezzük, a fenyegetések még aktuálisabbakká váltak ahogyan a Blade Runner folytatása is. Végre egy rendező, aki a tétet nem az eltúlzott látványorgiával emelte, hanem a cyberpunk világ még kilátástalanabb képével és a cselekmény nagyon is agyafúrt tovább gondolásával. A bolygónk még mérgezőbb, a körülmények kegyetlenek, elidegenedés és reménytelenség tapasztalható a társadalomban. A főszereplő rutinküldetése nem várt fordulatokkal egyre jobban bonyolódik, titkokról hullik le a lepel és a cselekmény vészjósló útjába pedig teljesen bele tudunk feledkezni nézőként.
A nagybetűs moziélményt hozta el ez a film és mivel Villeneuve fő erénye a mozivarázs megidézése, teljesen érthető volt a kiakadása a Dűne streaming felületre való száműzésének tervére.
Egész pályafutása során erre a nagy pillanatra készült így szinte elviselhetetlenné vált számára a gondolat is, hogy a covid miatt a nagyvászonra tervezett művét a nézők csak és kizárólag otthon a tv-n láthassák viszont. Otthon, ahol folyamatosan megállítja a néző a filmet – egy rövid kis telefon, egy kis popcorn készítés, egy kis üzenetírás…
A végeredmény végül egy barátságosabb középút lett a stream és a mozibemutató párhuzamos megoldásával. Eljött a pillanat és indulhatunk a moziba, hogy lássunk végre egy új Villeneuve varázslatot.
A Dűne esetén a rendező részt vett a forgatókönyvírásban is két írótársa mellett és a producere is a filmnek, ebből is látszik hogy ez az eddigi legszemélyesebb műve. Az író trió minden tagja Dűne fanatikus, a kultikus regényt szinte kívülről fújják, így annak is tökéletesen tudatában voltak hogy irgalmatlan nehéz dolguk lesz.
A regény nem az a tipikusan, könnyedén megfilmesíthető mű mint például a Gyűrűk Ura. Herbert fantasztikuma a magával ragadó költészetében rejlik amely segítségével egyrészt gyönyörűen felfesti számunkra részletgazdag világképét, másrészt meglep minket egy teljesen egyedi megoldással: folyamatosan halljuk (azaz olvassuk) a karakterek gondolatait is a párbeszédeken belül. Herbert képes volt karmesterként levezényelni úgy egy három szereplős beszélgetést, hogy a beszéd mellett olvashatjuk a szereplők gondolatait is.
Teljesen meglepő megoldás, virtuóz irodalmi kivitelezéssel, amely ráadásul a karaktereket is közelebb hozza az olvasók számára, még érthetőbbé válnak az egyes szereplők céljai, belső motivációik. Fantasztikus olvasói élmény, de rendezőként – hát igen, rendezőként nagy kihívás.
Eric Roth, Jon Spaints és Villeneuve hosszasan ötleteltek, hogy a forgatókönyvük milyen szemszögből
közelítsen az összetett irodalmi műhöz, amely egyszerre thriller, politikai dráma, kaland
és háborús sztori. Mi legyen a forgatókönyv koncepciója?
Maga a főszereplő személye volt csak elmozdíthatatlan pozícióban, Villeneuve végig a Timothée Chalamet-ben gondolkozott, aki bár 26 éves, kisfiús arcával hihetően hozza a 15 éves Paul Atreides karakterét. A Dűne színészgárdájához sorra csatlakoztak a nagy nevek, (Zendaya, Josh Brolin, Javier Bardem, Jason Momoa, Dave Bautista, Stellan Skarsgard és Charlotte Rampling) volt olyan színész aki maga jelentkezett a rendezőnél és mindez érzékelteti, hogy a regény nem csak a forgatókönyv írók és rendezők körében közkedvelt olvasmány.
Reméljük a film sikeres lesz és így egyenes út vezethet a Dűne 2-ig, hiszen Villeneuve több részben gondolkozik amely érthető elnézve Frank Herbert több kötetes sci fi eposzát. Ez a világ nem fér el egy filmben, reméljük hogy ez a film csak a felvezetője lesz egy új, Star Warshoz hasonló, felnőtteket megcélzó filmfolyamnak.
Nálam Denis Villeneuve még nem hibázott, minden egyes filmjét különlegesnek tartom, úgyhogy irány a mozi!
