10 szólóalbum, ami jobb lett, mint az előadó bandájának egész addigi munkássága.
Aki követi a 4BRO-oldalt, tudhatja, hogy nem titkolt célunk, a közös kultúrkincseket tényleg közössé tenni. Ezért újra és újra megpróbáljuk a nagy teljesítményeket felkutatni. Mindannyian a „világökörség” részei vagyunk. Ezt játékként is fel lehet fogni, és reméljük, hogy barátok közt elindítunk olyan beszélgetéseket, ami a zenéről szól. Állítólag együtt könnyebb, de vannak előadók, akik szólóban sokkal jobbak lettek. Ezeket a legendás albumokat járjuk ma körül.
„De gustibus non est disputandum”
Az ízlésről nem lehet vitatkozni –tartja a latin mondás.
Ízlések és pofonok különbözőek – mondta Shakespeare.
Zenéről beszélni olyan, mint építészetről táncolni – hirdeti az ismeretlen graffiti az utca bölcsességét.
„Ne fogjon senki könnyelműen / a húrok pengetésihez! Nagy munkát vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz.” – Petőfi.
Mielőtt azonban a húrok közé csapnánk muszáj egy kis vitákat kiváltó listát eszközölnünk. Annak okán, hogy bizonyos előadók és albumok miért nem kerültek fel a listánkra. Ennek két oka van.
A listánkon olyan előadókat szerepeltetünk, akik túlnőtték a zenekarukat. Nagyobbat, fontosabbat
alkottak annál. Ez persze ízlés kérdése is, de próbáltunk objektívek maradni. Másik oldalról meg olyan
előadókat gyűjtöttünk össze, akik egyértelműen híresebbek lettek, mint amilyenek a zenekarukban voltak.
Guns N’ Roses a legtipikusabb ellenpélda. Zenekarként kiváló albumok sora, de szólóban csak erős közepesek, legjobb esetben is. Ez ugye személyes kedvencek, preferenciák kérdését is felveti. De belátható, hogy Raekwon, GZA, Method Man hiába debütáltak zseniálisat, nem tudták a Wu-Tang hírnevét túlnőni. Nem arról van szó, hogy ezek nem jó, sőt kiváló albumok, hanem nem gamechangerek, mivel jól illeszkednek a zsánerbe.
Frusciante bármilyen tehetséges gitáros, valahogy mégis a szóló dolgai nem tudták a RHCP-t túlnőni. Ezen gondolat mentén vizslassuk meg a Beatlest. John Lennon, Paul McCartney szólói jók, sőt, amit gyakran elfelejtenek, George Harrison All Things Must Pass c. albuma is. De mégis a Beatles egyben nagyobb teljesítmény. Hasonló helyzet a Black Sabbath, Ozzy Osbourne, Dio szolóban is érdekes, de maga a Black Sabbath a Kába-kő, oda térünk vissza leggyakrabban, ha róluk van szó.
Azokat a produkciókat se feledjük, melyek habár szólóban nagyobbat mentek, mégiscsak egy gyártósor termékei. Lehetetlen őket külön kezelni. Robbie Williams, Justin Timberlake szólóban végül is híresebb lett, mint az anyacsapata az ‘N Sync vagy a Take That, de az egész így értelmezhetetlen. Justin a Disney stúdiójában már gyerekként terméknek lett legyártva. Hasonló eset, de vitathatóbb a Destiny’s Child szituja. A lánybandát igazából Beyoncé apja rakta össze a lánya köré. Innentől kezdve nem igazságos a későbbi Beyoncéval hasonlítgatni. Eleve nem is voltak egyenrangúak, csak női hangkatonák, szeletkék mellette.
Érdekesebb kérdés az igazi egyéniségek esete. Morrissey túlnőtte a The Smiths-t? Én ezt nem tudom eldönteni. Aztán vannak olyan előadók, mint Jack White a The White Stripes-ból. Szólóban is jó, de nehéz ezt külön venni. David Lee Roth, „Eat ’Em and Smile” (1986) szólója, fura különös rockalbum, de sosem lett olyan híres, mint a Van Halen, és nem is lehet összehasonlítani. Néhány évvel később az új Van Halen nagyobb lett, mint valaha. Roth is fontos azért, de nem összehasonlítható.
Ennek az összehasonlíthatatlanságnak a mintapéldánya Thom Yorke The Eraser c. albuma, de már önmagában a Yorke-jelenség. A Radiohead megkerülhetetlen, Yorke nem is nőtte túl, de annyira egyedi, hogy nem lehet ezt egybemosni. Hasonló a helyzet a Blur-ös Damon Albarnnal, aki tán az Everyday Robots című szólóalbumával nem nőtte túl a Blurt, de nem igazán összehasonlítható. Aztán ott a Gorillaz, ami meg egy másik banda tulajdonképpen akkor is, ha Albarn az egyik lelke. Na, de következzenek azok, akik szólóban jobbak, mert egyedül is lehet univerzálisnak lenni!
Curtis Mayfield – Curtis (1970)
Az 1960-as években Curtis Mayfield a chicagói The Impressions soul-vokálegyüttes élén állt, melynek „People Get Ready” című száma az elmúlt 50 év legjobb gospel-soulszámai közé tartozik. De nem véletlen, hogy mindenki Mayfieldre emlékezik, nem a bandájára. Vannak olyan emberek, akiknek tér és lehetőség kell, Curtis egy ilyen figura.
Ahogy Mayfield belépett a 70-es évekbe, az ízlése és stílusa új irányt vett, kísérletezőbb, és ami a legfontosabb, sokkal szórakoztatóbb lett. Debütáló albuma, aminek a címe egyszerűen a Curtis címet viseli, a soulzenét egy funkos, pszichedelikus szűrőn passzírozza át, melynek eredményei a gyönyörűtől (We the People Who Are Darker Than Blue) a baljóslatúig terjednek (Don’t Worry). A Curtis-album tartalmazza a „Move On Up” című dalt is, amely vitathatatlanul Mayfield valaha írt legjobb dala, és egy abszolút soulklasszikus.
Curtis Mayfield – Move On Up
Björk – Debut (1993)
Tökéletes példája cikkünknek Björk. Ma már mindenki elfelejti, hogy ő is egy zenekar tagja volt, a The Sugarcubes-é. Vitatható, hogy Björk szerepelhet-e listánkon, mivel a tényleges szólódebütálását 1977-ben adták ki, amikor 11 éves volt. De az ilyen gyereklemezeknél az idegenkezűség 100%-osan biztosra vehető. Mi sem a korai Mozartra emlékszünk, hiába volt csodagyerek. A csodafelnőttek alkotnak nagyot. A The Sugarcubes nevű bandája megszűnése után Björk a Debut címet adta első szólóalbumának, így mindenki számára egyértelművé tette, hogy mit gondol erről. Az album valószínűleg Björk kereskedelmileg legéletképesebb kiadványa volt, de most 30 évvel a megjelenése után is a Human Behavior még mindig a jövőbe mutató. Elképesztő. Néhányan tényleg időn és téren kívül léteznek, miközben valami ősihez, időtlenhez nyúlnak, Björk ilyen.
Björk – Human behaviour
Janis Joplin – ‘I Got Dem Ol’ Kozmic Blues Again Mama!’ (1969)
Igen, a „hang” sem szólóban kezdte. A Big Brother and the Holding Company-val közösen megjelent két album után, köztük az 1968-as első áttörést jelentő Cheap Thrills-t követően, Janis Joplin elhagyta a bandát. Barátokból és sessionzenészekből új zenekart hozott létre, majd felvette az I Got Dem Ol Kozmic Blues Again Mama!-t. Hogy mennyit számít, ha egy zenész pont azt csinálja, amit akar, hát ennyit. Itt a zenészek Janis elképzelései után mentek. Joplin mindig is soulénekes (is) szeretett volna lenni, és itt elég közel állt hozzá. Hogy mi lett volna vele zeneileg, ha tovább él, azt nem tudhatjuk. Az mindenesetre biztos, hogy tovább gyarapította zseniális számai sorát második nagylemezén, amely három hónappal halála után jelent meg.
Janis Joplin – ‘I Got Dem Ol’ Kozmic Blues Again Mama!’
Peter Gabriel – Peter Gabriel (1977)
Az ilyen sztorik miatt írtuk meg ezt a cikket, hiszen a Genesis magában is zseniális.
Micsoda ritkaság, hogy Phil Collins és Peter Gabriel szólóban is hatalmas karriert fut be, de teljesen más zenékkel. Collinsról azért nem írunk külön, mert a Peter Gabriel-jelenség annyira erős, hogy nehéz mihez mérni. Több híres angol zenekart lehet felsorolni (Pink Floyd, Beatles, Rolling Stones) legendás szólóalbumokkal, azonban sem egy John Lennon, sem egy Keith Richards, sem egy Roger Waters nem lett annyira karakteres, mint Gabriel. Úgy, hogy sokkal nagyobb sztárok voltak nála. És ezeket a sorokat nem egy Peter Gabriel-fan írja. Ez tény. Ő egy jelenség, a különleges albumborítóival (lásd cikkünk itt), klipjeivel, zenei megoldásaival és szövegeivel.
Peter Gabriel önálló debütálása 1977-ben a Genesis-től való teljes függetlenség kikiáltásaként is értelmezhető. A „Peter Gabriel” albumcím dacosan mindent elmond. Majd elnevezte magáról a következő négy albumát is. Megszabadulva a társai koncepcióitól számos új munkatárssal dolgozott együtt, akik segítettek neki egy olyan nagylemezt készíteni, amelyen önmaga lehet. Nagyjából kifejtette célját a klasszikus „Solsbury Hill” című dalban, amely a szakításról szól.
Peter Gabriel – Solsbury Hill
Paul Simon – Paul Simon (1972)
Simon Pál, azaz Paul Frederic Simon, magyar-zsidó család fiaként született, de már az Egyesült Államokban. Apja Lajos, főiskolai tanár, nagybőgős-basszusgitáros, állítólag elsőként hegedült a Magyar Rádióban. Paul tizenkétszeres Grammy-díjas amerikai énekes és dalszövegíró, az egykori Simon and Garfunkel duó egyik tagja. Azt, hogy mekkora impact volt még benne, nemcsak az mutatja, hogy 12 Grammy-je van, hanem, hogy máig ő az, aki a legtöbb különböző zenei stílusban szerezte meg ezeket a díjakat. Jazz, folk-népzene, világzene, funk, rock, pop. Mindben zsánerben kapott díjat. Bármennyire is erős hatású a Simon és Garfunkel kettőse, Simon tovább tudott lépni.
Az 1972-es Paul Simon a második nagylemeze szólózenészként. De mégis az első. Ennek oka, hogy az első szólólemezét (The Paul Simon Songbook) Angliában rögzítették, és Amerikában 1981-ig nem jelent meg, akkor is csak egy 5 lemezes válogatás részeként, nem önállóan. A The Paul Simon Songbook olyan dalok szóló, akusztikus verzióit tartalmazta, amelyek a későbbi Simon & Garfunkel lemezekre is felkerültek. Simon igazi szólódebütálása tehát valójában 1972-re tehető. Két évvel azután, hogy énekes társával szakítottak. Simon követte azt a kísérletezősebb utat, amelyre a Bridge Over Troubled Water című számmal rálépett. Aztán az énekes-dalszerző szépen kibontotta magát, a világzenét, a zenei világát a „Paul Simon” számtalan árnyalatában hozta el nekünk. Pault amúgy szerintem nyugodtan tekinthetjük kortárs zeneszerzőnek, komoly verzióban is. Nagyon gyakori, hogy az albumain 24-30 zenészt mozgat, akiknek részben ő is írta meg, hogy mit kell játszani. Igazi nagy nagyzeneszerző, na.
Paul Simon – Mother and Child Reunion
Iggy Pop – The Idiot/Lust For Life (1977)
James Newell Osterberg Jr. jól döntött, hogy inkább Iggy Pop néven fog fellépni. De előtte még a The Stooges-el fejest ugrott a rock ’n’ roll őrületbe.
Miután kiszabadította magát a The Stooges kábítószeres vándorcirkusz őrületéből, Iggy új és legjobb barátjával, David Bowie-val, Európába ment, hogy túléljék magukat. Úgy gondolták, ha Amerikában maradnak a függőségeik és az őrült zenei élet felaprítja őket is. Ennek köszönhető, hogy Franciaországban és Németországban egy év alatt három fontos albumot is készített Bowie. A sajátján (Low) kívül ebből kettő Iggy Pop szóló. Igen, Iggy egy év alatt két ászt tett le az asztalra. Ezt nevezem bemutatkozásnak. Ez volt az Idiot és a Lust For Life. Mindkettő maga jogán erős nyitás.
Az Idiotot, ami időben Iggy debütáló stúdióalbuma, 1977. március 18-án adta ki az RCA Records. Bowie komponálta a zene nagy részét, és a hangszerelésben is közreműködött. Elsősorban a franciaországi Château d’Hérouville-kastélyban vették fel.
Pop szerint ez az album James Brown és a Kraftwerk kereszteződése. Az Idiot a Stooges proto-punkjától egy visszafogottabb, mechanikus hangzás felé mutat, elektronikus felhangokkal. Mivel azonban nagyrészt Bowie készítette, a rajongók általában nem tekintik az albumot Iggy szempontjából reprezentatívnak. Bowie egyébként annyira komolyan vette Iggy menedzselését, hogy saját albuma, a Low, népszerűsítése helyett úgy döntött, hogy inkább Iggy-t támogatja a saját turnéján. Nem mellesleg két albumot is összerakott neki. Nem semmi figura Bowie sem.
Iggy Pop – Nightclubbing (The Idiot)
Iggy és a Stooges nagy rajongója a ZigZag magazin kritikusa, Kris Needs is megdöbbent, amikor először hallotta a The Idiot című lemezt, melyet „Nagyon furcsa, morbid, homályos és nyugtalanító [albumnak]” nevezett, és kijelentette, hogy „órákon át ismétlésben hallgatta, és velőig lehűtötte [őt]”
A Lust for Life Iggy Pop amerikai zenész második szóló stúdióalbuma, amelyet 1977. szeptember 9-én adtak ki Bowie-val, ugyanazon év márciusában, mint a The Idiotot. Ez az album aztán tényleg hatalmasat robbant és a mai napig minden Top 10-20-30 albumlistán rajta van. Igazi punk-rockhozzáállással is készült.
„David és én elhatároztuk, hogy nagyon gyorsan felvesszük a [Lust for Life-t], amit végül is nyolc nap alatt írtunk, rögzítettünk és kevertünk, és mivel olyan gyorsan csináltuk, sok pénzünk maradt a kiadói előlegből. Amelyet aztán kettéosztottunk.” – Iggy Pop a Lust for Life felvételi folyamatáról.
Iggy Pop – Lust for Life
George Michael (WHAM) – Faith (1987)
George Michael annyira a maga jogán került fel erre a listára, hogy az angol zenei berkekben arra, ha valaki egy bandából szólóban nagyot megy, az a kifejezés hogy „Dobott egy George Michaelt”.
George Michael, eredeti nevén Jeórjiosz Kiriákosz Panajótu, kétszeres Grammy-díjas görög származású brit énekes és dalszerző. Az 1980-as években lett népszerű, amikor megalapította a Wham! nevű popduót egykori iskolatársával, Andrew Ridgeley-vel. Michael szólókarrierjének sikerei hatására az együttes 1986-ban hivatalosan is feloszlott. Pedig olyan világszerte ismert dalok kötődtek a nevükhöz, mint a minden évben menetrendszerűen támadó Last Christmas és a nyolcvanas éveket rendesen megrakó síkosító illatú Wake Me Up Before You Go-Go. Sok előadónak már ez is a csúcs, hiszen ez a csúcs. De George az a fazon, aki többször szeret a csúcsra feljutni, és ezt meg is teszi.
Az 1987-es Faith George Michael első szólólemeze. Kockáztatott, és bejött neki a dupla vagy semmi. Több díjat is nyert, köztük az 1989-es Grammy-díjat az év albumáért. Világszerte több mint 25 millió példányban kelt el, a RIAA gyémántlemezzé nyilvánította. A lemez mellé hat kislemez jelent meg (többek között Careless Whisper és Freedom), ezek közül az összes bekerült a Top 5-be mind a UK-ban, mind az USA-ban. Ez volt az első olyan album fehér előadótól, amely az első helyen debütált az R&B albumlistán az USA-ban. Ez azért nagy szó. Furcsa lehet annak, aki nem szereti a stílusát, de a feketék csipázták akkoriban. Karrierje során Michael több mint 100 millió lemezt adott el. Michaelt a legtöbb zenei kiadványt értékesítő brit előadók közé sorolják. 2004-ben a Radio Academy szerint az 1984 és 2004 közötti időszakot nézve az ő dalait játszották legtöbbször a brit rádiók
George Michael – Faith
Dr. Dre (NWA) – The Chronic (1992)
Dre apuról egy egész kisregényt írtunk. Itt olvashatjátok. Most utólag könnyű okosnak lenni, ezért is fontos hogy megnézzük a kontextust és az előzményeket.
1. Feloszlik az NWA. 2. Feloszlik az NWA, és kiderült, hogy Ice Cube írta a szövegek nagy részét. 3. Az egyetlen igazi gengszter abban a brigádban Eazy-E volt. Szóval mindenki a szólóra készült. Eazy-E-t hitelesítette az előző valós gengszterélete. Ice Cube meg az agy volt, de utcai flippel. Mindenki tőlük várta a nagy durranást.
A durranások jöttek is, és nagyok is voltak. Mégis Dre az, aki megújította a rapműfajt és később legalább 5 nagyon komoly rapkarriert indított be a sajátján kívül. (Eminem, Snoop, 50 Cent, Game, Kendrick Lamar). Kezdjük azzal, hogy ha hallottál NWA-albumot és halottad a The Chronicot, felkapod a fejed. Ezt ugyanaz az ember rakta össze. Igen. Bár bele lehet menni a részletekbe. De az biztos, hogy Dre nemcsak jókor volt jó helyen, hanem jó érzékkel remek dolgokat csinált. Az NWA legendás, ami sok emberből áll. Dre pedig egy legenda még efölött. Szinte a westcoast-hiphop zenei keresztapja. Na, ilyen egy durva első szólóalbum.
Dr Dre – Nuthin’ But A „G” Thang
Pusha T (Clipse) – My Name Is My Name (2013)
Kezdjük azzal, hogy Pusha-nak testvérével, Malice-szel, volt már egy legendás rapcsapata, a Clipse. Ráadásul az a kőhideg, cool, lefojtott agresszió, ahogy rappel, valójában a bátyja, Malice, stílusa. Igazából Pusha nem is tagadja, hogy mindenben a bátyját követte, egy dologban nem. Ő nem tért a jó útra. Minden album a rossz út egy mérföldköve. Sokan azt hitték a Clipse végével a banda is eltűnik a süllyesztőben.
Pusha is 4-5 évet várt a hivatalos szólóalbum kijövetelével. Ilyenkor vagy nagyot dobsz, vagy lehúzod a rolót. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy az album megjelenése előtt Pusha T 2011-ben már kiadta a Fear of God mixtape-et és a Fear of God II: Let Us Pray EP-t. 2013-ban egy másik mixtape-et is kiadott Wrath of Caine címmel. De ezeket nem reklámozta szét. Aztán jött a My Name Is My Name. Tegyük hozzá mindent bevetett. Kanye West, The Neptunes, Swizz Beatz, Rico Beats, Mano és Nottz a beatek mögött. Vendégszerepel Rick Ross is, Jeezy, 2 Chainz, Big Sean, Future, Pharrell Williams, Chris Brown és Kendrick Lamar – többek között. Az album dizájnja és a klipek is egyediek. Pusha T megérkezett az új évtizedbe.
Pusha T – Nosetalgia ft. Kendrick Lamar
2012 júliusában Pusha T az MTV-nek elmondta, hogy miközben szólóalbumát rakta össze, nagy hatással volt rá Keanu Reeves és Al Pacino 1997-es The Devil’s Advocate című filmje. Az „Ördög ügyvédje egy nagyon sötét film, ugyanakkor vizuálisan gyönyörű. Az album ezen alapul, mivel az utcai élet rideg valóságáról beszélek, de sok csillogás jár ezzel együtt. Ha csak névértéken nézzük, azt gondolhatod: »Kicsit úgy hangzik, mintha az utcai életet dicsőítené.«, de amikor ráhangolódsz a lemezre, rájössz, hogy a sötét, mocskos oldalát is megkapod.” Érdekesség, hogy a „My Name Is My Name” sor is egy filmből ered, Marlo Stanfieldtől származik a The Wire (A drót) című sorozatból.
A kakukktojás: Michael Jackson
Ha van ember, akit nem lehet kihagyni, az a XX. század egyik legfurcsább szerzete, aki mindenhova illett, de tulajdonképpen sehova sem. A legfehérebb fekete, a zseniális zenész, táncos énekes, aki bármi lehetett volna, de mégis (csak) a pop királya lett. A 20. század egyik legjelentősebb kulturális alakjaként tartják számon. Négy évtizedes pályafutása során a zenéhez, tánchoz és divathoz való hozzájárulása, valamint a nyilvánosság előtt élt személyes sorsa a populáris kultúra globális szereplőjévé tették.
Michael Joseph Jackson volt a nyolcadik, egyben a legkisebb a tíz gyermek közül a Jackson családban. Munkásosztálybeli afroamerikai családban nőtt fel, akik számára a Jackson Five kitörési lehetőség volt a szűkös körülmények közül. Pontosabban három neve is volt a családias csapatnak. Mert 1964-ben a The Jackson Brothers néven alakultak. A Motown-os időkben voltak Jackson 5. A Jackson 5 1975-ben elhagyta a Motownt és az Epic Records-hoz szerződött, és akkor meg átkeresztelték magukat Jacksons-nak. Michael Jackson munkásságát tényleg nem kell bemutatni, és bárki elismeri, hogy híresebb lett, mint a Jackson 5.
Azt viszont ritkábban említik meg, hogy négy szólóalbuma is volt az áttörő sikere előtt. Bár tegyük hozzá, rá is igaz a björki séma, miszerint gyerekként nagyrészt mások számait énekli. Ezek az albumok a Got to be there; Ben; Music and Me és a Forever, Michael. A Forever… tetejébe bukás lett. Aztán a The Wiz-film kapcsán a jó sorsa összehozta Quincy Jones-szal, a többi pedig a popkultúra legfényesebb lapjaira tartozik. Noha a Thillerrel lett szupersztár, az Off the wall tényleg egy zseniális munka. Minden idők egyik legjobb kezdésével, és egyébként is ez egy nagyon komoly album, nagyon nagy zenékkel.
Michael Jackson – Workin’ Day and Night
Gyakorló zenefanként szívesen olvasnánk mi is, ha van olyan szólóalbum, amit kiemelkedőnek találtok. Hozzá kell tegyem, hogy sokakkal ellentétben Lauryn Hill szólóalbumát nem tartom jobbnak mint a Fugees The Score c. albumát, és vannak ilyen meggyőződéseim, de ez már csak ilyen de gustibus dolog.
Kíváncsiak vagyunk mi az, amit mindenképp illene még ismernünk. Majka netán? Hiszen ő is Dopeman papa köpönyege alól bújt ki.
