Bár közel az év vége, nem, nem egy szilveszteri menüt ajánlunk fekete lencsével. Ellenben a kortárs afrikai fotográfiát mindenkinek bátran javasoljuk. Afrika nem csak a közhelyek világa, hanem hellyel-közzel kezd felzárkózni az első világhoz. A mélyszegénység mellé megjelent a mélygazdagság is. Az egymásnak ellentmondó, ordító ellentétek ott megférnek. Hightech életforma és ősi törzsek. Dél-Afrikában mindkettőt megtalálod. Ha már a legdélebbi országot említjük, onnan indult világhódító útjára az amapiano house is, ami jelen pillanatban a reggaetón mellett a top zenei újdonság a Spotify-on. Nemsokára az afrikai kortárs popzenéről és afrobeatről is írunk, addig is kis vizuális csemege a kortárs Afrikából.
Arra kérünk minden kultúrarajongót világszerte, hogy távolítsák el a nyugati objektívet a gépről és csavarják fel a fekete lencsét. Most rázoomolunk a fekete kontinensre. Csattan a vaku és:
„Párduc, oroszlán, gorilla, makákó, bambusznád, majomkenyérfa, kókuszdió, szavannák, fekete nők,
ó-ó-ó, Afrika!”
Vizuális műveltségünk megérett a dekolonizálására. Féltucatnyi fiatal afrikai fotós,
képalkotó művész kalauzol el minket a fekete tekintetek világába.
Zanele Muholi
Zanele Muholi szinte berobbant a kortárs fotózás világába, és a fényérzékeny művészet terén világszerte elismerik. A Dél-Afrikán belül Muholi társadalmi munkája is tendenciózusnak tekinthető. A nemek harcába és a szexualitásról folyó közbeszédbe aktívan belefolyik. Nyílt és bátor hozzáállása, otthonában továbbra is ellentmondásos és vitatott. Az ország progresszív alkotmánya ellenére nagyon is ősi minták döntik el, hogy a végén mindig a férfinak van igaza. Na, ez látszik most változni.
Munkái állandóan összefonódnak valami furcsasággal is. Muholi tulajdonképpen egyszerre divat- és divaton túli fotós. Minden irányzatban erős. Zethu Matebeni dél-afrikai szakértő leírta, hogy Muholi gazdag vizuális archívuma nem korlátozódik csupán a szocio vagy társadalmilag problémás témák fotózására vagy a fekete queerpolitikára. Az identitáspolitika nem ért a vizuális esztétikához, Muholi céljai nagyobbak, az aktuális dolgokon túlmutatnak. Muholi művészete nem csak az identitáspolitikát teszi górcső alá, hanem bármit. Híresek az élesen monochrome fekete-fehér képei, amit azonnal megjegyzel, és amiken gyakran önmagát is fotózza.
Cole Ndelu és a pret-a-portré
„Ha a fény megfelelő szögben éri az arcod, minden probléma elmúlik.” Cole Ndelu
Na, ilyet is csak egy igazi fotós mondhat, Ízig-vérig portréfotós.
Cole Ndelu képei gondosan összeállított portréművészet hatását keltik, határozott és nem bocsánatkérő. Megközelítése első pillantás után már nem divatfotó, persze használja azt is a művészetében. Cole fotói lenyűgöző portréképek, ilyennek akarják magukat látni a fiatalok most. Ez nem az, ahogy mi akarjuk őket látni, ez az, ahogy ők magukat. Kicsit más a smink, kicsit sajátos minden. A nyugati kulturális hegemónián megjelentek a repedések, és a gondolatok, az új kultúrák is megtartják székfoglaló beszédüket. Cole Ndelu őszinteséggel és lélekkel alakítja át a narratívát vizuális mesterségében.
Mosako Chalashika és az afroskate
A botswanai Gaborone városból származó Mosako Chalashika négy kerekes nyomot hagyott az afrikai gördeszkázás dokumentációjával. A dokumentumfotózáshoz való szűretlen hozzáállása révén a nézők bepillantást nyerhetnek az afrikai ellenkultúrába. Ami növekedik, a fiatalok egyre több teret akarnak, teljes joggal.
Mosako hitelességét a Carhartt és é a WafflesnCream is észrevette. A velük való együttműködésben Afrika-szerte Botswanától Nigériáig dokumentálta a gördeszkázást. Feltérképezetlen területekről mesélt. Objektívje mindig objektív, és azt mutatja, ami épp akkor és ott van. Na jó, egy kis Carhartt reklámfotó belefér, mert valamiből élni is kell, de ez a dokumentarista élből mitsem vesz el.
Luke Ncube: Lazyluke és a divat
Jelenleg a fekete művészeti reneszánsz közepén találhatjuk magunkat. A Lusta Luke (ahogy magát Ncube szereti hívni) mégis elég szorgalmasan felépített egy divatfotós karriert is. Az streetfotó és dizájnképek hangulatain kívül pompás képeket készít a trendszettereknek is. Ha ezt Kanye látná, rögtön féltékeny lenne. Vagy nem, csak ellopná más ötleteit, ahogy szokta. Luke stílusa nagyon street, de mégis high fashion. Igen, Afrikában nem csak nyomor van, és ahol nyomor van, ott is nagy sztílók pörögnek ki, na meg kerekek is, ha a motoros csajok kipörgetik.
A vizuális műveltség átalakulása a 20. század végén és a 21. század elején mélyreható változást hozott a fekete közösségek képalkotási gyakorlatában. Mindenkinek van telefonja, a képek értéke degradálódott, de ezzel együtt meg is nőtt, mert jobban értik a jót. Luke munkája arra emlékeztet, mennyire fontos ezeknek a technológiáknak a használata mindennapi életünk, naiv és merész törekvéseinknek, valamint jelenlegi valóságunk megváltoztatásával kapcsolatos reményeinknek és álmainknak a katalogizálására. Pillanatok, emberek, trendek a színes élet hullámzásában.
Andile Buka
„Az álomban minden az álmodó.” – Andile Buka
Andile Buka egy hihetetlenül aprólékos dokumentumfilmesre hajazó portréfotós. Nagyon európainak is mondanám, ha ezt nem venné sértésnek. Remélem nem. Őszinte stílusa azonnal magával ragadja a szemed és a szíved. Buka könnyedén vált át a művészfotókból a megrendelői divatfotó munkákra. Felismerhető stílusa és következetessége pedig azt az illúziót kelti, hogy az összes művet együttesen, mint határtalanul nagy munkahalmazt lehet szemlélni. Ilyen egy profi. Vannak hideg, mértanian kitalált profi képei. De Buka igazi énje lágyabb színekkel variál, és tartalmasabb. Utálom azt a kifejezést, hogy „van valami melegség a képeiben”. De esküszöm, az ő képeiben tényleg van valami emberi melegség, ami közel hoz. Még a színek is, ahogy azokat használja. Képeinek stílusa van, amely átsugárzik az általa fényképezett embereken, helyeken, közelebb hozza őket. Szomszédaink lesznek egy pillanatra, és megértjük, mindenki másképp egyforma.
Mário Macilau és a szociofotó, mint fegyver.
„A fényképezést használom a pozitív hatások, a változások elérésének eszközeként.” – mondja Macilau.
Mário Macilau mozambiki fotós olyan hosszú távú projektekre specializálódott, amelyek Mozambik környezeti és társadalmi viszonyaira összpontosítanak. Macilau rávilágít a régió munkaerőpiacának összetett valóságára, a gyarmatosítás mozambiki mindennapjaira, kultúrájára, építészetére gyakorolt hatásának bemutatására. Mozambikot a portugálok gyarmatosították. Érdekes módon a függetlenségük kivívása után a legtöbb helyen (jobb híján) megmaradt a régi elnyomó országgal a gazdasági kapcsolat. Mondjuk ezekbe annyira bele is kényelmesedtek a régi gyarmattartó országok, hogy Kína sokszor könnyedén kínált jobb üzleti koncepciókat. Így most Kína Afrika elsőszámú hitelezője. Afrika csöbörből vödörbe igyekszik? Na, de nem ezért vagyunk itt, hanem a különleges képekért, amik Salgado szociofotós világát is idézik. De messze nem másolják, Macilau akkora king, hogy külön cikket érdemelne. Képein tetten érhetők a beállítások, a művészeti koncepció, de ez nem hamisítás, mert a hatalmas szeméthegyeket és az állandóan égő gumidombokat nem ő varázsolta oda. Sok képén nem szürreális póz, hanem ősi vallási szertartások képeit mutatja. Afrika számunkra sokszor egy nagy massza, de minden országnak van saját külön speciális hangulata. Mozambikban élő elnyomottak is nyomnak el náluk is szerencsétlenebbeket. Cinikusan mondva ahogy a világ minden részén megszoktuk.
Mozambiki öröksége és személyes tapasztalatai ihletik Macilau-t, aki bár híres lett, de nem felejtette el honnan jött. Már művészeti hitvallásában is kifejezi és vállalja a felelősséget, hogy fényképeit felhasználva rámutasson a társadalmi problémákra. Mário tényleg komolyan gondolja és próbál segíteni, hogy a világ jobb hely legyen. Vele vagyunk.
