28 éves koráig Jody Smith minden egyes nap azzal a tudattal kelt fel, hogy valószínűleg hamarosan meg fog halni. Ez talán részben annak is betudható, hogy még fiatal volt, mikor az apja és testvére is elhunyt, de fő oka mégis az, hogy Jody idegrendszere rendellenesen működött. A halandóságtól való félelem és a szorongás folyamatosan emésztette gondolatait, később pedig epilepszia is kialakult nála.
Aztán egy napon kivágták az agyának egy részét.
Egészen pontosan a jobb amygdaláját, amely az érzelmi információ és emocionális kontextus feldolgozásában vesz részt. A jobb amygdala felel a fenyegetés-válasz reakcióért, és ez váltja ki bizonyos helyzetekben azokat az érzelmeket, melyeket a félelemhez kapcsolunk.
Smith most 32 éves és nem fél semmitől, mivel fiziológiai szinten félelemmentessé tették.
„Amikor azt mondom, hogy nem érzek félelmet, akkor azzal egy egyedi érzelmet próbálok leírni. Az emberek sok mindenre használják a félelem szót – például félek a lányoktól vagy félek a kudarctól – de én arról a félelemről beszélek, amit akkor érzel, ha szembe nézel a halállal vagy súlyos sérülést szenvedsz” – mondta el Smith a Vice-nak.
Gyógyszer vagy kés
Smith-nél 26 éves korában diagnosztizáltak epilepsziát, ami naponta körülbelül háromszor jelentkezett nála. Rövid, intenzív pánikszerű érzéseket élt át, és bár Smith egész életében szorongással küzdött, az epilepszia végképp egzisztenciális félelemmé vált.
Az egyik családi összejövetelen Smith elkezdte érezni az epilepsziás tüneteit, ezért kisétált a friss levegőre, hátha jobban lesz. 20 perc múlva kúszva és remegve ébredt a szomszéd udvarán, és nem emlékezett a történtekre.
Két év hasztalan gyógyszeres kezelés után végül úgy döntött, hogy komolyabb beavatkozásra van szüksége.
„A műtét volt az egyetlen lehetőség, hogy megakadályozzuk, hogy a rohamok súlyosabbá váljanak,
és tovább károsítsák az agyam, vagy esetleg meg is öljenek” – magyarázta Smith.
A műtét kétlépcsős volt. Először az orvosok szondákat ültettek a fiú agyába, majd egy hetet töltöttek azzal, hogy kiváltsanak egy rohamot, és megtalálják a problémát okozó részt. A roham kiváltásának érdekében Smith azzal kínozta magát, hogy próbált minél kevesebbet aludni, és Skrillexet hallgatni maximum hangerőn. Egy hét elteltével a neuropszichológiai vizsgálat után a sebészek végül megcélozták Smith temporális lebenyét, és eltávolították a jobb amygdalát és a jobb hippocampust.
Három nappal a műtét után Smith elhagyta a kórházat, és egyből érezte, hogy valami megváltozott benne. Feloldódott a félelme az ürességtől és a haláltól.
Egy nap mikor New Jersey-ben sétált az utca túloldaláról öt hasonló öltözetű férfi kezdett el célirányosan közeledni felé, majd pedig körbeállták. Smith tudomásul vette, hogy valószínűleg bajban van és ki fogják rabolni, de ezt egyáltalán nem érezte. Fogta magát és tovább sétált a rablók gyűrűjén.
Egy másik alkalommal ismét furcsa reakció volt tőle az, hogy nem ijedt meg, mikor egy pók megcsípte a kezét. Ránézett és még csak le se rázta magáról ijedtében, csak nézte a pókot és azon gondolkodott, hogy most mit is kéne csinálnia.
Üss vagy fuss
Dr. Sanne van Rooij, a United States’ Emory University pszichiátriai és magatartástudományi adjunktusa évek óta tanulmányozza az amygdala ablációt (azaz a beteg rész eltávolítását) és teljesen reálisnak véli Smith beszámolóját.
„Nagyon valószínűnek tűnik, hogy az amygdala ablációja eredményezi, hogy valaki már nem tapasztal félelmet. Ez teljes mértékben összhangban áll a vizsgált epilepsziás betegek esetsorozatával, akik szinte ugyanilyen műtéti eljáráson mentek keresztül” – írta meg Dr. Sanne a Vice-nak.
Dr. Sanne és munkatársai egy tavalyi kutatásban két beteget vizsgáltak, akik komorbid poszttraumás stressz szindrómában (PTSD) szenvedtek. Mindketten fokozott félelem reakcióval válaszoltak olyan dolgokra, melyek a traumájukra emlékeztették őket. A jobb amygdalát megcélzó lézeres műtét után a tüneteik már nem estek bele a PTSD kategóriába.
„A bazolaterális amygdala elengedhetetlen a félelmetes ingerek feldolgozásához és a hippocampusból származó információk összekötéséhez. A teljes jobb amygdala eltávolítása drasztikusan befolyásolhatja ezt a folyamatot, és eredményezheti, hogy az egyén már nem tapasztal félelmet, ha olyan érzékszervi információkkal találkozik, ami kiváltaná azt” – írta Dr. Sanne.
Több hasonló eset is bizonyítja az amygdala kulcsfontosságú szerepét a félelem érzésében.
Az egyik legismertebb példa erre Alex Honnold hegymászó, akiről a Free Solo című Oscar-díjas
dokumentumfilmet is forgatták. Honnold biztosítókötelek nélkül mászott meg egy 2300 méter magas sziklát.
Mi lesz, ha leesik? Honnoldot nem igazán kísértette ez a gondolat, hiszen az amygdalája nemcsak kisebb az átlagosnál, de kísérletek sorozata kimutatta, hogy sokkal nehezebb, sőt szinte lehetetlen stimulálni. Olyan képeket mutattak neki, amelyek az emberek agyában a legtöbb esetben kiváltják az üss vagy fuss reakciót, azonban Honnold amygdaláját nem hatották meg a képek.
Ebből következhet, hogy akinek rendellenesen működik az amygdalája, vagy eltávolították azt, az nagyobb eséllyel teszik ki magát veszélyes szituációknak? Nem feltétlenül.
„Noha a félelmetes ingerekre való reagálást mindig is elengedhetetlennek tartottuk a túléléshez, a mai társadalomban ez kevésbé esszenciális, hiszen a legtöbb fenyegetést jelentő tényező megtanulható” – állítja Dr. Sanne.
Smithez visszatérve, az örökösen szorongó fiúnak nem csak a félelemérzete, hanem a gátlásai is feloldódtak, és arról számolt be, hogy sokkal nyitottabb lett a világ felé. Smith hozzátette, hogy mivel tudatában van a helyzetének, óvatos maradt és tudatosan próbálja elkerülni a lehetséges veszélyhelyzeteket.
Felmerül hát a kérdés: Szükségünk van az amygdalára?
Az idők során az amygdala is érzékenyebb lett, így már nem csak akkor kapcsolja be a pánik gombot az agynak, ha egy tigrissel kell megküzdenünk, hanem akkor is, mikor egy nagy csoport előtt kell előadást tartanunk. Ha valóban tanulható, hogy mi számít veszélyesnek, akkor miért van szükségünk az agy ezen részére?
Dr. Sanne elmagyarázta, hogy fontos különbség van egy megfelelően és egy rosszul működő amygdala között, mivel például az epilepsziás vagy a PTSD-ben szenvedő betegeknél a hibásan működő amygdala túlzott stresszt vagy pánikot váltott ki olyan eseményektől is, melyek lehetnek akár teljesen hétköznapi szituációk is. A megfelelően működő amygdalára szükségünk van a félelem feldolgozásához és a hippocampusból érkező információk integrálásához.
