Halj meg és nagy leszel! Szól a bölcselet Hobo tollából. Gastón Duprat filmje, a My Masterpiece is ezt a jelenséget járja körbe a sztárság, valamint a művészetek világának furcsa összefüggéseit vizsgálva. A Netflixen is megtalálható film könnyed stílusban mutat be egy fajsúlyos témát, miszerint ha meghal egy sztár (esetünkben festő), alkotásainak értéke rögtön megugrik.
A művészet, mint üzlet
A művészet, mint üzlet – A műkereskedelem és az aukciók világa című könyvében Judith Benhamou-Huet alaposan kivesézi a témát. Utal arra, hogy a műkereskedők szinte már vadásznak a halála, hogy aztán az adott művész alkotásainak értékét az egekbe röpítsék. Egy 8 milliárdos bolygón mindig akad valaki, aki eltávozik, és aki köré sztorit lehet kanyarítani. Számtalan tehetséges művész él köztünk, akik nem kapnak elég publicitást és lehetőséget. A halál egy ilyen lehetőség. Ezt a kétes értékű hype-ot járja körül humorba ágyazva a My Masterpiece. A festészet világa érdekes módon amúgy is vonzza a csalókat, jobban mint más művészeti ágakat. Csalók között egy eredeti! című cikkünkben már bemutattuk az egyik legnagyobb festő hamísítót és csalót, aki történetesen magyar volt. Elmer Hory híres és sikeres szeretett volna lenni. Ha nem ment művészként, akkor csalóként lett azzá.
Azt tudni érdemes, hogy a képkereskedők nagy része jellemzően inkább benyeli a veszteséget, ha hamisítványt ad el. Ha ugyanis csaló hírébe keveredik és kiderül, hogy hamis képei is vannak, akkor a vevői idővel elpártolnak tőle. Így viszont a csalók tovább tudnak dolgozni. Elmer Hory módszereit ezért ma is előszeretettel használják.
A Made You Look: A True Story About Fake Art című Netflix doku az elkendőzött valóságnak jár utána. New York talán legnívósabb galériája, a Knoedler & Co. 165 év kereskedés után zárt be, mivel olyan mennyiségben halmozódtak fel a hamisítási botrányok körülötte.
Egy adott művész eltávozása mindig lehetőséget kínál az átértékelésére. Különös módon ez többnyire akkor történik, ha már nincs köztünk, ekkor fedezi fel az art-piac. Az, hogy mennyire a minőség marad fenn, igencsak vitatott kérdés. Bach-ot sokáig nem becsülték, nem is ismerték. Mendelssohn, aki rajongója volt, az 1820-as évek közepén kezdte el tudatosan népszerűsíteni őt (Máté-passió bemutatása–1829). Vivaldi műveit egy könyvtárban találták meg, melyek évszázadokon át porosodtak. Művészekből tehát, akik a haláluk után lettek igazán híresek, viszonylag hosszú listát lehetne összeállítani. Íme néhány festő a teljesség igénye nélkül: Vincent Van Gogh, Paul Cézanne, Claude Monet, Paul Gauguin, Henri de Toulouse-Lautrec, El Greco, Seurat, Johannes Vermeer, Jackson Pollock, Csontváry.
Mi obra maestra, avagy magyarul Az én remekművem
Andrés Duprat forgatókönyvíró mélyrehatóan ismeri a művészvilágot, lévén ő az argentin Szépművészeti Múzeum igazgatója. A film egyes megfigyelései a művészek és műkereskedők közötti bonyolult kapcsolatról, valamint a művek pénzbeli értékének kiszámításáról és ingadozásáról nagyon találóak. Mindez anélkül, hogy maga a film túlságosan belterjessé válna.
A rendező, Gastón Duprat. A névazonosság nem véletlen, hiszen a fimet az argentin testvérpár jegyzi. Gastón filmjei rendszerint humorral operálnak, és szinte mindegyik valamilyen módon a művészvilág fonákságait mutatja be. (Út a díjesőig; El ciudadano ilustre). Ezek a filmek nálunk nem ismertek, de ez mit sem von le az argentin filmgyártás értékéből. Elég az hozzá, hogy 26 Oscar-jelölésük és 8 Oscar-győzelmük van, továbbá Cannes-ban, Velencében és egyéb filmszemléken is szépen teljesítenek..
A Mi obra maestra (My Masterpiece/Az én remekművem) a téma felvetésében különösen erős, miközben végig új ötleteket dob be. A rajongó lány, a fiatal, kérlelhetetlen, de irigy művész, a műkereskedő karakter stb. Mindezt egy könnyed vígjátékba csomagolva, amit lehet úgy is nézni, hogy nem érdekelnek minket a képzőművészet belső szakmai kérdései.
Az én remekművem egy prológussal indul, amely során egy elképzelt múzeumi közönséget (valójában minket) arra kérnek, hogy elmélkedjenek egy Nervi-festményről (Nervi egy kitalált festő, a film főhőse), és arról, hogy „a művészet miként hozhatja létre saját valóságát”, és „nincs semmi megérteni való”.
Egy szerethetően maníros, ugyanakkor furfangos festő és egy Buenos Aires-i helyezkedő, esetenként gátlástalan
galériás bonyolult szakmai kapcsolatáról és több éves barátságáról szól a My Masterpiece. Extrém és nevetséges
tervet dolgoznak ki önmaguk megmentésére, amivel hajlandóak jóformán mindent kockára tenni.
Ne feledjük, az argentinok kicsit olaszok is, mivel az olasz bevándorlók és kultúrájuk jelentős hatást gyakorolt az országra. Szóval egy olaszos filmre számítsunk, ugyanezt a témát a skandinávok véres tragédiaként, csalók és képmutatók ördögi játékaként mutatnák be.
Nem akarom a spoilerezni a filmet, ráadásul sok fordulat kiszámítható is, de a lényegen mitsem változtat, hogy a PR megöli a művészetet. A sok bába közt elvész a gyermek.
A művészet örök kérdése, hogy mi az ára egy képnek. Hiszen ez nem konvertálható át, mint mondjuk a réz és az arany. Ezzel szemben az eszmei értékek könnyen a divathullámok áldozatává eshetnek. A régi festők sokszor értelmezhetetlenek, vagy eleve félreértelmezettek a mi korunkban. A kortársak meg mint tudjuk, akkor lesznek érdekesek, ha végre méltóztatnak meghalni.
