Barion Pixel

Indul a 8 évadosra tervezett Asimov féle Alapítvány maraton

Petke Balázs

2021.09.24.

1.5 perc

A 60-as években nagy dolgok történtek sci-fi és fantasy téren. Megszületett Isaac Asimov Alapítvány sorozata és a mindenki által ismert Gyűrűk Ura trilógia Tolkein tollából. Mindkét nagyszabású regényfolyam esetén sok sok évtizedet kellett várni a megfilmesítésre. Előbbi esetén a cselekmény jelentett leküzdhetetlen akadályt, utóbbinál pedig egész egyszerűen ki kellett várni a megfelelő filmtechnikai fejlődést a megvalósítás magas színvonala érdekében.

Az Alapítvány fejezetei között száz évek telnek el, a karakterek helyére újabbak lépnek folyamatosan és az egyes részek inkább antológia jelleggel követik egymást. Mindezek tükrében egy stúdió sem látott benne fantáziát, hiszen minden siker-szabálynak ellent mond az a tény, hogy a nézők folyamatosan új szereplőket látnak, nincs egy karakter sem akivel szemben bármilyen érzelmi rajongás vagy akár annak ellentétje is kialakulhatna.

Az Alapítvány maga persze folyamatos csábítással bírt Hollywood felé, de nem volt senki
aki mélyebben beleásta volna magát az akadály leküzdésébe egészen eddig.

David S. Goyer író (Dark City, Penge trilógia, Batman: Kezdődik!) aki producere is a sorozatnak, kitalálta a megoldást hogy miképpen is tud 5-6 karaktert a cselekményen belül „átmenteni” évszázadról évszázadra.

Goyer szerint a sorozatformátum a legideálisabb az Asimov mű megfilmesítésére, a 8 évad, 80 órás tartalom megfelelő lehet hogy szépen kibontsák az összesen 1000 évet felölelő történetet. Az első epizód szeptember 24-én indul az Apple TV+-on.

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Hollywood vs. Hollyweed, avagy a marihuána útja a filmvásznon

Killafornia, Murder Mountain: a füves hegyek rejtélye

2023 legjobb animációs filmjei – Kutyáknak és olaszoknak megnézni tilos!

Hood, Robin nélkül: 10+1 gettófilm a javából

Tökizmus, vagy amit akartok

„NE LÉGY BAROM miközben”… nézed ezeket a gettóvígjátékokat