„Értem a humort, de nem szeretem.”
Ha emlékezetem nem csal, a Jó reggelt, Vietnám! című vígjátékban hangzott el az egyik főokos, a rádiós humort cenzúrázó katonatiszt szájából. Valójában, aki igazán érti, az tud rajta nevetni. A jó vicc többnyire kicsit bántó is, hisz betalál. Azok meg, akik nem tudnak magukon nevetni, meghagyják ezt a feladatot másnak. És pont itt jön a lényeg, amikor először valaki nem érti a viccet, majd megsértődik azon, hogy nem érti. Tetejébe a poéngyilkos is mindig visszatér a tett helyszínére. Az egyes korok viccei sok mindenről árulkodnak. Ha figyelmesen olvassuk őket, rengeteget megtudhatunk arról a korról, amelyben születtek.
Hol a határ a tiltásokban? Ki tilt? Valóban felállítható szabályrendszer a viccekre? Illik megsértődni?
Jim Jefferies munkásságán keresztül rávilágítunk a stand-up és a humor fekete oldalára, ami egyszerre vad és felszabadító. Nem az a felvetésünk, hogy mindenkinek szeretnie kell Jefferies-t, hanem hogy a humor szavannájából lassan kezdik kivezetni az ilyen nagyvadakat. Addig írjunk róla, amíg még lehet! Lehet még?
Hamis útlevél a humor határán való átkelésre
Hol a határ a humorban? És tényleg csak a jó ízlés szabhat határt?
Jim Jefferies ausztrál, tehát itt jó ízlésről már eleve nem beszélhetünk. Ugye ezen már kapásból meg lehetne sértődni, de Jefferies-nél az ilyen poénok a belépő szint. Azért őt hoztuk példának és ajánljuk is megnézésre, mert lassan egy utolsó mohikán azok között, akik „Humorban nem ismernek tréfát.”, hogy Karinthy híres mondását idézzük. De Jim Jefferies nem csak a tréfát nem ismeri, hanem a határt sem. Humor földjén ő az a szabó, aki semminek nem szab határt. Pont ez a felszabadító benne, hogy bármi bármikor megtörténhet.
„Az élet attól szép, hogy bármi megtörténhet. És attól csúf, hogy meg is történik.”
Mert a humor nem puszta tréfálkozás, hanem filozofikus szemlélet, a mélyebb összefüggések felismerése, a felülemelkedés képessége. A társadalomkutatók szerint a vicc oldja a társadalmi feszültségeket, és kárpótlást nyújt az egyenlőtlenségek elszenvedéséért, de szolgálhat előítéletek, tabuk szalonképes kimondására is.
Geoff James Nugent (született: 1977. február 14.), szakmai nevén Jim Jefferies, ausztrál komikus, színész és író, aki azóta már kettős (ausztrál és amerikai) állampolgársággal is rendelkezik. Tényleg igazi őrült fazon. Régebben csak viccelt ezzel, majd 36 évesen autistának diagnosztizálták.
Jellemző világunkra, hogy a botrány mekkora marketinggel bír. Jefferies először 2007-ben kapott nagyobb nemzetközi figyelmet, amikor a Manchester Comedy Festival fellépése közben megtámadták a színpadon. Azóta mindig tart a keze ügyében egy fegyvert, ami nevezetesen egy pohár sör. Jelenleg ott tartunk, hogy már ezt is felróják neki. Az Alcoholocaust c. estjében erről kellő öniróniával beszél. Rendre megkapja, hogy állandóan részegen lép fel, amivel az alkoholizmust propagálja. Nem mintha ebben nem lenne igazság, de komolyan ez egy stand-up est! A horrorfilmek akkor mit propagálnak? És a baltaboltok?
Legális?
Jim a stand-up előadásain túl még a The Jim Jefferies Show által is ismert, de ahhoz kell egy kicsit tudni ángliusul is. Mondjuk itt Brad Pitt sziporkázik, de valószínűleg megírták neki. Valószínűleg Jefferies.
Jefferies Legit című vígjátéksorozatát 2013. január 17-én mutatták be az FX-en, melyben a fellépései során előadott szalonképesebb poénjait vitte filmre. A második évad premierje 2014. februárjában indult, de immáron már egy másik csatornán (FXX). A pozitív kritikáin túl ráirányította a figyelmet a szellemi és fizikai fogyatékossággal élő emberek életére. A sorozatot mégis két évad után törölték. Egyszerűen a nagy cégek félnek a tabudöntögetéstől, a határesetektől, pedig a humor táptalaja eleve a határeset, a határok feszegetése.
2019-ben Jefferies és Suzanne Martin az NBC számára fejlesztett egy Jefferies című sitcomot, amelyben önmaga kitalált változataként szerepelt. Mindeközben elindult ellene egy médiahadjárat is, hogy szabad-e, lehet-e így humorizálni, ahogy ő teszi. A komikus szerint nem lehet őt a „cancel culture” által eltörölni.
A 45 éves humorherold, akinek stand-up előadásai korábban is vitákat váltottak ki, úgy véli, annyi problémás és morbid poént sütött már el, hogy igazán nem lehet vele mit kezdeni.
„Nagyon nehéz eltörölni valakit, akinek 40-50 olyan hülyesége van már, ami mind karriergyilkos.
A következő 10 évet már üresbe is lehozom.” – mondta a The Daily Telegraphnak.
Jim igazából tényleg vitatéma, mert pro és kontra lehetne érveket sorolni vele kapcsolatban. Azonban érdekes, hogy bár sok estjét levették műsorról, mégis van rá igény. Mert a jó humor ül, és beülnek rá. Teltházas esteket visz. 2019-ben a Budapest Kongresszusi Központban sem volt ez másképp. Akinek nincs ideje, energiája a Hécsbijót és Netflikszet átböngészni Jefferies maradékok után vagy az angolja nem perfetto, íme pár link a régebbi előadásairól.
Jim Jefferies: Fully Functional
Ilyen, ha egy ateista az istenre esküszik.
Jim Jefferies: I Swear to God. 1. rész; 2.rész.
Hiszi a PiSZi (PC)
Az első dolog, amit meg kell jegyezni a feketehumorral kapcsolatban, hogy ne hagyjuk magunkat aktuálpolitikai csapdákba csalni. A politikai jobboldal szeret a liberálisokra hivatkozni az egész PC kapcsán, de tulajdonképpen minden oldal nyakig sáros ebben. Példának okáért egyfelől jönnek azzal, hogy a feministák melegek, a feketék meg túl érzékenyek, de próbálj elsütni egy Szűz Máriás viccet konzervatív körökben, hirtelen nagyon PC-k lesznek ők is. Maradjunk annyiban embere válogatja, de az kétségtelen tény, hogy sokan politikai fegyverként használják a PC-t. A humort mindkét oldalról támadás éri. Szűkebb lett az amúgy is ingadozó határmezsgye, hogy meddig lehet elmenni. A jó humor pedig mindig ezen a határvonalon egyensúlyoz.
A politikai korrektség elburjánzása
Vajon a közbeszédet össze szabad-e keverni a stand-uppal vagy egy filmmel? Egy politikus vagy intézményvezető szerepe teljesen más, mint egy humoristáé vagy filmszereplőé. Használhatjuk-e majdnem ugyanazt a mércét? Sokan a humort is komolyabban veszik. Ez elég fura. Természetesen ez összefügg azzal is, hogy egy társadalomban mekkora feszültség uralkodik. Az a szomorú, hogy a humor pont, hogy oldja a feszültséget, de nem hagyjuk neki (szelepelmélet).
Számtalan olyan vicc, kritika vagy karikatúra létezik, ami valakinek nem tetszik. Itt merül fel a szólásszabadság kérdése. Végül is bárki mondhat bármit, maximum nem nézed, hallgatod meg. A probléma sokszor nem is egyén szintjén merül fel, hanem a nagytőkések, a kapitalista pénzgyár logikája mentén. Mert míg az NBA például arra biztat, hogy szeressük egymást, szólásszabadság, emberi jogok, feketék jogai stb., addig ha valaki felszól a kínaiak ellen az ujgur dolgaik miatt, akkor az NBA nyomást gyakorol az adott személyre, mivel az NBA-re meg Kína gyakorol nyomást. Kína hatalmas piac, és hatalmas pénz. Vegyük azért észre, hogy sokszor egyáltalán nem általános emberjogi vagy ehhez hasonló megfontolások állnak a dolgok hátterében, hanem pénz és politika. Mindkettő öli a humort, ahol tudja, mert a humor nem szól mindenkinek, és a humor kineveti a hatalmaskodást, a presztízst.
Érdekes abba is belegondolni, hogy míg pár évvel ezelőtt az HBO szakemberei, jogászok, stb.
által jóváhagyott poénokért, melyek aztán adásba is kerültek, Jefferiest manapság meghurcolják.
Egy South Park epizódban élünk?
John Cleese, a legendás angol humorista és színész/rendező, többször is nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy ma már nem lehetne elkészíteni a Monty Phython Repülő Cirkuszát. A műsor valóban viccelt mindenkivel, szegényekkel, gazdagokkal, melegekkel, nagymamákkal. Természetesen magukat is kigúnyolták. Hozzá kell tenni, hogy akkoriban is kaptak kritikákat. Ők ezt úgy oldották meg, hogy bárki is írta az adott szkeccset, ha melegeket sértette, akkor Graham Chapmanhez írták (ő meleg volt), ha a konzervatívokat, akkor Terry Jones-t. Ezzel kifogták a kukacoskodók vitorlájából a szelet. Sajnos a legtöbb humorista nem egy csapat, és nem tud konzervatívokra és melegekre szakadni. És persze ki mondja, hogy a melegek ugyanazt gondolják. Arról nem is beszélve, hogy van meleg konzervatív is.
És itt szeretném felhívni mindenki figyelmét egy politikai technikára. Ezt úgy nevezik, hogy „szimbolikus térfoglalás”. Ennek egyik lényege, hogy valaki, aki konzervatív, fekete, keresztény, meleg, svéd, indián stb., kikiáltja magát a téma szakértőjének és megsértődik minden konzervatív, fekete, meleg, svéd, keresztény stb. nevében. De ez sokszor nem más, mint színtiszta politika és hangulatkeltés. A South Park ezt úgy oldotta fel, hogy Token egy fekete kisrác szájába adta, hogy azért mert egy másik fekete vagy konzervatív mond valamit, az nem azt jelenti, hogy minden fekete vagy konzervatív úgy gondolja.
Azért, mert XY azt mondja valamire, hogy oké vagy nem oké, az még messze nincs úgy. Az csak egy vélemény. Érdekes módon a legtöbb meleg, feminista, fekete stb. nem szokott megsértődni, ha egy vicc tényleg szellemes és nem kimondottan ostoba suttyóság. A legtöbb ember tud nevetni magán. Aztán vannak azok, akik nem. Na, ők pártot alapítanak és megmondják nekünk mit kell gondolni. Ugye, ahogy a mondás tartja: „Szabad országban, szabad ember azt tesz/mond/gondol, amit szabad”
Merjünk viccelni, nevetni és ami legfontosabb, magunkon is! A jó humor az önkritikával kezdődik.
