Két év ezerért cserébe nem rossz üzlet, ha így megőrizhetjük a jövő nemzedékeinek azt az örökséget, amit mi magunk is csupán kölcsön kaptunk.
Julia Butterfly Hill, amerikai környezetvédelmi aktivista, 1997. december 10. és 1999. december 18. között több mint két éven át élt egy 61 méter magas, körülbelül ezeréves kaliforniai mamutfenyő tetején. Igen, szó szerint ott lakott, éjjel-nappal. Erre a drámai lépésre azért volt szükség, hogy megakadályozzák a Pacific Lumber Company-t abban, hogy kivágják ezt a matuzsálemi kort megért fát. Végül megegyeztek a faipari vállalattal a fa megmentéséről, de az események korántsem úgy alakultak, ahogyan azt bárki előre elképzelte volna. Julia élete a polgári engedetlenségről, a kitartásról és az ellenállásról szól. Következzen most az ő története!
A Pillangó születése
Julia Lorraine Hill 1974. február 18-án született, csak később vette fel a Julia Butterfly Hill nevet, amely mára valódi személyazonosságának szerves részét képezi. Édesapja vándorprédikátorként dolgozott, városról városra járva hirdette az igét, miközben magával vitte a családját is. Julia körülbelül tízéves koráig lakókocsiban élt szüleivel és testvéreivel. Az utazások során, barátok híján a természetben talált vigaszra, felfedezve a kempingek környékén elterülő erdőket és folyókat. Hét éves korában egy túrázás alkalmával egy pillangó szállt a fejére, majd hosszú órákon át ott maradt. Ekkor született meg beceneve, a „Butterfly”, mely élete egyik meghatározó szimbólumává vált.
Amikor középiskolás korba lépett, családja végül megállapodott, és az arkansasi Jonesboróban telepedtek le. 1996 augusztusában, mindössze 22 évesen, Julia súlyos autóbalesetet szenvedett, amely majdnem az életébe került. Egy bulit követően ő vezetett a részeg barátja helyett, amikor egy másik autó nagy sebességgel beléjük rohant. Az ütközés során az autó kormánya olyan súlyosan megsérült, hogy behatolt a koponyájába. Csaknem egy év intenzív terápia kellett ahhoz, hogy újra normálisan tudjon beszélni és járni. Élete során egyébként valószínűtlenül sok autóbaleset érte – összesen öt –, és a különös az, hogy egyik esetben sem ő volt a hibás. Több alkalommal is magas kártérítést kapott, mivel mindegyik baleset súlyos volt, és komoly sérüléseket szenvedett, amelyek máig kihatással vannak rá. Bár ez nem a cikkünk fő témája, érdemes megemlíteni, hogy ezek a balesetek jelentős fizikai megpróbáltatásokat okoztak számára.
Az első baleset különös jelentőséggel bírt, hiszen ezután változott meg gyökeresen Julia életfelfogása. Rádöbbent, hogy értelmes, hasznos életet akar élni, nem csupán a pénzt hajhászni. Így emlékezett vissza erre a fordulópontra: „Ahogy felépültem, rájöttem, hogy az egész életem kibillent… Az érettségi óta szinte megállás nélkül dolgoztam: először pincérnőként, majd étteremvezetőként. A karrier, a siker és az anyagi javak megszállottja voltam. A baleset ráébresztett a pillanat értékére, és attól kezdve minden tőlem telhetőt megtettem, hogy pozitív hatással legyek a jövőre. A kormány, ami a koponyámba fúródott, képletesen és szó szerint is új irányt adott az életemnek.”
A pillangó leszáll a vörösfenyőre
A baleset után Hill nemcsak a környezetvédelem, hanem számos társadalmi és politikai ügy mellett is kiállt, különösen azokért, akiknek nincs erejük vagy lehetőségük képviselni önmagukat – beleértve a természetet is. Ez az elkötelezettség vezette őt Kalifornia Humboldt megyéjének erdeit védő környezetvédelmi mozgalomhoz, amely az óriás mamutfenyők és a vörösfenyők megóvásáért harcolt.
Ezek a fák lenyűgöző élettartamukkal a természet csodái közé tartoznak. Az óriás mamutfenyők akár 3200 évig is elélhetnek. Régészek találtak már több mint 2500 éves vörösfenyő-gerendákat és más tárgyakat, amelyek tanúsítják ezen fa páratlan tartósságát. Például az Altaj-hegységben felfedezett 500 éves sírmaradványok fája olyan kemény volt, hogy késsel szinte vághatatlan. A vörösfenyő rendkívül tartós és szívós anyag, nagy gyantatartalmának köszönhetően időjárásálló, rugalmas, könnyen hasítható – ezért is hívják „örök fának.” Oroszországban ezt a fát tartották a hajóépítés legjobb alapanyagának, és a moszkvai Kreml templomainak, valamint a Vaszilij Blazsennij-székesegyháznak is vörösfenyő adja a belső szerkezetét.
Történetünk központi szereplője, Luna – egy ezer évet is meghaladó fa –, élő történelmünk része. Egészen
megdöbbentő, hogy egy erre bárki engedélyt kaphatott. Luna akkor hajtott ki a magjából, amikor István
király államot alapított – a fa tehát egyidős a magyar államisággal, és most asztallapként akarják feldolgozni.
Noha korábban is vágtak ki hatalmas, legendás fákat, akkor még bőséggel akadtak hasonló óriások. Ma azonban alig maradt belőlük, és az emberi mohóság képes lenne bármilyen élő csodát asztallá változtatni.
Számos környezetvédő fordult beadvánnyal a hatóságokhoz, hogy felhívják a figyelmet arra: az ilyen koros fák kivágása nemcsak környezeti, hanem kulturális kárt is okoz. Azonban a törvény malmai lassan őrölnek, így addig a mohó kis pénzéhes multi hódok bármit megrágcsálnának, hogy még több pénzük legyen pénzre. A környezetvédők rendszeresen kijártak, hogy élőlánccal akadályozzák meg a Pacific Lumber Co. fakitermelőit, akik megbízást kaptak arra, hogy amíg a törvényalkotás folyamatban van, gyorsan végezzenek el egy jelentős tarvágást. Így később könnyedén felemelhetik a kezüket, és mentegetőzve mondhatják: „Sajnáljuk, mi csak a törvényeket tartjuk be – holnaptól.„
A fák egy szélfútta hegygerincen álltak, ahonnan a Stafford közösségére nyílt kilátás. 1996 szilveszterén hatalmas földcsuszamlás történt Staffordban, amelyet a Pacific Lumber Company (Maxxam) tarvágásai okoztak a település feletti meredek lejtőkön. Az eredmény egy sárlavina lett, amely 5,2 méter magasan sárba és fatörmelékbe temetett nyolc otthont, mindet teljesen elpusztítva. Ez az esemény vetette fel az ötletet, hogy állandó őrségre lenne szükség a fák védelme érdekében. A szervezők azt tervezték, hogy egy önkéntes egy hétig őrködjön egy fán. „Senki más nem jelentkezett, így végül engem választottak, jobb híján” – emlékezett vissza Julia.
Kezdetben Hill nem állt kapcsolatban hivatalosan egyetlen környezetvédelmi szervezettel sem, saját elhatározásából döntött úgy, hogy a polgári engedetlenség útjára lép. Azonban rövidesen csatlakozott az Earth First! mozgalomhoz, miközben számos más szervezet, továbbá önkéntesek is támogatták őt. 1997. december 10-én Hill felmászott az ezeréves mamutfenyőre, egészen 55 méteres magasságig. Mivel a Hold éppen felkelt aznap este, az aktivisták a „Luna” (latinul „Hold”) nevet adták a fának, tisztelegve a különleges pillanat előtt. Korábban „Staffordi óriásként” ismerték ezt a fát, de attól a naptól kezdve mintegy megszemélyesítve, mindenki Lunaként emlékezett rá.
A Hold, a Pillangó és a láncfűrész tánca
„Másfél órával azután, hogy elértük a fa tövét, az utolsó élelmiszert is sikerült feljuttatnunk. Ekkorra már éjfélre járt. Végül én is felkapaszkodtam a Lunára. Úgy éreztem, mintha egy örökkévalóság telt volna el, mire elértem a csúcsot. Amikor végre megérkeztem, kibújtam a hevederből, és csak azt figyeltem, hol rogyhatnék össze a fáradtságtól.” – emlékezett vissza Hill.
Julia tulajdonképpen egy 1,8 x 1,2 méteres, fából készült platformon élt 738 napon át. Erre a vázszerkezetre feszítettek fel egy sátort, amely menedéket nyújtott számára. A fa tetején töltött idő alatt számos különös túlélési praktikát sajátított el – például ritkán mosta meg a talpát, mert a gyantával bevont bőr jobban tapadt az ágakhoz. Napenergiával működő mobiltelefon segítségével adott rádióinterjúkat, és mint az események „in-tree” tudósítója, televíziós stábokat fogadott. Mindezt azért, hogy minél szélesebb médiatámogatást szerezzen a tarvágás elleni tiltakozásához.”
Hillnek a túléléshez szükséges felszerelést kötelek segítségével emelték fel, amit egy nyolcfős támogató csapat biztosított számára. Ő maga is külön kihangsúlyozta, hogy egyedül nem lett volna képes véghezvinni ezt a vállalkozást, és eleinte azt gondolta, hogy mindössze két hétig marad a fán.
„Az emberek gyakran rám néznek, és azt mondják: »Én ezt biztosan soha nem lennék képes megtenni.« Erre mindig azt válaszolom: »Én sem hittem volna, hogy meg tudom.« Ha valaki akkor, amikor a fa tövében álltam, azt mondta volna nekem, hogy a következő két évet a lombkoronában fogom tölteni, és végigcsinálni mindezt, valószínűleg nevettem volna, majd sikítva rohantam volna vissza a hegyről. Érted, mire gondolok?” – magyarázta. „Az első dolog, amit mindenkinek elmondok, hogy az elménk a legnagyobb akadály. De emellett mindig hangsúlyozom, hogy a támogató csapat döntő fontosságú!
Fűtése nem igazán volt, így a hideg ellen úgy védekezett, hogy szorosan bebugyolálta magát egy hálózsákba, csak egy kis lyukat hagyva a légzéshez. Az étkezéshez egyégős propántűzhelyet használt. A biológiai szükségleteit kis tasakokba végezte el, a nagyobb „csomagokat” pedig lehozták a támogató csapat tagjai.
A komolyabb megpróbáltatások azonban nem itt kezdődtek. A helyszín északon volt, ahol 60-70 mérföldes jeges szelek tomboltak. Nem ritkán esővel megspékelve. Ne felejtsük el, hogy ez egy olyan fa volt, amelyet már villám is sújtott. Ráadásul a fakitermelő társaság is mindent megtett, hogy felőrölje az ellenállását – trükkjeik igazi emberpróbáló kihívást jelentettek. Bár a média figyelme valamelyest visszaszorította a biztonsági őrök és dühös favágók megfélemlítési kísérleteit, korábban helikopteres zaklatással és tíznapos ostrommal is szembesült. De a legnehezebb talán az volt, amikor megpróbálták kifüstölni őt a fáról.
„Súlyos asztmám van, ami súlyosbodott, miután beszívtam a füstöt
a Lunán. A tarvágások folyamatos égetéseit direkt úgy szervezték,
hogy körbevegye a fát, bárhonnan fújt a szél jött rám a füst.”
1999-ben végül megszületett egyfajta kompromisszumos megoldás: a Pacific Lumber Company beleegyezett abba, hogy megóvja a Lunát és az összes környező fát egy 61 méteres – igencsak szűkre szabott – pufferzónán belül. Cserébe azt kérték, hogy Hill hagyja el a fát, továbbá azt az 50 000 dollárt, amelyet ő és más aktivisták gyűjtöttek össze, a fakitermelő cég kapja meg. A megállapodás ugyanakkor előírta, hogy a vállalat ugyanezt az összeget adományozza a Humboldt Állami Egyetem számára, a fenntartható erdészeti gyakorlatok kutatásának finanszírozására. Mégis abszurdnak tűnik, hogy a végén nemcsak a fákért kellett harcolniuk, de még ők fizettek a cégnek – bármennyire is nemes célra fordította azt tovább. És itt nem akármilyen fákról volt szó. Felmerül a kérdés, ki adhatott egyáltalán engedélyt ilyen fák kivágására? És ha a társaság valóban meg is vásárolta ezt a területet, vajon milyen jogon rendelkezhet felette? Ezeket a fákat sem ők nevelték fel, sem az előző, vagy az azt megelőző tulajdonosok. Az indiánok évszázadokon át érintetlenül hagyták őket. Ki mondhatja, hogy jogában állhat-e bárkinek is kiirtani ilyen ősi élőlényeket?
„Az első hét évben, miután lejöttem a Lunáról, évente átlagosan 250 interjút adtam – mondhatni, ismertté váltam. Az emberek mindig megdöbbennek, amikor megtudják, hogy rendkívül zárkózott vagyok. Ilyenkor mindig emlékeztetem őket: szerintetek egy extrovertált meddig bírta volna egyedül, egy fa tetején, a semmi közepén? Csak egy szélsőséges introvertált képes ilyesmire. Amikor fent voltam, a fák így szóltak hozzám: »Julia, mint ahogy egy idegen országba érkezve tolmácsra van szükséged, úgy a természetnek is fordítókra van szüksége. Az idők kezdete óta kommunikálunk, de az emberek elfelejtették, hogyan kell hallgatni minket. Téged viszont meg fognak hallgatni, ezért szükségünk van rád, hogy a nevünkben beszélj.« Őszintén szólva, a közszereplővé válás sok szempontból sokkal, de sokkal nehezebb volt, mint bármi más, amit a fán átéltem – pedig ott viharokat éltem át.”
Utórezgések
Később ismeretlen vandálok láncfűrésszel vágtak bele Lunába, majd 2000 novemberében Hill egyik támogatója felfedezett egy nagyobb lyukat a törzsön. Ez a módszer hasonló ahhoz, amit a Balatonnál is alkalmaznak: olajat öntenek a lyukon keresztül a fába, hogy az belülről kirohadjon. A repedést végül gyógynövényes szerrel kezelték, és acélkábelekkel stabilizálták a fát. 2001-ben Steve Salzman, az Eureka-i építőmérnök vezette a Luna „orvosi csapatát,” amely egy olyan merevítőrendszert tervezett és épített, amely megvédi a fát az extrém szélviharok és az illegális rongálások ellen. Steven Sillett, a Humboldt Állami Egyetem professzora és a gondozók rendszeresen felmásznak a fára, hogy ellenőrizzék annak állapotát, és karbantartsák az acélhuzalokat.
Az öreg kakadu egyéb kalandjai
Julia Hill nevéhez több tiltakozási akció is fűződik. 2002. július 16-án Quitóban, Ecuadorban tartóztatták le, amikor az Occidental Petroleum irodája előtt demonstrált egy tervezett olajvezeték ellen, amely egy érintetlen andoki erdősávon haladt volna át, amely otthont adott számos ritka madárfajnak. Gustavo Noboa ecuadori elnök cinikusan megjegyezte: „A kis gringókat letartóztatták, köztük azt az öreg kakadut is, aki fára mászik.” Hillt később kiutasították Ecuadorból, illetve kitiltották az országból. Az olajipar nem volt olyan megengedő, mint a fakitermelés.
Egy másik ismert esete az volt, amikor kiállt a szabad adófelhasználás elmélete és gyakorlata mellett. Hill lelkes híve az adóátirányításnak, más néven tax redirection-nek. 2003-ban ennek az elvnek a jegyében megtagadta mintegy 150 000 dollár szövetségi adó befizetését. Pontosabban azt szerette volna, ha ő dönthet arról, hova kerüljön az adója. Az összeget iskola utáni programokra, művészeti és kulturális kezdeményezésekre, közösségi kertek támogatására, indián közösségeket segítő programokra, a bebörtönzés alternatíváira, valamint környezetvédelmi projektekre kívánná fordítani. „Valójában ezt a pénzt én kerestem meg, amit az adóhivatal úgy gondol, hogy hozzájuk kell kerülnie, pedig nem az övék, és én oda adom, ahová szerintem szükséges. Az IRS-nek írt levelemben pedig azt mondtam: »Nem utasítom vissza az adóm befizetését. Valójában befizetem, de oda, ahová szerintem kellene kerülnie. Az adómból nem kívánok háborús programokat támogatni.«” – mondta Hill.
A múzsa csókja
Hillről számtalan dokumentumfilm, interjú és könyv készült, köztük egy saját elbeszélés is, amely 2000-ben jelent meg. Talán még korai lenne hangsúlyozni a világlátásáról írt könyveit, de érdemes megemlíteni, hogy ő a The Legacy of Luna című könyv szerzője, és társszerzője a One Makes the Difference című műnek.
A popkultúrára különösen nagy hatást gyakorolt, hiszen számos zenészre inspirálóan hatott. Korábban írtunk híres múzsákról és groupie-król, de az az igazság, hogy egyikükről sem született annyi dal, mint Hillről. Ez is bizonyítja, hogy a sikerhez nem egy popsztárt, hanem egy gyantával borított fenyőt kell ölelgetni!
A számok, amelyeket linkeltem, vagy róla szólnak, vagy megemlítik őt, és ez a lista (Mel Watson: Julia Butterfly Hill; Los Suaves: Julia Hill; Kissed by Mist: Trey Anastasio; Butterfly: Idina Menzel) még közel sem teljes. Az azért nem kis dolog, ha olyan nevek, mint a Red Hot Chili Peppers vagy Neil Young írnak rólad!
A Simpson család tizenkettedik évadának „Lisa the Tree Hugger” című epizódját is Julia Butterfly Hill története ihlette. Az ötlet Matt Selman forgatókönyvíró fejében született meg, miután megismerte Hill küzdelmét. Ezen kívül egy 2017-ben megjelent svéd gyerekkönyv, a Julia räddar skogen (Julia megmenti az erdőt), Niklas Hill és Anna Palmqvist műve, szintén Julia Butterfly Hillről kapta a főszereplő nevét. A könyv egy gyerekről szól, aki egy fát foglal el, hogy megakadályozza egy új autópálya építését, és így hívja fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.
„Amíg a Lunán tartózkodtam, rájöttem, hogy minden probléma, amivel szembesülünk, csupán a tünet, míg a valódi betegség az elszakadás. Amikor eltávolodunk a Földtől és egymástól, így olyan döntéseket hozunk, amelyek valódi következményeit nem látjuk át – pedig ezek hatással vannak mindannyiunkra, minden élőlényre, és a jövő generációira is. Szerettem volna segíteni az embereknek meglátni ezt az összefüggést: ha csak a tünetekkel foglalkozunk, de nem gyógyítjuk meg magát a betegséget, soha nem érhetjük el azt a gyógyulást, amire a világunknak és a bolygónknak szüksége van.” – Julia Hill
A médiában gyakran emlegetik őt a modern környezetvédelmi aktivizmus példájaként, és története továbbra is inspirálja a fiatal generációkat, hogy kiálljanak a Föld megőrzéséért. Hill azon üzenete, hogy a természeti világ védelme nem csupán erkölcsi kötelesség, hanem életünk egyik alapvető feltétele, ma talán aktuálisabb, mint valaha.
Where have all the humans gone? | Julia Butterfly Hill in collaboration with Everland
