Monterrey poros külvárosainak utcáin, ahol a gyárak füstje beleolvad az ég fakó kékjébe, egy sajátos ritmus született: a cumbia lassított változata, amely úgy hömpölyög, mintha maga az idő is elnehezülne. Ez a zene nem csupán dallam volt, hanem menedék – egy atmoszféra, ahol a világ zaját tompa, vontatott ütemek fedték el.
Ebben a légkörben született meg a Cholombianos szubkultúra is, amely nem pusztán stílusirányzat volt, hanem életérzés és közösségi identitás is egyben. Az amerikai chicano cholók bő nadrágjai, flanel ingeik, bandanáik és baseball sapkáik találkoztak benne egy idealizált, trópusi Kolumbia képével, miközben hajviseletük – a zselével betonkeményre fésült oldaltincsek és geometrikus frufruk – látható manifesztumként hirdettek valamit, amit szavak nélkül is érteni lehetett: összetartozást és különállást egyszerre.
Ez a világ, a cholombianosok univerzuma, a kétezres évek elejétől a 2010-es évek közepéig élte fénykorát. Maga a „cholombiano” szó is kulturális szintézis: a Los Angeles-i mexikói közösség, a cholók és a kolumbiai cumbia összeolvadása, amely évtizedeken át alakította Monterrey fiataljainak zenei és vizuális képzeletvilágát.
A Cholombianos egyik legszembetűnőbb sajátossága az öltözködésük volt, amelynek darabjait sok esetben maguk a közösség tagjai készítették és hűen tükrözte a társadalom peremére szorult, hátrányos helyzetű negyedekben élők életmódját. A Cholombianos tagjai különösen kedvelték a cumbia és vallenato zenéket. A szubkultúra elnevezése onnan ered, hogy a 20. század végétől kezdve jelentős számú kolumbiai bevándorló telepedett le Nuevo León államban.
Szélsőséges, feltűnő stílusuk miatt gyakran kerültek a mexikói rendőrség célkeresztjébe, annak ellenére, hogy valójában békés, visszahúzódó fiatalokról van szó. A hatóságok érdeklődése részben azért is összpontosult Monterreyre és a Cholombianos közösségére, mert a város a kartellekhez köthető erőszakhullám egyik gócpontjává vált. Monterrey stratégiai fekvésének köszönhetően – hiszen innen könnyen elérhetők a gazdag kábítószer-kereskedelmi útvonalak és szinte az ország összes nagyvárosa – a rendfenntartók minden szokatlan jelenségre fokozottan figyeltek.
Mégis, a kolumbiai kultúra által inspirált Cholombianosokat teljesen alaptalan lenne a hírhedt kartellekhez hasonlítani, hiszen a két világ között semmiféle kapcsolat nincs. Ez a közösség elsősorban olyan tinédzserekből állt, akik az önkifejezés egy különleges formáját választva próbálták megtalálni helyüket egy olyan társadalomban, amely nem kínált nekik utakat a felemelkedésre – mindenféle erőszaktól mentesen. Éppen ezért váltak a Cholombianosok Mexikó egyik legbékésebb és legegyedibb ifjúsági szubkultúrájává, amely a feltűnő divat mögött mély közösségi összetartozást hordozott.
A zene keveredése az utcakultúrával, a hiphop divattal valami egészen újhoz vezetett: oversize, gombos, grafikás pólók vallási ikonográfiával és graffiti stílusú szöveggel, csináld magad kiegészítők, karibi hangulat… Kétségkívül a Cholombiano srácok maradandót hagynak maguk után.
Míg ez a közösség ma is kis számban létezik, a rendőrség és más hatóságok igazságtalan bánásmódja
miatt kénytelenek olykor elrejteni védjegyeiket az utcán, emiatt egyre fogynak képviselői.
2010-es évekre ez a szubkultúra szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság szeme elől, ám 2011-ben a VICE egyik cikke ismét reflektorfénybe helyezte őket, bemutatva Stefan Ruiz fotóművész portrésorozatát. Ruiz célja az volt, hogy maradandó emléket állítson a monterrey-i fiataloknak, és képeivel egyfajta elismerést adjon nekik mindazért, ahogyan öntudatlanul is formálták a kulturális ihletésű divat következő generációit. Fotói egyszerűek és letisztultak, akár egy iskolai tablókép, ám éppen ebben rejlik erejük. A fehér háttér előtt készült felvételeken semmi sem vonja el a figyelmet a fiatalok extravagáns külsejéről, így ragadva meg a Cholombianos-kultúra lényegét: a magabiztos, büszke jelenlétet, amely túlmutat minden környezeti kontextuson.
A Vice dokumentumfilmjében Ruiz így emlékezett vissza a sorozat készítésére:
„Tisztán akartam tartani a képet, mert ők önmagukban is elég érdekesek. Úgy éreztem, a háttér csak elvonná róluk a figyelmet. Nem kívántam társadalmi állásfoglalást tenni arról, hogy hol élnek vagy honnan jöttek. Számomra ez a sorozat róluk szólt – és arról a stílusról, amely őket meghatározza.”
2019-ben a Netflixen jelent meg a Ya no estoy aquí (I’m No Longer Here – Már nem vagyok itt) című film, amely a Los Terkos nevű csoport vezetőjének életét követi nyomon, aki napjait cumbia hallgatásával tölti, miközben teljes lényével megtestesíti a cholo-stílust. A film lenyűgöző képi világával megragadja ennek a különleges, rétegkultúrának a fiatalos életérzését.
Felmerül a kérdés: vajon egyszer még visszatérhet ez a stílus? Vagy valójában sosem tűnt el teljesen?
I’m No Longer Here | Official Trailer | Netflix
