Morning of the Earth szobrot állít egy letűnt kor szörföseinek akik még spirituális harmóniában éltek a természettel. A szörf-dokumentumfilm műfajának az egyik legjobbjának tartják, mert erősen, autentikusan dokumentálta a vietnámi háború alatti ellenkultúrát.
Az ötvenes évek végétől napjainkig a szörfös filmek rendületlenül népszerűek, mert nem csak a sportot magát, hanem a szubkultúrát is bemutatják. A magával ragadó képek, gyönyörű tájak, zene, kevés dialóg és narráció jellemzi a zsánert. A hetvenes években ezeknek a filmeknek a vetítése még közösségi élmény volt, mozikat, koncerttermeket, sportcsarnokokat béreltek ki, és mindenki ott volt, aki úgy érezte érintett a témában.
Az idén februárban 50 éves filmről az alkotók beszélgettek az ABC munkatársával.
A film leghíresebb jelenete, mikor 1971-ben két férfi áll a parton deszkával a kezében és egy hatalmas hullámot néz. Ezt a hullámot még soha senki nem lovagolta meg. A neve: Uluwatu.
Ez kép örökre beleégett az agyába sok ezer szörfösnek szerte a világon, és ugyanakkor meghívólevélként is szolgált Balira, amit előtte senki sem ismert.
A baloldali, magasabb ember, Rusty Miller úgy emlékszik vissza, hogy teljesen magával ragadta a látvány, de ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy neki most más dolga van. „Azon gondolkodtam, miként fogok kijönni ebből a hullámből. Úgy értem, tudtam, hogy ki fogok jönni, de ne felejtsd el, hogy akkoriban nem duckdive-oltunk és nem volt leash (lábkötél) sem.”
Mellette állt egy nagyobb deszkával mint ő maga, a 15 éves Stephen Cooney: ’a falusiak ott gyülekeztek a szikla tetején, és mielőtt lementünk a partra, nem rejtették véka alá az aggodalmaikat. Nem tartották jó ötletnek, hogy be akarunk menni abba a hullámba. A rossz szellemeket és a veszélyes vizeket emlegették. De számunkra egyértelmű volt, hogy ezt most meg kell csinálni.”
„Soha nem akartam semmi mást csinálni csak szörfözni. Ezt mantráztam magamnak egész életemben – mondja – nagyon izgalmasnak tűnt, hogy kievezzek ilyen ideális körülmények között, és ott volt Rusty, aki egy remek társ, különösképpen azokban a nagyszerű időkben – kis szünet után folytatja – de az ilyen nagy hullámok közelében az ember egy kicsit mindig stresszes. Be kell vallanom, hogy azon a bizonyos napon, ez az első nap volt, határozottan stresszes voltam.”
Rengeteg hullámtörés, nulla szörfös
Felettük a sziklán állt a filmrendező, Albert Falzon. Ő volt az az ember, aki odavitte őket. „Nem én választottam Balit. Bali választott engem.” – mondja, nevetve. „Egyáltalán nem érdekelt Ázsia. Szörfös voltam, csak Hawaiival törődtem. David Elfick az üzlettársam beállított pár repülőjeggyel, hogy megyünk Balira.”
„Találkozott egy szörfössel, Russell Hughessel, mikor jött haza Ausztráliába egy Azsiai túra után. Russel járt Balin és azt látta, hogy hatalmas hullámok vannak és nincsenek szörfösök, a következő jelent, hogy már ülünk is a Balira tartó gépen.”
Természetesen nem kellett sok ahhoz, hogy Bali meggyőzze Falzont. „Egy-két nap eltelt és azt mondtam magamnak, ez elképesztő, az emberek, az ország, az óceán. Elvarázsolt teljesen. „Ami még megdöbbentő volt, hogy mennyi állat volt az óceánban, szinte nyüzsögnek. – teszi hozzá Rusty – voltak benne dugongok, cápák, bálnák. A helyi halászok jöttek kifelé a hajóikkal és elmentek mellettünk.” De a rendező még ekkor sem aggódott értük. „Teljes extázisban voltam – mondja – Stephen abban a korban volt, amikor bármire képes az ember, és Rusty felügyelt rá, biztos kezekben volt.”
Cooney egyik legkedvesebb emléke, hogy amikor felállt egy hullámon hallotta a kiáltásokat a sziklák tetőjéről. „Izgatottak voltak ők is nagyon, ha felálltál egy hullámra elkezdtek kiabálni és addig kiáltoztak amig a hullámon voltál, és utána meg síri csend volt.”
A film idén 50 éves, vajon megbánta-e Albert Falzon valaha, hogy elindította ezt az óriási változást Balin,
hogy ennyire megváltoztatta ezzel az egy filmmel a sziget egész életmódját. „Ez előbb utóbb úgyis
megtörtént volna. A szörfösök utazók. Én nem látom ezt annyira romboló hatásúnak,
de persze nem tudhattam előre, hogy ez az egész ekkora méreteket fog ölteni.”
A film persze nem csak Balival foglalkozik, Új-Dél-Wales északi partjainál és Hawaiiin is forgattak. Falzon teljesen tisztában volt vele, mit akar üzenni a filmmel. „Ezt te is észre fogod venni, ha megnézed a filmet, nincsenek benne autók, villanyoszlopok, semmi emberi rombolás. Ez teljesen direkt volt.” Ebből a szempontból a film megelőzte a korát. A természetre koncentrált és a természet szépségét mutatta be. Megmutatta a szörfösöknek a paradicsomot, amit még nem tett tönkre az ember.„
A szörfös zene klasszikusa
A film legendás zenéjének külön története van. Falzon és Elfick hallottak egy dalt, ami egy bizonyos G. Wayne Thomas nevéhez kötődött. Felkeresték és megkértek, hogy csináljon zenét a filmükhöz. Ez lett később Ausztrália történetének legsikeresebb albuma, és az első szám a szörfösök himnusza. Wayne felkért egy csomó ausztrál és új-zélandi művészt, hogy írjanak dalokat a filmhez, de csak olyanokat akikről tudta, hogy azonosulni tudnak az életérzéssel.
Felmerül a kérdés, hogy vajon mennyit beszélgettek a zenészek a filmkészítőkkel. „Nem olyan sokat mit az gondolnátok” meséli a zeneszerző. „Láttam pár részletet a nyitó jelenetből és ez inspirált a dalszövegek megírásakor.”
Február 25-én volt a bemutató. Elfick, Falzon és Thomas visszatartott a lélegzettel figyelték ahogy a tömeg megérkezik a moziba.
„Körbe néztem, ott volt a családom a barátaim és az összes szörfös, akit ismerek. Ez egy jelentőségteljese pillanat mindig egy ekkor derül ki, hogy mennyire lesz fontos a film. Nem is bírtam ott ülni. Kimentem a moziból, Wayne kint cigizett, teljes parában.”
Conney viszont bent ült a moziban. Ahogy pörgött a film, megigézve bámulta. Sajnos azonban miután egész nap szörfözött a szeme nem volt a legjobb állapotban. Nagyon nehezen tudott fókuszálni és eleredt a könnye. Amikor már a stáblista ment a barátai ránéztek és azt hitték a meghatottságtól sír.
Egy klasszikus
Ami még érdekes és egyedülálló a filmben, hogy egyáltalán nincs benne narráció. Az akkori közönség hozzá volt szokva, hogy egy érces hang beszél a képek alatt, és humoros jelenetek is be vannak ékelve.
A filmet nézve 2022-ben, nehéz elképzelni, hogy valaha, valaki kétségbe vonta az elementáris hatását.
Az egész az elejétől fogva és végig magával ragadó, és szinte zavaróan megnyugtató.
Egy meditáció a Föld szépségéről, erőteljes üzenet egy másik korszakból. Óriási élmény és felismerés mindenkinek, aki valaha szörfözött. Akinek meg semmi köze az egészhez, ő is tökéletesen megérti mert a természettel való egybeolvadás egy egyetemes emberi élmény.
A pszichedelikus képi világa, a hosszú, vágatlan jelenetei, a hetvenes évekre csúcsra ért hipnotikus rockzenével egy generáció életérzését kapta el és azonnal viszonyítási alap lett. Kötelező darab és előfeltétele egy csomó mindennek, ami a szörfözéssel és a filmezéssel kapcsolatos.
