Barion Pixel

Massive Attack ihlette kollekciót dobott a Supreme

Marton Kamilla

2021.06.22.

1 perc

Már elérhető a Supreme webshopján a Massive Attack ihlette kapszulakollekció, mely háromféle színvariációban tartalmaz focimezeket, rövidujjú ingeket és rövidnadrágokat – írja a Crack Magazine.

A kollekciót a bristoli banda 1998-as Mezzanine albuma ihlette, a ruhákon pedig az albumborítóról ismert szarvasbogár grafika látható, melyet a zenekar tagja, Robert Del Naja tervezett.

Massive Attack egy tweetben erősítette meg, hogy bár nem kollaborációról van szó, és nekik igazából nem is volt közük ehhez a projekthez, az engedélyt megadták a Supremnek a termékek elkészítéséhez.

Az amerikai streetwear márka egyébként szeret underground művészek munkáiból meríteni. Tavaly például az egyik legnagyobb dobásuk volt a két éve elhunyt zenész, Daniel Johnston által készített illusztrációkat felhasználni a ruhákon, de készítettek már kapszulát Marvin Gaye, a The Velvet Underground, a The Misfits, a Public Enemy és a My Bloody Valentine tiszteletére is.

Ne feledkezzünk meg a személyes kedvencemről, a 2 évvel ezelőtti Supreme Chris Cunninghammel közös Aphex Twin kollekciójáról sem. A pulóvereket és pólókat Cunningham 2005-ben bemutatott, 6 perces experimentális rövidfilmje, a Rubber Johnny ihlette.

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Alien Workshop: UFO-k Ohióból

Ördögök az angyalok városában: varrios, a latino bandák

Japoneros – Chicano szubkultúra Japánban

Japán, ha partizik – a bizarr bazár, ami sosem zár be

Variációk egy témára: a legendás Reebok Mobius-sorozat

Az Új Jazz, avagy a Freshjive-sztori