A rappereken fullcap van, nem pedig ársapka.
„Mindenkinek megvan az ára” – orbitális közhely ugyan, de valahol mégis igaz. Az úgynevezett jóléti társadalmi berendezkedés egyik záloga szépsége, hogy pénzért nagyjából minden megvásárolható. Nincs ez másképp a zeneiparban sem; ha jól ki vagy tömve, akár még egy közös számot is lebótolhatsz a kedvenc rappereddel, függetlenül attól, mennyire van, vagy éppen nincs neved a szakmában.
Rap-karriert többféleképpen is lehet csinálni. A jóval macerásabb, de legalább lényegesen fárasztóbb módja az építkezésnek, hogy szorgosan gyakorolva, önerőből próbálsz boldogulni, az esetleges meglévő tehetséged egyre hatékonyabban kiaknázva. Aztán vagy összejön, vagy nem.
A szerencsefaktor sem éppen elhanyagolható tényező, mint ahogy az sem, milyen kapcsolati tőkével rendelkezel, na meg, hogy menny lé lapul a saját, esetleg szüleid, nagyszüleid bankszámláján. Ha az utóbbi kettővel bőven el vagy látva, akkor könnyebb dolgod lehet az átlag halandónál, hiszen egy nagy névvel közösen elkövetett trekk gyorsan jött hírnevet hozhat, amit már csak életben kell tartani. (Mondjuk ez talán a legnehezebb, de ez már merőben más téma.)
Szóval, ha egy neves előadó oldalán akarod berúgni a pályafutásod, ne keresgélj tovább, alább
összeszedtük, ki, mennyiért vállal feateket feltörekvőkkel. És esetenként pályatársakkal…
DaBaby
Nem véletlenül kezdjük a 30 éves, Cleveland-i natívval a sort, hiszen ő az ékes példája annak, hogy milyen rövid idő alatt, mennyit változhat a piac körülötted, és ezzel együtt az ázsiód is. DaBaby cirka három évvel – és három nagylemezzel – ezelőtt „mindössze” 5 ezer dollárt számolt fel egy vendég-verzéért cserébe, de aztán mit ad Isten, hirtelen befutott. A 2019-es és 2020-as Kirk, illetve Blame it on Baby albumok instant sikert arattak, minek köszönhetően emberünk manapság senkivel sem áll szóba potom 300 ezer dollár (megközelítőleg 120 millió forint) alatt.

Lil Baby
DaBaby majdnemhogy névrokona, Lil Baby sem éppen olcsójános. Bő két évvel ezelőtt, Twitteren adta rajongói tudtára, hogy amúgy szerinte baráti áron, 100 ezer dollárért (40 millió forint) hajlandó közösködni.
„Számomra totál sértő. Ha nincs százezred, akkor ne keress” – írta anno, ám a bejegyzés a lehető leggyorsabban öregedett, hiszen az atlantai rapper azóta 300-350 ezerért vállal egy-egy közreműködést. Már ha vállal egyáltalán. Mostanában egyre ritkábban teszi, sőt, a The Experience című podcast egyik októberi adásában egyenesen azt találta mondani, hogy a jövőben tartózkodni fog az efféle felkérésektől.
Polo G
Szintén a fiatalabb generációt képviseli listánkon Polo G, aki tavaly áprilisban, egy a GQ magazinnak adott interjúban elárulta, hogy újabban 150 ezer dollárt (60 millió forint) kér egy verzéért, ám egyúttal biztosította a leendő megrendelőit, hogy az olyan is lesz. Vagyis, hogy profi. Amilyen ő maga is:
„Mindent a létező legkomolyabban csinálok. Szóval egészen biztos lehetsz abban, hogy egy minőségi verzét kapsz tőlem.”
Polo egyébként 2020 októberében még arról posztolt, hogy 85 ezret kóstál nála egy közreműködés.

Lil Durk
Lil Durk kicsit sem szégyenlős, ha nagy pénzekről van szó. A chicagói rapper idén márciusban a Full Send nevezetű podcast műsorban vendégeskedett, ahol számlákkal is igazolta volna, hogy pontosan 350 ezer dollárt kér egy számára teljesen ismeretlen előadótól gázsi gyanánt.
„Hogy mennyit kérek, ha egyáltalán nem ismerlek? Nem fogok hazudni, 350 ezer dollárt. És ezt számlákkal is tudom bizonyítani” – mondta akkor, majd gyorsan kiegészítette azzal, hogy azoktól ellenben nem vár pénzt, akik esetleg még nála is híresebbek. Mindenki más azonban fizet, persze, tisztán üzleti alapon.
YoungBoy Never Broke Again
Habár még mindig csak 23 éves, NBA YoungBoy veteránnak számít az iparban. 2015 óta aktív, eleddig négy nagylemezt és nem mellesleg tíz gyereket hozott össze. Youtube-on az egyik leghallgatottabb előadónak számít napjainkban, miközben számtalan balhéban, letartóztatásban volt része. A börtönt, valamint a házi őrizetet is megjárt Louisiana-i rapper menedzsere, Alex Junnier 2021 végén Instagramon hirdetett soha vissza nem térő akciót, melynek keretein belül 300 ezer dollárt kellett perkálni egy NBA tizenhatosért.

YK Osiris
Az egykor szebb napokat látott YK Osiris kevésbé van reflektorfényben, mint néhány fentebb említett kollegája, így az ő ára ennek megfelelően kevésbé borsos. Noha a maga 100 ezer dollárja sem aprópénz, pláne, hogy emberünk – karrierje – nagyjából két éve tetszhalott állapotban leledzik.
„Ne kérjetek tőlem verzéket. Ha nincs száz rongyod, úgysem megyek bele” – figyelmeztetett Insta liveban 2020-ban, de mivel továbbra sem túl aktív zeneileg, nem lennénk meglepve, ha mostanság ennél azért valamivel kevesebbel is beérné.

Snoop Dogg
Végezetül következzen a nyugati-parti OG, Snoop Dogg. Olybá tűnik, a Full Send Podcastnek van egy meglehetősen rossz tulajdonsága. Méghozzá az, hogy szeret mások zsebében turkálni. Egyik adásukban Snoop-ot is utolérté a végzete, őt is sikeresen átvilágították. Nála 250 ezerbe (100 millió forint) fáj tizenhat sor, ha netán videóklipet is szeretnénk, az még plusz 250 ezer. Apróbetűs megjegyzés: csupán egy órát hajlandó szánni a drága idejéből a forgatásra az általa megjelölt helyszínen.
